Nógrád Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-20 / 221. szám
2006. SZEPTEMBER 20., SZERDA SPORTTÜKÖR 11 Ma: Berkenye - Kazincbarcika labdarúgás Magyar Kupa, 3. forduló A labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójában ma 15.30 órai kezdéssel a Berkenye az NB II Keleti csoportjában negyedik helyen tanyázó Borsod megyei Kazincbarcikai SC csapatát fogadja. A megyei I. osztályban hibátlanul a második helyen álló hazaiak történelmet írtak az eddigi kupaszereplésükkel. FÜLE ANTAL, a Berkenye játékos-edzője: - Egy fiatal, jó erőkből álló együttest fogadunk. Nagy csatára számítok, bízom a fiúkban, hogy mindenki a maximumot hozza. Óriási bravúr lenne, ha sikerülne továbbjutni. A várható kezdő csapat: Hisbéli - Nyikos, Szilágyi, Zsibók, Kábái - Gere, Molnár, Sándor, Czerman - Koszty, Beálló. Sérült: Hugyecz. Eltiltott: Hanus (piros lap miatt). German József, a Berkenye szakosztályvezetője: - Büszkék vagyunk arra, hogy Nógrád megyét egyedüli csapatként képviseljük a Magyar Kupa harmadik fordulójában. Ezt mondhatjuk a szőkébb környezetünkre is, hiszen vannak játékosaink, illetve nézőink Nőtincsről, Diósjenőről, Nógrádról és Szendehelyről, sőt Vácról is. Ugyan a Karcagra távozott gólerős Bogdány Csaba hiányzik, de így is több az esélyünk a nullától. A csapat mindent megtesz majd a minél jobb eredmény érdekében, kérjük, hogy minél többen buzdítsák a fiúkat. Ugyan nem a kupameccshez tartozik, de itt mondanám még el, hogy nagy hibának tartom a kétcsoportos megyei I. osztályt, mely az országban egyedül nálunk van. Nem tudom milyen indokok és érdekek kívánták ezt. Azonban remélem jövőre visszatérünk az egy csoportra, és a mostani kiírás lekerül napirendi pontról legalább kilenc évig, mert a jelenlegi megoldás nem a Nógrád megyei futball érdekeit kívánja. Kádár Zsolt, a Kazincbarcika edzője: - Tiszteletre méltó, hogy ellenfelünknek a bajnokságban ötből-öt győzelme van, és a magyar Kupában eddig jutottak. Rutinos játékosaik vannak, de nekünk nem lehet más a cél, mint a továbbjutás. A készülő keret: Fülöp, Botló (kapusok), Hanász, Bányai, Harnócz, Engi, Kovács P., Kerekes, Darók, Zimányi, Sebők, Badalik, Dávid, Elek, Sinkó, Fehér, Máthé, Kerékgyártó. Balogh Tibor Biztató eredmények atlétika Nyílt serdülőverseny A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) nemrég ismét rangos serdülőversenyt rendezett, ahol a Balassagyarmati Vitalitás SE fiatal dobóatlétái képviselték Nógrád megyét. A hét végi serdülő országos bajnokság előtt mindenkinek jól jött a verseny, ami a felkészülési program fontos állomását jelentette. A fővárosi ÚTE-pályán több gyarmati kalapácsvető-aranyér- met is kiosztottak, közülük Tömön Gergely, Jakus Csaba és Kovács Alt helyezése kiemelkedő, mivel nekik egész szépszámú mezőnyben kellett helytállniuk. Kalapács- vetésben a 14 éves Tömön Gergely folyamatosan hozza a nagyszerű eredményeket, tőle a bajnokságon is sokat várhatunk. A fővárosban mindkét jakus testvér remekül szerepelt, Csaba szoros csatában, csupán centiméterekkel verte meg csapattársát, Vetró Gergelyt, míg Dávid - a szintén dobóatléta testvérrel rendelkező - Tömön Gergely mögött a második lett. Ezúttal Kovács Aliznak is kijött a lépés, a korosztályos Buda- pest-bajnokságon elért eredményéhez képest most több mint hét méterrel dobta messzebbre a sporteszközt, és jutott a bűvös 30 méter fölé, Ha Aliz ezt az eredményt a bajnokságon is hozni tudja, kellemes meglepetést is okozhat. Mellettük még pár dobogós eredmény is összejöhet a gyarmatiaknak, akiknek teljesítménye példaértékű lehet a megye atlétáinak számára. A Balassagyarmati Vitalitás SE dobóinak eredményei. Diszkoszvetés. 14 éves fiúk (1 kg): 3. Tömön Gergely 28,97 méter... 7. jakus Dávid 20,14.15 éves fiúk (1 kg): 5. Vetró Gergely 33,45. 6. Barna Balázs 30,86. 7. Szabó János 30,69. Kalapácsvetés. 13 éves fiúk (4 kg): 1. Gál Bence 26,05.14 éves fiúk (4 kg): 1. Tömön Gergely 46,72.2. Jakus Dávid 33,74 ... 4. Solti Richárd 20,33.15 éves fiúk (4 kg): 1. Jakus Csaba 44,30. 2. Vetró Gergely 44,12. 3. Barna Balázs 42,54 ... 5. Szabó János 38,27. 13 éves lányok (3 kg): 2. Nagy Brigitta 26,53.3. Posta Enikő 23,82.14 éves lányok (3 kg): 1. Kovács Aliz 30,97.3. Gazsó Noémi 24,30 ... 8. Pistyúr Szandra 19,88. B. L Remek gyarmati szereplés labdarúgás Kiemelt korosztályos serdülőbajnokság, Közép, B-csoport Nagyszerűen kezdték a kiemelt korosztályos serdülő-bajnokság II. osztályának küzdelmeit a Balassagyarmati Dózsa DSE csapatai, hiszen a Cserni István által felkészített U15-ös gárda négy győzelemmel és egy vereséggel a második helyet foglalja el a tabellán, míg a Bérezi József vezette U 13-asok száz százalékos teljesítménnyel az élen állnak csoportjukban. U15 1. forduló: Soroksár - Balassagyarmat 1-4, Budaörs - Kalocsa-Kaloméh 3-1, Bp. Diákok - Budakalász 4-3.2. forduló: BKV Előre - Nagykőrös- Kőrisfa 1-6. 3. forduló: Nagykőrös-Kőrisfa - Budakalász 2-2.4. forduló: Esztergom - Balassagyarmat 2-0, Budafok - Bp. Diákok 2-2, Rákospalotai EAC II. - Vecsés 7-0, Felcsút - Nagykőrös-Kőrisfa 7-0, Budakalász - Csepel 3-2, BKV Előre - Budaörs 0-4, Kecskemét II. - Soroksár 2-1, Bp. Honvéd II, - Kalocsa-Kaloméh 2-1. 5. forduló: Soroksár - BKV Előre 4-1, Budaörs - Budakalász 6-0, Csepel - Felcsút 2-2, NagykőrösKőrisfa - Vecsés 6-3, Bp. Diákok - Esztergom 1-6, Kalocsa- Kaloméh - Kecskemét II. 1-3, Balassagyarmat - Bp. Honvéd II. 7-1. A bajnokság állása 1. Esztergom 5 5 0 0 43- 3 15 2. B.-gyarmat 5 4 0 1 20- 6 12 3. Budaörs 4 3 0 1 13-2 9 4. Kecskemét 3 3 0 0 6-2 9 5. Felcsút 5 2 2 1 21-6 8 6. Nagykőrös 4 2 1 1 14-13 7 7. Bp. Diákok 5 2 1 2 11-20 7 8. Bp. Honvéd 3 2 0 1 7-8 6 9. Budafok 4 1 1 2 20-13 4 10. REACII. 2 1 1 0 9-2 4 11. Budakalász 4 1 1 2 8-14 4 12. Soroksár 4 1 0 3 6-11 3 13. Csepel 2 0 1 1 4-5 1 14. Kalocsa 4 0 0 4 4-13 0 15. BKV Előre 3 0 0 3 2-14 0 16. Vecsés 5 0 0 5 3-59 0 U13 1. forduló: Soroksár - Balassagyarmat 0-5, Budaörs - Kalocsa- Kaloméh 1-1, Bp. Diákok - Budakalász 8-2. 2. forduló: BKV Előre - Nagykőrös-Kőrisfa 9-3. 3. forduló: Nagykőrös-Kőrisfa - Budakalász 3-3.4. forduló: Esztergom - Balassagyarmat 1-2, Budafok - Bp. Diákok 3-9, Rákospalotai EAC II. - Vecsés 2-7, Felcsút - Nagykőrös-Kőrisfa 12-1, Budakalász - Csepel 1-7, BKV Előre - Budaörs 2-3, Kecskemét II. - Soroksár 8-5, Bp. Honvéd II. - Kalocsa-Kaloméh 0-2. 5. forduló: Soroksár - BKV Előre 0-11, Budaörs - Budakalász 8-0, Csepel - Felcsút 3-2, Nagykőrös-Kőrisfa - Vecsés 1 -6, Bp. Diákok - Esztergom 3-1, Kalocsa-Kaloméh - Kecskemét II. 6-1, Balassagyarmat - Bp. Honvéd II. 4-2. A bajnokság állása 1. B.-gyarmat 5 5 0 0 20- 5 15 2. Felcsút 5 4 0 1 35-6 12 3. Bp. Diákok 5 4 0 1 25-13 12 4. Budaörs 3 2 1 0 12-3 7 5. Kalocsa 4 2 1 1 10-4 7 6. BKV Előre 3 2 0 1 22-5 6 7. Esztergom 5 2 0 3 18-8 6 8. Csepel 2 2 0 0 10-3 6 9. Vecsés 5 2 0 3 13-17 6 10. Bp. Honvéd 3 1 0 2 13-7 3 11. Kecskemét 2 1 0 1 9-11 3 12. Budafok 4 1 0 3 6-23 3 13. Budakalász 4 0 1 3 6-26 1 14. Nagykőrös 4 0 1 3 8-30 1 15. REAC II. 2 0 0 2 3-19 0 16. Soroksár 4 0 0 4 6-35 0 rtiíííiM KEZDETT A JUSTITIA Az NB Il-es kosárlabda-bajnokság Közép-magyarországi régiójának B-csoportjában szereplő Balassagyarmati Justitia együttese a bajnokság elmúlt hét végi nyitó fordulójában a Józsefvárosi TE otthonában lépett pályára. Az idei szezont elsősorban a gárda megerősítésére szánó gyarmatiak (kék mezben) gyenge támadójátékuk következtében súlyos, 78-44-es vereséget szenvedtek. Kenyeres Róberték vasárnap délután hazai pályán az Eldorádó KE együttese ellen javíthatnak. Nehéz találkozó az idénynyitón kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió, A-csoport, férfiak Közgáz - Salgótaijáni Beszterce KK Budapest, Kinizsi u., szerda, 18.45 óra Dávid Krisztián, a Beszterce KK elnöke: - Habár a Közgáz és a MAFC Kosársuli közti kusza viszonyok miatt igen nehéz volt megtudni ki is lesz az ellenfelünk, végül azonban sikerült „kinyomozni”, hogy ez a csapat a Közgáz két évvel ezelőtti NB I/B-s együttese, akikkel korábban egy Magyar Kupa-mérkőzésen már találkoztunk. Annak a csa-r patnak a húzóemberei egy magas és képzett center, valamint az irányító voltak, akik még mindig itt szerepelnek, s az ő kikapcsolásuk minden bizonnyal ezúttal is kulcskérdés lesz. Ami minket illet, a hét végi Szert Sándor-emléktornán szerepeltek közül mindenkire számíthatunk. Sajnos Kovács sérülése súlyosabb a vártnál, így az orvosi diagnózis szerint akár 2-3 hetes kihagyás is várható a teljes gyógyulásig. Nagy erősítés a frissen igazolt Ughy, aki szemmel láthatóan nagyon jól megérti magát a szintén ponterős Szabó Zoltánnal, ami a támadásokat illetően bizakodásra adhat okot. A palánk alatt pedig továbbra is lelkesen küzdő Papp, valamint a sokoldalú Murányi és a ponterős Moravszki formája lesz meghatározó. A pádról beszállókra is fontos feladat vár, hiszen felkészülésünk kicsit kései kezdése miatt a kezdőktől még nem várható folyamatos csúcsteljesítmény. Nyilván ellenfelünk is kettőzött erővel készül az idénynyitóra, ezért csak százszázalékos koncentrációval van esélyünk a jó szereplésre. Az UniCredit Group tagja Lendület vállalkozásának! Hitel már 5 millió Ft éves nettó árbevételtől tárgyi fedezet nélkül. HVB'vBank Várjuk bankfiókunkban: Salgótarján, Rákóczi út 13 Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A hitel igénybevételének feltételei, részletes leírása a szerződésben, a Bank Kondíciós Listájában és Hirdetményében. I