Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-19 / 194. szám

2006. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT 11 SPORTTÜKÖR Rajt előtt a labdarúgó megyei I. osztály 2006-2007-os idénye nyugati csoport Magyargéc bajnoki címre tör A hét végén megkezdődik a labdarú­gó megyei I. osztály 2006-2007. évi küzdelemsorozata, ezúttal kétszer 12 csapattal (a megyei I. osztályban eddig három évadban - 1991-92,1992-93 és 1993-94 - volt két csoport). Az előző bajnokság győztese, az aranyérmet megszerző Balassagyarmat az új sze­zonban már az NB III Mátra-csoportjá- ban szerepel, míg a Diósjenő visszalé­pett bajnokság közben. Az NB III Mát- ra-csoportjában szerepelt Magyargéc, Nógrád Volán-Baglyasalja, Kisbágyon- Karton együttese ebbe az osztályba ne­vezett, míg a kiesett SBTC szintén itt folytatja. A versenykiírás szerint az alapszakaszt, körmérkőzéses rájátszás (1-4,5-8,9-12,13-16,17-20 és 21-24. he­lyért), vagyis csapatonként újabb hat mérkőzés követi. A bajnokcsapat feljut az NB Ill-ba, míg az utolsó kettő kiesik, ám amennyiben a gyarmatiak búcsúz­nak a harmadosztálytól, úgy egyel nő a kiesők száma. Az idénynyitó forduló előtt az alábbiakban közöljük a Nyuga­ti csoportban szereplő csapatoknál a nyári szünetben lezajlott változásokat, az együttesek játékoskereteit, szakve­zetőit, elnökeit, illetve az új szezonra vonatkozó célkitűzéseiket. Berkenye Előző évi helyezés: 3. Célkitűzés (2006-2007): a bajnokság­ban az 1-6. helyek valamelyikének megszerzése. Egyesület elnöke: Schmidt Szilárd. Játékos-edző: Füle Antal (2006 nyará­tól). Érkezett: Hanus Balázs, Beálló Dénes (Veresegyház), Nagy Gábor (Nagyma­ros), Zsibók Zoltán (Kanada). Távozott: Varga János, Monostori László (Romhány), Bogdány Csaba (Kar­cag, kölcsönbe), Krasnyánszki Zoltán (Sződ), Kata Szilárd (Ausztria), Gerda Gyula (abbahagyta). Keret: Hisbéli András, Súlyán Zsolt (kapusok), Kábái Zoltán, Szilágyi Gá­bor, Hanus Balázs, Molnár Zoltán, Hugyecz Ferenc, Gere Zsolt (védők), Sándor Tamás, Czerman Gábor, Nyikos József, Sipiczki Tamás, Beálló Dénes, Nagy Gábor, Zsibók Zoltán (középpá­lyások), Koszty Bertalan, Vanda Róbert, Füle Antal, Plachi Zsolt, Hesz Sándor (támadók). Érsekvadkert Előző évi helyezés: 11. Célkitűzés (2006-2007): a bajnokság­ban 7-10. helyek egyikének megszerzé­se. Egyesület elnöke: Holman József. Edző: Nagy László (2006 nyarától). Érkezett: senki. Távozott: Szabó II. László (Patak), Sza­bó Gergő (ifjúsági csapatból). Keret: Szabó Tamás, Puruczki Tamás (kapusok), Konopás Tamás, Pap Ákos, Kovácspál Attila, Gréczi Péter, Deák At­tila, Dombai Attila, Gubik Péter (védők), Kakuja György, Szabó Attila, ifj. Holman József, Krausz Tamás, Ordasi István, Nagy Péter (középpályások), Ke­resztes Zoltán, Kristóf János, Holman Tamás, Szabó Gergő (támadók). Héhalom SE Előző évi helyezés: 8. Célkitűzés (2006-2007): a bajnokság­ban a 8-10. helyek egyikének elérése. Egyesület elnöke: Szűcs Csaba. Edző: Szilágyi Albert (1968-tól edzős- ködik Héhalomban, megszakításokkal immár 24 éve). Érkezett: Holtner Attila, Pásztor Sza­bolcs (Palotás), Sipos Bence (FC Hat­van), Gerhát Viktor (Bag). Távozott: Jambrich Péter (Palotás), Smid János, Szabó Gábor (Lőrinci), Duhonyi József (Tar). Keret: Őri Tamás, Aranyi Szilveszter (kapusok), Kiss Csaba, Csintalan Gergő, Podobén József, Géczi Viktor, Abelovsz- ki Attila, Varga Balázs, Holtner Attila (védők), Jakus Máté, Fekete Róbert, Szűcs Zsolt, Pásztor Szabolcs, Gerhát Viktor (középpályások), Lőrincz Csaba, Jakus Péter, Hadrik Dávid, Sipos Bence (támadók). Kisbágyon SE Előző évi helyezés: 11. (NB III, Mátra- csoport) Célkitűzés (2006-2007): a bajnokság­ban az 1 -4. helyek egyikének megszer­zése. Egyesület elnöke: Kopka László. Edző: Nagy Tamás (2006 áprilisától) Érkezett: Nagy Richárd (Gyöngyösi Energia), Kobka Viktor (SBTC), Maksó Viktor, Proksza Attila (Palotás), Komá­romi Péter (Zagyvaszántó), Vidman At­tila, Babusa Attila, Kocza Kornál (az if­júsági csapatból). Távozott: Garai Csaba, Sági László (be­fejezte), Németh Tibor, Kresák György (Németország), Szabó Csaba (Wallsee SCU, Ausztria), Kapás László, Szőllősi Tamás, Kovács György (Pásztó). Keret: Nagy Richárd, Kocza Kornél (kapusok), Fenyvesi Viktor, Fenyvesi Péter, Pisák József, Varga István, Tóth Gyula (védők), Vidman Attila, Bognár Attila, Komáromi Péter, Maksó Viktor, Proksza Attila, Kobka Viktor (középpá­lyások), Burik Zoltán, Jele Zoltán, Szűcs Balázs, Kiss Imre, Babusa Attila (táma­dók). Magyargéc Előző évi helyezés: 2. (NB III, Mátra- csoport) Célkitűzés (2006-2007): a bajnoki cím megszerzése. Egyesület elnöke: Rácz István. Edző: Oláh Béla (2000 nyarától). Érkezett: Iodimircea Claudius (Romá­nia), Franck Gerard Matondo (BKV Elő­re), Németh Kálmán (Gödöllő), Oláh Ri­chárd (Szügy), Varga Gábor, Lehoczki Tamás (Nógrádmegyer), Oláh Teofil (Nógrád Volán-Baglyasalja). Távozott: Bitter Gábor, Alex dós Santos Jeferson (Dabas), Csépányi Gá­bor, Goják Milán (Túra), Pingiczer Ta­más (Nógrádmegyer). Keret: Oláh Tibor (kapus), Ökrös Ist­ván, Varga Gábor, Kuris Péter, Jenei Ist­ván, Blaskó János (védők), Novák János, Jean-Pierre Zabundu, Mátyás Zsolt, Oláh Teofil, Rácz Róbert, Iodimircea Claudius, Oláh Béla (középpályások), Franck Gerard Matondo, Oláh Sándor, Oláh Richárd, Németh Kálmán, Faze­kas Gábor (támadók). Nógrádmegyer Előző évi helyezés: 10. Célkitűzés (2006-2007): a bajnokság­ban a 10-11. helyek egyikének meg­szerzése. Egyesület elnöke: Klucska László. Edző: Koncsik László (2006 nyarától) Érkezett: Komódy János, Szűcs Lász­ló, Griffaton Gábor, Pingiczer László (Kisterenye), Herczeg Ákos (SBTC), Lehoczki Tamás, Pingiczer Tamás (Magyargéc), Mrázik Ádám, Babka Gá­bor, Babka Tamás (az ifjúsági csapat­ból), Gulyás István (újrakezdte). Távozott: Palkovics Zsolt, Chován Pé­ter (abbahagyta), Bartkó János, Kláben Péter (Luciáivá), Varga Gábor (Magyar­géc), Horváth Zsolt (Karancsberény), Peleskei Tamás(?). Keret: Herczeg József, Herczeg Ákos (kapusok), Ács István, Kiss Péter, Pingiczer Tamás, Gulyás István, Klucska Tamás, Krizsanyik Tamás, Mrázik Ádám, Babka Gábor (védők), Mészáros Róbert, Verbói Szabolcs, ' Komódy János, Szűcs László, Zsély László, Pingiczer László, Bécsi János, Babka Tamás (középpályások), Grif­faton Gábor, Langa Attila, Lehoczki Ta­más, Radvánszky Róbert (támadók). Palotási SE Előző évi helyezés: 14. Célkitűzés (2006-2007): a bentmara- dás kiharcolása. Egyesület elnöke: Almási Lajos. Edző: Komáromi Tibor (2006 júliusá­tól). Érkezett: Fodor Péter, Pajkos Richárd, Dudás Péter, Farkas Attila, Harsági Ta­más (Lőrinci VSE), Jambrich Péter (Hé­halom SE), Mursa Gábor (Nagytarcsa SE), Rizán Róbert (újrakezdte). Távozott: Maksó Viktor, Proksza Atti­la (Kisbágyon), Hóvári István (Rom­hány), Pásztor Szabolcs, Holtner Attila (Héhalom), Barna Krisztián (Csécse) Keret: Kotasz Tibor, Markolt László (kapusok), Hegyi Tamás, Pajkos Ri­chárd, Farkas Attila, Rizán Róbert, Jambrich Péter, Kárpáti László (védők), Csorba Csaba, Dudás Péter, Harsági Ta­más, Kocza Péter, Vészeli Gábor, Korecz Zoltán, Tancsik Richárd, Jakus Zsolt (középpályások), Pintér Tamás, Csorba Attila, Deák Lajos, Mursa Gábor, Fodor Péter (támadók). Rétság Előző évi helyezés: a megyei II. osz­tály Nyugati csoportjának bajnoka. Célkitűzés (2006-2007): bentmara- dás a megyei I. osztályban. Egyesület elnöke: Hajdúk János. Edző: Salgai György (2004 augusztu­sától). Érkezett: Kolonics Tamás (Váci Re­ménység), Balázs Zoltán, Kovács Balázs (Erdőkertes), Hanzli Tibor, Potholeczki Imre (Diósjenő), Pápai Csaba (Pilisvö- rösvár). Távozott: Oláh Tibor, Kardos Károly (Babcsán Művek), Őri Mihály (Nagyoro­szi), Brinyiczki Endre (visszavonult). Keret: Molnár Jenő, Tövis József, Pa­taki Szilárd (kapusok), Madarász Ist­ván, Kramlik Kornél, Vadkerti József, Papp György, Kertész Márton, Havay Zoltán, Tövis Roland, Kolonics Tamás, Potholeczki Imre, Dinnyés Csaba (vé­dők), Hornaec Zoltán, Steidl Ákos, Tör­teti István, Horváth Gyula, Gulyás Lász­ló, Virág Viktor, Hanzli Tibor, Rezsnyák Gábor (középpályások), Szunter Csaba, Balázs Zoltán, Pápai Csaba, Kramlik Ba­lázs, Nagy Zoltán (támadók). Rimóc Előző évi helyezés: 16. Célkitűzés (2006-2007): a bajnokság­ban a 19-20. helyek egyikének meg­szerzése. Egyesület elnöke: Beszkid Andor. Játékos-edző: Árva Róbert (2002 tava­szától). Érkezett: Mihály Andor (Nógrádsza- kál), Istók Gergely, Oláh Zsolt, Hodúr Ti­bor (Nógrádsipek), Szőke Tibor, Rádi Balázs, Jusztin Gábor (Szécsény). Távozott: Baráth Dezső, Fábián Ró­bert, Király Szabolcs, Tiszttartó Ló- ránd (Varsány), Kelecsényi Gábor, Var­ga Zoltán (Szécsény), Gordos Péter (Pénzügyőr). Keret: Tőzsér Viktor, Oláh Zsolt (kapusok), Szívós Imre, Puruczki Fló­rián, Percze Péter, Jusztin Gábor, Rádi Balázs, Istók Gergely, Hodúr Tibor, Beszkid Andor, Jusztin István (védők), Bangó Rómeó, Bangó Norbert, Csernák Szabolcs, Percze Zoltán, Szőke Tibor, Jusztin Bálint, Mócsány Roland (közép­pályások), Vincze Benjámin, Mihály Andor, Oláh Ákos, Árva Róbert (táma­dók). MP Widenta Romhány SE Előző évi helyezés: 9. Célkitűzés (2006-2007): a bajnokság­ban a 3-10. helyek egyikének megszer­zése. Egyesület elnöke: Ferencsik Rajmund. Edző: Gerda Gyula (2006 júliusától). Érkezett: Kosik Ervin (Kétbodony), Varga János, Monostori László (Berke­nye), Hóvári István (Palotás), Koplányi Szabolcs (Bércéi), Kovács Gergely, Haj­dúk Richárd, Varga Balázs, Tamis Zsolt, Majoros Tamás (az ifjúsági csapatból). Távozott: Máté Krisztián, Stvorecz Csaba (abbahagyták). Keret: Kovács János, Peredi Balázs (kapusok), Bartyik Róbert, Sági Balázs, Kovács Gergely, Monostori László, Haj­dúk Richárd, Kosik Ervin (védők), Koplányi Szabolcs, Bóta Zoltán, Hóvári István, Jele Csaba, Kristofik Arnold, Varga János, Tamis Zsolt, Majoros Ta­más (középpályások), Meló Zsolt, Bach Pál, Varga Balázs (támadók). Szécsényi VSE Előző évi helyezés: 6. Célkitűzés (2006-2007): a bajnokság­ban 1 -6. helyek egyikének elérése. Egyesület ügyvezető elnöke: Rácz And­rás. Edző: Kómár Gábor (2006 nyarától). Érkezett: Baranyi Ákos (SBTC), Kele­csényi Gábor, Varga Zoltán (Rimóc), Kuris Rajmond (Varsány), Vizoviczki Norbert (Somosi SE). Távozott: Jusztin Gábor, Rádi Balázs, Szőke Tibor (Rimóc), Sümegi Roland (ideiglenesen abbahagyta). Keret: Horváth István, Vizoviczki Nor­bert (kapus), Virág Zsolt, Jusztin Sza­bolcs, Smelkó István, Gyetvai Zoltán, Lőrik Szabolcs, Varga Zoltán (védők), Végh Ferenc, Galcsik Szabolcs, Varga László, Lászlók Csaba, Juhász István, Kelecsényi Gábor, Kuris Rajmond (kö­zéppályások), Baranyi Tibor, Baranyi Ákos (támadók). Szügyi Szabadidő SE Előző évi helyezés: 4. Célkitűzés (2006-2007): a bajnokság­ban az 5-6. helyek egyikének elérése. Megbízott elnök: Kárpáti László. Játékos-edző: Benedek József (2006 augusztusától). Érkezett: Vidámi József (Mohora Unicum), Varga Balázs (Babcsán Mű­vek), Varga Zoltán (Budapesti Láng Va­sas), Majoros László, Szentéi Krisztián, Kovács Attila, Veszelka Tamás (az ifjú­sági csapatból). Távozott: Oláh Richárd (Magyargéc), Hornicsek Ferenc (Nógrádmarcal). Keret: Szathmári Zsolt, Birkás Ger­gely (kapusok), Benedek József, Dom­bóvári Krisztián, Helmreich Gábor, Ré­vész András, Pintér Ákos, Majoros Lász­ló, Szentéi Krisztián, Varga Balázs, Ko­vács Attila (védők), Hodászi László, Kmetti Flórián, Pintér István, Koleszár Krisztián, Frankó Gábor, Rados László, Saár Szabolcs (középpályások), Tedás István, Varga Zoltán, Vidámi József, Urbán Pál, Veszelka Tamás (támadók). m Összeállította: Balogh Tibor és Horváth Péter Jól szerepeltek a nógrádi versenyzők hegyikerékpár Országos bajnokság, Csillebérc A hegyikerékpárosok országos baj­nokságát a közelmúltban Csillebér­cen rendezték meg, váltva a tavalyi salgótarjáni terepet. A nyitó futamo­kon a Vitalitás SE versenyzői reme­keltek, Fenyvesi Péter ezüst-, míg Wágner Bianka bronzérmet vihetett haza kategóriájában. Utánuk a meg­szokott rend szerint következtek a rö­vid távú férfi felnőttek, ahol is két esé­lyes is volt a nógrádiak közül. Végül Fenyvesi Tamás(Vitalitás) második, míg Kovács Norbert (SHKE) negyedik lett, igaz az utóbbi a Magyar Kupa­összesítésben már megnyerte ezt a kategóriát. Az U19-eseknél Bene Zoltánnak (SHKE) is volt egy legyőzője - idén először - így ő az ezüstérmet szerez­te meg, míg a hölgyeknél az egyre job­ban formába lendülő Czene Zsuzsanna (SHKE) csak kicsivel csúszott le a do­bogóról. Az elit U17-es kategóriában Simon Roland 7. helyével, míg Ibrányi Attila a középtávúaknái 12. helyével jeleskedett. Az elit férfi felnőtt kategó­riában Bakos Gergő a 6., míg az U23- ban Vertich Tamás a 2. helyet szerez­te meg. Összességében tehát jól szere­peltek a nógrádi versenyzők. Eredmények. Elit férji, felnőtt (13): 6. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE- Specialized). Elit férfi. U23 (10): 2. Vertich Tamás (Salgótarjáni HKE- Specialized). Elit férfi. U17 (24): 7. Si­mon Roland (Salgótarjáni HKE), 18. Béla Attila (Bgy. Vitalitás). Középtáv, férfi felnőtt (28): 12. Ibrányi Attila (Bgy. Vitalitás), 20. Kispál Máté (Sal­gótarjáni HKE), 25. Kéri István (Sal­gótarjáni HKE). Rövid táv, férfi felnőtt (36): 2. Fenyvesi Tamás (Bgy. Vitali­tás), 4. Kovács Norbert (Salgótarjáni HKE), 5. Reitinger Gábor (Bgy. Vitali­tás), 15, Péter Nándor (Salgótarjáni HKE), 33. Bajnóczi Mihály (Salgótar­jáni HKE). Rövid táv, férfi U19 (7): 2. Bene Zoltán (Salgótarjáni HKE), 7. Lő­rincz Bence (Salgótarjáni HKE). Rö­vid táv, női felnőtt (7): 4. Czene Zsu­zsanna (Salgótarjáni HKE). Gyerek. U15 fiú (14): 2. Fenyvesi Péter (Bgy. Vitalitás). Gyerek. U13 lány (3): 3. Wágner Bianka (Bgy. Vitalitás). Gye­rek. Ull fiú (10): 5. Kepler Dániel (Bgy. Vitalitás). Czene Zsuzsanna

Next

/
Oldalképek
Tartalom