Nógrád Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-09 / 212. szám
6 MAGYARORSZÁG Változott a felállás Hódmezővásárhelyen leváltották az MSZP hódmezővásárhelyi kampány- főnökét. Rummel Józsefről július közepén derült ki, hogy 26 éve alhadnagyként a IU/III-as ügyosztálynál a Belső Reakció és Szabotázselhárító nevű csoportfőnökségnél volt beosztásban. Kisebbségi politikus válaszolt az SZDSZ-nek A jobbik roma származású kisebbségügyi kabinetvezetője utasította tegnap vissza azt, „hogy Pető Iván, majd Horn Gábor ismételten rasszistának, szélsőségesnek és idegengyűlölőnek” bélyegezte a pártot. Kamarás István hozzátette: „én mint a Jobbik cigány származású kisebbségi vezetője, felháborítónak tartom az alaptalan vádaskodást". Gyurcsány: ez több mint kormányon maradás Gyurcsány a rendszerváltásról úgy adta a sors, hogy a demokratikus baloldalnak kell beteljesítenie a rendszerváltást. Ami történik, több mint kormányon maradás - értékelte az államreform egészét a miniszter- elnök tegnap egy szakmai konferencián. Gyurcsány Ferenc kifejtette: a jogi, politikai rendszerváltáshoz elegendő pár hét, a gazdaságihoz egy-két év, de hogy egy nemzet „attitűdje megváltozzon, ahhoz évtizedek kellenek, el kell kezdeni felnőttnek tekinteni az országot”. Mától feloldják a tűzgyújtási tilalmat SZOMBATTÓL FELOLDJÁK az erdőkre és az erdők melletti területekre több mint egy hónapja elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat. Az agrártárca felhívja a telektulajdonosok figyelmét arra, hogy az őszi avar- és gyomégetésnél fokozott figyelemmel járjanak el. Kuncze lebetegedett a kampánynyitóra TEGNAP DÉLUTÁN tartotta országos önkormányzati választási kampánynyitóját az SZDSZ Budapesten. A rendezvény elején Faludy Györgyre emlékeztek. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke betegsége miatt nem volt jelen a kampánynyitón - mondta Horn Gábor. @ további hírek: WWW. REGGEL. HÍJ PANORÁMA 2006. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT Egyeztetés az orvosokkal találkozó Tegnap közeledtek az álláspontok fizetésügyben Választások: a jelöltek döntő többsége független Ha nem oldják meg mielőbb a sebészek bérügyeit, sok kórházban akár műtétek is elmaradhatnak, Miskolcon a héten vészhelyzet volt Rendkívüli találkozón egyeztetett tegnap az egészségügyi tárca a traumatoló- gusokkal. A többletmunkát megtagadó orvosok miatt gyakorlatilag vészhelyzet alakult ki a héten Miskolcon. A tárca az ígéri: novemberben lesz pénz a bérekre. Bánky Bea „Már novemberben javítani fogunk az orvosok munkájának anyagi feltételein” - közölte Molnár Lajos egészségügyi miniszter, miután tegnap megbeszélést folytatott a traumatológusokkal. Az ötfős orvosdelegáció ismertette a baleseti sebészet helyzetét a szakminiszterrel, és „a lehetőségeket figyelembe véve mindkét fél megegyezett abban, hogy az egészségügyi reform keretein belül már novemberben javítják a betegek ellátásának feltételeit” - tudatta a minisztérium közleményben. Ugyanakkor részleteket egyik fél sem árult el a tárgyalások kimeneteléről. Frőlich Péter, a delegáció egyik tagja úgy fogalmazott: közeledtek az álláspontok. Hozzátette: a konzultáción elfogadott, a követeléseiket tartalmazó határozatot a szeptemberi közgyűlés elé terjesztik, és „minden további a közgyűlés döntésén múlik”. A találkozó előzménye volt, hogy az elmúlt napokban egyre több szakmai szervezet állt ki a traumatológusok mellett, akik azt közölték: ha nem rendezik fizetési ügyeiket, akkor nem vállalnak többletmunkát. Emiatt Miskolcon gyakorlatilag vészhelyzet alakult ki a héten. Az ellátás összeomlásától tartva szerdán rendkívüli állapotot hirdetett ki a miskolci kórház főigazgatója. Ezzel a lépéssel arra kötelezte a gyermeksebészeket, hogy a törvényes munkaidőn túl is dolgozzanak. A sebészek korábban megtagadták a túlmunkát, mondván, nem kapják meg az érte járó bért. A főigazgató elA MAGYAR ORVOSI KAMARA elnöke, Éger István kifogásolta, hogy a háziorvosoknak szeptembertől tételes jelentést kell készíteni és elküldeni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. Éger elismerte, hogy hat hónapot kaptak a felkészülésre, ám a jogszabály bevezetésének elnapolásakor megállapodtak a jelentés tarmondta: a kollégák tudomásul vették, hogy elrendelte az úgynevezett rendkívüli esetekre vonatkozó ügyeleti szolgálatot. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a gyereksebészeti osztályon dolgozó orvosokat, műtősöket, labor- és röntgenasszisztenseket a kötelezőnél több túlmunkára kényszerítsék. Az osztályon senki nem tudja, hogyan lehet napi tizenkét órában gyerekeket gyógyítani. A főigazgató intézkedésére egy 2004-ben született miniszteri rendelet adott lehetőséget, amely előírja: ha a betegellátás összeomlásától kell tartani, a kórházvezető heti hatvan óráig túlmunkát rendelhet el. Korábban épp a miskolci orvosok által indított - és megtalmának felülvizsgálatában, de erre nem került sor. Éger szerint az adminisztráció betegenként legalább egy percet igényel, ami egy rendelési idő alatt 40 perccel megkurtítja a páciensekkel való foglalkozást. Több orvos jelezte, hogy adatvédelmi szempontból is kifogásolja a kötelező jelentéstételt. nyert - per alapján a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a magyar egészségügyi dolgozók ügyeleti szolgálata is teljes munkaidőnek számít. A készenlétben töltött órák után járó pénzt azonban az intézmények képtelenek kigazdálkodni, a legtöbb helyen csökkentett bért fizetnek az orvosoknak. A baleseti sebészek szakmai testületé augusztus végén döntött úgy: ha nem sikerül kikényszeríteniük, hogy a jelenlegi 1000 forintos órabérük a három-ötszörösére emelkedjen, a baleseti sebészek a kötelezően előírt munkaidőt teljesítik, de azon túl egy percet sem hajlandók dolgozni. A Magyar Trauma- tológus Társaság (MTT) tagjai jól tudták: az orvoshiány miatt ez egyet jelentene a rendszer gyors és látványos összeomlásával. A faltörő kos szerepét betöltő MTT mögé más sebész-érdekképviseletek is felsorakoztak. Tegnap négy szakmai szervezet is felbátorodott: a Magyar Sebész Társaság, az Angiológiai és Érsebészeti Társaság, a Mellkassebészeti Társaság és a Transzplantációs Társaság is felháborodásának adott hangot a beteg- ellátásban dolgozók jövedelem- csökkenése, a sebészet tervezett műszakosítása és a különböző szakterületek összevont ügyeleti rendszere miatt. Tiltakozás a vizsgálati adminisztráció miatt Több mint 400 településnek nem volt még hivatalosan bejelentett polgármesterjelöltje néhány órával az önkormányzati választás jelöltállításának 16 órai tegnapi határideje előtt. Ezek között egy 10 ezernél nagyobb település szerepelt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykálló. A jelöltek többsége, 5960-an függetlenek. „Ha az önkormányzati választásokon egy településen nincs egyetlen polgármesterjelölt sem, akkor - bár a képviselő-választást megtartják - a helyi válasz■ Ahol nincs polgármesterjelölt, ott időközi választást írnak ki. tási iroda időközi helyhatósági választást ír ki” - mondta lapunknak Rytkó Emília. Az Országos Választási Iroda vezetője arra emlékeztetett, hogy 2002- ben 25 olyan település volt az országban, ahol időközi választást tartottak. A voksolásig a korábbi polgármester tölti be a posztot. Rytkó Emília bízott abban, hogy a határidő lejártáig csak néhány település lesz polgármesterjelölt nélkül. Sokan az utolsó pillanatig kivártak, s a kistelepülésekről még el kellett juttatni az okmányirodákba az adatokat. A szintén október 1-jén megtartandó kisebbségi választásokat a tegnap délutáni adatok szerint 2770 településen tűzték ki. A határidő előtt pár órával 180 településen még nem volt képviselőjelölt. Rytkó Emília szerint a polgármesterjelöltekhez képest a kisebbségi jelölteknél kisebb az esély, hogy ez a szám alaposan csökkenjen. ■ É. S. Rytkó: sokan utolsó pillanatig várnak Ellentmondanak egymásnak a kormányerők kóka János Nincs szó a 65 év feletti nyugdíjasok utazási kedvezményének megváltoztatásáról Három lényeges kérdésben hat eltérő válasz - ez a mérlege az elmúlt egy hét kormányzati és minisztériumi kommunikációjának. Az ellentmondások sorozata a múlt hét végén kezdődött, tegnap pedig újabb két bejelentéssel folytatódott. Kóka János gazdasági miniszter tegnap arra tett ígéretet, hogy megmarad a nyugdíjasok eddigi ingyenes utazási kedvezménye. „Nem volt és nem is lesz szó a 65 év feletti nyugdíjasok utazási kedvezményeinek megszüntetéséről” - hangoztatta tegnap a tárcavezető. Három nappal korábban ugyanakkor még arról | volt szó, hogy új típusú jegyeket £ vezetnek be a hatvanöt éven fe- Kóka: nem fizetnek a nyugdíjasok lülieknek és azoknak, akik eddig jegyváltás nélkül utazhattak. „Ezek a típusú jegyek csak jelképes összegbe, esetleg a jegykiállítás önköltségébe kerülnének” - mondta Ábrahám Gergely, a gazdasági tárca szóvivője. E szerint tehát ha keveset is, de mégis kellett volna fizetni: információink szerint a „jelképes” jegyár a teljes árú jegy 5-10 százalékát tenné ki. Minderről októberben várható kormánydöntés. A kommunikációs melléfogások tárcaközi szintre emeléséről a héten a Pénzügyminisztérium gondoskodott. Csütörtökön Katona Tamás, a pénzügyi tárca államtitkára bejelentette: legalább ötezer pedagógust fognak elbocsátani az iskolákból országszerte. Tegnap azonban az oktatási minisztériumnak korrigálnia kellett: a tárca közleményben tudatta: nem hozhat döntést arról, hogy a fenntartó önkormányzatoknak iskoláikból hány pedagógust kell elküldeniük. De nemcsak a tárcák, hanem a koalíciós pártok között sem volt feltétlen az egyetértés a napokban. A múlt héten Kóka János arról beszélt: pártja magánkézbe adna több olyan vállalatot is, amelynek privatizációja mindeddig szóba sem került. Az SZDSZ magánosítaná többek között a Magyar Postát, a Szerencsejáték Rt-t, a Magyar Villamos Műveket (MVM) és a Volán-társaságokat is. A miniszter úgy vélte, a bevételt az államadósság csökkentésére lehetne fordítani. A szocialisták erre reagálva azt közölték: nem támogatják sem a Posta, sem a Szerencsejáték Rt., sem az MVM, sem a Volán privatizációját. Az ellentmondások annak ellenére történtek, hogy mind tárcaközi, mind pártszinten külön stáb biztosítja a hatékony és elvileg egységes kommunikációt. Sőt, néhány hete éppen e célra jött létre a Kormányzati Kommunikációs Központ Gál J. Zoltán vezetésével. Ä frakciók közötti együttműködésnek államtitkári szintű felelőse van: az SZDSZ-es Horn Gábor. ■ Sz. Sz.-T. G.