Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-05 / 234. szám

4

2006. OKTÓBER 5., CSÜTÖRTÖK

Az endrefalvai nyugdíjasok között

Az ablakon beszökő őszi napfény melengető sugarai simogatták az emberek arcát. A termet a jelenlévők szívéből áradó szeretet, melegség töltötte meg. Endrefalván az idősek napközi otthona, ahogy Bartus Pálné mondta, az ő második otthonuk. A beszélgetésünk során kibontakozott előttem egy közösség életkedvvel, szeretettel, tenni akarással átitatott élete. Emberi sorsok villantak fel.- Én Kishartyánból idejöttem férjhez. Annak már 50 éve, de csak most itt a klubban, ahová Deák Gáborné hívott, érzem igazán endrefalvainak magam - tört fel belőle az őszinteség.- Tavaly ősszel megalakítottuk az énekkarunkat. Azóta már szerepeltünk Szécsényfelfalu- ban, Szalmatercsen és termédalmat rendezett. A szőlőkosár sorsolásánál a szerencse nekem kedvezett. A tartalmát ott közösen jóízűen elfogyasztottuk - mondta Papp Józsefné.- Nagyon sok közös rendezvényünk van, kezdve a farsangtól a karácsonyig. Még a gyermeknapot is megünnepeljük. Meghívjuk azokat a gyermekeket,

Az otthon 33 lakójának korelnöke, a 86 éves Deák Albertné, aki 13 éve az alapítástól tagja a kisközösségnek, ha csak teheti, mindennap ott van a társak között. A férjét 23 éve temette el. A helyi termelőszövetkezetben eltöltött dolgos évekről bőven volt mondanivalója, amiből egyértelműen kihallatszott a munka sze- retete.- Én is az alapító tagok közé tartozom. A testvéremen kívül, aki szintén tagja a klubnak, itt Endrefalván nincs senkink. A társak között jól érzem magam, gyorsan elrepül az idő - vélekedett a 81 éves Papp Istvánná. Oláh Dánielné hat gyermeknek adott életet. Népes családja van, a másik népes családjaként, az otthont említette. Miért jó itt? - Beszélgetünk, olvasunk, kézimunkázunk, hasonló korú emberek között vagyunk - vélekedett Pilinyi Istvánná. - Eldicsekedünk egymásnak az,unokákról, az otthon vezetője Zsuzsika, a társai aranyosak, szívükön viselik a sorsunkat, kell ennél több? Folytatta tovább a gondolatot - Papp Istvánná, akinek az egyik unokája Londonban tanul.- - Megtartjuk egymás névnapját, de nem akárhogy. Ajándékot készítünk, a házi költőink, mert nekünk ilyen is van, verssel fel- kögzöntik az ünnepeltet - újságolta Pilinyi Istvánná.

Az otthon két házi költője, Papp Mihályné és Bartus Pálné, azt mondták, ha éjszaka jön az ihlet, kikelnek az ágyból, hogy papírra vessék a sorokat. Bartus Pálnét egy alkalommal rántáskeverés közben csókolta homlokon a múzsa. Nem érdekelte, hogy odaég a rántás, a gondolat

papírra került. A tiszteletemre elszavalták legutóbbi köszöntőversüket.- Nézzen szét, amit a falon lát képeket, az asztalon a térítőt, az mind a mi munkánk - dicsekedett Deák Ferencné. - Szabad időnkben kézimunkázunk, azt tesszük, amihez értünk - tette hozzá Deák Lászlóné.- Időseknek idősek vagyunk, de nem vagyunk egy megkeseredett társaság, szeretünk viccelődni, énekelni - fűzte tovább a gondolatot Papp Józsefné. Deák Mihályné, aki egyedül él a faluban, nagy szertettel beszélt a klubról. Számára az ott eltöltött idő, nemcsak együttlét a többiekkel, jó kikapcsolódás, lelki fel- töltődés.

szetesen itt Endrefalván is - újságolta Gulyás Istváné. - A csoportnak nincs külön vezetője, a legjobb hangúak, Juhász Lajos- né, Karancs Rajmundné, Deák Bertalané, Holecz Pálné, állítják össze az énekeket és műsor közben, ők adják meg a kezdőhangot - magyarázta Oláh Vencelné, majd kérésemre felsorolta a kórus többi tagjának a nevét is. Piliny Istvánná, Deák Sándorné, Deák Mihályné, Deák Lászlóné, Bartus Pálné, Papp Mihályné, Deák Béláné.

Rácz Lászlóné az egri és a váci kirándulás hangulatát idézte fel. juhász Lajosné a salgótarjáni Gorkij idősek klubjába tett látogatásról számolt be. - A két klub közösen egy szüreti vigaakik év közben műsorral kedveskednek nekünk, s ilyenkor mi látjuk őket vendégül - magyarázta Holecz Sándorné Zsuzsika az otthon vezetője.

Deák Bertalanná, aki annak idején a termelőszövetkezetben dolgozott a munkában való kemény helytállásról szólt. Amikor a klubjukra terelődött a szó, azt mondta - Hálásak vagyunk a faluvezetőinek, hogy biztosítják számunkra ezt a lehetőséget.

Közösség, amelynek tagjai dolgos, szorgos munkájukkal nyomott hagytak a világban; közösség, amelynek tagjait egymás iránti tisztelet és szeretet hatja át; közösség, amelynek léte hitet és erőt ad a további léthez.

Ritkul a sor

Jött az öreg bányász, feszült rajta a szénfekete egyenruha. Akkor kerül elő, ha ünnep van, vagy temetés, és vele együtt előjönnek a régi szép idők is. Azok, amikor még dolgozott a bánya, munkájuk volt az embereknek Nádújfaluban, meg a környékén is.

Nagy Imre nem volt több tizennyolcnál, amikor a bányába került. Talán ha három kilométerre volt tőlük Csipkés-akna, biciklivel nem volt távolság.- Földünk nem volt... de más munkájuk sem igen akadt a falusi fiataloknak. Mentünk a bányába - mondja.

így tette ezt a nagyapja, meg a négy fia is. Az unokák közül meg heten szegődtek a bányához, köztük Nagy Imre is. Meséli, Csipkés után Novák következett, majd Ménkes. Csillés volt, aztán Nagybátonyban elvégezte a bányaipari technikumot, és vájárként, később aknászként dolgozott. Amikor 1982-ben nyugdíjba küldték, már főaknász volt, harmincnyolc kemény munkásév terhével vállain. Mondja egy időre kijött a bányából a napvüágra, „kivitte” a mozgalom. De kint is bányász maradt, bányász módra gondolkodott, cselekedett, élt.

Nyugdíjasként akár elégedett embernek is mondhatná magát. Szépen felnevelték lányukat. Annak idején kilencezer forinttal ment nyugdíjba, de most már éppen a tízszeresét viszi neki a postás. A feleségével megélnek belőle. Unatkozni akkor sem tudna, ha akarna. Ott van a kert, a gyümölcsös minden napra ad valami munkát. Aztán ott van a bányászszakszervezet, amelynek 1950 óta tagja. Össze-összejönnek a barátokkal, a régi társakkal a klubban is beszélgetni, időt tölteni. Miről eshet a legtöbb szó, mint a bányáról. A legtöbbjük még dolgozott kézi fúróval, később jöttek a korszerűbb, termelékenyebb gépek, a maróhenger, a szállító- szalag. A munka könnyebb lett, de nem veszélytelenebb.- Csak az a baj, hogy ritkul a sor, a bányászok közül sokan elmentek - mondja csendesen. - Az utcánkban régebben több mint ötven bányász lakott. Volt család, ahonnan hárman is dolgoztak a bányában. Ma már csak négyen vagyunk...

Nagy Imre is érzi, hogy bizony eljár felette az idő.- Nem volt nekem semmi bajom amíg nem értem el a hetvenöt évet.. Most sem vagyok beteg, csak elfáradtam.

Szívében, agyában azonban most is ott zúg-zakatol a bánya. Mit nem adna érte, ha ezt „kint” is hallhatná.

■ -vgVégigtáncolták a falut

Pifkó Rudolfné, Irénke Neműben született, s a családban nyolcán voltak gyerekek. Apja bányász volt és négy öccse is bányásznak állt. A nagymama a falu bábaasszonya, sok gyereket segített a világra. A nagynéni meg előimádkozó a templomban, ügyesen sütött-főzött. Majd minden lakodalomba őt hívták. írónkét szerette, sok mindenre tanította. Imádkozni is.

hász Gábor országgyűlési képviselő- Aki nem tud imádkozni, az nem is megy férjhez - mondogatta a fiatal lánynak.

Talán tizenhárom éves lehetett, amikor már Hatvanban, az uradalomban summásként dolgozott. Ott ismerkedett meg párjával és tizenhat éves volt, amikor megesküdtek. Amikor arról faggatom, a férje hol talált munkát, azonnal kész a válasszal:- A bányában... hol találhatott volna másütt.

Szépen éltek, nevelték, útjára bocsátották egyetlen fiukat, dédelgették a két unkát. Aztán a fiuk megfázott, megbetegedett, s nem tudták megmenteni őt az életnek. Ennek már jó pár esztendeje, hiszen az unokák is megnőttek, élik a maguk életét. Az asszony szeme azonban most is bepárásodik, ahogy mérhetetlen fájdalmáról beszél. Azt hitte beleőrül a gyászba.

S nem hiába mondják azt a régi öregek, hogy az idő a legjobb doktor. Múlásával szelídül a fájdalom is, mert rányitja az ember szemét más, új dolgokra. Irénkéét a falura, az ott élő emberekre. írni kezdett a faluról, az emberek életéről, szokásairól. Bemutatta a falusi életet a gyermekek érkezését, a keresztelőt, s azt is, amikor már a gyerek akkora lett, hogy az anyja vihette a hátán a határba. Megvizezte a kenyérkét, megcukrozta és a gyerekecske el volt vele, míg az anyja dolgozott. Leírta az estét a fonóban és a nemti lakodalmat is. Olyan jól sikerült mindkettő, hogy elő is adták. Meséli, hogy legalább háromszor végigtáncolta a falut Juhász Gábor országgyűlési képviselővel, aki gyakori vendég Neműben.

Szervezett szüretí mulatságot és énekel a Zsuborinka egyesület asszonykórusában. Magyarázza, hogy a zsuborinka olyan színes pántlika volt, amit a nemű lányok régen a hajukba fontak. Gyűjtött népdalokat, írt tizennyolc balladát, amelyeket aztán elő is adott egy-egy lakossági rendezvényen. S varrta a fellépési ruhákat, a szép palóc viseleteket mindannyiuk örömére.

Harmincnégy éve, hogy özvegysorsra jutott. A magány ellen úgy „védekezik”, hogy tesz-vesz a ház körül, a kertben, de a faluban is, a faluért. A bányásznapon egy tárót „nyitottak” a polgármesteri hivatal udvarán a bányászkodás és azok emlékére, akik életét áldozatul követelte a bánya.- A polgármester úrral beszéltünk erről... Egyetértett velünk, segített. Házról házra jártuk a falut és 167 ezer forintot szedtünk ösz- sze - mondja Irénke.

Tájházat is nyitottak, egy régi falusi portát hozatott rendbe az ön- kormányzat. Az egyik szobában bányász emlékeket, a másikban a falusi élet tartozékait őrzik. Irénke sorolja mi mindennel gyarapította a tájházat: vánkossal, dunyhával, szőttessel.- Ez a szervezkedés legalább két évet tett az életemhez... Tudja szeretem a falut.

Szavai egyszerűen, őszintén csengenek. ■ V.G.

Régi ismerősként találkoznak: Pifkó Rudolfné és Ju-