Nógrád Megyei Hírlap, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-11 / 213. szám

1/2 2006. SZEPTEMBER 11., HÉTFŐ *; Milyen visszaülni az iskolapadba? becsöngettek Ha a kicsiknek van sikerélményük, a végtelenségig terhelhetők Izgalommal teli várakozás - az elsősök általában eb­ben a hangulatban ülnek iskolapadba, ám a kezdeti lendület hamar megtör­het. A rutinosabb kiskama­szoknak sem könnyű át­vészelni a szeptembert. Bánky Bea A fekete Dea és a szöszi Anna az iskolakezdés óta, azaz csaknem egy hete legjobb barátnők; a szü­netben egymás kezét fogva áll­nak be a sorba, hogy együtt vo­nuljanak le az étkezőbe vajas ke­nyeret és teát reggelizni. A hét­éves Dea vezetői képességekkel rendelkezik: mindenkinek ki­tölti a teát, saját műanyag bögré­je telik meg utoljára.- Nem rossz, hogy suliba kell járni?- Nem, már vártuk - válaszol Dea, miközben vajas kenyerén nyammog. Lenyeli a falatot. - Ki­véve ő - és a mellette ülő lányká­ra mutat.- Miért nem? - firtatom.- Szerettem oviba járni - mondja Livi, majd rövid gondol­kodás után hozzáteszi: - most már nem lenne kedvem, unal­mas. Ez sokkal jobb.- Nehéz reggelente felkelni? - - érdeklődöm.- A kutyám így is, úgy is fel­ébreszt, belenyal a fülembe - vá­laszol Dea, ami hamar eltéríti a kislányokat a tárgytól: mindenki elsorolja, milyen kisállata van otthon, ezért inkább a tanító né­nit kérdezem a kezdeti nehézsé­gekről.- Nagy lelkesedéssel várják az iskolát, reggelente aránylag könnyen válnak el a szüleiktől - méltatja az „újoncokat” a város­ligeti Magyar-Angol Két Tanítá­si Nyelvű Általános Iskola egyik tanítónője, Ásványné Halla Ka­talin. Az első néhány napban a kicsiket energiával tölti fel az új­donság varázsa, a játékos tanítá­si módszerek. Lelkesedésüket nem törheti le fekete pont és rossz jegy sem, hiszen az alsósok teljesítményéről írásos jellem­Az elsősöket most még lelkesítik az új élmények és a friss barátságok, októberre viszont alábbhagy a lendület zésben tájékoztatják a tanárok a szülőket Csintalanság esetén sincs intő, ilyenkor a tanárok el­beszélgetnek a rosszcsontokkal, így többnyire rögtön megoldódik a probléma. A suli kezdetben csupa móka-kacagás, gyerekne­vetés szűrődik ki a tanteremből, miközben az állatfigurákkal díszített folyosón beszélgetünk.- Október környékén lankad a lelkesedés. Az elsősök ekkorra kicsit elfáradnak, leginkább a korán kelés viseli meg őket mondja a tanítónő. A szülők né­melyike Ürömről, Dunaharasz- tiból és más Pest megyei telepü­lésekről hozzák-viszik a gyere­keket, ami azt jelenti, hogy reg­gel hatkor kezdődik a napjuk. A hosszú nyári szünet után a már rutinos negyedikeseknek sem könnyű a testi-lelki ráhan­golódás az iskolaidőszakra. Egy tízéves kislány komoly arckifeje­zéssel, határozott léptekkel ha­lad el előttünk a folyosón.- Úgy látom, sürgős dolgára igyekszik - kommentálja Halla Katalin. - A gyerekek szervezeté­nek is hozzá kell szoknia az új ritmushoz, hogy lehetőleg szü­netben menjenek mosdóba, ne az óráról kelljen kikéredzkedniük.- Fáradt vagyok - mondja a hetedikes Ági. Nyáron egész dél­előtt lustálkodhatott az ágyban, most újra fél hétkor kell ébred­nie. A reggeli felkelésnél már csak a tanulás a nehezebb, ezzel a felsősök legtöbbje két órát tölt el iskolán kívül.- Csak megírom a házi felada­tot, és le van tudva - vallja Juli; - Az elméletet már az órán meg­tanulom. A reggeli felkelést vi­szont szívesen kihagynám. Az is nehéz ilyenkor, hogy úgy érzem, mindent elfelejtettem, amit elő­ző évben megtanultam, főleg matekból, ezért át kell ismételni a korábbi tananyagot. A hatórás tanítási idő és az is­kolán kívül tanulásra fordított át­lagosan két óra mellett a külön­órák ki is töltik a teljes napot. Juli táncol és dobol, és spanyol­leckéket vesz. Nati zongorázik, szolfézsra és gyógytornára jár. A fiúk többsége sportol, egyikük hetente négyszer jár focizni. Az osztályfőnökük, Lórántné Horváth Rita szerint a magyar ok­tatási rendszer nem fektet kellő hangsúlyt a művészeti nevelésre és a sportra, ezért ezeket a tevé­kenységeket különórákkal lehet pótolni. „Vannak kollégáim, akik azt vallják, hogy a gyerekek a vég­telenségig terhelhetők - mondja az osztályfőnök. - Ha van siker­élményük, és élvezik a különórá­kat, nem fognak beleroppanni.” Hogyan segíthetnek a szülők az alsósoknak? Kell pátyolgatás a felsősöknek? két véglet van. Az egyik, amikor a szülő ráparancsol a gyermekére, hogy írja meg a leckét, de nem segít neki még kikérdezés formájában sem. A másik, hogy nem hagyja, hogy a kicsi önállóan dolgozzon, azonnal kijavítja a hibákat. Érdemes megtalál­ni az arany középutat. Az alsósok az iskolában az elméleti részt nem tudják elsajátítani, ezért őket érde­mes kikérdezni MEG KELL SZOKNIA a Saját hangját, hogy feleléskor ne blokkolják a gátlásai. A felsősök viszont önállóan szeretnek dolgozni, szerintük ciki, ha a szülő rendszeresen kikérdezi őket. Hagyjuk, hogy ők kérjenek meg erre, ha úgy érzik, ez segíti őket a felkészülésben. Elektronikai zsenik a brit kisgyerekek AZ ÖT Év alatti brit gyere­kek interneteznek, tudják, hogyan kell e-maüt küldeni és mobiltelefont használni - derül ki egy új felmérés­ből. Azok közül a kisgyere­kek közül, akiknek van otthon internetelérésük, tízből küenc rendszeresen szörföl a világhálón. Rachel Weisz édesanya lett a magyar származású szí­nésznő hét­főn állt elő­ször nyilvá nosság elé, amióta édesanya lett belőle. Rachel Weisz má­jus utolsó napján adott életet első gyermeké­nek, egy kisfiúnak. Henry édesapja a filmrendező Darren Aronofsky. Nyelvparádén ismerhetik meg a tanfolyamokat Idén húszezer érdeklődőt várnak AZ ELMÚLT HÉT VÉGÉN ren­dezte hetedik alkalommal a Tudomány Nyelviskola a nyelvtanulási lehetőségek kiállítását, a Nyelvparádét, a budapesti WestEnd City Center tetőteraszán. Az idelátogató idegen nyelvet tanulni vágyók kiválaszt­hatták a saját szükséglete­iknek leginkább megfelelő nyelviskolát. @ további érdekességek: www.reggel.hu Tradicionális esküvő helyett kreatív buli alternatív arák Valóságos anyagi csőd a hagyományos házasságkötés Mi nők, néha bizony befoghatnánk a szánkat Ilyen egy olcsó menyasszonyi ruha Az esküvő egy rémálom, amibe „mindenki beleszól”, temérdek szervezés és kész anyagi csőd - gyakran így áll hozzá a leendő házaspár a boldogító igen ki­mondásának napjához. Nem fel­tétlenül van igazuk. Egyre töb­ben nem hajlandók sok milliót kifizetni egy esküvőért, és ellen­állnak a hagyományoknak. „Alterna aráknak” nevezi Eithne Farry a brit Guardianban megjelent cikkében azokat a menyasszonyokat, akik elutasít­ják a hagyományos esküvő-fel­fogást, és nem akarnak egy egész vagyont kifizetni egy olyan eseményért, amelyen nem is érzik jól magukat. Az egyik modern gondolkodású jegyespár country stílusú lagzit szervezett, ahol a menyasszony forrónadrá­got és kalapot viselt, a buli pedig olyan volt, mint egy falusi vásár, szabadtéri sütögetéssel. Nyugat-Európában és az Egye­sült Államokban egyre több olyan es­küvői magazin jele­nik meg, amely arra buzdítja a menyasz- szonyokat: legye­nek kreatívak, szervezzenek egyedi esküvőt. Mivel többnyire az öröm­szülők állják a költségek nagy részét, több dologban kell iga­zodni az ő igényeikhez. „Rengeteg harcom volt a fér­jem szüleivel - mondta Boglár­ka, akinek az esküvőjét az anyó- sáék fizették. - Nekem szinte semmi beleszólásom nem volt a szervezésbe. A legközelebbi barátaimat sem hívhattam meg a vacsorára” - panaszolja. Ha igazán egyedi esküvőt szeretne va­laki, akkor egyálta­lán nem a pénz a lé­nyeg, hanem a krea­tivitás, az idő és az energia, valamint a meggyőzés képessége: mindenkivel meg kell értetni, hogy ez a nap a je­gyespárról szól, nem pedig a ro­konokról, ismerősökről, üzlet­felekről vagy azokról a tradíciók­ról, amelyeket valaki megpróbál ránk kényszeríteni. ■ Ezt tanácsolja az év botrányköny­vének kikiáltott művében (Das Eva Prinzip) Eva Herman német tévébemondónő. A könyv femi­nizmusellenes kijelentések egész sorát tartalmazza, például azt, hogy a család és a karrier össze­egyeztethetetlen. Herman szerint a német nők azért nem vállalnak manapság gyereket, mert szak­mai előrelépésre vágynak, pedig sokkal jobban tennék, ha szépen otthon maradnának, és azzal fog­lalkoznának, ami biológiai élet­feladatuk, azaz potyogtatnák a gyerekeket A 47 éves, szőke asz- szony maga is szép karriert fu­tott be, egy fia is van, igaz, épp a negyedik férjét fogyasztja. Saját bevallása szerint ha új életet kezdhetne, nem érdekelné a szakmai siker, inkább ötgyerme­kes háziasszonyként naphosszat almás pitét sütne, csinosítgatná otthonát és hazavárná a férjét. A nők pocskondiázása mellett a férfiak hiányosságait megér­téssel szemléli: „alapvetően al­kalmatlanok a házimunkára és a gyereknevelésre, így nem érde­mes erőltetni az efféle munka- megosztást”. A botrányok miatt munkaadója, az ARD közszolgá­lati adó döntés elé állította: vagy tartózkodik az efféle kijelenté­sektől vagy veszi a kalapját. A bemondónő az utóbbit válasz­totta, így naphosszat élvezheti a háziasszonyok pitesütögetős életét. ■ B. B. ■ Nem a pénz, hanem a kreativitás a fontos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom