Nógrád Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)
2006-09-20 / 221. szám
2006. SZEPTEMBER 20., SZERDA 3 BALASSAGYARMATI NAPLÓ „Ezekből elég volt!” Szabó Andrea Több százan követelték a kormány távozását Balassagyarmaton Balassagyarmat. Mintegy háromszáz ember előtt, a kivilágított Civitas Fortissima-szobornál szervezett tiltakozó akciót a Fidesz-KDNP-MDF jobboldali koalíció a balatonőszödi Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra hozatala kapcsán, a kormányfő lemondását követelve. A tömegben megjelentek a nemzetiszínű zászlók és az „Ezekből elég volt! Új alkotmányt! Új Országgyűlést!” feliratú transzparensek is.- Kampánygyűlésünk szolidáris a becsapottakkal és a fővárosban a Parlament előtt tüntetőkkel - mondta Csach Gábor, aki felidézte a Gyurcsány-Orbán-vi- ta azon mondatát, mely a kormányfő szájából elhangzott: „Nem akarok igaztalan módon nyerni, mert az nem igaz országhoz vezet.” Ezt követően volt hallható Gyurcsány balatonőszödi, 26 nappal az országgyűlési választások után, a szocialista frakcióhoz intézett beszédének tizenkét perce. A megjelenteket a nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tarkított beszédben a „kurva ország” háborította fel leginkább. Csach Gábor a változtatás reményét hangsúlyozta, s a Fidesz koalíciójának alternatívájára hívta fel a figyelmet, rámutatva arra, hogy a helyi városvezetők is részesei a hazugságnak. Bereczk Erik, nyugalmazott tanár, aki ló évesen került internálótáborba, elmondta: „a mosdatlan szájú ember" szavai hallatán 1956 jutott eszébe, amikor is ugyanezt hallotta: „hazudtunk minden hullámhosszon”. - Az azóta eltelt ötven évben semmi sem változott. Október elsején tehát van mit tennünk - fogalmazott az idős férfi. Varga Réka diáklány Babits „Fekete ország” című versét adta elő, kifejezve az ország morális állapotát. MedváczLajos, a Fidesz-MDF-KDNP polgármesterjelöltje saját érzelmeivel, megrendültséggel küszködve fejtette ki: olyan érzése van, mintha szembe köpték volna, tehetetlen düh tölti el. - Kihasználjuk a lehetőséget és változtatni fogunk hazánk erkölcsi válságán. A Fidesz bebizonyította, hogy másképpen is lehet kormányozni, sokan az ő országlásuk idején érezték magukat először magyarnak. Jelszavaink a tisztesség, az együttműködés és a bizalom. Újra kell építeni a demokráciát - mondta Medvácz Lajos, kinek szavait követően Csábi István Ma- dách-díjas előadóművész versben és énekben István királyt idézte: „Könyörögj értünk, pusztul a népünk, Szent István király!” - szólt az ének. Az eleredő esőben is kitartó sokaság elénekelte a Himnuszt, a Szózatot és a székely himnuszt a tiltakozó gyűlés zárásaként. Vélemények a kialakult helyzetről lombos István országgyűlési képviselő, Balassagyarmat polgár- mestere a városban kialakult helyzetről ejtett először szót: - Már régóta tudomásom van arról, hogy Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ a Fidesz „melegágyának” tekinthető, ahol a párt vezetése napközben, munkaidőben kampánymunkát folytat, s folyamatosan, nyíltan politizál, szervezkedik. Gondolok itt Medvácz Lajos igazgatóra, a Fidesz- KDNP-MDF polgármesterjelöltjére, valamint Csach Gábor városi Fidesz-elnökre és Zol-nyánszky Zsoltra, a Fidelitas elnökére, akik mindketten az intézmény munkatársai. Azt viszont nem hittem volna, hogy olyan politikai rendezvényeket, kampánymegmozdulásokat szerveznek, melyek tudatosan összemossák a dolgokat. Az effajta rendezvényekről mind ez ideáig nem volt híres Balassagyarmat. Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra jutott beszédének és a most következő helyhatósági választásoknak egymáshoz semmi köze. Nyilvánvaló, hogy a választópolgárok befolyásolása volt a céljuk, ami nem korrekt, s ezt, mint polgármesterjelölt, kikérem magamnak. Becsületes módon, észérvekkel szeretnék megküzdeni politikai ellenfelemmel és nem alattomos módszerekkel, olyan kampánygyűlésekkel , melyek a hatalomvágy nyílt megnyilvánulásai. A Fidesz balassagyarmati vezetését minősíti ez a stílus. Mindenkit a tettei és a szavai minősítenek - jelentette ki a polgármester, aki a miniszterelnöki beszédről és az országos állapotokról is szót ejtett: - Egy országépítő mun- kábamár nem férnek bele az ígérgetések. Rendet kell végre csinálni. Erről és nem másról szólt a Gyurcsány-beszéd. A szocialista frakció - köztük én is - egyhangúlag kiáll a miniszter- elnök és reformelképzelései mellett - szögezte le Lombos István. demus iván alpolgármester, az MSZP városi elnöke így összegezte véleményét: - Szeptember 18-a éjszakája számomra a döbbenet, az aggódás és a félelem órái voltak. A félelemé, amelyet elsősorban a békés hétköznapok nyugalmáért, a családokért és a gyermekeink jövőjéért éreztem. Egy demokratikus jogállamban a viták, feszültségek elrendezése nem történhet az utcán. Hétfő éjszaka megmutatta, hogy egy ponton kezelhetetlenné válik a radikalizmus. Elszabadul a pokol. Az utca kövei, az emberek vére, a kifosztott épületrészek semmire nem adnak megoldást, ráadásul veszélyeztetik a vértelen rendszerváltás 16 éves békéjét. Az ellenzék együttműködési képtelensége a reformokban, nem veszélyeztetheti az ország békéjét és biztonságát. Egyetlen megoldás van: az ellenzék képviselői üljenek be a Parlament padsoraiba, vagyis a münkahelyükre és végezzék esküjükben vállalt feladataikat. csach Gábor, a Fidesz városi elnöke leszögezte: a politikába vetett bizalmat helyre kell állítani.- A kormányfő vasárnap nyilvánosságra került nyilatkozatával megrendült a politikába vetett bizalom. A megszorító csomaggal és a bevallott hazugsággal nyakonöntött emberek csalódottak és elkeseredettek. Ez, mivel kampányidőben történik, kihat az önkormányzati választásokra is. Kihat, mert a város jelenlegi vezetésében egy volt és egy jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselő ül. A parlamentben a „dübörgő gazdaság” idején Demus Iván alpolgármesterként megszavazta a 2006. évi költségvetést, amely végül 828 millió forintos működési hiányt okozott a városnak. Lombos István polgármester pedig jelenleg tagja annak a parlamenti MSZP-frakciónak, amelyben május óta mindenki tudott arról, hogy az MSZP-SZDSZ kormány két éven át hazudott az ország valódi állapotairól a polgároknak. Adókedvezményeket vezettek be év elején, majd a választások után adókat emeltek. Tagadták a megszorító csomagok szükségességét, aztán megszavazták a Gyurcsány- csomagot. Mennyire lehetnek hitelesek ilyen politikusok? Ez volt az oka annak, hogy két nappal ezelőtt késő délután megszerveztük helyi gyűlésünket, amely méltóságteljes és békés volt. Az MTV-nél éjszaka elfajult sajnálatos eseményeket nem kezelte megfelelően a rendőrség, amit maga Gyurcsány Ferenc is elismert másnap a televízióban. A politika nem gyermekjáték, ahol mindenki azt tehet és azt mondhat, amire kedve szottyan. MEDVÁCZ LAJOS, a Fidesz-KDNP- MDF polgármesterjelöltje szerint morális válságban van a demokrácia. - Az országban több helyen kialakult spontán és szervezett demonstrációkat oka a vasárnap nyilvánosságra került Gyurcsány- hangfelvétel ominózus mondatai váltották ki, miszerint az MSZP-SZDSZ kormány másfél-két éve hazudik az embereknek. Az MT V-székházi események elfajulásáért egyértelműen az MTV vezetése és a székház védelmét biztosítani köteles ORFK vezetői felelnek. Nem véletlen, hogy a felelős miniszter, Petrétei József be is nyújtotta lemondását. Ha átveszi a tüntetők petícióját az MTV vezetősége, és ha a rendőrség megfelelően felszerelt és elegendő számú védelmet biztosít a Szabadság téren, megelőzhető lett volna a baj. A média felelőssége is nyilvánvaló. Pusztán a nagyobb nézettség, a pénzbevételek növelése miatt csak erről a Szabadság téri rendbontásról szólnak a hírek, egy szó sem esik a Kossuth téri, vagy az ország 21 pontján lezajlott békés és méltóságteljes demonstrációkról, az emberek valós csalódottságáról. Most már senki sem beszél a szeptembertől életbe lépett megszorításokról, vagy a mindennapjainkat érintő jövő vasárnapi önkormányzati választásokról, noha ezek a legfontosabb kérdések, és itt gyors és jelentős változásra van szükség - fejtette ki a polgármesterjelölt. „A levéltár a mi kincsünk" 28 pontos ülés Balassagyarmat. Szeptember 21- én tartja meg soron következő ülését a képviselő-testület. Beszámoló hangzik el a város 2006. évi költségvetésének első félévéről, a víz- és csatornadíjakról, a lakóépületek felújítását célzó pályázatokról. Szó esik a II. félévi iskolatej- programról, a gyermekek napközbeni ellátásáért és a szociális intézményekben fizetendő térítési díjakról, a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet 2006, évi intézkedési terveinek megvalósításáról, az orvostechnikai műszerek szállításának tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásról. A képviselők megválasztják a díszpolgári cím és a Fko Urbe-díjak adományozását előkészítő bizottság tagjait, előterjesztik az önhiki második ütemére vonatkozó igény benyújtását, elemzik az ipari park kft., a foglalkoztatási kht. és a városüzemeltetési kft. jelenlegi helyzetét és jövőbeni működési lehetőségeit. Mindszenty- dombormű készült Balassagyarmat. Október 8-án délelőtt 11 órakor az 1947-ben a balassagyarmati nagytemplomban bérmáló bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek, Mind- szenty József és az 1956-os forradalom emlékére a templomban ünnepi szentmise keretében dr. Stella Leontin c. prépost, kanonok, plébános áldja meg Párkányi Raab Péter szobrászművész a bíborosról készült domborművét. Közreműködnek Molnár András Kossuth-díjas operaénekes, Unterwéger Zsolt karnagy, a Szent Felicián kórus, valamint Csábi István és Kamarás Sándor előadóművészek. Emlékműavatás Balassagyarmat. Az 1956-os for radalom és szabadságharc tiszteletére állítanak emlékművet Balassagyarmaton a Palóc ligetben. Dr. Czimbalmos István kezdeményezését tette követte. Az emlékmű elkészült, a szentelése 2006. október 15-én délután 2 órakor lesz. Ünnepi beszédet Wittner Mária szabadságharcos mond. Az avatási szertartás után Tolcsvai Béla előadóművész ad koncertet a helyi zeneiskolában. Egykoron a nógrádi nemesek kincsnek tartották a vármegye iratainak őrzőhelyét. E gondolat jegyében indította útjára a Nóg- rád Megyei Levéltár Tyekvicska Árpád igazgató vezetésével - a „Levéltári szeptember” című rendezvénysorozatot, melyet a megye több helyszínén megtartott előadások, könyvbemutatók, beszélgetések fémjeleznek. A sorozat „nyitányaként" 8-án Szendehelyen Gerner Éva „Málenkij robot” című filmjét vetítették le, majd „A német sorsról Magyarországon, 1946- ban” címmel tartott előadást dr. Tóth Ágnes történész, az Etnikainemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatóhelyettese. A „Szendehely története” című községtörténeti monográfiát dr. Hudi József, a dunántúli református egyházkerület tudományos gyűjteményének főlevéltárosa és a szerző, dr. Hausel Sándor, a megyei levéltár igazgatóhelyettese mutatta be. A programok folytatásaként 12-én a balassagyarmati helytörténeti gyűjteményben dr. Szirácsik Éva könyvét, „A divényi uradalom gazdálkodása a Zichy hitbizomány első száz évében/1687-1787/ dr. Rémiás Tibor miskolci történész-muzeológus és a szerző, a megyei levéltár munkatársa ajánlotta a közönség figyelmébe. Köszöntőszavaiban Tyekvicska Árpád elmondta: a könyv „hőseinek”, a Zichy családnak a Balassák mellett meghatározó szerep jutott Balassagyarmat fejlődésében, hiszen az újjáépített város a XVII. század végén mint a Balassák és a Zichyek szeniorátus birtoka tért magához, s kezdett a mezővárosi szint felé tartani. - A Zichy család címere a nagytemplom karzatán is megtalálható, hisz a földosztásig birtokosok voltak Balassagyarmaton, s a templom kegyuraiként tartjuk őket számon. A Zichy-uradalom pozitívan viszonyult a jobbágyfelszabadításhoz, s a városi kórház is jelentős segítséget kapott tőlük. A család irattára az Országos Levéltár egyik legértékesebb kincse. Nagy Iván szintén megírta rövid családtörténetüket - mondta a megyei levéltár igazgatója, hozzátéve: a könyv létrejöttéhez tehát bőséggel rendelkezésre állott forrásanyag. Dr. Rémiás Tibor könyvbemutatójában kiemelte: a helytörténeti kutatásoknak fel kell frissülniük az uradalomtörténeti kutatásokkal, hiszen az uradalom a mezőgazdaság szervezeti kereteként működött századokon át, a nagybirtok a középkori gazdaság termelést szervező központja volt, melyben különböző földtípusok rendelődtek egymás mellé. De az uradalomra mint gazdasági- társadalmi-politikai egységre is gondolhatunk, melynek keretében együttműködött a mezőgazdaság, a kereskedelem és az ipar. A történész leszögezte: a két világháború között elindult uradalomtörténeti kutatások még ma is csak szórványosak, nincsenek régiók szintjére kivetítve. Dr. Szirácsik Éva könyvéről szólva, mely a 69 ezer holddal rendelkező Zichyek divényi birtokának száz évét tekinti át, s mely egyben a Nógrád Megyei Levéltár által kiadott könyvek 48. kötete, a kutató kifejtette: a műre komoly szakirodalom- ismeret, értékes tudományos következtetések, közérthető stílus jellemzőek. A kötet a birtoklástörténettel, az uradalom paraszti és majorsági mezőgazdaságával, ipari termelésével, bányászatával, kereskedelmével, s a gazdálkodás egészével egyaránt foglalkozik, számítógépes grafikonokkal, ábrákkal, statisztikákkal tarkítva. A végkövetkeztetés: a Zichyek döntően az önellátásra törekedtek, nem pedig az értékesítésre. Terény, Galgaguta és Balassagyarmat fele is része volt az uradalomnak, mely malmokat, mészárszékeket, vámházakat, kocsmákat is működtetett és fellendítette Balassagyarmat iparát és kereskedelmét. Az utolsó divényi grófnővel, az egykor Nógrádban birtokos Zichy család képviselőjével, a Bécsben élő Pálffy Katalinnal, leánykori nevén Zichy Katalinnal Tyekvicska Árpád beszélgetett. A család számos főispánt adott a megyének, Zichy Nándor a századfordulón a kereszténydemokrata mozgalom megalapítója lett, Katalin édesapja, Zichy István pedig a Nemzeti Múzeum főigazgatója, egyetemi tanár volt, aki a magyarság honfoglalás előtti történetével foglalkozott.