Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-28 / 253. szám
4 2006. OKTÓBER 28., SZOMBAT KULTÚRA Népszínmű és operett, magyar nóta és kánkán A szeptember végi megnyitóünnepség protokollprogram- ját követően a színházi bérletsorozat is visszatért a felújított József Attila Művelődési és Konferenciaközpontba. A Turay színház társulata egy héten belül kétszer is - Móricz Zsigmond „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című színművével és Lehár Ferenc „Víg özvegy”-ével - színpadra lépett, pótlandó még az előző szezonról elmaradt előadásokat. Mielőtt a cigányzenekar rákezdett volna a „Vörös bor ittam az este...” című nótára, Korill Ferenc intézményigazgató köszönte meg a közönség bő kilenc hónapos türelmét és kívánt jó szórakozást az immár gyors egymásutánban következő produkciókhoz. Olga szerepében a szubrett Vásári Mónika, mögötte a tánckar Igencsak sok víz folyt már le a Dunán (Is) 1843 óta, amikor a Nemzeti Színház népszínműpályázatot hirdetett, hogy valamelyest ellensúlyozza a pesti német teátrum a könnyebbnél is köny- nyebb bohózatait. A magyar falusi élet idillisztikus báját bemutató, bocsánatos bűneit, visszásságait kifigurázó műfaj nagyon hosszú ideig követelt elég nagy helyet magának a honi színházak repertoárjában. így volt ez a múlt század első évtizedeiben - a népszínmű harmadvirágzása idején - is, amikor 1928-ban bemutatták Móricz Zsigmond „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című darabját. Nem kell mondani, hogy azóta mennyit változott a világ, s benne a művészeti ízlés, a színház iránti követelményrendszer. Ráadásul ez a mű nem a joggal nagyra értékelt - katartikus realista novelláiból, nagy ívű történelmi regényeiből ismert - vonásait mutatja Móricznak, s minden valós és álkonfliktusa ellenére túlságosan is szelíd például a jóval mélyebb tartalmú „Úri muri”-hoz, a „Barbárok”-hoz, vagy akár a „Rokonok”-hoz képest. Itt csupán felszínes kritikát fogalmaz meg a mulatásban fáradhatatlan nyíri földbirtokossal, Tardy Balázs- zsal szemben, s ugyancsak szélmentén kezeli a férfiak és nők ellentétes érdekű kapcsolatát, a házasélet ellentmondásait. S mint ilyen esetekben lenni szokott, a végén minden jóra fordul: a háborgó feleség belenyugszik a helyzetbe, a férj pedig újra magához öleli „renitens” asszonyát. Ily módon a darab legjobb jelenetei nem a házaspár perpatvarával vannak összefüggésben, hanem a Semsey-kúria három jól megformált nőalakjához, a mindenkivel és egymással is folyton zsörtölődő Zsani, Pepi és Mina nénihez kapcsolódnak. Lehet ugyan szórakoztató - még jelenkorunkban is - a hosszúra nyúlt színpadi sírva vigadás, a csak azért is ihaj-csuhaj, az igazán kellemes perceket a nénik kedves csacskaságai okozzák. S bár Tóth Juditnak a kardos Zsani néni és Somfai Évának a szorgos, gondos Pepi néni szerepében sikerült egyénített figurát formálnia, a „hangulatfelelős” szerepét Pásztor Erzsi testesíti meg a nagyothalló, férfiéhes Mina személyében. A főszereplő házaspár férfitagja, Nemcsák Károly a meggyőzőbb: tüzes duhajként és gyengédségre is képes férjként egyaránt megfelel. Varga Zsuzsa (Pólika) lehetne taktikusabb, durcásabb és elra- gadóbb feleség. A kisebb szerepekben Benkő Péter (Peták, a mindenes) és Szegfű Ildikó (Biri, a cserfes csitri) tűnt ki a Bor József rendező által egy kicsit operettesen „vezényelt" társulatból. | ★ * * Igazi - méghozzá zeneileg a legjavából való - operett volt viszont az ugyancsak a Turay Ida Színház révén színre vitt, 1905- ben bemutatott Lehár-mű, „A víg özvegy”. A darabot a salgótarjániak nyolc éven belül harmadszor láthatták. 1998 őszén egy - Leblanc Győző vezette - alkalmi összeállítású együües játszotta, a múlt év decemberében pedig a Besztercebányai Állami Opera a szlovák nyelvű változattal vendégszerepeit a József Attila Művelődési Központban. S bár minden produkció egyedi, értékei és hiányosságai reálisan csak önmagához, illetve az eredeti darabhoz mérhetők, elkerülhetetlen az összehasonlítás főként a két magyar nyelvű variáns között. A múlt héten látott előadás nagy erénye az 1998-ashoz képest az élő zenei kíséretben rejlik, ami egy operett esetében szinte elengedhetetlen. Ráadásul jól is szólt a Duettó kamara- zenekar, amely a „Nota-bene” énekegyüttes és az „Operettszív” tánckar közreműködésével egészült ki. Utóbbira azért is van nagy szükség, mert a párizsi Maxim mulató kánkánozó grizettek nélkül elképzelhetetlen. A szereplők énektudásával korábban sem volt gond, ezúttal is valamennyien megfeleltek az igényes, olykor operai szintű muzikalitást, alapos felkészültséget igénylő mű követelményeinek. „A víg özvegy” szövegkönyve egyébiránt sem nem jobb, se nem rosszabb mint a többi nagyoperetté. Ez esetben is kimódolt a történet, amely szerint a képzeletbeli kis országot az özvegyen maradt Glavari Hanna pénze menthetné csupán meg a