Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-06 / 235. szám

2 2006. OKTÓBER 6., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Tündérmesével kezdődött... Górcső alatt a főtér Salgótarján. A megújult József At­tila Művelődési és Konferencia- központ 2006-2007-es gyermek­színházi évada a Budapest Tánc- együttes műsorával tegnap meg­nyitotta kapuit. A nézők három előadáson - 10,13 és 15 órától - kísérhették figyelemmel János­ka kalandjait, akit a jó tündér vett pártfogásába. A darabot a Haran- gozó-díjas érdemes művész, Zsuráfszki Zoltán rendezte és ko- reografálta, a zenét Rossa László szerezte. A hét színházi produk­cióból álló évad következő ese­ménye november 23-án lesz, ak­kor a kassai Thália Színház tár­sulata Csukás István Ágacska, cí­mű zenés mesejátékot mutatja be. Az ezt követő időszakban a Bartók Kamaraszínház és a Mű­vészetek Háza, a Pelikán, az Ár- gyélus, a Forrás Színház zenés, illetve bábos darabjait tűzi majd műsorra a sorozat, amely a Kalá­ka együttes koncertjeivel fog zár­ni a jövő év tavaszán. Szüreti nap hagyományőizéssel Buják. Felvonulással, szórakoztató műsorral, bál­lal és egyéb programokkal várja a felvonulókat az október 7-i, szombati szüreti nap a faluban. A me­net délután kettőtől vonul majd az utcákon, a mű­soros összeállítás pedig 16 órakor kezdődik a mű­velődési házban. Fellépnek a helyi óvodások és ál­talános iskolások, a hagyományőrzők, valamint az Őszirózsa nyugdíjas baráti kör tagjai. Szerepel­ni fog a varsányi Muskátli népdalkor, a mátraszőlősi Gyöngyvirág népdalkor, a Vitalitás sporttánckör és TabakÁgi népdalénekes is. A ren­dezvényt az esti bál zárja. MfllN mattéi Imhl A megbeszélés résztvevői Balassi könyvtár mindnyájunkért Salgótarján felújított főterét és a József Attila Művelő­dési és Konferenciaközpontot vette górcső alá szerdai összejövetelén a Salgótarjáni Polgári Kör. Salgótarján. Bizalommal lehet iránta mindenki, sőt egyre töb­bet kérhet tőle, mert újabbnál újabb „képességeit” mutatja meg. A Balassi Bálint Megyei Könyvtárról van szó, amely in­tézménytársaival együtt változa­tos lehetőségeket, eszközöket kí­nál ahhoz, hogy ki-ki szorosabb­ra fűzze kapcsolatát a könyvek házával. Az október 4-én kezdődött or­szágos könyvtári napok alapja az összefogás, címzettje pedig az egész társadalom. Tagjainak a hasznos, sokoldalú tájékozódás lehetőségét nyújtja akkor is, ha az egészségről, ennek megtartá­sáról vagy visszaszerzéséről van szó. Mindenfajta tanuláshoz, így például a távoktatásban, a digi­tális írás-olvasásban is segíte­nek, információkkal látják el a mozgásukban akadályozott, vagy csökkent munkaképessé­gűeket. Az eseménysorozat pa­lettáján szintén kiemelt témakör a játékosság, a kultúrák sokszí­nűsége és az újító törekvések, eredmények megismertetése. A Balassi könyvtár az összefo­gás keretében pár napja az egészségért indított rendezvé­nyeket azzal a céllal, hogy előse­gítse, elmélyítse a tájékozódást. Beszéljünk róla! címmel első­ként Szalamanov Zsuzsának, a transzplantációs alapítvány ku­ratóriumi elnökének a szervát­ültetésről tartott előadásával - és az ezt megelőző fotókiállítás­sal - járult az ismeretszerzés­hez. Az előadás résztvevői film­vetítésen döbbenetes képet kap­tak arról, hogyan élik meg a szervátültetésre való várakozást, és a műtétet a gyermekek. Az érintettek egy-egy mondattal igyekeztek azt is kifejezni, mi­ért jó az új szerv és milyen azzal élni. A Szent Lázár Nógrád Me­gyei Kórház orvosi könyvtárá­nak ide kapcsolódó dokumentu­mait mutatta be a rendezvényen. A sorozat október 9-én hétfőn el­sősegélynyújtó-tanfolyammal folytatódik a Balassiban. A Lukács György alelnök ve­zette összejövetelre meghívták a város illetékeseit is, így Fancsik Mária főépítészt, S. Horváth Zsu­zsa városfejlesztési és üzemelte­tési osztályvezetőt, Timmer Zol­tánt, a Nomber Kft. ügyvezető­jét, bonyolítót és Bodnár Benede­ket, a főteret üzemeltető VGÜ Kft. ügyvezető igazgatóját. A főtér bejárása kapcsán el­hangzott, hogy a kivitelezés a terveknek megfelelően történt, a határidőcsúszást a nem várt fejlemények indokolták. így a ki­vitelező nem fizetett kötbért. A mintegy 350 milliós beruházás kapcsán egy sor kritika fogalma­zódott meg a kör tagjaiban. Néhányan úgy vélték, hogy a főtér középső része kínosan üres, holott ma már nagy ren­dezvényeknek nem ad otthont. Hiányzik a szolgáltatás, így pél­dául a Karancs oldalán elképzelt kávézó, söröző, teraszos étterem, vagy fagyizó. A JAMKK bal olda­li szárnyában kialakított irodal­mi kávéház üzemeltetésére pe­dig nem volt jelentkező. A főépítész maga is elismerte, hogy a bazaltkő csíkok - mint dí­szítőelemek - nem szerencsés módon kerültek a tér burkolatá­ba, gondolkodnak a kiváltásán. A téli üzemeltetést nem fogja za­varni a rusztikus burkolat, lé­vén, hogy nem hóekével, hanem kézi kisgépekkel takarítják majd. Emellett állandó parkőri felügyeletet szerveznek a főtér tisztán tartására. Összességében a teret min­denki esztétikusnak nevezte, az apró, de bosszantó problémák­tól eltekintve. Nem így a JAMKK esetében, ahol a beépített 400 millió forint gyakorlatilag nem látszik, noha ott van! Az épület bal szárnyában konferenciater­met alakítottak ki, tolmácsstúdi­ókkal, a színházi bejárónál fe­dett raktárt építettek, új a hűtő- rendszer, s persze valamennyi nyílászárót és a fűtési rendszert is kicserélték. A körtagok legnagyobb sajná­latára maradt viszont a csúnya szürke burkolat szinte minden szinten, amit maratással próbál­tak szalonképessé tenni - kevés sikerrel. Megoldották viszonyt a járásukban korlátozottak beju­tását, számukra egy új lift is épült. A színházterem gyakorla­tilag a régi, mindössze az ülések huzatának cseréjére futotta. A kultúrház esetében is felvető­dött, hogy a csúszás miatt indo­kolt lett volna a kivitelező kötbéreztetése. A körtagok kérték a jelenlévő­ket, hogy a burkolat későbbi cse­réje érdekében tegyenek meg mindent, s ugyancsak lesz egy tábla, amely a nyilvános Pécskő- WC-t jelzi majd a főtérre érkező számára. Ugyancsak felvető­dött, hogy közelíteni kellene az álláspontokat a Karancs Szálló új tulajdonosával, annak érde­kében, hogy a főteret nem egy „kísértetkastély” szegélyezze. Sokan azt is észrevették, hogy már kimozdult néhány kocka­kő, a hideg padokon, köveken pedig egyre kevesebben töltik az időt így októberben. A Pécskő utcai kereszteződésben pedig legalább 3 felesleges oszlop van, amit a főtéri rekonstrukció foly­tatása esetén célszerű lenne el­távolítani. TNL Gyarmaton 130 éves a tűzoltóság Október 6-án 13 órakor látványos főutcai felvo- ünnepi műsor keretében a város nevében nulással ünnepli fennállásának 130. évfordulóját Medvácz Lajos, az újonnan megválasztott polgár- a balassagyarmati tűzoltóság. 13.45-től a Mik- mester, illetve Kertész Ferenc parancsnok köszön- száth Kálmán Művelődési Központban kezdődő ti az egybegyűlteket. Egyéves a tanuszoda - Családi programok a hét végére Szépségversennyel, sportrendezvényekkel és kirako­dóvásárral ünnepli első születésnapját a bátonyterenyei tanuszoda október 7-én és 8-án. Bátonyterenye. Kirakodóvásárral és sportprogramokkal várják a bátonyterenyei uszodához a me­gye lakosait. Mindkét nap - 10 és 18 óra között - lesz almavásár és kiállítás, kecskesajtárus, kür­tőskalácsos, lángossütő, borvá­sár és kiállítás, valamint méz- és mangalicatermékek vására. Kü­lönösen a gyerekek érdeklődé­sére tarthat számot a díszállat­kiállítás és -vásár, valamint az ásványgyűjtemény. A hölgyek figyelmébe a szalvé- tateclinika remekeit felvonulta­tó budapesti kisiparost ajánlják. Lesz kozmetikai tanácsadás és fizioterápiás tanácsadás (helyszí­ni kezelési lehetőséggel), vala­mint ingyenes vérnyomásmérés. A kisebbeknek lovagoltatást és ugrálót szerveztek, de játszóház is várja a gyermekeket. Szombaton 11 órától a „Berek­gáti utcai kosárkupán” több me­gyei csapat méri össze tudását, de még a helyszínen is lehet ne­vezni 3-4 fős csapatokkal. A víz­ben egy különleges verseny ve­szi kezdetét ló órától: először a megyében vízicsopper-bajnok- ságot szerveznek a 3 év feletti gyerekek számára, ezután pedig kezdetét veszi a „Berekgáti csocsóbajnokság”. Vasárnap kerékpáros és koco­gó felvonulásra várják az érdek­lődőket fél 9-re. Az aznapi ját­szóház idején, 14 órától horgász­versenyt szerveznek, ahol az ügyesebbek jutalma egy-egy zsebpeca. A kisterenyei Magyar- országi Német Juhászkutya Klub kutyaiskolájának bemuta­tóját 11 órakor tartják. Igazán különleges esemény­nek számít az „Uszoda szépe” va­sárnap délutáni megválasztása (belépők a helyszínen válthatók). A műsor 15 órától kezdődik az uszodában működő klubok in­gyenes óráival, bemutatóival. Egy fergeteges divatbemutatót köve­tően először estélyiben, majd egy kis zenés-táncos programmal szí­nesített szünetet követően kétré­szes fürdőruhában lépnek fel a térség bájos hölgyei. Ä műsort a Def Jam Dance Scool fellépése kö­veti. A háromórás műsorban a he­lyi iskolák aerobic- és színjátszó csoportjai mellett több salgótarjá­ni fellépő is közreműködik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom