Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-03 / 232. szám

4 2006. OKTÓBER 3., KEDD NÓGRÁD MEGYE SPORTNAPOT TARTOTT A KERESZTÉNY ISKOLA Szeptember 29-én a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium „Moz­dulj Szent Imre” elnevezéssel sportnapot szervezett az iskola tanulóinak. Mintegy 400 diák kezdte a napot 8 órakor közös futással. A közös futás után váltóversenyek, röp- és kosárlabda, valamint fo­cimérkőzések zajlottak a Nádor utcai pályán és az iskola sportpályáin. A Szent Imre tantestülete is aktív sportolással részt vett a rendezvényben. Madách örökében Vitéz Kata „Merre tovább Ádám?” - pró­bálta megfejteni a Madách- szimpózium egyik előadója, Striker Sándor, aki a Tragédia főhőséből kiindulva vázolta fel korunk társadalomrajzát. De nem ez volt az egyetlen elő­adás, ami túlmutatott Madách drámai költeményén a Madách Irodalmi Társaság hagyomá­nyos szimpóziumának őszi ülésszakán Csesztvén és Balas­sagyarmaton. Tizenhat előadó lépett a kö­zönség elé ezen a két napon, hogy Madáchról és műveiről beszéljen különféle megvilágí­tásban. Legyen szó éppen a Tragédia első színre viteléről vagy az irodalmár epikus ver­seiről. Szabó Zsuzsa Madách Imre horoszkópját készítette és mutatta be, amiből a többi között az is kiderült, hogy az írónak milyen meghatározó volt kapcsolata édesanyjával. S a csillagok azt is megjósol­ták, hogy a mama mennyire nem kedveli majd leendő me­nyét. Bene Zoltán saját felméréseire épített olvasásszociológiai váz­lata arról szólt, hogy mennyire nem olvasnak manapság a gye­rekek, vagy többnyire silány mi­nőségű könyveket, nem várható hát el tőlük, hogy majd középis­kolásként megértsék Az ember zragédiáját. Az olvasási kultú­ráért szerinte elsősorban a csa­ládi környezet felel. Arról is be­számolt, hogy Madáchot az olva­sott felnőttek is többnyire egy­kötetes íróként tarják számon. Az előadások mellett egy ki­rándulás szerepelt a program­ban, Alsósztregovára. Szent lmré$ jutalomkirándulás Mint minden évben, idén is különleges alkalom miatt gyüle­keztünk szeptember 21-én kora hajnalban Balassagyarmaton az iskolánk előtt. A Szent Imre ke­resztény iskola jutalomkirándu­lásán vettünk részt, ahová az in­tézmény tantestülete kísért el bennünket. Szüléinktől - akik­kel a csomagjainkat kihoztuk az indulás helyszínére - elbúcsúz­tunk és elindultunk „felfedezni” Horvátországot. Az út néha már hihetetlenül hosszúnak tűnt, de a jó hangulat kárpótolta az uta­zás kellemetlenségét. A „táborhelyünk” Umagban volt. Miután megérkeztünk, már besötétedett, szálláshelyeinket - amik jól felszerelt és igényes la­kókocsik voltak - elfoglaltuk, majd a lakópark éttermében ét­keztünk. Bőséges vacsorát szol­gáltak fel nekünk, ami nagyon ízlett. Még aznap egy esti séta alkalmával feltérképeztük a kör­nyéket, meglepődtünk, milyen kellemes helyet kaptunk ottho­nunkként. A tengerpart nem volt messze, ezenkívül a közel­ben játszótér is akadt. A második napon már kirán­dulni indultunk. Hajóval közelí­tettük meg a Brijuni Nemzeti Parkot. Volt szerencsénk megte­kinteni egy hírhedt történelmi helyszínt: Titomagánrezidenci- áját és a hozzá tartozó vadas­parkot. Továbbhaladtunk, ezút­tal Pulába. Megtekintettük a ró­mai amfiteátrumot, ami a világ- örökség része. Mindenki előkap­ta villámgyorsan a fényképező­gépét, hogy egymás után készít­hessünk jobbnál jobb képeket. A nézelődés után hazatértünk Umagba. Másnap reggel ismét útra kel­tünk és felsétáltunk a Szent Euphémia templomba, amely Rovinj legmagasabb pontján fek­szik. A templom oltára felejthe­tetlenül gyönyörű, kilátójából pedig az egész romantikus han­gulatú város és a tengerpart is látható. Mikor visszaértünk a szállásra belevettük magunkat a tenger hullámaiba. Picit meg­lepődtünk, hogy milyen hideg a víz. Többen ezért jobbnak látták, ha csak a partról nézik a végte­len kék tengert. Az utolsó reggelen fájó szívvel pakoltuk be csomagjainkat a buszba. Hazafelé útba ejtettük és megcsodáltuk a plitvicei tavakat. Közel három órán át sétálgattunk a tiszta vizű tavak és vízesései kö­zött. Ezután buszra szálltunk és éjfél körül Balassagyarmatra ér­keztünk. A szüléink persze már nagyon vártak minket, bár a mi szívünk még visszahúzott Horvát­országba. Reméljük nem csak jö­vő évben, hanem később is részt vehetünk iskolatársainkkal és ta­nárainkkal a Szent Imre keresz­tény iskola immár hagyománnyá vált jutalomkirándulásain. ■ Diósi Bettina, 9. a Márton madara és Mária lilioma... Zöld dombon álló, szárnyait kitáró liba, csőrében fe­je fölé hajló fehér liliom. A pajzs felső ívéhez szürke színű falkorona simul... - Szanda címerében benne foglaltatik múltja, hitvilága, s társközségéhez főződő viszonya, egyszóval: históriája. Schveiczer Krisztián szanda. A címer megalkotása során sajátos probléma megoldá­sa várt a tervezőre, Feren- czy Kristófra: két község egységét kellett egy kép­ben megjeleníteni - hi­szen Szandához kapcsoló­dik a szandaváraljai tele­pülésrész is - ami a heral­dikában igen ritka, a ma­gyar települések cí­mereiben pedig szinte példa nélküli. Katolikus község lé­vén a szimbólumokat a templomok védőszent­jeinek azonosítójegyei­ben kell keressük. A probléma azonban to­vább fokozódik azzal, hogy a szentek közül Mária a vallási hierar­chiában feljebb való, mint Márton. Előbbi az imádott, utóbbi az imá­dó - tehát pont a települési rang fordítottja. Az idő múlásával azonban a probléma megoldódott, hiszen a SZANDA rajz adja magát. A Szent Mártont azaz, Szandát szimbolizáló ki­tárt szárnyú liba őrzi társközsé­gét, a csőrébe vett liliomot, Má­riát, azaz Szandaváralját. A ma­dár fejét előre biccentve hajol meg az egyébként rangban felet­te álló Jézus anyja előtt, de a hangsúly mégis az övé. A lehaj­tott fej tiszteletet, míg a mozdu­lat erőt és tekintélyt sugall - így lesz kapcsolatuk egyértelmű. A pajzsfőhöz félkörívben stili­zált falkorona simul, amely félre­érthetetlenül az erőd szimbóluma. A három bástya a várhegyen vala­ha volt épületek megjelenítője, ne­vezetesen a nyugati csúcson állt földvár, a Szent Péter hegyén állt templom és a keleti csúcson meg­maradt vár bástyájának emléke. Végkövetkeztetésként el­mondható: a címer minden szempontból megjeleníti a múltat, örök emléket állítva az itt élt generációknak, amit a fennmaradt bástya napjaink­ban is hirdet a ma itt élőknek. Mária forrásából merítve meg­tisztulhatunk, ekképpen erőt és reményt adhatunk az elkö­vetkezendőknek, mint Szent Márton, aki köpenyét adta az Úrnak saját önzetlenségéből... Főtéren kezd a kör Salgótarján. A főtér és a József Attila Művelő­dési és Konferenciaközpont bejárásával kezdi szerdai összejövetelét a Salgótarjáni Polgári Kör. A civil szervezet a városközponti beruházások kapcsán vendégül látja a város főépítészét, a vá­rosüzemeltetési osztály vezetőjét, a beruházás képviselőjét, valamint a leendő működtető cég ve­zetőjét. Ezt követően az októberi beszélgetésnek továbbra is a megyei könyvtár ad otthont. Állati hulladék kezelése Salgótarján. A napokban kapta meg az értesí­tést az önkormányzat arról, hogy az állati hulladék kezelésére idén benyújtott kistérségi pályázat 77,9 millió forint támogatást nyert így 4,1 milliós saját erő felhasználásával, összesen 82 millióból a sal­gótarjáni kistérségben az uniós normáknak meg­felelően történhet az állati hulladék megsemmisí­tése. A beruházást a térségi kommunális hulla­déklerakó telepen fogják megvalósítani. Balról jobbra: Prouza Tibor, Pájer Zoltán, Gaál Ferenc, Berze Gábor és Koruhely János Hatvan év távlatából Pájer Zoltán Életünket végigkísérik az em­lékek, amelyek sokszorozódnak a múló évek, évtizedek során. If­júságunk már messze jár, de ve­lünk maradt akkori álmaink, vá­gyaink gyakorta felidéződnek. Különösen olyan alkalommal, amelyet számunkra a hatvan­éves érettségi találkozónk jelen­tett. A jubileumi eseményre a következő szavakkal invitáltuk egykori társainkat: „Ha még sze­retnél találkozni volt salgótarjáni osztálytársaiddal, vár a kis cso­port 2006. szeptember 16-án a Czikora étterembe az utolsó osz­tálytalálkozónkra. ” Sajnos a harminchármas osz­tálylétszámból már csak tízen élnek. Közülük is csak öten jöt­tek el, a többiek betegségükre hivatkozva lemondták a talál­kozót. Berze Gábor, Gaál Ferenc, Koruhely János, Prouza Tibor és jómagam tettünk eleget a meg­hívásnak, hogy újra lássuk egy­mást s, hogy fehérasztal mellett elbeszélgessünk. A volt isko­lánkba már nem mehettünk el, mert helyére egy áruházat és egy üzletsort építettek. A bará­ti összejövetelen fiatalságunk­ra, iskolánkra, távol levő és vég­leg eltávozott osztálytársainkra és természetesen tanárainkra is emlékeztünk. Egyperces né­ma felállással tisztelegtünk Csapó Kálmán igazgató, Görgé- nyi Frigyes osztályfőnök, Gesz­ti Dezső történelemtanár és el­hunyt diáktársaink emléke előtt. Geszti Dezső nagyon sze­rette azokat a tanulókat, akik sportoltak is. Később a tanár úr lett az SBTC ifjúsági labdarúgó- csapatának az intézője. Az osztálytalálkozón röviden számot adtunk arról, hogy mi történt velünk az elmúlt hatvan év során. A jelenlévők elmond­ták, hogy a kereskedelmi közép­iskolában - a mai Táncsics Mi­hály Közgazdasági Szakközépis­kola jogelődjében - olyan képe­sítést kaptak, amivel el tudtak helyezkedni, tovább tudtak ta­nulni. így lehettek főkönyvelők, vállalatigazgatók, jogászok, ban­ki és pénzügyi szakemberek, sportvezetők. Egykori osztálytár­saink manapság is aktív életet élnek. Sokan családjuknak, gyermekeiknek, unokáiknak kö­szönhetik, hogy számukra a nyugdíjaskor nem jelent tétlen­séget. A kellemes beszélgetés, együttlét után elkezdődött a bú­csúzkodás. Utoljára voltunk így együtt. Abban a reményben kö­szöntünk el egymástól, hogy em­lékeinkben tovább éltetjük közös élményeinket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom