Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-17 / 244. szám

2 2006. OKTÓBER 17., KEDD NÓGRÁD MEGYE Megkezdte adását a Szent Imre-tévé Az iskolai tévéstúdió - a próbaadás nagy sikert aratott NMH-információ Balassagyarmat. Hosszú idő óta dédelgetett elképzelése valósult meg ebben a tanévben a Szent Imre Keresztény Általános Isko­la és Gimnáziumnak. Zárt láncú iskolai televízió kezdheti meg október végétől a működését az intézményben. A korszerű stú­dió berendezésén, a készülékek helyi hálózatba való bekötésén már szeptembertől folyamato­san munkálkodtak. A földszinti és emeleti aulában is elhelyeze­tek egy-egy televíziót. Már a próbaadások is hatal­mas sikert arattak a diákok köré­ben. A felvételeket, amiket meg­határozott időpontokban fognak leadni az iskolában, zömében a tanulók készítik majd a média tanszakos foglalkozások kereté­ben. Terveik között szerepel az is, hogy az iskolai ünnepségekről készített képes beszámolókon túl a városban is forgatnak majd a televíziós műfajok szabályai sze­rint, miközben hasznos ismere­teket is közvetítenek társaiknak. Ötvenmilliárd turizmusfejlesztésre Szenográdi Ferenc Szécsény. Az észak-magyaror­szági régió turizmusfejlesztési stratégiája 2007-2013 között volt a témája annak a tanácsko­zásnak, amelyet október elején Szécsényben tartottak. A meg­beszélés célja volt, hogy az elkö­vetkező, 2007 és 2013 közötti időszakra átgondolt és jól előké­szített turisztikai programter­vekkel készüljenek, s ezáltal az uniós források fogadására ké­szen legyenek a szakemberek. A regionális turizmusfejleszté­si stratégiának tartalmaznia kell Nógrád megye valamennyi kistérségében kidolgozott tu­risztikai célú fejlesztéseket is. Ezért hívta meg a szécsényi Tourinform-iroda a megyéből, a turisztikából érdekelt szakem­bereket, hogy megismerhessék a régiós elképzeléseket és meg­beszélhessék az ezzel kapcso­latos feladatokat. A tanácskozást dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, Szécsény vá­ros polgármester nyitotta meg, majd Pintérné Kanyó Judit, a szécsényi Tourinform-iroda ve­zetője mondta el észrevételeit a témával kapcsolatban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a turizmus fejlesztése Nógrád megyében kö­zös érdek, különös aktualitást ad a témának, a 2007-2013-as időszakra való készülés. Nagyon fontos, hogy régiós szinten He­ves és Borsod megyék mellett Nógrád megye is kinyilvánítás­sá, milyen projekteket kíván megjelentetni a koncepcióban. Dr. Piskóti István, a Regionális Marketing Centrum vezetője, a stratégia készítője előadást tar­tott a főbb irányelvekről. Rövid helyzetelemzést tartott és megfo­galmazta az észak-magyarorszá­gi régió, ezen belül Nógrád me­gye turizmusának jövőképét. Felvázolta a stratégiai célokat és a fő fejlesztési irányokat. Felhív­ta a figyelmet az együttműködés fontosságára. A tanácskozáson Hídvéginé Molnár Judit, az Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság igazgató­ja elmondta, hogy 2007. január elsejétől lehet számítani az euró­pai uniós forrásokra. A turizmus fejlesztésére hét év alatt 50 mil­liárd forint áll majd a rendelke­zésre. Fontosnak tartotta, hogy növelni kell a vendégek és a ven­dégéjszakák számát, felhívta a figyelmet a fejlesztési irányok­ra. Ezt követően szólt az idegen- forgalmi adó szükségességéről. Az előadások után a jelenlé­vők közül többen elmondták vé­leményüket, észrevételüket a té­mával kapcsolatosan és kérdé­seket tettek fel az előadóknak. „Dögöljek meg itt, a pádon" Mihalik 1. ____________________ Salg ótarján. Van kiút a hajlékta­lanok kiúttalanságából? Keve­seknek igen. És a többség? Nem talál, mert nem keres vagy nem fogadja el a segítő kezet, illetve a beteges cinizmusig belemerül, belerögzül elhagyatottságába. Mint a jobb napokat látott mér­nök, akit anyagi okok miatt kila­koltattak, hozzátartozói elfordul­tak tőle, s ezzel kiszaladt lába alól a talaj: sorsüldözött lett. „Dö­göljek meg itt, most, ezen a pá­don!" - válaszolta legyintve a kérdésre: meglátása szerint mi lenne a kiút helyzetéből? Egyik sorstársa annyiban más, hogy él a hajléktalanszálló adta lehető­séggel, a harmadik otthontalan már megkapaszkodott, hálásan említi segítőit, s a még fájó pon­tot, a gyerekeit, akiknek a bizal­mát szeretné visszaszerezni. Ezekkel az emberekkel - arcu­kat, nevüket kivéve - az egész­ségügyi szociális központban (eszk) tegnap megrendezett kon­ferencián bemutatott film meg­tekintésével ismerkedhettek meg a résztvevők. Az intézmény szinte vala­mennyi olyan érintett szerv szakembereit meghívta a ta­nácskozásra, amely tesz, tehet valamit az utcán élőkért. Egy­részt a hajléktalanság megelő­zéséért, illetve a már kialakult helyzet javításáért. Ezt megelő­zően azonban Szlovacsek Gyu- láné, az intézmény igazgatója felelevenítette a hajléktalan­ellátás elmúlt tizenöt évét, meg­szervezésének állomásait. Az igencsak kezdetleges kezdetet: a Zója bölcsődében 15 férőhe­lyes átmeneti szállást alakítot­tak ki 1991-ben, itt egy szak­képzetlen alkalmazott dolgo­zott. És a folytatás: bölcsőde ment, hajléktalan férfiak jöhet­tek... Kilencvenöttől működik a női átmeneti szállás. A nép­konyha szintén 1991-ben nyílt. Az utóbbi években télen már a rendőrök, a közterület-felügye­lők és a szociális munkások együtt szemléznek, hogy felde­rítéssel, tájékoztatással fedél alá menekítsék a bajbajutotta­kat. Ez tehát a ma, a jövő pedig: éjjeli menedékhely, nappali me­legedő és családok átmeneti ott­hona létesítése szociális fejlesz­tési program keretében. Telek Ervin, az eszk szakembe­re a szintén tizenöt éves család- segítő munkát vázolta, kezdve az elnevezésektől, a „bejövő" prob­lémák sokféleségén át, a segít­ségre szorulók népes táborának felosztásáig, jelezve az intéz­mény szervezeti változásait, fel­szereltségének gyarapodását. Ma az igényekhez igazodó több­féle szolgáltatással, megelőző munkával, országos képzések le­bonyolításával igyekszik megfe­lelni a társadalmi elvárásoknak. A fórum beszélgetéssel folyta­tódott, ez azt célozta, hogyan le­hetséges kivédeni azt, hogy az otthonából az utcára kerüljön va­laki. S ha ez mégis megtörténik, milyen kapaszkodók jöhetnek leginkább szóba. Ahol jó élni és tanulni Tovább folytatódik az Arany János kollégiumi program (AJKP) a salgótarjáni Lorántffy Zsuzsanna Kollégium­ban. A hátrányos helyzetűek elősegítését célzó projekt­ben immár harmincán vesznek részt, s mint mondják, rengeteg jó dolog történt velük az elmúlt év során. H. B. Salgótarján. - Egyre népszerűbbé válik a program, s egyre több di­ák érdeklőtük a részvétel iránt - mondta el Gecse Gabriella, az in­tézmény igazgatója. Mint meg­tudtuk, a tanulók mellett a szülők is elismerték a program létjogo­sultságát, sőt több szülő jelezte, hogy kisebb gyermeküket is sze­retnék a közeljövőben a program­ban beíratni. Ez annak is köszön­hető, hogy a'részt vevő diákok megosztják tapasztalataikat, él­ményeiket volt iskolájukkal és családjukkal, rokonságukkal. A tavalyi évben indult első csoportból senki nem morzso­lódott le, s a segítő tanároknak köszönhetően szinte minden „AJKP-s” diák az előkészületi évet követően abba a középisko­lába nyert felvételt, amelyet el­sőként megjelölt. A különféle programoknak köszönhetően a csoport igazán jól működő kö­zösséggé szerveződött, s talán ennek köszönhető, hogy az ösz- szes kollégiumi versenyen, ese­ményen részt vesznek, melye­ken nagyon jó eredményeket ér­nek el. Csemer Zoltán és Danyi Szi­lárd, a kollégiumi program részt­vevői elmondták olyan élmé­nyekkel gazdagodtak a projekt­nek köszönhetően, melyek való­színűleg örökre megmaradnak. Mindketten nagyon jónak tart­ják a programot, hiszen ingyen juthatnak hozzá a jogosítvány­hoz, ECDL-vizsgát tehetnek, kö­zépfokon nyelvvizsgázhatnak és rengeteg helyre eljuthatnak. Mint megtudtuk, nagyon élvez­ték a legutóbbi sítábort, a zánkai gólyatábort, a megyei kirándulá­sokat, vártúrákat, színházi és múzeumi programokat is, s na­gyon örülnek, hogy a program részesei lehetnek. Sorozat a palócok világáról S. K. Somoskőújfalu. Szűkebb környe­zetünk népi kultúráját, szokása­it és határokon átívelő, máig élő hagyományait mutatja be a So­moskőújfalui könyvtár „Palóc vi­lág” című rendezvénysorozata. Az első előadást Lengyel Ágnes muzeológus, néprajzi kutató „Pa­lóc pásztorművészet” címmel tartja október 17-én, kedden dél­után öt órakor a bibliotékában. A rendezvény támogatója az Okta­tási és Kulturális Minisztérium. „Azok az ötvenes évek" „Azok az ötvenes évek” címmel vette kezdetét tegnap az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik év­fordulójának megünneplése az Ady Endre Közművelő­dési Központ és Könyvtárban. S. K. Bátonyterenye. Rendhagyó törté­neti múzeummá alakult a műve­lődési központ alsó szintje, meg­idézve az ötvenes évek hangula­tát. A rendezvénysorozat első ele­meként Vanya Gábor polgármes­ter közreműködésével tegnap megnyitottak egy interaktív kiál­lítást, amely Berki Judit intéz­ményvezető szavai szerint a meg­békélést szeretné közvetíteni. A tárlat látogatói a különböző dokumentumokon túl megte­kinthetnek például egy korhű szobabelsőt, de berendeztek egy népboltot is. A különböző kora­beli tárgyakat a Duna Múzeum és az esztergomi Petőfi csarnok biztosította. A kultusz és a ha­nyatlás időszakának, a forrada­lom mozzanatainak bemutatá­sával elsősorban az általános és középiskolás fiatalokat szeret­nék megszólítani annak, hogy értő módon tudjanak képet al­kotni az akkori eseményekről. A kiállítás minden nap 14 és 19 óra között látogatható. Kedden, szerdán és csütörtö­kön neves előadók segítségével rendhagyó történelemórákat tartanak 8 és 14 óra között, me­lyekre a kistérség valamennyi iskoláját meghívták. Levetítenek eredeti dokumentumfilmeket, diákat, megszólalnak zenei és hanganyagok (például Nagy Im­re és Kádár János beszédei), de bemutatják többek között a „Sztálin, az acélember” és a „Ta­nú” című filmeket is. Az ötvenes éveket állítják az október 20-án, iskolák számára megrendezendő történelmi ve­télkedősorozat középpontjába is. Másnap a korszak sportesemé­nyeiről vetítenek filmeket, este pedig bált rendeznek az ötvenes évek hangulatában. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc, valamint a Ma­gyar Köztársaság kikiáltása év­fordulója alkalmából koszorúzá- | si ünnepséget rendeznek októ- I bér 23-án, hétfőn délelőtt fél ti­zenegykor a kisterenyei ökume­nikus emlékműnél. Ünnepi be­szédet Földi Balázs, a Fáy And­rás Szakközépiskola, Szakisko­la és Kollégium igazgatója mond, a műsorban közreműkö­dik az intézmény tanulója, Csi­kós Márió, a Bányász dalkör és a Bányász fúvószenekar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom