Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-04 / 233. szám

12 2006. OKTÓBER 4., SZERDA Vihar a „biliért"! sakk Botrány a vb-WC miatt Párját ritkító, nevetségesnek tű­nő, de halálosan komoly tragiko­média folyt pár napon át az Elisztiában folyó szellemi párba­jon, ahol a bolgár Veszelin Topalov és az orosz Kramnyik csap össze egy 12 játszmás páros mérkőzé­sen az egyesített sakkvilágbajnoki címért. Vihar a biliben, perpatvar a retyóért - méltatlankodhatnánk, de véresen komoly dologról van szó: világelsőségről, hírnévről, pénzről és büszkeségről. Már pe­dig ezek komoly dolgok. Két önmattal kezdődött a valódi játék, Topalov szinte saját magát verte meg, amikor az első és máso­dik játszmában nyerő állásban többszörösen is primitív hibát vé­tett, és Kmmnyik kegyetlenül be­zsebelte a győzelmet. „Topó” vi­szont nagy küzdő, számtalan ver­senyen bizonyította, hogy vert helyzetből is képes fordítani - er­re jó példa mindkét szófiai elsősé­ge, a második félidő az idei linaresi szuperversenyen - és ezek után két döntetlen következett. A bot­rány az ötödik partinál pattant ki, mely előtt a rendezők a bolgár me­nedzserének panaszára bezárták a Kramnyik pihenőhelységéből nyí­ló WC-jét, és ellenfelével közös „bu­di” használatát írták elő számára. Ok: az orosz gyanúsan sokat jár­kált a partik alatt a bekamerá- zatlan mellékhelyiségbe, négy játszma alatt például mintegy öt- venszer, szinte „minden” lépésnél. Kramnyik persze nem akarta elfo­gadni „a közös ülőkét”, és ötödször­re nem ült asztalhoz, így Topalov játék nélkül nyert a holland főbíró döntése szerint (3-2 Kramnyik- nak). Ezt azonban sem ő, sem stáb­ja nem fogadta el, a menedzserek késre menő presztízscsatát folytat­tak védenceikért, és a páros mér­kőzés felbeszakadását csak a FIDE- elnök Iljumdzsinov békítő tárgya­lásai kétszeri játszmahalasztás és a felek hazautazási fenyegetései után mentették meg. Végül mind­két fél állandó és teljes kutakodás­sal veheti a másik toalettjét, viszont Kramnyik végül is sokat vesztett az ügyön, mert hétfőn délután mégiscsak 3-2-ről folytatódott a küzdelem, mely döntetlennel vég­ződött. A FIDE elnöke mindkét já­tékost dicséretben és elismerésben részesítette konstruktív magatar­tásukért és azon döntésükért, hogy a konfliktusok ellenére folytatják a világbajnoki címegyesítő páros mérkőzést. ■ (satis) Jól szerepeltek a tarjániak ENDURO Magyar-osztrák bajnokság A minap került megrendezésre a magyar-osztrák közös enduro- bajnokság soron következő Mama Horv átországban, egy Zágráb mel­letti kis falucskában, Mala Mla- kában, ahol a hazai, osztrák, hor- vát, szlovén és olasz versenyzők között a Salgótarjáni Motoros Sport Egyesület versenyzői is a nyeregbe pattantak. A megmérettetés alkal­mával szombaton és vasárnap is két 45 km-es kört kellett teljesíte­nie a több mint száz elszánt moto­rosnak. A hosszú táv mellett igen­csak próbára tette a versenyzőket, hogy a talaj felázott a korábbi eső­zések alkalmával, mind emellett nem kevés extrém szakaszon is helyt kellett állniuk. A kijelölt pá­lya útját több alkalommal patakok, mocsarak és kidőlt fák keresztez­ték. Enduroversenyhez hűen a krossz és az enduroteszt sem ma­radhatott el. Az első nap eredmé­nyei biztatóak voltak, hiszen mind a négy motorosunk jól zárta a na­pot A jó helyezéseket a második nap végére is sikerült megtartani­uk. így a korábban az E2 kategóri­ában induló Parádi Zsolt most az El-esek között mind a két nap al­kalmával az első helyen zárt Emel­lett a teljes másodosztály mezőnyé­ben is sikerült a dobogó legfelső fo­kára állnia. A másodosztály E3 ka­tegóriájában Huszár Norbert a 6., Lemer Csaba élete első versenyén sikeresen helytállva a 13., míg Hat- varos László az old boy mezőnyben 11. helyen fejezte be a versenyt Az egyéni eredmények mellett a Sal­gótarjáni Motoros Sport Egyesület csapatként az előkelő második he­lyen végzett A törökök kerete LABDARÚGÁS Eb-selejtező A magyar-török labdarúgó Eb selejtezőt október 7-én, szomba­ton 19.45-től a Puskás Ferenc Sta­dionban rendezik, melyre a je­gyek országszerte az IBUSZ iro­dáiban kaphatók 5000, 8000 és 10 000 forintos árakon. Fatih Te­rim, a török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a magyarok elleni Eb-se- lejtezőre. A törökök kerete. Kapusok: Rüstü Recber (Fenerbahce), Vol- kan Demirel (Fenerbahce), Ozden Öngun (Konyaspor). Védők: Can Arat (Fenerbahce), Orhan Ak (Ga- latasaray), Gökhan Zan (Besik­tas), Ibrahim Toraman (Besiktas), Ibrahim Üzülmez (Besiktas), Ser­vet Cetin (Sivasspor). Középpályá­sok: Mehmet Aurelio (Fenerbah­ce), Turner Metin (Fenerbahce), Arda Turan (Galatasaray), Sabri Sarioglu (Galatasaray), Hamit Altintop (Schalke 04), Mehmet Topuz (Kayserispor), Gökdeniz Karadeniz (Trabzonspor), Hüse- yin Cimsir (Trabzonspor), Nim Sahin (Borussia Dortmund). Tá­madók: Tuncay Sanli (Fenerbah­ce), Hakan Sükür (Galatasaray), Ümit Karan (Galatasaray), Nihat Kahveci (Villarreal), Fatih Tekke (Zenit), Halil Altintop. NÓGRÁD MEGYE Pásztón adottak a feltételek a jó szerepléshez kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak, C-csoport Második idényét kezdte az NB II-es kosárlabda-baj­nokságban a Pásztói SZSE-Green Devils együttese, s a „tanulóévben” különösebb gond nélkül abszolvált bennmaradás után ezúttal már jóval merészebb terve­ket szövögetnek a gárda háza táján. Amint az Markó Istvánnal, az együttes csapatkapitányával készített alábbi beszélgetésből kiderül Pásztón minden feltétel adott a sikeres szerepléshez. Illés Rudolf, az egyesület elnöke- A 2005/2006-os bajnokság az eddigi legsikeresebb volt csa­patunk történetében - kezdte Markó István. - Az NB II-es sze­repléssel városunk legmagasabb osztályú klubcsapatává léptünk elő, s rácáfolva a szkeptikusokra a középmezőnyben zártuk az újonc-szezont, amivel az előttünk álló idényre is jogot szereztünk a nemzeti bajnokságban való indu­lásra. Különösen büszkék va­gyunk arra, hogy ezt az ered­ményt egy tisztán helyi születésű játékosokból álló csapattal értük el, s ezáltal bebizonyítottuk, hogy egy ilyen kisvárosban is ki lehet állítani egy NB-s szintű csapatot.- Tehát, ahogyan egy korábbi beszélgetésünkben már célzott rá, abszolút bejött az előzetesen kicsit kockázatosnak ítélt osztályváltás a csapat számára, de hogyan te vább?- Szakosztályunk 2007-ben ünnepli fennállásának tizedik év­fordulóját, s amikor annak idején megkerestük Illés Rudolfot, az egyesület elnökét bizony nem gondoltuk, hogy valaha is ilyen messzire juthatunk. A kerek jubi­leumot méltóképpen szeretnénk megünnepelni, vagyis megpróbá­lunk előrébb lépni. Ezen persze nem kizárólag a feljutást kell ér­teni, hanem azt, hogy ezúttal a C- csoport első felében szeretnénk végezni. Terveink megvalósításá­hoz az új bajnoki rendszer talán alkalmasabb is lesz, mint az elő­ző, idén ugyanis a 20 fős mezőny tagjai két tízes csoportban küzde­nek az alapszakaszban, majd az első 5-5 helyezett a felsőházi rá­játszáson dönti el a feljutás kérdé­sét, illetve a végleges sorrendet. Célunk egyértelműen a felsőház­ba kerülés, amihez tehát csopor­tunkban az 1 -5. helyek valame­lyikét kellene megkaparinta­nunk. A felkészülési mérkőzések tapasztalatai azt mondatják ve­lem, hogy ez egyáltalán nem tű­nik lehetetlen vállalkozásnak.- Milyen változások történtek a csapat keretében a nyár folya­mán?- Az együttes keretében az elő­ző szezonhoz képest kevés válto­zás történt. A csapat „ősi” magja együtt maradt, s továbbra is ez a törzsgárda - Markó István, Markó Attila, Szeles Péter, Reviczki Gá­bor, Lukács Lóránt - alkotja együttesünk gerincét, míg a ta­valyi szezonban látványosan fej­lődő fiataljaink közül elsősorban Mohácsik Gergely, Szőllősi Sza­bolcs és Zeke Ottó lehetnek azok, akik mentesíthetik majd a sok­szor túlhajszolt kulcsembereket. A legnagyobb gondot az előző év­ben játékos-edzőként tevékeny­kedő Chikán István kiesése jelen­ti, aki hosszabb időre külföldre távozik, s így a bajnokság első fe­lében biztosan nem állhat rendel­kezésre. A kiegészítő emberek közül Gárdus Bence a TF-re nyert felvételt és ott kívánja folytatni pályafutását, Nagy Péter abba­hagyta, mgKubínyi Tamás eddig nem nyilatkozott az esetleges folytatásról. A felsoroltak pótlá­sára érkezett a régi-új Koós Dorián, valamint a fiatal Kocsis Dávid. Előbbi játékos korábban már több évet lehúzott nálunk, s tripláival remélhetőleg most is nagy hasznunkra lesz, míg Ko­csis Dávid személyében egy jó fi­zikai adottságokkal rendelkező, tehetséges játékossal bővült a ke­ret.- Az előző idény értékelésénél említette, hogy a szakosztály struk­túrájának átalakításával igyekez­nek levenni a többletterheket a já­tékosok válláról.- Valóban fontosnak tartottuk, hogy úgymond „külsős” szakosz­tályvezetőt és edzőt találjunk a csapat mellé, hiszen ezeket a fel­adatokat eddig játékosok látták el. Ezen törekvésünk eredménye­ként ez év nyarától a csapat egyik legnagyobb szurkolója és érzel­mi támogatója juhász Zsolt lett a szakosztály vezetője. Elnökünk, Illés Rudolf és az új szakosztály- vezető remek munkájának követ­keztében anyagi és morális hely­zetünk máris sokat javult. Sajnos játékunkon, elsősorban taktikai érettség tekintetében nagyon lát­szik egy megfelelő külsős, vagyis nem játékos-edzőként működő szakember hiánya. Számos mér­kőzést buktunk el azért, mert nem megfelelően cseréltünk, vagy éppen nem sikerült az ide­ális taktikát kiválasztani. A holt­szezonban megpróbáltunk szak­embert találni, de sikertelenül. Je­lenleg is próbálkozunk és talán közel az ideális megoldás, de ne­vet egyelőre még nem szeretnék mondani. Talán októberben ez a kérdés is megoldódik. Addig is Chikán elárvult posztját demok­ratikus módon próbáljuk betölte­ni, de bízom benne, hogy miha­marabb véget ér az „interreg­num”.- Hogyan alakult a gárda felké­szülése?- Augusztus elejétől heti há­rom edzéssel készültünk, s a fog­lalkozásokon minden alkalom­mal nagy volt a részvételi arány, ami azt mutatja, hogy morálisan nagyon jó állapotban van a csa­pat. Sajnos azonban fizikális té­ren már korántsem állunk ilyen jól. Vannak ugyan játékosok, akik sokat fejlődtek, viszont egyesek - elsősorban sérülések következté­ben - nincsenek csúcsformában. A keret tagjainak hetven százalé­ka hét közben továbbra sem tar­tózkodik Pásztón, ezért szeptem­bertől a szokásos szombat-vasár­nap ritmusra álltunk át.- A megfelelő financiális háttér biztosított a csapat számára?- Örömmel jelenthetem, hogy az előttünk álló szezonban anya­gi problémákra előreláthatólag nem kell számítanunk! Büszke vagyok arra, hogy Pásztó város sportszerető lakói anyagi és egyéb áldozatokkal segítik csapa­tunkat, megteremtve ezzel az alapját az NB-s szintű kosárlabdá­zásnak. Fő támogatónk az EGLO Magyarország Kft. segítségével biztos háttérrel vághatunk neki az új bajnoki évadnak, s egyesü­letünk pályázati pénzből szintén jelentős támogatást tud nyújtani. Az említetteken kívül köszönet il­leti az NB II-es szerepléshez nél­külözhetetlen új palánkok be­szerzésében segítségünkre siető Alterra Kft.-t, valamint a Dózsa György Általános Iskola vezeté­sét, melynek tagjai korrekt hoz­záállásukkal biztosítják edzése­ink és mérkőzéseink zavartalan lebonyolítását. A játékoskeret tag­jai egyébként továbbra is tagdíj fi­zetésével veszik ki a részüket a csapat fenntartásából, s e mellett a nyár folyamán honlapunkon (www.greendevils.hu) meghir­dettük a pártoló tagsági rendszert is. Az anyagi helyzet stabilizáló­dásának következtében komoly összeget tudunk invesztálni a csapat felszerelésének javítására. Új labdákat és hazai mezgarnitú­rát vásárolunk, sőt már készül az elektronikus támadóidő-mérő be­rendezés is. Nem szeretném el­kiabálni, de a jelenlegi anyagi háttérrel már hosszabb távra is tervezhetünk.- Összességében tehát bizako­dóan várhatják második NB II-es szezonjukat.- Valóban úgy tűnik, hogy eb­ben az évben minden adott egy remek szerepléshez. Csapatunk tagjai egytől egyig nyugodt és biz­tosított körülmények között ko­sárlabdázhatnak. Nincs más hát­ra, mint a maximumot nyújtani és kiszolgálni, sőt bővíteni lelkes és nagyszámú közönségünket, amelyhez hasonlóval kevés rivá­lisunk dicsekedhet - zárta szava­it Markó István. ■ H.P. Hatalmas és rangos mezőny Utcaifutó-világbajnokság Debrecenben Debrecen az utóbbi időben szinte tobzódik a rangos sportesemények megrendezésében, öt év alatt 10 vi­lágversenynek adott otthont a cívisváros, duatlontól, hőlégballonozástól a tornán át az atlétikáig és október 8-án, vasárnap újra utóbbi egyik válfaja, a hosszútáv­futás miatt figyel rá a világ. Korábban félmaratoni távon, most először 20 kilométeren versenyeznek az IAAF utcaifutó­világbajnokságának résztvevői, mégpedig Debrecenben. Orendi Mihály, a vb szervezőbizottsá­gának elnöke elmondta: A száz­milliót kitevő költségvetéshez a kormányzat egyetlen forinttal sem járult hozzá, így az adott helyzetben felértékelődik a deb­receni önkormányzat áldozat- vállalása mellett a hazai támo­gatók szerepe. A világversenyre mintegy 180 versenyző jelezte indulási szándékát, közöttük számos extraklasszis. A magya­rok, kihasználva, hogy házhoz jön egy vb, természetesen maxi­mális létszámmal, azaz öt-öt fér­fival (Csillag Balázs, juhász And­rás, Tóth Tamás, Soós Dániel, Kedves Rolarid) és nővel (Kálovics Anikó, Staicu Simona, Teveli Petra, Rakonczai Bea, Vaj­da Zsuzsa) neveztek, akik közül a 3-3 legjobb eredményt elérő adja a csapat idejét és helyezé­sét. A világeseményről az MTV is beszámol, és számos külföldi tv-társaság is sugároz majd Deb­recenből. A vasárnapi esemény előtt egy nappal Gyulai István nevét veszi fel a nagyardei atlé­tikai stadion. ■ (sts) mo'vi ülhetsz kj.i/.in Családi mobil baráti áron Motorola V360 Havidíjas előfizetéssel 1980 Ft vodafone Mexikó: három jelölt LABDARÚGÁS. A Mexikói Labda­rúgó Szövetség (FMF) Jürgen Klinsmannt, Marcello Lippit, vagy Luiz Felipe Scolarit szeretné fel­kérni a közép-amerikai válogatott szövetségi kapitányának. - A je­löltek kiválasztásánál kizárólag szakmai szempontok játszottak szerepet, a pénz ezúttal nem szá­mít - mondta Justino Compean, az FMF elnöke. Lippi idén az olasz válogatottal lett világbajnok, Scolari 2002-ben Brazíliával vb- aranyat, két évvel később Portu­gáliával Eb-ezüstöt nyert, Klins­mann pedig a 2006-os németor­szági vb-n vezette a harmadik helyre a német válogatottat. Mexi­kó az idei vb-n a nyolcaddöntőben búcsúzott, miután 2- 1-re kikapott Argentínától. A csalódást keltő szereplés után az FMF nem hosz- szabbította meg az argentin Ri­cardo La Volpe szerződését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom