Nógrád Megyei Hírlap, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-03 / 257. szám

4 2006. NOVEMBER 3., PÉNTEK A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. \ szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Falunapi gondolatok „A barátság értékes emberek ajándéka, a szeretet legmélyebb kapcsolata: magammal ajándéko­zom meg a másik embert.” Ezzel a komlói alkotótársaimtól átvett idézettel szeretném megkö­szönni a szervezőknek, hogy részt vehettem a szomszédos Egyházas- gerge falunapi rendezvényén. Az orvosi rendelő előkertjében meghatóak voltak az emlékezés percei. A tisztelet virágai sokunk szívében élnek majd tovább. A szép ünnepi köszöntőt tapssal há­lálta meg a lelkes közönség. To­vább gördítve az eseményeket, bő­velkedhetünk minden finomság­ban. Volt részünk jóízű falatokban, színvonalas programokban, ám ami azt hiszem mindennél fonto­sabb, sokat kaptunk az értékek megőrzése, ápolása, továbbadása, de emberség terén is. Mai, rohanó világunkban inkább észrevesz- szük a rosszat, mint a jót. Pedig a környezetünkben lévő dolgoknak, egy-egy eseménynek .is lehet egyént alakító, közösségformáló szerepe, csak fel kell figyelni rá­juk, észre kell venni azokat. Ezért lesz nekem felejthetetlen az Egyházasgergén eltöltött nap. Ott és akkor kicsiben felemelően szép és nagy dolgok történtek. Az egy­másra figyelés és összetartozás jel­képe volt a falunap, optimizmus­sal fűszerezve, mely példaértékű lehet a nem kis számban megje­lent ifjúság számára. Az idelátogatónak a község ren­dezett utcái és közterei is az embe­ri összefogásról tanúskodnak. Minden rendezett kőben, épít­ményben, virágágyásban egy szó visszhangját véltem felfedezni - így köszöntek el tőlem vendéglátó­im, s ez legyen soraim befejező szava is: Viszontlátásra! ■ Farkas Erzsébet Mihálygerge Rádióstáborban a szécsényi lipthaysok Július utolsó hetében isko­lánk, a szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző In­tézet nyolc diákja kapott lehe­tőséget arra, hogy kiutazzon Ausztriába, Welsbe. Két kísérő tanárunk szerepét Balázs Teréz és Kovács Nikoletta tanárnők töltötték be. A kilencnapos tá­bor keretében egy projektet va­lósítottunk meg, amely folyta­tása volt a tavalyi, Németor­szágban megrendezett találko­zónak. A táborban német, oszt­rák, magyar és cseh nem­zetiségű diákok vettek részt. Az itt eltöltött napokban a nyel­vek gyakorlásán és az ismer­kedésen kívül volt komolyabb feladatunk is, a projekt témája ezúttal egy internetes rádió­műsor szerkesztése volt. Vala­mennyi diák kapott feladatot. A magyar csapatból is min­den diák aktívan részt vett a szerkesztésben. Szakái László és Oláh Botond a poénokért vol­tak felelősek, Szendrei Balogh Ágnes és Fricz Krisztina riporto­kat készítettek, Bencze Zoltán és Gödi Péter válogatták a ma­gyar zenéket, a műsorvezetők szerepét pedig Horváth Melin­da és jómagam, Sarankó Zita töltöttük be, és esténként 20-22 óráig a stúdióban élőben olvas­tuk be az összegyűjtött anyago­kat. A tanárnőink pedig min­denben segítséget nyújtottak, ha netán elakadtunk valami­ben. Persze lazításra is jutott időnk, különféle programokat szerveztek nekünk a házigaz­dák. A nagy melegben kellemes felfrissülést jelentett a strando­lás, kipróbáltuk az összes csúsz­dát. Voltunk városnézésen, ahol szép dolgokat láttunk, vásárol­gattunk és néha el is tévedtünk. Egyik nap ellátogattunk egy idős hangszerkészítőhöz, aki­nél egy érdekes hangszerrel, a dorombbal ismerkedtünk meg. A bácsi bemutatta ennek hasz­nálatát, majd mindenki kapott ajándékba egyet. A megszólal­tatásával azóta is próbálko­zunk... A nap hátralévő részé­ben részünk volt egy izgalmas vadvízi evezésben a Steyr fo­lyón. Úgy gondolom a magyar csapat számára ez volt a legiz­galmasabb program. Esténként visszahallgattuk a műsorunkat, majd közös beszélgetéssel zár­tuk a napot a többi nemzet diák­jaival és kísérőikkel együtt. Az utolsó nap közeledtével a han­gulat egy kissé szomorúvá vált, hisz a diákokból egy jól össze- kovácsolódott társaság lett. Bú­csúzáskor természetesen címet és telefonszámot cseréltünk, és a közeli viszontlátás reményé­ben váltunk el. Úgy hiszem, sok új dolgot fedeztünk fel és renge­teg élménnyel lettünk gazda­gabbak. A vezetőknek köszön­hetően betekintést nyertünk a város történetébe, csodás tája­kat jártunk be, amelyeket nem fogunk egyhamar elfelejteni, és olyan embereket ismerhettünk meg, akiket egy életre a szí­vünkbe zártunk. ■ Sarankó Zita NÓGRÁD MEGYE Szüreti felvonulás Csécsén Immár hagyomány, hogy az ősz beálltával díszes ruhákba, tréfás maskarákba öltözött gyere­kek és felnőttek, a szüretet jelké­pező szőlőkoszorút vivő lányok, iskolások, óvodások és minden helyi lakos, aki kikapcsolódásra, szórakozásra vágyik, végigjárja a település utcáit, közben a helyi népdalkor társaságában nótákat, dalokat énekelnek. így volt ez október közepén is, amikor a képviselő-testület szer­vezésében megtartottuk az idei szüreti felvonulást. A bírót és a bírónét, valamint a kisbírót szál­lító díszes hintót még nagyon sok jókedvű ember követte. Gyönyörű napsütéses időben mutattuk meg magunkat a kí­váncsi szemeknek. Ezúton is szeretnénk megköszönni min­denkinek, aki támogatott min­ket abban, hogy ez a rendezvé­nyünk sikeres legyen. A legköze­lebbi közös programunkra is mindenkit szeretettel várunk. A felvonulást követő bálban a zenét szolgáltató zenekar társa­ságában bemutatkozott falunk ifjú zenei tehetsége, Racskó Márton, akinek kívánjuk hogy legyen sikeres és kitartó az élet­ben. ■ Lánczi Imréné, a képviselő-testület tagja Iskolai könyvtári világnap a Körösiben A szécsényi Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola könyvtára idén harmadik alka­lommal tisztelgett az iskolai könyvtári világnap előtt. Az Iskolai Könyvtárosok Nemzetközi Szervezetének (IASL) elnöke, dr. Blanche Wolls 1999-ben intézett felhívást a nemzet­közi iskolai könyvtári nap megszervezésé­re. Erre 1999. október 18-án került sor. Az­óta minden esztendő októberének negye­dik hétfőjére meghirdetik ezt a napot, éven­te más-más témát választva. A 2006-os év jelmondata: OTT - Olvasd! Tudd! Tedd! Csatlós Noémi, az intézmény könyvtáro­sa, ebben az évben háziversenyt hirdetett, melynek keretében két érdekes feladatla­pot kellett megoldaniuk a jelentkezőknek, majd a döntőben ismét egy izgalmas rejt­vény várt rájuk. A nemes küzdelem végén harmadik he­lyezést ért el Butkai Nikoletta Ágnes 12. a osztályos tanuló, második lett Bocsó Zsófia 6. a osztályos diák, míg a képzeletbeli do­bogó legfelső fokára Percze Annamária 6. a osztályos tanuló állhatott. Harry Potter derűt lopott az idős szívekbe Egyesületünk, a Tájak, Korok, Múzeumok salgótarjáni egyesü­lete nemrégiben megkérte a Hibó Tamás művészeti iskola ve­zetőit, hogy tagságunk körében nagy az érdeklődés Elarry Potter iránt. Felkértük őket, hogy tart­sanak számunkra egy előadást, egy ismertetést a világhírűvé lett varázslóinasról. A nagy ér­deklődésre való tekintettel a Nemzeti Család- és Szociálpoli­tikai Intézet Képzési Központjá­ban megkaptuk a Madách-ter- met, hogy minél többen vehes­sünk részt az előadáson. Az elő­adást Varga László tanár úr tar­totta, aki avatott ismerője Harry Potternek, amit az is bizonyít, hogy 2004-ben megkapta /. K. Rowlingtól, a Harry Potter-köny- vek szerzőjétől, valamint a film­jogok tulajdonosától az ameri­kai Warner Brostól az enge­délyt, hogy elkészítse a mű mu­sicalváltozatát. A művészeti ve­zető tanárember azóta tanítgatja növendékeit a szereplésre. Varga tanár úr örömmel vál­lalta, hogy a darabról tart egy előadást. A moderátor szerepét rám osztotta, így én tehettem fel neki a kérdéseket a művel kap­csolatban. Érdeklődtem, hogy az írónőtől milyen feltételekkel ka­pott szabad utat a mű bemutatá­sára. Elmondta, hogy kizárólag ő kapott erre lehetőséget. Rész­letesen megismerkedtünk a mű­vel, bepillantottunk a szereplők jellemébe, a jó és a rossz harcá­ról, arról, hogyan győzött a jó. Nyomatékosan emelte ki a darabnak a lényegét, az igaz és a hazug szerepét. Bemutatta, hogy az igaz, az elnyomott, a szerencsétlen Harry Potterrel szemben álló hazugokkal szemben is győzni tud az igaz­ság. Egyáltalán ebben a darab­ban ez a momentum fogta meg igazán, és erről szól a darab és ezt emelte ki a darabról. Több mint egy tucatnyian tartottak egy bemutatót a darabról és az elhangzott részleteknek hihe­tetlen sikere volt. A végén a százötven fős hallgatóság üte­mes tapsban tört ki. Elhozta magával a színpad tervét is, amit úgy hívnak, hogy látványterv az abszolútról. Meg­tudtuk, hogy a darabot Magyar- országon elsőként Salgótarján­ban szeretné bemutatni. Öröm­mel mondhatom, hogy a ne­künk tartott előadás valójában az ősbemutatója a darabnak. Az utolsó számot a Roxford-indulót végigtapsolta a lelkes közönség. Mindezt szeretnénk megkö­szönni a tanár úrnak, az iskola vezetésének, a szereplőknek. Mindannyian nagy élmények­kel tértünk haza aznap. ■ Braun József Ahogyan kell és illik „Múlté már az emberség, kive­szett a humánum, s csak a pénz számít, más nem” - hallani in­nen is, meg onnan is. És azt is le­het gyakorta hallani, hogy külö­nösen az idős emberek szenve­dői a közönynek, vannak önma­gukra utalva, mivel ők azok, akik a legkevésbé számíthatnak támogatásra. Ezek a vélemények minden bizonnyal napi gyakor­lati tapasztalatokon nyugsza­nak, de vajon így van-e ez teljes egészében, megállja-e a helyét a fenti vélekedés mindenben? Merthogy ennek ellenkezőjére is van példa, merem remélni, nem kevés. Egy ilyenről szeret­nék röviden az alábbiakban be­számolni. Karancslapujtőn, a Kossuth Lajos utcában él a közösség leg­idősebb embere, Bozó István. Aki az első világháború kitöré­sének évében született, így be­töltötte 92. életévét. Nem csoda tehát, hogy segítségre, támoga­tásra szorul. Ezúttal lakását kel­lett rendbe hozni. Az otthonát, ahol felesége halála óta - immá­ron közel 25 esztendeje - egye­dül él. Várta nagyon azt a bizonyos segítséget, amely aztán megér­kezett. Épp a legjobb időben és pontosan. Nem valahonnan a messzeségből, hanem egészen közelről, a polgármesteri hiva­talból és a Domesz („Dobroda- és Ménes-völgyi Mikrotérségi Egyesület”) helyi szervezetétől. Nem „idegenek” léptek a tettek mezejére, hanem itteni szemé­lyek. Erika, aki „mindenes” fel­adatát látta el, takarított, felmo­sást végzett, ablakokat tisztított. Laci, aki a kőművesi munkálato­kat vállalta magára, s végezte na­pokon keresztül. A munkavégzés folyamatában tapasztalhattuk, hogy az jóval több volt „egyszerű” fizikai mun­kánál, takarításnál, felmosásnál, betonozásnál, meszelésnél. Ne­xus volt ez, igazi kontaktus, kap­csolatteremtés az idős ember és a fiatal segítők között. Odafigye­lés, gondoskodás és törődés - a szó legnemesebb értelmében. Erika részéről elsősorban, aki szép szelíden, kedvességgel és kiváló pedagógiai érzékkel fog­lalkozott a tisztes korú férfiúval. S Laci részéről, aki nagy szakér­telemmel teljesítette feladatát. Akinek nem kellett a hiányossá­gokra felhívni a figyelmet, első­nek ő maga fedezte fel azokat. Egyszóval olyan valami volt ez, amit nem lehet anyagiakban mérni, forintra átváltani. Köszönet érte, a 93. életévébe lépett Bozó István nevében, is: ■ Dr. Bozó Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom