Nógrád Megyei Hírlap, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-14 / 242. szám
4 2006. OKTÓBER 14., SZOMBAT KULTÚRA Tánctükörben a huszadik század meggyőzni, sőt meghódítani a közönséget. S ennél többet lényegében nem is kívánhat egy előadás kollektívája. A mű az 1930-as évek elejétől mintegy hét évtizeden át vezeti a nézőket, akiknek joggal lehet úgymond „dezsavű” érzésük, hiszen ha legtöbbjük nem is élte át ezt az egész korszakot, sok ismeretük van róla tanulmányaikból, nagyszüleik, szüleik elbeszéléseiből, emlékeiből, s nem utolsósorban más művészeti ágak - például a filmek - nyújtotta élményvilágból táplálkozván. így ismerősnek tetszhetnek olyan helyzetek, események is, amelyek valójában meg sem történtek. De nem is a konkrétumokra esik a hangsúly, a korszellemen, a hangulaton van a lényeg. A keretjáték nagyon egyszerű: egy tucatnyi férfi és tíz nő találkozik egy hajdani szórakozóhelyen és e találkozás nyomán életre kel a tér, s vele együtt a múlt, a hely múltja, az emberek közös múltja, végeredményben az ország múltja megannyi örömével, hibájával, tévedésével, bűnével, szenvedésével és a legkomo- rabb időket is túlélni képes humorával. A „táncosok” mintegy bevezetésként a harmincas évek végi állapotokat, a társadalom méhében érlelődő feszültségeket idézik fel néhány jellegzetes képpel. Aztán például 1943-hoz társultan felsír a légiriadó és az 1944-es illetve ’45- ös dátumhoz kapcsolódóan felhangzik a „Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország”, valamint a „Csak egy nap a világ” kezdetű dal. A csendőrök, nyilasok Madách: a kultúra követe gován a helyi polgármester, Matus Bystriansky köszöntőj ével. Színre vittek több irodalmi összeállítást, bemutatták Kerényi Ferenc „Madách Imre” című, új életrajzi kötetét, s megnyitották Kiss Ferenc magángyűjtő kiállítását. Madách Imre síremlékénél Kerényi Ferenc budapesti irodalomtörténész, Madách-kutató mondott beszédet Szlovákul szólt a helybeliekhez - mondván, hogy az Európai Unióban kötelezettség és lehetőség az értékek őrzése, ápolása - a magyaroknak pedig azt hangsúlyozta, hogy - mint Madách 1848/49 utáni tevékenysége példázza - nincsenek reménytelen helyzetek. A hagyományos csesztvei irodalmi nap - a „munkamegosztás” jegyében - szerényebb, csendesebb volt a szokottnál. A megemlékezést A. Tóth Anikó, pozsonyi Madách-díjas író tartotta. A nyitrai egyetem oktatója - többek között - beszélt a hely inspiratív szellemiségéről, amely „Az ember tragédiája” állandó új- raolvasására és -értelmezésére is ösztönöz. Ugyancsak a koszorúzás előtt hangzott el Marschalkó Ásóit Madách-verse, amelyet a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola egy diákja tolmácsolt Az ünnepség befejezéseként a résztvevők énekelték el a Himnuszt Az idei őszi Madách-rendezvé- nyek során számos olyan gesztus történt, amely azt bizonyítja, hogy Madách Imre személye, életműve a XXI. században is képes hozzájárulni a népek közti párbeszéd, megértés, együttműködés erősítéséhez. ■ Cs.B. szerit? Sőt - noha sem a darab, sem az előadás nem aktualizál direkt módon - azt a kérdést is fel kell tennünk magunknak, hogy mi ebből a tanulság? Napjaink kiélezett, nehezen magyarázható és még nehezebben érthető belpolitikai ellentmondásai, bonyolult, már-már irracionális jelenségei alapján rezig- náltan kell megállapítanunk, hogy abszolúte semmi. Sajnos... Ez persze mit sem von le e különleges játék fentebb már említett értékeiből. Az egyenrangú szerepeket eljátszó, pontosabban eltáncoló népes szereplőgárdából érdemtelen bárkit is kiemelni. Dinamikus, fegyelmezett előadásmódjukkal valamennyien egyformán részesei a sikernek. Név szerint is illendő viszont megemlíteni a koreográfus Gyöngyösi Tamást, a jelmeztervező Kovalcsik Anikót és természetesen a rendező Szabó Mátét. Ők mintegy „primus inter pares” - azaz „első az egyenlők között” - alapon jegyzik a produkciót. De az sem lehet véletlen, hogy az egriek a műsorfüzetben köszönetét mondanak Békés Pál írónak, Marton Lászlónak, a Vígszínház igazgatójának és Rózsavölgyi Gábor tanár úrnak. A „Dezsavű”-vel vette újra birtokába a közönség és a művészet a József Attila Művelődési és Konferenciaközpontot. A hosszúra nyúlt - kilenc-tíz hónapnyi - szünet után most már végképp itt az ideje, hogy előbb az előző évadból elmaradt előadásokkal, majd az új bérletsorozat darabjaival ismét beinduljon a rendszeres színházi élet Salgótarjánban is. Sokunknak, sokaknak nagyon hiányzott már... ■ Csongrády Béla JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Te is az igazit keresed szép ifjú hercegem?” Szerencsés nyertesünk: Tornyos József né Szécsény, Bartók B. út 12. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését október 19-ig juttassák el szerkesztőségünkbe (St., Alkotmány út 9.),. az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át! Kétségtelen: a fenti cím első szava nemcsak szokatlan összetételű, de kissé mesterkélten is hangzik. Egyetlen mentsége, hogy jól illik arra a rendhagyó előadásra, amelyet az egri Gárdonyi Géza Színház Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferenciaközpont felújítás utáni megnyitóünnepségén bemutatott. A „Dezsavű” című darabban ugyanis nem beszélnek a szereplők, minden történést, gondolatot, érzelmet a tánc - és értelemszerűen a zene - nyelvén fejeznek ki.- Láttunk már ilyet - mondhatnák sokan, hiszen 2000- ben, a magyar kultúra napi ünnepségen a Román Sándor vezette Experidance együttes ily módon elevenítette meg a magyarság történetét „Ezeregyév meséi” címmel. Csakhogy van egy óriási különbség a két produkció között: amíg a millenniumra készült összeállítást ilyen célra „szakosodott” professzionális táncszínház vitte színre, az egri „össztánc”-ot egy - alkalmasint zenés darabokat is játszó, de végül is prózai társulat tűzte műsorára. Ennek következtében hangsúlyozni se nagyon kell, hogy mennyi gyakorlást, milyen nagy erőfeszítést követelt valamennyi közreműködő részéről a sokrétű, a mondanivalóval adekvát mozgás elsajátítása, a tánc- és pantomimelemek hiteles - olykor szólisztikus, de zömében csoportos - megjelenítése. A szereplők javára legyen mondva: jól oldották meg nem mindennapos feladatukat és mind a részleteket, mind az összhatást tekintve sikerült A rock and roll és a tviszt nemcsak a fesztelen szórakozás jelképe a darabban... Éppen azokban az órákban, amikor Erdélyben, a marosvásárhelyi vártemplomban búcsúztatták és a református temetőben utolsó útjára kísérték Sütő András írót, a jelenkori magyar irodalom egyik legjelentősebb alakját, a felvidéki Szliácson, a Mikszáth Kálmán Társaság és a Nógrádi Történeti Múzeum felavatta a Detva nevű fürdőépület falára - két XIX. századi klasszikus költőnk - Arany János és Madách Imre tiszteletére elhelyezett emléktáblát. Az időbeli egybeesés tényét mint szép szimbólumot emelte ki dr. Praznovszky Mihály, aki ezúttal társasági elnökként mondott avatóbeszédet. Irodalomtörténeü jelentőségű dátumként említette az 1862. augusztus 10-i vasárnapot, amikor Madách Imre elkísérte Arany Jánost az akkoriban igencsak jegyzett, patinás fürdőhelynek számító Szliácsra. A Toldi szerzője egy hónapot töltött ott, a Tragédia-költő két nap múltával hazautazott Alsósztregovára. Erre a közös együttiétre emlékeztet most az ifj. Szabó István szobrászművész által készített márványtábla, amelyre a tények kétnyelvű közlésén túl Arany és Madách mívesen megformált bronzreliefje is rákerült. A szónok annak a reményének adott hangot, hogy e tábla is segít megismertetni a két világirodalmi rangú költő nevét, értékeit. Praznovszky Mihály köszönetét mondott minden - magyar és szlovák - közreműködő személynek, szervezetnek és intézménynek - kiemelten is a Szlovák Nemzeti Múzeumnak, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának - amelyik bármilyen módon hozzájárult a tábla elhelyezéséhez. A vendéglátók képviseletében a műszaki igazgató szólt a ritka szép természeti környezetben fekvő gyógyfürdő jelenleg eléggé viszontagságos helyzetéről, elhangzott egy Mozart-mű, egy Arany-levél és egy Madách-vers, majd koszorúk, virágok lepték el az új irodalmi emlékhelyet A szliácsi ünnepség a befejező aktusa volt az elmúlt hét végi programsorozatnak, amely az előző nap IQ. Szabó István szobrászművész Szliácson az általa készített kezdődött emléktáblánál AlsósztreA lassú, érzelmes tangó a konszolidáltabb időszakok jellemzését hivatott szolgálni... majd az orosz katonák megjelenése, ténykedése, az újjáépítés szorgos munkája, az elvtelen káderpolitika, az elveszített labdarúgó-világbajnoki döntő alapján ugyancsak ráismerni az évekre. 1956-ot Kádár János és Nagy Imre beszédének néhány részlete és a háttérben menekülők, disszidálok sziluettje fémjelzi. Majd jön a népkonyha, az orsós magnó és a „Tűzpiros virág” című sláger. Megérkezik a csomag nyugatról rágógumival, Coca-Colával és soksok gitárzenével. A tévében Roger Moore magyar hangja Láng József, Illésék a „Ne gondold, hogy tied a világ”-ot éneklik. De felsejlik 1968, Csehszlovákia fegyveres „megsegítésének” éve is. És máris itt a diszkókorszak, a nagy bulik, a nagy szeretkezések és nagy igazoltatások kora is. Újra vált az évszám, máris 1989-ben vagyunk: teret hódít a „Csókkirály” és nem kevésbé az ausztriai „Gorenje”-túra. Lassan-las- san elmasíroznak a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban tartózkodó csapatai és ránk köszönt az új időszámítás. A pincér - aki közben nagyfőnök is volt - újra mélyen meghajolva veszi fel a rendelést... Csak néhány - erősen szubjektív, esetlegesen kiemelt - villanás ez a jó kétórányi visszatekintésből, amely sajátos módon vet számot a közelmúlt történelmével. S miközben elgondolkodunk, mosolygunk a látottakon, eszünkbe jut, hogy mi közünk is volt nekünk, akár egyenként is ehhez a tragikomédiához. Ezúttal is felvetődik a nem köny- nyen megválaszolható dilemma: mi csináljuk-e a történelmet, avagy csak átéljük, elviseljük azokat a szituációkat, amelyeket valamilyen, igencsak földi erő - amely szintén nem független tőlünk - ránk kény-