gazdasági összeomlástól. Ahelyett azonban, hogy nyíltan és őszintén a segítségét kérnék, mindenféle fondorlattal a kezét akarják megszerezni. Ez a kiszemelt kérőnek - gróf Danilovics Danilo követségi titkárnak - nem is esne nehezére, hiszen korábban is voltak már szép közös napjaik. Az egyébként világfi Danilo azonban tart attól, hogy Hanna hozományvadásznak nézi, ezért inkább a valóban számító kérőket igyekszik a szép hölgytől távol tartani. Hanna viszont magára vállal egy kapcsolatot, csakhogy tisztára mossa a követ, báró Mirko Zéta (Németh Gábor) előtt a feleségét, Valancienne-t, (Kovács Katalin) akit titkos kapcsolat fűz egy párizsi gavallérhoz, Rossillonhoz (Vadász Zsolt). A happy end azonban természetesen nem várat magára: Hanna, akit Szóka Júlia személyesít meg és az AndrejcsikIstván megformálta Danilo egymásra talál, s az államkassza sem marad üresen. A humort ezúttal az „ügyintéző” Nyegus képviseli. Szirtes Gábornak vérében van a figura, hiszen nyolc évvel ezelőtt is ő játszotta. A szubrettszerep most Vásári Mónikának jutott, aki főként temperamentumos táncaival hívja fel magára a figyelmet. Ebben persze partnerének, a Raoul St. Brioscht játszó Bozsó Józsefnek is szerepe van, annál is inkább, mert az operettvilágban ugyancsak járatos rendezőként is jegyzi az előadást. Mint kérdésünkre Szirtes Gábor és Bozsó József elmondta, nagyon szívesen jönnek Salgótarjánba, szeretik az itteni közönséget és most, hogy a felújítás, korszerűsítés révén komfortosabbak lettek a körülmények, még inkább otthon érzik magukat a József Attila Művelődési és Konferenciaközpontban. ■ Csongrády Béla A férfi nélküli kúria lakói: a zsörtölődő, szöszmötölő nénik (Tóth Judit, Somfai Éva, Pásztor Erzsi) és a cserfes Biri (Szegfű Ildikó) Az operák operája Magyarországon A világ legrégebbi szerelmi története, az Aida ShowTime meghívására most különösen látványos feldolgozásban lép a magyar közönség elé, hisz a parádés szereposztás mellett olyan lélegzetelállító hang, fény és látványeffektekkel lepi meg nézőit, melyre eddig még nem volt példa. Mindössze egy előadást láthatnak azok a szerencsések hazánkban, akiknek sikerül jegyet váltani (Ticket Express és Eventim hálózat) a november 29-i szuperprodukcióra. Az Aida monumentális opera nem csak a kultúra és a látvány kombinációja egy lélegzetelállító zenés színházi előadás keretében, de különleges tűzeffekteket is felvonultat. Pier’Alli, az olasz díszlet- és kosztümtervező, aki a milánói Scalában és a Teatro Olimpico di Vicenzában is dolgozott, létrehozta és megrendezte ezt a produkciót, mely több mint 200 művészt (balettkar, kórus, zenekar és más egyéb) vonultat fel, és akiket maestro Walter Haupt vezényel. A premier Sao Paulóban volt 2006 májusában, ezt mintegy 60 latin amerikai és európai előadás követi, így jut(hat) el a szuper- show a budapesti Papp László Sportarénába is. A lenyűgöző színpad középpontjában egy átjárható, 12 m magas piramis van, mely önmaga körül forog. Fantasztikus fény- projekciók a háttérben lévő óriási, 25x10 m-es kivetítőn, a lélegzetelállító pirotechnikai effektek, nagyszerű, ízléses, de hagyományos kosztümök vezetik el a nézőt a színek közti utazásra. Ez teszi az Aida monumentális operát egy újszerű, egyedi produkcióvá. Az Aidát, az operák operáját, Giuseppe Verdi (1813-1901) szerezte 1870/71-ben, de a tévhittel ellentétben nem a Szuezi-csator- na megnyitóünnepségére íródott. Verdi szerzeményei az örökkévalóságnak szólnak, ahogy az Aida is. Verdi Aidája 4 felvonásos, és az egyiptomi parancsnok, Radames történetét meséli el, aki beleszeret a rabul ejtett etiópiai hercegnőbe, Aidába, mindamellett, hogy házassága ki volt tűzve Amnerisszel a fáraó lányával. A történet tragikus lefolyása a szerelem és a politikai befolyás között mozog. Amikor Aida megpróbálja kiszabadítani apját, akit az egyiptomiak bebörtönöztek, őt is elfogják. Egy titkos találkán Radamesnek el kell döntenie, hogy megtagadja szerelmét, és Áida börtönben marad, vagy megtagadja önmagát és menekülésre kényszerül. A szerelmet választja és megpecsételi sorsukat: Ra- damest és Aidát elfogják, és halálra ítélik. A mű rendezője Joseph Rochlitz, koreográfusa Simona Chiesa, a látványtervező Pier’Alli és Walter Haupt vezényli a Lemberg Philharmonie Orchestrát. Aidát Ludmila Maga- nmedova, Radamest Eduardo Calcano, Amnerist Irina Bossini, a királyt, Ramphist Ria Popov alakítja, közreműködik még az ukrán National Academic kórus és az Ustí nad Labem-i balettkar. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ha végrehajtjuk ezt a rablást, az Interpol is körözni fog minket.” Szerencsés nyertesünk: Kis Károly Salgótarján, Ybl M. u. 35. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését november 2-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.), az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
