Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-30 / 280. szám
2006. NOVEMBER 30., CSÜTÖRTÖK SPORTTUKOR 1 Micsoda sakkvakság! BESS ptevefltí The Duel: man v*. machine Kramnik** Deep Fritz Further to Microsite Az egész világ értetlenkedik és szörnyülködik, hogy lehet egy világbajnoknak egylépéses mattot elnézni! Márpedig ez történt a németországi Bonnban a Vladimir Kramnyik - Deep Fritz, embergép párharc második fordulójában. Mind az első, mind a második partiban enyhe előnyt hozott ki az orosz klasszis, ám az elsőt nem tudta megnyerni, a másodikban pedig olyan fordult elő, hogy azt egy sakkot éppen csak tanulni kezdő sem követne el. Kramnyik az addigra már közel egyenlőnek kinéző állásban fatális hibát követett el, cserére ajánlotta vezérét, a gép persze nem fogadta el, hanem helyette királynőjével egyszerűen mattot adott. Most aztán találgathat mindenki, mi is történt! A harmadik partit tegnap este játszották le, mely lapzártánk után ért véget. Jól szerepeltek a vendéglátók PSZF hallgatói sporttalálkozó, Salgótarján A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karának Salgótarjáni Intézete adott otthont a napokban a PSZF 2006. évi hallgatói sport- találkozójának, melyen az alábbi eredmények születtek. Kosárlabda. Nők; Budapest - Salgótarján 53-37 (29-21), Budapest - Zalaegerszeg 58-32 (36-10), Salgótarján - Zalaegerszeg 50-23 (30-11). Végeredmény: 1. Budapest, 2. Salgótarján, 3. Zalaegerszeg. Különdíjak. Legjobb kosárszerző: Magyari Adrienn (Budapest, 37 ponttal). legeredményesebb edző: Nagy Szilvia (Budapest). Férfiak; Salgótarján - Budapest 59-41 (29-17), Zalaegerszeg - Budapest 70-41 (34-20), Zalaegerszeg - Salgótarján 62-51 (30-21). Végeredmény: 1. Zalaegerszeg, 2. Salgótarján, 3. Budapest. Különdíjak. Legjobb kosárszerző: Szabó Zoltán (Salgótarján, 37 ponttal). Legeredményesebb edző: Lázár Béla (Zalaegerszeg). Mixröplabda; Salgótarján - Budapest 2-0 (22,21), Budapest - Zalaegerszeg 2-0 (19,22), Salgótarján - Zalaegerszeg 2-1 (12, -21, 11). Végeredmény: 1. Salgótarján, 2. Budapest, 3. Zalaegerszeg. Különdíjak. Legjobb játékosok: Balázs Anett (Salgótarján), Gosztonyi Csaba (Budapest). Legeredményesebb edző: Ba-gyinszki Jenő (Salgótarján). Labdarúgás: Zalaegerszeg - Budapest 9-2 (5-1), Salgótarján - Budapest 12-0 (4-0), Salgótarján - Zalaegerszeg 4-3 (3-1). Végeredmény: 1. Salgótarján, 2. Zalaegerszeg, 3. Budapest Különdíjak. Legjobb mezőnyjátékos: Polgár Bálint (Zalaegerszeg). Legjobb kapus: Juhász Zsolt (Salgótarján). Legeredményesebb edző: Ba-gyinszki Jenő (Salgótarján). Csocsó: Salgótarján - Budapest 2-1, Zalaegerszeg - Budapest 2-0, Salgótarján - Zalaegerszeg 2-0. Végeredmény: 1. Salgótarján, 2. Budapest, 3. Zalaegerszeg. Különdíjak Legjobb páros: Gubán Miklós-Kovács Attila (Salgótarján). Schumacher gokartozik Schumacher újra gokartozik Visszatér a gyökerekhez Michael Schumacher, a hétszeres világbajnok, aki az idén intett búcsút a Forma-1-nek, szombaton szülővárosában egy 24 órás gokartversenyen indul. A szervezők elmondták, hogy óriási az érdeklődés az esemény iránt, több tv-társaság közvetíti a viadalt és újságírók hada érkezik Kerpenbe, hogy láthassa a 37 esztendős klasszist. Michael Schumacher négyévesen ült először a „száguldó sámliba”, majd 1987-ben gokart Európa-bajnok- ságot nyert. Cyclocross-szezonkezdés Budapest. Kellemes őszi időben rendezték meg az elmúlt szombaton a Budapesti Postás SE sporttelepén a cyclocross Bu- dapest-bajnokságot, az itteni megszokottaktól eltérően száraz pályán, mely nagyban megköny- nyítette a versenyzők dolgát. Mi is az a cyclocross? A kerékpárosok téli felkészülését, és szinten tartását segítő verseny- formában több mint 50 éve rendezték az első világbajnokságot. Napjainkra a Benelux államokban már akár tízezer néző biztatja a versenyzőket a 2-3 kilométer hosszú pálya mellől. Hazánkban még nincs ilyen ismertsége, és versenyzőtábora sem a szakágnak, de évről évre többekét vonz a versenyzés eme formája, bővül a viadalok és az indulók létszáma. Versenyeken indulni csak meghatározott paraméterekkel rendelkező kerékpárokkal lehet, amik a laikus számára országúti biciklinek tűnnek, ám azoktól sok apró részletben különböznek, például a fékek, gumik és a meghajtás tekintetében. Ezen kerékpárok nagyobb vázmérettel rendelkeznek, hogy a kerékpárt kényelmesebben vállra lehessen venni, hiszen versenyek pályájában több akadály, vagy lépcsősor található. Lényeges dolog eme pontoknál, hogy ki milyen gyorsan tud le- szállni/leugrani, illetve felszáll- ni/felugrani a kerékpárra, milyen gyorsan, mennyire eltalált ritmusban abszolválja az adott akadályt. így a kerékpáros-erőnlét mellett a másik meghatározó tényező ezen szakaszok gyors teljesítése. Az állandó mozgás, le-felugrás és futás miatt a verseny igen intenzív, más kerékpáros versenyformához nem hasonlítható. A fentieket már rég megízlelő, és a kerékpározás eme formáját szinte a kezdetektől űző Salgótarjáni HKE és a Balassagyarmati Vitalitás SE is képviseltette magát versenyzőivel. Az első rajtban az amatőrök indultak, licenc nélküliek, akiknél még megengedett a mountain bike-kal való indulás is. A verseny hosszát nem a táv, hanem az idő határozza meg, nekik 20 perc+1 kör volt a versenytáv. Utánuk a hölgyek és a juniorok indultak, már a szabályoknak megfelelő kerékpárokkal, távjuk 30 perc + 1 kör volt a több mint 2 kilométer hosszú, hat akadállyal és két lépcsősorral tűzdelt pályán. A hölgyeknél Gólyán Szabina, míg a serdülőknél Lőrincz Bence szerepelt eredményesen, mindketten másodikok lettek kategóriájukban. A déli elit rajtban nívós mezőny gyűlt össze az egy óra+1 körös versenyre, a hegyikerékpáros és országúti kerékpársport legnevesebbjei részvételével. A versenyt az egyetlen magyar montis olimpikon, Vinczeffy Zsolt (Merida-Maraton Team) nyerte, visszavonulása ellenére, megmutatta, hogy nem hiába többszörös országos bajnok eme szakágban is. A nógrádi versenyzők a nívós mezőnyben is szép eredményeket tudtak elérni. Folytatás ugyanitt december 16-án, a cyclocross országos bajnokságon. Cyclocross Budapest-bajnok- ság: Elit férfi felnőtt (9): 5. Reitinger Gábor (Vitalitás SE), 6. Komka Gábor (Salgótarjáni HKE), 7. Nagy Péter (Salgótarjáni HKE). Elit férfi U23 (9): 7. Kéri István (Salgótarjáni HKE). Nők (2): 2 Gólyán Szabina (Vitalitás SE). Serdülők férfi (3): 2. Lőrincz Bence (Salgótarjáni HKE). Hetedik vereség kézilabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 11. forduló Fehérgyarmat VSE - Salgótar- teljesen egyen rangú ellenfele volt További eredmények: jániKC 31-24 (14-12) Fehérgyarmat, 350 néző, vezette: Árokszállási, Janáky. Salgótarjáni KC: Nemes - Szabó G., Forgács 2, Molnár F. 5, JAKAB 3, Simák 5, FARKAS 9/3. Cs.: Kaiszter, Répás. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc. Fehérgyarmat VSE legjobb góldobói: Bálványkövi 7, Mózes 5, csapos 4. Hétméteresek: 2/2, ill. 6/3. Kiállítások: 12 perc + kizárás Bállá János 3x2 után, ill. 12 perc + kizárás Simák György 3x2 perc után. Az eredmény alakulása: 6. perc: 2-2, 11. perc: 3-4, 15. perc: 6-7,20. perc: 10-8,25. perc: 13-9, 27. perc: 13-12, 33. perc: 15-14, 37. perc: 20-14,41. perc: 22-16,45. perc: 23-19,50. perc: 23-22,57. perc: 29-22,59. perc: 29-24. A több kulcsjátékosát nélkülöző SKC egy nagy iramú, de több hibával tarkított mérkőzésen 50 percig a hazai gárdának Kétszer is sikerült ledolgozni a többgólos hátrányát, ami nagy erőfeszítésekbe került. Ez az utolsó tíz percben megbosszulta magát, mert nem voltak megfelelő cserejátékosok a cserepadon, akik tudták volna helyette síteni a pályán lévőket. A Salgótarján ilyen összeállításban is tisztességesen küzdött, becsületesen helytállt. Molnár Ferenc: - Ilyen összeállításban remélni sem mertem volna, hogy akár ponttal is haza térhetünk. Ha végjátékban legalább egy játékosom van, aki gólerős, akkor egészen másképpen is alakulhattak volna a dolgok. Mindenki teljes intenzitással és lelkesedéssel játszott, de ennyire voltunk képesek, kiadtuk magunkból a maximumot. A fiataljaink egyre jobban kezdenek felnőni a nagyobb feladatokhoz. Ifi: 43-23. ■ Mulicza Ferenc Makó KC - Ózdi KC 32-31, Szeged KKSE - Dogerita Ásványvíz-Ceglédi KKSE 26-21, Csömör KSK - Mezőkövesdi KC 28- 44, Kiskőrös KSK Tiszavasvári SE 33-32, Delfin KC Kecskemét - Orosházi FKSE 32-21, Hort SE-FTC Tiszaföldvári Suzuki Treff SE 29- 26. A bajnokság állása 1. Hort SE-FTC 11 9 0 2 348-27718 2. Mezőkövesd 3. Kecskemét 4. Ózd 5. Tiszaföldvár 6. Orosháza 7. Szeged KKSE 8. Kiskőrös 9. Fehérgyarmat 10. Makó 11. Tiszavasvári 12. Salgótarján 13. Cegléd 14. Csömör 11 902336-272 18 118 1 2314-278 17 11 803 321-275 16 11 623 301-291 14 11 614299-29913 11 5 1 5315-299 11 12 5 1 6349-357 11 11 506310-32710 12 50 7364-39010 113 1 7334-349 7 112 0 9 324-369 4 112 0 9 271-331 4 11 1 19282-354 3 SPORTTURMIX labdarúgás Megyei ül. osztály. Balassagya mati csoport. 10. forduk Ipolytamóc - Nagylóc 3-0 (játé nélkül), Nógrádmarcal - Csesztv 2- 0 - 80. percben félbeszakad Herencsény - Szanda 0-0 - 6E félbeszakadt, Csitár - Galgagut 3- 1 - 64. félbeszakadt A háron félbeszakadt mérkőzés a pályái elért eredménnyel lett igazolva. 11 forduló: Galgaguta - Herencsém 3-0 (játék nélkül). Az őszi végeredmény 2.Csesztve 10 8 0 2 36-10 24 3. Nógrádsipek 10 7 0 3 18-8 21 4. Nógrádmarcal 10 5 3 2 22-16 18 5. Galgaguta 10 5 0 5 18-18 15 6. Mohora 10 3 4 3 19-20 13 7. Ipolyvece 10 3 3 4 24-23 12 8. Herencsény 10 3 2 5 15-18 11 9. Szanda 10 3 1 6 13-25 10 10. Ipolytamóc 10 2 1 7 10-19 7 11. Nagylóc 10 0 1 9 644 1 Rétsági csoport 1. forduló: Diósjenő Vámosmikola. 6-1. 13. forduló: Diósjenő - Bernecebaráti 4-1, Rétság U. - Nógrád 1-3, Szátok - Legénd 4-0, Szondy Drégelypalánk - Hont 8-1, Tereske - Felsőpetény 2-3, Borsosberény - Tolmács 18-1, Vámosmikola - Ősagárd 3-0. Az őszi végeredmény 13 11 1 1 67-15 34 2. D.-palánk 13 11 1 1 45-13 34 3. Diósjenő 13 10 1 2 43-9 31 4. Bernecebaráti 13 8 2 3 33-19 26 5. Ősagárd 13 8 1 4 52-19 25 6. Rétság II. 13 6 5 2 36-15 23 7. Szátok 13 7 2 4 31-18 23 8. Vámosmikola 13 5 4 4 28-31 19 9. B.-berény 13 6 0 7 45-33 18 10. Legénd 13 4 0 9 22-38 12 11. Felsőpetény 13 3 1 9 19-31 10 12. Tereske 13 2 011 2247 6 13. Hont 13 0 112 9-74 1 14. Tolmács 13 0 112 9-99 1 Honlapot indít Chelsea. Kínai nyelven készülő internetes oldal beindítását tervezi jövőre a Chelsea labdarúgó- csapata, amely szeretne betörni a hatalmas ázsiai piacra. A londoniak az ország legnagyobb, sporthíreket szolgáltató internetes cégével, a SINA-val együttműködve akarják megvalósítani erre vonatkozó terveiket. A választás azért esett erre a vállalatra, mert honlapját naponta 40 millió felhasználó tekinti meg, háromszor annyi, mint a második leglátogatottabb portált. Négy nemzet versenyező! indultak Besztercebányán úszás Banska Bystrica Kupa Szlovákiában - A hét végén viszonozzák a látogatást A pár éve újjáélesztett testvérvárosi úszókapcsolatok rendszerébe illett a szokásos novemberi besztercebányai viadal, a Banska Bystrica Kupa, ahol négy nemzet (Szlovákia, Lengyelország, Csehország és Magyarország) versenyzői találkoztak, közöttük a salgótarjáni GDSE úszói is, akik érmes helyezések tucatjával tértek haza. Négy ország 16 egyesületéből érkeztek a 10-10 fős (5 lány, 5 fiú) csapatok az elmúlt hét végi besztercebányai kétnapos viadalra, ahol az összes úszásnem 50 és 100 méteres számai, valamint 200 vegyes és 400 gyors szerepelt az „étlapon”. A meghívottaknak öt különböző korcsoportot kellett képviselniük, és mivel a salgótarjániak legjobbjai ugyanezen a hét végén Sopronban is indultak, a kiseb- a bek közül sokan azon az emlék- ? torna átúszóval - is tűzdelt rangos Banska Bystrica Kupán a házigazda Milan Zaborsky és rendezői csapata rendkívül előzékeny vendéglátónak bizonyult, szerencse, hogy a Nógrád Ifjúságáért Alapítvány és a salgótarjáni polgármesteri hivatal támogatásával ott tudtak lenni a Gagarin DSE úszói, akiknek látogatását a szlovákok december 3-án, vasárnap a tarjáni Kiss Géza-emlékversenyen viszonozzák. Egy kis lendület Földi Róbert módra A vízfüggöny mögött Baksa Zsuzsa versenyen vettek részt. Szerencsére az idősebbeknél besegített a ma már inkább hosszútávúszással foglalkozó régi „motoros” Földi Róbert, habár hivatása miatt nem vihette túlzásba mostanában az edzésmunkát, amúgy „emlékezetből úszott. A többiek viszont kemény felkészülés közepette érkeztek a Mateja Béla Egyetem 25 méteres uszodájába és kivétel nélkül jó teljesítményt nyújtottak. Baksa Zsuzsa két aranyérmet, tempózik Gordos Péter bronza mellett egy aranyat is szerzett, de inkább a 2. és 3. helyezések jutottak a mieinknek. Mátyus Dóri egy ezüstöt és két bronzot, Varga Emese, Nagy Szilvia Virág és Ke rös Evelin két-két ezüstöt, Földi Róbert, Balogh András, Kovács Bendegúz ugyancsak 2-2 második helyezést, Visnyai Dani egy ezüstérmet nyert, eközben többen megdöntötték eddigi egyéni csúcsukat. A válogatottakkal - sőt kétszeres La Manche-csaTíz versenyző, húsz érmet hozott Besztercebányáról