Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-10 / 186. szám
4 2006. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK „Köszönetnyilvánítás a tények tükrében” A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Június 26-án, hétfőn a kora esti órákban mentővel szállítottak be a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház II. belgyógyászati osztályára. Dr. Tallár Katalin adjunktusnő volt az ügyeletes orvos, aki - mint utóbb megtudtam - azonnal rendelkezett az állapotom stabilizálása érdekében. A két nővér, Marika és Gyöngyike, mindkét karomba egy- egy infúziós tűt helyezett. A bal karomba vérzéscsillapítót, a jobb karomba pedig életmentő infúziót kaptam. Éjjel 11 óra tájban pedig két flakon vért is kaptam. Hajnaltájt fejezték be az életmentő munkát, és egy kicsit elaludtam. Arra ébredtem, hogy Tallár doktornő áll az ágyam mellett, érdeklődött az állapotom felől és megkérdezte, van- e valamilyen kívánságom. Csak annyit válaszoltam, kérek egy korty vizet. Sajnos, két-három napig semmilyen folyadékot nem ihattam. A doktornő megkérte az ápolónőket, hogy vizezzenek be egy gézcsomót a számomra és azzal nedvesítsem a szám szélét. Itt kell említést tennem arról, hogy a doktornő és a két ápolónő egész éjszaka felváltva látogattak. Ha jól emlékszem, két nap eltelte után kaptam pár szem kekszet és teát. A következő napon egy egész tányér kekszet és teát, majd minden nap egy kicsivel többet ehettem. A második naptól különféle vizsgálatokon vettem részt, a véremet minden nap ellenőrizték és folyamatosan kaptam a kezeléseket: gyógyszereket, infúziót, vért. Javult az állapotom és már úgy tűnt, hogy jöhetek haza, amikor is még egy probléma jelentkezett nálam. Gyorsan diagnosztizálták ezt a betegségemet is és további kezeléseket kaptam. így aztán két hetet töltöttem kórházban. Ez idő alatt folyamatosan figyelemmel kísérték az állapotomat. Köszönettel tartozom a kezelőorvosomnak, dr. Tallár Katalinnak, az osztályvezető főorvosnak, dr. Gajdos Barna úrnak és természetesen az ápolónőknek. Gyors, szakszerű és figyelmes ellátásban részesültem. Kívánok mindannyi- uknak jó egészséget! Hollókő, július 15. ■ Kovács Pál nyugalmazott tanácselnök A gyémántdiplomás óvónő Szenográdi Ferenc Boldog az az életút, amely gyermekek szeretetével, mosolyával van kikövezve. A most 80 éves Parditka Ilonka néni ilyen úton haladt. Munkája során őszinte szeretet sugárzott feléje az óvodásaitól, tiszteletet, megbecsülést kapott és még mindig kap három gyermekétől, unokáitól. Ahogy mondta, a 2006 júniusa örömteli, felejthetetlen hónap volt a számára. Hatvan évvel ezelőtt 1946- ban Budapesten, a Rózsák terén lévő óvónőképzőben szerzett óvónői diplomát Szécsényben, a várkertben a városnapi jjedagógusünnepség keretében dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester átnyújtotta számára a gyémántdiplomát. Az óvodások meleghangú, kedves kis műsorral köszöntötték az ünnepeltet, felelevenítve azt az időt, amikor az emberpalánták között volt. Gratuláltak kollégái, barátai, ismerősei. Június 24-én ünnepelte 80. születésnapját. Házi ünnepség keretében köszöntötte a Ferences Betánia Idősek Otthonának közössége, ahol jelenleg él. Másnap a gyermekeivel, unokáival együtt ünnepelt. Az otthon meghitt, hangulatos kis szobájában az elmúlt évtizedek „életkönyvét lapozgattuk”, amelyben meghúzódik siker, öröm, boldogság, bánat, amelyet mindennapos tevékenységével Parditka Ilonka írt A lapozgatás végére érve kibontakozott előttem egy tartalmas, szép ívű életpálya. Édesanyját nagyon korán, 1939-ben elveszítette, ez nagy lelki fájdalmat jelentett részére. Később a mostohája megpróbálta pótolni az édesanyát. A polgári iskolában arról álmodozott, hogy óvónő lesz. Budapestre került. A háború borzalmai miatt meg kellett szakítani a tanulmányait Amikor a diplomáját kézhez kapta, közölték vele, hogy Nyírbogdányban fog dolgozni. Egy kis csalódást érzett, mert távol került a szülőföldtől. Ott ismerkedett meg első férjével, Bakó Antallal. Férjhez ment, de nem tudott gyökeret ereszteni a „nyírségi homokban”. Örült, amikor Nógrád megyébe, Somoskőújfaluba helyezték. Három gyermeke, Gyula, Katalin, László ott születtek.- Úgy gondolom, hogy minden pályának megvan a maga szépsége, de azok, akik emberekkel foglalkoznak, szép, és a legszebb azoké, akik gyermekeket nevelnek. A munkám során nagyon sokat adtam önmagámból, de jóval többet kaptam a gyermekektől. Az apróságok igényelik a szeretetek a törődést, ugyanakkor az őszinteségükből adódóan ők is szere- tetet sugároznak felénk - vallotta a pályájáról. Az 1960-as években haza került Szécsénybe. Hosszú éveken át vezető óvónő volt.- Be akartak iskolázni az esti egyetemre. Tudja, ez a vezetők számára előírt politikai iskola volt Én már a felvételin megbuktam. Ezt követően ferde szemmel néztek rám. Kezdtem magam kellemetlenül érezni - emlékezett vissza. A gyermekei közül Gyula a debreceni orvostudományi egyetem professzora, családjával ott él. Kati lánya Salgótarjánban, László fia Balassagyarmaton lakik a családjával. Második házassága révén Sopronba költözött. Nyugállományba vonulásáig ott dolgozott, pontosabban még utána is bejárt dolgozni. Amikor a második férje is meghalt, egyedül maradt, haza vágyott.- A gyermekeim hívtak, hogy költözzek haza hozzájuk, de ők is belátták, hogy jobb lesz nekem itt a többiek között az otthonban. Három éve itt élek. A nővérek aranyosak, kedvesek, mindenem megvan. Gyermekeim, unokáim a rokonok gyakran meglátogatnak. Szerencsére jól bírom magam, így segítek a kerti munkába, a konyhán. Minden nap elmegyek a templomba, hogy megköszönjem a jóistennek ezt a szép, hosszú életet. NÓGRÁD MEGYE Látogatóban az olasz testvértelepülésen Július elején 41 fő bujáki lakos 8 napos látogatást tett Olaszországban, Capiago- Intimiano városában. A kapcsolat hat éve alakult ki a két település között, ez a találkozó már a negyedik, ahol az olasz és magyar családok már ismerősként köszönthették egymást. A delegáció tagjai voltak a Bujáki Sport Egyesület serdülő csapatának tagjai és vezetőik, községünk jegyzője, óvónők, pedagógusok, civil szervezetek vezetői, a művelődési ház vezetője, helyi fiatalok és kísérő szülők. A gyerekeket olasz családok fogadták be erre az időre, gondoskodtak ellátásukról, a felnőtteket a helyi Risció vendégházban szállásolták el. Megérkezésünk után a Szent Leonardo- templomban szentmisén köszöntötték a csoportunkat. lyében, ahol kézzel és modern technikával egyaránt készítik a rajzokat a textilnyomatokhoz. Betekinthettünk egy szövőgyárba, a tulajdonos, Gambara úr végigvezetett és megismertetett a különféle munkafolyamatokkal, bemutatta a már kész anyagokat. Capiago településrészen meglátogattuk Bedetti urat a virágkertészetében, amely családi vállalkozásként indult, ma már viszont 25 főt foglalkoztató céggé nőtte ki magát. Az általuk termesztett dísz- és egzotikus növényeket, fűszernövényeket, gyümölcsfákat a saját cantúi boltjukban árusítják. Cantú városában megnéztük a bútorbemutató-termet, amelyet tizenhárom bútorműhely tart fenn közösen, ugyanitt megcsodálhattuk Rita Bargma asszony művészi csipkéit. Rövid sétát tettünk a festői szépségű Comói-tó partján, mely 410 méteres mélységével Európa legmélyebb tavának számít, minden oldalról 2000 méter fölé magasodó hegyek koszorúzzák. Comóban található Észak-Olaszország egyik legnevezetesebb műemléke, a dóm, nem messze tőle a Szent-György-bazilika áll, mind a kettőt megnéztük. Egy napot töltöttünk Milánóban, elsétáltunk a Sforza-kastélyhoz, mely egykor a milánói hercegek rezidenciája volt, természetesen nem hagyhattunk ki a kései olasz gótika egyik legnagyszerűbb emlékének, a dómnak a megtekintését sem. Hazafelé kis kitérőt tettünk Velencébe, amely mindenkinek nagy élmény volt. Sétáltunk a Sóhajok hídján megnéztük a gondolákat és a központban a csodálatos épüA sportolóknak minden nap edzéseket tartottak a helyi sportcentrumban, elvitték őket Milánóba, a Meazza Stadionba. A felnőtteknek külön programokat szerveztek ezen idő alatt, találkoztunk civil szervezetekkel, megismerkedtünk a térség mesterségeivel. Ellátogattunk a Csipkekészítők Egyesületéhez, ahol bemutatták, hogyan készítik a csodálatos csipkéket. Találkoztunk A. Molteni vállalkozóval a műheComóban látogatást tettünk a Selyem Múzeumban, ahol a selyemhernyó-tenyésztéstől nyomon követhettük a selyem elkészítésének módját. Ebben a városban működik egy vállalat, amely textilszövet és ruházat gyártásával és nemzetközi kereskedelmével foglalkozik. Fő termékeik az esküvőiruha- szövetek, selyem-, pamut-, gyapjú hímzett szövetek. leteket, köztük a dózsepalotát. Utunk során sok hasznos dolgot láttunk, hallottunk, ez a pár nap nemcsak a szórakozásé, hanem egy kicsit a tanulásé is volt, láttuk, hogyan lehet létrehozni és gazdaságosan üzemeltetni kisebb, nagyobb vállalkozásokat. Az út költségeit minden résztvevő saját maga állta. ■ Molnárné Bódi Piroska Művelődési Ház és Könyvtár vez. - Buják A kör négyszögesítésének feloldása, avagy egy képviselőjelölt búcsúzása Kifejezetten jobboldali összefogást akarva fogadtam el a jelölést, egy civil szervezet zászlaja alatt, gondolva arra, hogy talán közösen tehetnénk valamit ezért a városért. Ha mást nem, az értékeimet megmutatva, vállalva hovatartozásomat. Persze minden áron nekem sem megy. Tudomásul kell venni, hogya mai magyar politika berendezkedése már csak kiürült nevekkel, üres szimbólumokkal, s valljuk be, erőtlenül rója üres köreit. Az ideológiai különbségek mára már csak a szekértáborok s csak az erődharcok minden áron való fenntartását célozzák. Ha a harc igazi intellektuális küzdelem lenne, akkor még lelkesednék is akár. De ez a övön aluli ütésekkel terhelt közélet lassan egy kocsmai verekedéshez hasonló csetepatévá fajul. Ebben a kritikus állapotban az ilyesfajta kakasviadaloknak semmilyen szinten sincs helye. A csata nemes dolog, s ha szemtől szembe zajlik, az az igazi. A sanda ütlegelések hevében a jobbítás, mint elérendő végeredmény feloldódik s a közös, élhető VÁROS megteremtésének újra bottal üthetjük majd a nyomát. Az országos irodákból intézett vezényszavak, mára láthatjuk, olyan kóros viszonyrendszert teremtettek, amihez foghatót csak zsigerből gyűlölködő fociszurkolóktól láthatunk. A kör négyszögesítése véget kell hogy érjen. A kerek egészért mindenki tegye oda azokat az értékeket, amelyeket képvisel. A magyarság, a haza, az otthon, a család, a nyugalom és az abból levezethető fogalmak. Ezek az igaziak s ide tartozik még az egészség és az értelem is. Hogy ezt melyik oldal vallja sajátjának, gyakorlatilag mindegy, mert minimumértékekről van szó. Elegánsabb lett volna, ha ezekért a jobboldal áll ki keményen. A rendszerváltó pártok mellveregetése s a választási győzelem - látjuk mára , hogy miért - ismételgetése semminemű kiváltságot nem adhat, csak okos, a városért folyó politizálás a lényeg. Van tennivaló. Itt, a végeken „ku- ruc-labanc” összecsapásokká degradálódhat minden jobbító szándék. Városunk olyan mérhetetlen szakadék szélére sodródott, hogy azt csak közös összefogással lehet megmenteni. Pedig, ha nem is a miénk a legszebb város a világon, mégis itt élünk s itt szeretnénk boldogulni. Hinnünk kell benne, hogy széppé és kényelmessé tehető. Egyébként minek maradnánk itt? Hiszem, hogy az az erő képes nyerni egy ilyen megmérettetésen, amely a haza fogalmát megfelelően tudja definiálni. Annyi identitását vesztett ember ténfereg a pusztán és az aszfaltokon át. Jelen esetben a magunk és a városunk viszonyát salgótarjániként kell féltőn meghatározni ahhoz, hogy alázattal tegyük a dolgunk egymásért, az ügyért. A politikai erőknek (?) arra kellene törekedni, hogy az adott kritikus helyzethez alkalmazkodva, önmagát felülmúlva, a cél érdekében gondosan gondolkozzon és cselekedjen! A társadalom kifejezetten fáradt, a korábbi megpróbáltatások által kilúgozottá vált. Mélyebb összefüggéseket már képtelen felfogni. Ilyen sebezhető állapotban könnyű préda holmi marketing-megoldásoknak. Mindig a legalacsonyabb morális teljesítményhez igazodik a többség. Hogy ki teljesített gyengébben, az már kiderült. Egy igazi férfias küzdelemben részt vennék, de most már csak a játékszabályok betartására hívom fel a többiek figyelmét. Próbáljunk gömbölyű jövőt álmodni magunknak. ■ dr. Ferkó Attila
