Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-18 / 193. szám

2 NOGRAD MEGYE 2006. AUGUSZTUS 18., PENTEK Pásztó, Lassan ismét eltelik egy négy­éves önkormányzati ciklus, amelynek végén illik mérleget vonni. Erről kérdeztük Sisák Im­rét, Pásztó város polgármesterét K. L Pásztó. - Feladatokban bővelkedő négy esztendő után vagyunk, amelyek közül jó néhány kiemelkedő célt tudtunk teljesíte­ni. Legfontosabb feladat a képviselőtes­tület és a polgármester számára az volt, hogy olyan működőképes várost teremt­sünk, ahol jól érzik magukat a pásztóiak, hasznosiak és mátrakeresztesiek, s ter­mészetesen a szűkebb kistérségből, de az ország bármely részéről ideérkező vendé­gek. Amit kiemelnék, hogy egyszerre őriz­tük meg a város és intézményeink műkö­dőképességét és folytattuk a fejlesztési cé­lok megvalósítását Soha sem szerettem a kapkodást, az ad-hoc jellegű feladatmegol­dást. Az egyes célok megvalósításánál nem az vezérelt, hogy milyen igények me­rültek fel, hiszen rendszerben gondolkod­tam és fontosnak tartottam egy-egy terü­let rendbetételét. Természetesen mindezt igyekeztem úgy megvalósítani, hogy az emberek többségének és a képviselő-tes­tületnek a véleményével találkozzon. 2002-ben kiemelt feladatként határoz­tuk meg Pásztó és Hasznos teljes csator­nahálózatának a kiépítését 2006. június 3(Lcal elmondhatjuk, hogy a Pásztó és hasznosi I-II-III. ütem során megvalósí­tott beruházással Pásztó és városrészei 100 százalékban csatornázottá váltak. Összességében ez a fejlesztés 1998-tól 2 milliárd 442 millió 824 ezer forintba ke­rült Nehézségeket okozott az a tény, hogy míg az első két ütem során 90 és 92 szá­zalékos állami támogatást kaptunk, addig 2004-től csak 72, illetve 66,2 százalékos ál­lami támogatás kapcsolódott a fejlesztés­hez. Ez azt eredményezte, hogy több mint 300 millió forint állami támogatással kap­tunk kevesebbet a csatornázáshoz. A szennyvízberuházás során figyelemmel voltunk a lakosság terhelhetőségére, s ezért 2001-től kezdődően soha nem ha­ladta meg a 150 ezer forintot az érdekelt­ségi hozzájárulás. A teljesség igénye nél­kül sorolnám fel azon utcákat, amelyek teljes útburkolatot kaptak: Hajós Alfréd, Kör, Fenyő, Major, Attila, Szőlőhegyi, Má­tyás király, Kölcsey Ferenc, Kishegy utca és Kishegy sétány , Gábor Áron, Szendétek, Madách, Verseny és Hősök utca, Radnóti, Veres Pálné, Muskátli, Nárcisz, Csillag tér, Galamb út, Deák Ferenc utca, Rezeda ut­ca, Régi vásártér utca, Bánya utca, Vörös­marty utca, Mikszáth Kálmán, Rózsa-Tol- di út csaüakozás, Nagymező-Diófa úti csat­lakozás, Csap utca (piaci bejáró előtt), If­júság utca. Nem feledkeztünk el az útépí­tések kapcsán a városrészekről sem. így épülhetett meg Mátrakeresztesen a békástói erdei út, Napfény utca, Mező Im­re út, Tóthegyesi út egy szakasza, Körtélyes utca, az Óvár út, a Kékesi út, az erdei iskolához és temetőhöz vezető utak, illetve Hasznoson a Dobó út, a Vár utca al­só szakasza, a Vidróczki utca Ami viszont hátráltatta a nagyobb forgalmú utak meg­építését az a tényező volt, hogy több pályá­zatunkat is elutasította a regionális fejlesz­tési tanács. Ezek közé tartozott az Irinyi, Baross Gábor, Régi vásártér, Vidróczki, Vár utcák pályázata. A következő ciklus ban a jelenleg kiépítetien utak szerepek nek a feladatok között.- Sok szó esik manapság a parkolási problémákról is. Mi a helyzet ezen a terüle­ten?- Pásztón sajnos az elődök olyan sűrű beépítést alkalmaztak, amely minden sza­bad területet elfoglalt Ennek ellenére az elmúlt években sikerült javítani a kriti­kus parkolási helyzeten. Rendkívül ügyek ni kellett area, hogy a zöld felületek ne sé­rüljenek. Új parkolókat alakítottunk ki a Cserhát lakónegyedi munkaügyi központ kirendeltségénél, a Fő utcán a piacbejáró­tól felfelé eső részen és több mint száz új parkoló létrehozását eredményezte a vá­rosközponti kereskedelmi egységek épí­a gyarapodó varos tése is. Jelentősen javította a parkolási gon­dokat a Mikszáth Kálmán Gimnázium, a Rákóczi utca, illetve a Dózsa György Álta­lános Iskolánál lévő parkolóhelyek számá­nak növelése. Új parkolót építettünk az idősek átmeneti otthonánál, a Sport utcá­nál, a Hunyadi úti lakóépületek előtt, a De­ák Ferenc udvarban, a Szent Imre és Csil­lag téren, a városi köztemető melletti terü­leten, a művelődési ház előtt, Mátra­keresztesen az Óvár vendéglőnél, vala­mint a Kékesi úton.- Pásztó lakóit élénken foglalkoztatja az egészségügyi ellátás, illetve a kórház hely­zete. Mi történt ezen a területen az elmúlt években?- Rendkívül fontos terület a város szem­pontjából az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése. Ezek közül is kiemelkedik a Margit Kórház. 2000. augusztus 25-én át­adásra került az új 125 ágyas fekvőbeteg­ellátó intézmény, amely 2 milliárd 5 mil­lió 200 ezer forintba került. 2004. január 13-án pedig a régi Margit Kórház felújított épületét adtuk át a reumatológiával együtt 423 millió 714 ezer forintos összegben. Büszkék lehetünk arra, hogy a Margit Kórház manapság sem küzd pénzügyi gondokkal. A képviselő-testület 2006-ban pályázatot nyújtott be a tüdőgondozó fel­újítására mintegy hatmillió forintos ösz- szegben. Nyilván van még teendő a beteg- ellátás minőségének a javítása terén mind a fekvő-, mind pedig a járóbeteg-ellátás vo­natkozásában. Ugyanakkor az a demagó­gja még az „új seprű” esetében sem vezet eredményre, amely azt próbálja elhitetni Pásztó lakóival, hogy az egészségbiztosí­tási pénztár által a kórház részére biztosí­tott forrásoktól utakat lehet építem, vagy éppen a kulturális területet tudja ebből fi­nanszírozni. A kórház részére juttatott ál­lami forrásokat csakis a betegellátás cél­jaira lehet fordítani. Természetesen mind­ezt a szülészet és nőgyógyászat vesztesé­gére célozva már két éve emlegetik azért, hogy bezárják az osztályt Én arra tettem hitet polgármesterként, hogy a Margit Kórház változatlan formában működjön tovább a betegek gyógyulása és a mintegy 300 kórházi dolgozó munkahelyének megtartása érdekében. Szinte már szlo­genné vált az a jelmondat, hogy Pásztó és a Margit Kórház a pásztóiaké. Nem enge­dünk azoknak a minden szakmai alapot nélkülöző kezdeményezéseknek, amelyek a kórház szülészeti-nőgyógyászati és sebé szeti osztályának a megszűntetésére irá­nyulnak. Vigyázzunk az ígéretekkel, hi­szen régi mondás az, hogy szegény ember az, aki még ígérni sem tud. Mert az igaz lehet, hogy az új seprű jól seper, de ezzel ellentétben a régi tudja, hogy hol a piszok! Nem engedhetjük, hogy az a bizonyos partvis finoman kisöprögessen két osz­tályt dolgozóival együtt a kórháztól.-Országosan is egyedülálló a szodális te­rületen történt előrelépés. Milyen intézke­dések történtek ezen a területen?- Valóban az egyik legkiemelkedőbb eredménynek tartom az idősellátás és a gyermekjóléti ellátás területén megvalé sült fejlesztéseket 2000 és 2004 között több mint 400 millió forintos költségve­téssel valósítottuk meg a pásztói kistér­ség szociális fejlesztési programját Meg­épült az 50 férőhelyes átmeneti idősott­hon és létrehoztuk a 12 férőhelyes gyer­mekek átmeneti otthonát is. A program közvetlenül 14 települést, közvetetten az egész kistérséget érinti. Pásztón az előbb említetteken túl a támogatásnak köszön­hetően bővítettük a gyermekjóléti szolgá­lat és az idősek klubja épületét, létrehoz tűk Hasznoson az új, 30 férőhelyes idősek klubját Az előzmények ismeretében ter­mészetes volt számunkra, hogy a 2003- ban megjelenő „Küzdelem a munka vilá­gától történő kirekesztődés ellen” címet viselő PHARE-programra - amely tartós munkanélküliek szociális ellátórendszer­ben történő foglalkoztatását célozta - be­nyújtottuk pályázatunkat A második kör­ben el is nyertük a 820 ezer euró támoga­tást Ennek eredményeként 18 hónapon keresztül 90 százalékos támogatással 57 fő foglalkoztatását biztosítottuk 16 telepü­lésen, továbbá valósítottunk meg kisebb volumenű fejlesztéseket A két program végső eredményeként megállapíthatjuk, hogy 630 millió forintos összköltséggel si­került teljes körűvé tenni a szociális és gyermekjóléti alapellátást és olyan szak- ellátási szolgáltatásokat elindítani, amely­re a kistérségben hosszú évek óta égető­en szükség volt Nem elhanyagolható té­nyező, hogy közel 60 tartós munkanélkü­li foglalkoztatása valósulhatott meg.- Pásztó már a középkortól iskolaváros volt Mi történt ezen a területen az elmúl négy esztendőben?- Városunk önkormányzata kiemelt fi­gyelmet fordított az óvodai nevelésre, az ál­talános és középfokú oktatásra. Komoly nehézségeket okoz az, hogy az állami fi­nanszírozás a kötelező feladatok esetében sem biztosítja az oktatási kiadások 100 százalékát Erre egy jó példa, hogy egy óvodásgyermek egész évi ellátása az ön- kormányzatnak 530 ezer forintba került amelyhez az állam mindössze 223 ezer forint normatívát biztosít. Büszkék va­Sisák Imre polgármester gyünk azokra az eredményekre, amelye­ket tanulóink, illetve az alkalmazotti kö­zösségek értek el. Folyamatos feladatunk az intézmények felújítása. 2002-ben feje­ződött be a Dózsa György Általános Isko­la tornatermének 11 millió forintot megha­ladó felújítása. Ugyanebben az évben a kollégium vizesblokkjára hárommillió fo­rintot fordítottunk. A Gárdonyi Géza és Dózsa György Általános Iskola felújítása 2005-ben fejeződött be 13 millió 663 ezer forintba került Ugyanitt a Dózsa iskola térburkolata 3 millió 130 ezer forintért ke­rült felújításra. A Mikszáth Kálmán Gim­názium Rákóczi úti épületének a felújítá­sa 36,3 millió forint összköltséggel való­sult meg. Most kezdődött a hasznosi álta­lános iskola felújítása 2,5 millió forintért, előkészítés alatt áll a pásztói művelődési központ 30,5 millió forintos felújítása, va­lamint az új házasságkötő terem kialakí­tása 11,7 millió forint értékben. Emellett komoly forrásokat fordítottunk a mátra- keresztesi erdei iskolára is, amely a kör­nyezet és természetvédelmi oktatás szín­tere. A legfontosabbnak mégis azt tartom a felújításokon túl, hogy nem kellett bezár­nunk oktatási intézményt Hasznoson és Mátrakeresztesen sem.- Említette, hogy rendkívüli események is történtek, amelyek komoly gondot okoz­tak Pásztónak és a mátrakeresztesi város­résznek.- A 2005. április 18-20-i mátrakeresz­tesi természeti katasztrófa embert próbá­ló feladat elé állította Pásztó lakóit Az el­múlt év tavaszán megtapasztalhattuk azt, hogy nem veszett ki a magyar emberek­ből az együttérzés, az összefogás, a bajban való tenniakarás és segítőkészség. Mára az önkormányzati és lakossági károk elhá­rítására Mátrakeresztesen, Hasznoson és Pásztón több mint 700 millió forint pénz­ügyi forrást használtunk fel a helyreállí­tásra. Ma sokkal biztonságosabb a Kövicses-, Csörgő- és a Ravasz-patak és sok-sok belvízelvezetést szolgáló védmű. A veszélyhelyzet azonban csak akkor szű­nik meg, ha az állam az általunk kezdemé­nyezett záportározókat megépíti a Kövicses- és Csörgő-patakon.- Sok szó esett az elmúlt négy evben a pásztói strandról is. Hogyan sikerült a strand felújítása?- Az elmúlt másfél évben megépítettük a feszített víztükrű úszó- és tanmedencét, valamint a gyermekmedencét is. Az euró­pai uniós előírásoknak megfelelő vízforga­tó berendezés, illetve gáz- és vasiszap-üle- pítő is elkészült több mint 70 millió forin­tos összegben. Ennek következtében a für­dő látogatottsága is ugrásszerűen emelke­dett, ami az emberek elégedettségét mutatja. Ugyanakkor az a volumenű fej­lesztés, amit ténylegesen terveztünk, ked­vezményes állami hitel nélkül nem való­sulhatott meg. SjiX azonban nem kockáz­tathattuk, hogy egv 200 milliós hitel felvé­telével a strand a/ eredeti tervek szerint megépül, a szennyvízberuházás pedig nem valósul meg,pásztón, vagy éppen Hasznoson. 2006 tjjs 2010 között minden­képpen új burkolatot kap a nagymedence, arra törekszünk, hogy a pályázati lehető­ségek függvényében egy mélyfúrású kút melegebb termálvizet biztosítson, ami a közép- és idősebb korosztály részére is megfelelő strandolási lehetőséget biztosít- A civil szervezetekkel és egyházakkal való együttműködés fontos feladat Milyen eredményeket értek el ezeken a területeken?- A történelmi egyházakkal és más fe­lekezetekkel is törekedtünk az alkotmány­ban megfogalmazott alapelvek szerinti együttműködésre. Szép eredmények mu­tatkoztak az építmények és más létesít­mények vonatkozásában is. Elegendő az új evangélikus templomot, a pásztói Szent Lőrinc-templom orgonáját, a hasznosi templomtorony és fedélszék felújítását, vagy a mátrakeresztesi új templom építé­sét megemlíteni. A civil szervezetekkel korrekt együttműködésre törekedtünk, de sajnos az önkormányzat pénzügyi lehető­ségeinek szűkülésével együtt nem tudtuk minden esetben azt a pénzügyi támoga­tást biztosítani, amely szükséges lett vol­na a működésükhöz. A közbiztonság szempontjától rendkí­vül fontos az önkéntes tűzoltóság. Megál­lapítható, hogy a tűzoltóink rendkívül ha­tékonyan avatkoznak be tűz- és egyéb kár­eseményeknél. Köszönet a munkájukért A tűzoltók új védőruházatot és légzőké­szülékeket kaptak 2006-ban nyolcmillió forintos összegben, pályázati úton. Au­gusztus végén pedig egy 95 millió forint értékű vadonatúj félnehéz-kategóriájú gépjárműfecskendő érkezik a köztestület­hez, jelentősen javítva ezzel a lakosság közbiztonságérzetét- Négy év hosszú idő, s az elvégzett fel­adatok felsorolása is terjedelmes. Van-e hi­ányérzete a célok megvalósítása terén?- Úgy érzem a választási program je­lentős részét megvalósítottuk, persze nem hiánytalanul. Bőven van tennivaló az utak, járdák, közterek építése terén, ezt a célt szolgálja a városközponti reha­bilitáció, amely egy 5000 fős akcióterü­leten határozza meg a milliárdos nagy­ságrendben az elvégzendő feladatokat. Ennek keretében tervezzük a városi piac korszerű, minden igényt kielégítő felújí­tását kb. 300 millió forintos nagyság­rendben. Szükség van továbbá új parko­lóhelyek kialakítására, a zöld felületek teljes megújítására, díszburkolatok és új utak építésére, hogy csak a Hunyadi és Baross Gábor utcát említsem. Tervezzük az elöregedett közművek, így a Fő utca ivóvízhálózatának a cseréjét, a közvilágí­tás korszerűsítését, a műemléki övezet megújítását, a Hajós Alfréd úti sportpá­lya rekonstrukcióját. Ugyanezen terv ke­retében megvizsgáljuk a közintézmé­nyek - művelődési ház, könyvtár, polgár- mesteri hivatal, zeneiskola, ma­gyar-francia két tannyelvű gimnázium, rendelőintézet - felújításának lehetősé­gét és akadálymentesítését Ugyancsak komoly figyelmet szentelünk a közleke­dési területek akadálymentesítésre, amely a fogyatékkal élő emberek közle­kedését segíti. A Fő utca régi hangulatá­nak megteremtése érdekében a rehabili­tációs terv készítőinek javaslatára hely­reállítjuk a megbontott térfal szerkezetet A Deák Ferenc utat a zeneiskolától a mű­velődési házig teljes hosszban sétáló-, vagy csökkentett forgalmú utcává fej­lesztjük. A több milliárd forintos nagybe­ruházások befejezését követően a város- központi rehabilitáció megvalósítása te­szi befejezetté a városépítő munkát- Sok szó esik mostanában a munka­helyteremtésről és mindenki az önkor­mányzatot ostromolja ezzel a problémá­val is.- Nem szeretném elhárítani ezt a fel­vetést, de szeretném jelezni, hogy a mun­kahelyteremtés az állam kiemelt felada­ta. Polgármesterként és országgyűlési képviselőként is sokat küzdöttem azért, hogy a SOLE Hungária Rt-t ne zárják be. Az olasz tulajdonostól a nagyköveten át miniszterek sorát interpelláltam ered­ménytelenül. Ugyanakkor viszont ko­moly eredménynek tekinthető, hogy mintegy 600 millió forintos beruházással 150 ember munkahelyét sikerült meg­őrizni az Agro-Produkt KfL-nél és továb­bi 20 új munkahelyet létesíteni. Egymil- liárd forintot meghaladó fejlesztés ered­ményeként az EGL0 Magyarország KfL- nél új logisztikai bázisraktár épült, amely hosszabb távon biztosítja 340 foglalkoz­tatott munkahelyét és újabb 30 munka­hely létesül. A 21-es út előzési szakasza­inak létesítése és a szervizutak új lehe­tőséget nyitnak Pásztó területén az ipar- telepítésnek és munkahelyteremtésnek. A Pannondrink és Millennium Kft folya­matos fejlesztési eredményeként stabil foglalkoztatóvá vált a városban. Ezen túl­menően, kiemelt feladatnak tartom a rendkívül szeszélyes időjárási viszonyok következtében Pásztó, Hasznos és Mátrakeresztes bel-és külterületi vízren­dezését Elkészült az a megvalósíthatósá­gi tanulmány, amely Pásztó és további 25 település vízrendezési programját tar­talmazza. A 14 milliárd forint összegű projektet a Nemzeti fejlesztési terv II. üte­mében is szerepelt az európai uniós for­rások elnyerése érdekében. Ez jelenthet igazi megoldást a lakosságot veszélyezte­tő belvízi problémákra. A szennyvízberuházást követően rend­kívül fontos feladat a lakosság komfortér­zetének további javítása, amely az utak, járdák kiépítésével érhető el. A teljesség igénye nélkül ide sorolnám a Baross Gá­bor, Irinyi, Kossuth, Gárdonyi Géza, Liget, Margit, Kazinczy, Petőfi, József Attila, Tol­di, Csermely, Tóth Árpád, Vezér, Nyomda, Zagyvaköz, Bajcsy-Zs., Nyírfácska és más utakat is. Ugyancsak fontos a város teher­forgalmának csökkentése érdekében az északi elkerülő út megépítése, valamint a balesetveszélyes csomópontok közül a Csillag téri körforgalom és az Irinyi úti le­hajtósáv megépítése. Sok szó esik az ivóvízről is, mert igen drágának tartja a lakosság. Tökéletesen egyetértek ezekkel az észrevételekkel. Ugyanakkor ismételten ki kell hangsú­lyoznom, hogy nem Pásztó Város Önkor­mányzata állapítja meg a lakossági vízdí­jat, hanem a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, illetve az állami tulajdon­ban lévő Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt, amely cég 1 köbméter vi­zet 298 forintért ad át a Dél-nógrádi Víz­mű Kft-nek, s a vízmű ezt értékesíti 342 forintért a lakosság részére. Tárgyaláso­kat kezdeményeztem annak érdekében, hogy a hasznosi víztározó a helyi önkor­mányzatok tulajdonába kerüljön, s ezáltal csökkenhet a víz ára. A fejlesztési célok megvalósítása csakis Pásztó, Hasznos és Mátrakeresztes lakos­ságával egyetértésben történhet Végül, de nem utolsósorban szeretném kiemelni, hogy a fejlesztési, felújítási feladatokkal azonos prioritást élvez az egészségügyi, szociális, közoktatási, közművelődési és közigazgatási intézmények működtetése. A lakosság számára az alkotmányos alap­elvekben biztosított szolgáltatásokat és el­látást az intézményeinknek mindenkor maximálisan biztosítani kell. Pásztó a pásztóiaké és kérem,.hogy la­kossági összefogással építsük Pásztót, Hasznost és Mátrakeresztest áz elkövetke­ző négy évben is - zárta szávait Sisák Im­re polgármester. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom