Nógrád Megyei Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-15 / 190. szám
2006. AUGUSZTUS 15., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Egy héttel korábban Varsány. A község, a templom védőszentje Szent Mihály. A településen hagyomány, hogy a Mihály-napot követő vasárnap ünnepi szentmise keretében, emlékeznek meg a templom és a falu védőszentjéről, ekkor tartják a búcsút, a vendégséget. Évek óta ezen a napon rendezik meg a szüreti felvonulást. Ilyenkor az ország különböző részéről érkeznek rokonok, jó barátok, hogy együtt ünnepéljenek az otthoniakkal. Az idén ez a vasárnap október elsejére, a helyhatósági választások napjára esik. A polgármester Kiss Zoltán és Kovács Sándor plébános megegyeztek abban, hogy a választásokra való tekintettel egy héttel korábban emlékeznek meg Szent Mi- hályról és tartják a vendégséget, a szüreti felvonulást Útépítés Nógrádszakál. A falun átfolyó patak kettészeli a Rákóczi utat, amelynek egyik oldala aszfaltos, a másik apró kővel van leszórva. A makadámúdon lakók régi vágya teljesül azzal, hogy a patak azon oldalán is elkészül a bitume- nút. Aszfaltburkolatot kap a templom és a ravatalozó között lévő út. Az önkormányzat a parókiát egy jelképes összegért, egy forintért megvásárolta a római katolikus egyháztól. Az épületet felújítják, átalakítják, benne az idősek otthona lesz. Az oda vezető utat és az épülethez tartozó parkolót megcsináltatja az önkormányzat. Kovács József polgármester azt mondta, hogy az útépítés mindhárom helyen pályázati pénzből és önerőből valósul meg. A munka jelenleg folyamatban van, azzal augusztus második felében végeznek. Eladják a vendégházat Kutasó. Tulajdonosa, a helyi önkormányzat értékesíteni kívánja az a faluközponti lakást, melyet jelenleg vendégháznak használnak. Azért kell sort keríteniük erre a lépésre, mert a jelentős pályázati támogatással megvalósult szennyvízcsatornázásra elnyert pénzt utólag kapja meg a településvezetés, a felvett hitel kamatának fizetése pedig nagy terhet jelent. Iskolai rámpa Berkenye. Az akadálymentesítés feladatait végezték el a közelmúltban a falu általános iskolájánál a helyi faluszövetkezet anyagi hozzájárulásával. A rámpa kialakítását sürgette az a tény, hogy az intézménynek jelenleg is vannak mozgásukban korlátozott tanulói. Vis maior- pályázat a téma Pásztó. Rendkívüli testületi ülést tart az önkormányzat képviselő-testülete augusztus 15-én, kedden, délután három órától. A napirendek között szerepel vagyonértékesítés, a kitüntetések odaítélése, illetve egy vis maior-pályázat benyújtása a Kövicses-patak partfalának omlása miatt. Egészséges táplálkozás: kezdjük anyatejjel Annak érdekében, hogy a kisbabák a lehető legegészségesebben kezdhessék életüket, a szoptatás világhete a legnagyobb figyelemfelkeltő eszköz a szoptatási kezdeményezések népszerűsítésére. 1992 óta minden évben, napjainkban már a világ 120 országában ünnepük - az UNICEF, a WHO és a FAO jóváhagyásával. ' Ebben az időszakban különös figyelmet fordítanak a szakemberek a szoptatás népszerűsítésére, arra, hogy fokozottan hangsúlyozzák az anyatej fontosságát, ezzel a kizárólagos anyatejes táplálás jelentőségét. Miért a legideálisabb táplálék az anyatej a csecsemők számára? Álljon itt néhány fontos jellemzője a teljesség igénye nélkül: a legjobb minőségű táplálék, a szoptatott babák nem éheznek, az anyatej semmivel nem pótolható védőfaktorokat tartalmaz, a szoptatás segít a betegségek megelőzésében, az azokból történő felépülésben, a szoptatás érzelmi táplálék is anyának és babának egyaránt. A Magyar Védőnők Egyesülete balassagyarmati szakosztálya immár hatodik alkalommal csatlakozott a felhíváshoz és Egészséges táplálkozás: kezdjük anyatejjel címmel megrendezte világheti megemlékezését. A program helyszíne a volt vármegyeháza díszterme volt. A rendezvényre meghívást kaptak a Balassagyarmaton és vonzás- körzetében élő azon édesanyák gyermekeikkel, akik jelenleg is szoptatják kisbabájukat, azon várandós édesanyák, akik már közel állnak a szülés időpontjához és természetesen meghívták a szülész-nőgyógyász, illetve gyermekgyógyász szakma helyi dolgozóit is - tudtuk meg Bartos Istvánná vezető védőnőtől.- Örömmel tölt el bennünket, hogy a rendezvénynek évről évre egyre több látogatója van, gyakran az egész család elkíséri a mamát és a babát. Az idei évben csaknem kilencven meghívott írta alá vendégkönyvünket. Szponzori támogatások segítségével apró ajándékokkal kedveskedtünk a vendégeknek, a nagy melegben hűsítővel, magunk által készített zöldség- és gyümölcssalátákkal, jeles cégek biotermékeivel vendégeltük meg a megjelenteket. Nem feledkeztünk meg természetesen a jó hangulat biztosításáról sem. A gyermekek számára játszóházat szerveztünk, rövid verses-zenés műsorral múlattuk az időt - mondta Bartos Istvánná, aki azt is elmesélte: míg a gyermekek önfeledten játszottak, táncoltak, tömték kis pocakjukat, a védőnők lehetőséget biztosítottak a felnőttek számára néhány szűrő- vizsgálat elvégzésére. Több kolléganőnél lehetett vércukor-, vérnyomás-, testsúly-, testzsírmé- rést végeztetni és a bátrak megismerkedhettek egy egyszerű lépcsőző szerkezettel, melyen hosszú kilométereket gyalogolva kevés kalóriát lehet égetni.- Összegzésként elmondhatjuk, hogy célunk ezen a napon egy kicsit már több is, mint hangsúlyozni az anyatej és a szoptatás jelentőségét. Szeretnénk megőrizni azokat az önfeledt és boldog gyermekarcokat, melyek ezen a napon ragyogtak ránk, látni és tudni, hogy nagyon sok boldog család van, akiknek harmonikus életéhez egy pici morzsát mi is tudunk adni - fogalmazott a vezető védőnő. Ház nincs, de élet van Tömören úgy lehet összegezni a palóc falu közművelődését, hogy kultúrházuk nincs, pontosabban, ami van az régi és rozoga, s mindezek ellenére Varsányban élénk a kulturális élet. Szenográdi Ferenc Varsány. Kiss Zoltán polgármester fontosnak tartja a kommunális hálózat létét, ami hozzájárul az ott élő emberek komfortérzetéhez, de legalább olyan fontosnak ítéli meg a civil szervezetek működését, az aktív kulturális életet. Évekkel ezelőtt Varsányban, csak mozaikszerűen volt jelen a kulturális élet. Volt idő, amikor annak tüze szunnyado- zott vagy épp csak lángra lobbant. Az emberek lelkében ott élt a kultúra iránti vágy, a tenni akarás szándéka. Két évvel ezelőtt a polgármester kezdeményezésére összeültek azok, akik ezen a téren ténylegesen is tenni szeretnének valamit. Megalakították a Varsányi Faluszépítő Hagyományőrző Kulturális Egyesületet. Húsz-egynéhány fővel létrejött a Muskátli népdalkor. A legjobb agitáció a személyes példamutatás. Kiss Zoltán polgármester, Lehoczki József vállalkozó az együttes zenei kísérőn A csoport tagja Bárány Erzsébet, a falu jegyzője. Vezetőjük Szép Venczelné. Az idő előre- haladtával a létszámuk bővült, ma már 45-en vannak. Büszkék arra, hogy tavaly április 30-án műsort adhattak Pösténypusztán az ünnepélyes hídalapkő-letételnél. Számtalan alaklommal szerepeltek a varsányi közösség előtt, de több településen is felléptek. Elvitték a Palócfóld kultúráját a lengyelországi sebziejowicei testvértelepülésükre. A kulturális élet másik vonala, Bátyi Sándor tanár úr által vezetteti Avar Színpad. A fiatalok kezdetben, csak a maguk és a társaik szórakoztatására adtak elő egy-egy jelenetet. Később a faluból egyre többen voltak kíváncsiak produkciójukra. Az idén három alkalommal léptek a közönség elé. Bemutatkoztak Hollókőn. Kiss Zoltán polgármester abban reménykedik, hogy jövőre sikeresen tudnak pályázni a kul- tűrházuk felújítására, s akkor a szép épületben még pezsgőbb lesz a palóc falu kulturális élete. RÓLUNK SZOL Milliárdok - mint álmok hallgatom, olvasom különböző kormányzati tényezők, önkormányzati tisztségviselők és mások nyilatkozatait a közeljövő anyagi-pénzügyi lehetőségeiről, ezekre alapozott elképzelésekről, tervekről. Jelesül például arról, hogy milyen nagyságrendű források állnak majd rendelkezésre a 2007-2013-as időszakban, s hogy majd el sem tudják költeni azokat. Csak úgy röpködnek a milliárdok, én meg nem hiszek fülemnek és szememnek. Magam is vaUom, hogy álmok nélkül élni sem érdemes, de ilyen naivitást és/vagy szándékos porhintést öntudatra ébredésem óta sem tapasztaltam talán. miről is van szó? Tavaly ilyenkor úgy tudtuk: Magyarország 2007 és 2013 között mintegy 8 ezer milliárd forint EU-s fejlesztési támogatásra lesz jogosult. Ez a szép kis summa, ám a Nemzeti Fej lesztési Ügynökség kevesek által hozzáférhető honlapján hozzászólásra (ez lenne a társadalmi vita?) bocsátott Új Magyarország fejlesztési tervben ez máris 7 ezer milliárd forintra csökkent, én nem tudom, miért. így is egy éve már, hogy minden „bennfentes” és „tűzközeli” szinten elkezdődött az álmodozás, hol, kinek, mennyi jut belőle, s hogy itt lesz már a Kánaán, ami persze nekem sem lenne ellenemre. Sokan szívesen kezelték- kezelik tényként a röpködő milliárdokat, én meg - néhány álmomból volt már keserű ébredésem - óvatosabban fogadom ezeket a potenciális pénzeket. Mert azt nem szabad elfelejteni: maguk az európai uniós források is több címzett részből állnak, kemény kritériumokhoz kötöttek, nem pottyannak csak úgy az ölünkbe. A tervben rögzített források - ha egyáltalán ezekkel lehet számolni és nem csökkennek tovább - lehívásának és felhasználásának olyan feltételei is vannak, mint például a regionális operatív és az ezekre (is) épülő helyi programok reguláris rendben történő elkészítése, nem utolsósorban a nem is kevés önrész biztosítása stb. Tudomásom szerint ezekkel nem állunk valami jól, inkább csak hadilábon. Az EU-s források fel- használásának eddigi tapasztalatai pedig figyelmeztetőek, ha nem ijesztőek. Az unióba történt belépésünk óta elvileg rendelkezésre álló forrásoknak állítólag csak mintegy 30 százalékát sikerült lehívnunk, s hogy ebből mennyi mutatkozik konkrét fejlesztésekben, arról alig szól a fáma. a források elérésének és felhasználásának - az EU normáinak megfelelő - szakszerű előkészítése minden eddiginél hangsúlyosabb kellene legyen, ám erről - nekem úgy tűnik - az államháztartás felborult egyensúlyának balanszírozására irányuló sziszifuszi kísérletek, az önkormányzatok forráshiány miatti túlélési törekvései elvonják a figyelmet. Ezért javasolom: az érintettek - fönn és lenn is - összpontosítsák erőiket a források hozzáférhetőségének biztosítására, a szükséges önerő előteremtésére. Álmodozni mi egyszerű emberek is tudunk... Maconkai munkálatok Bátonyterenye. Számos esedékessé vált munkálatot végeznek el Maconkán a nyáron - e célból Balázs Pál alpolgármester ajánlott fel 190 ezer forintot a rendelkezésére álló választókerületi alapból. A foglalkoztatási kht. közreműködésével többek között lefestenek öt darab buszvárót, egynek pedig a betonozása történik meg. Kiemelik a közösségi ház előtti járdát, s kicserélik a törött lapokat, de ugyanitt, a kocsibejárónál megvalósul a járda betonozása is. Salakkal látják el továbbá a Budai-Nagy Antal úttól az Ady Endre Művelődési Központig vezető földutat és nagyobb átmérőjű csőre cserélik a vízelvezető árok átereszét. Kialakítják a maconkai régi temető járdájának folytatását is, így ezen a területen végig biztosítottá válik a gyalogosközlekedés. Gyermekek holnapja, rajzokon Salgótarján. „Látom a jövőmet" címmel rajzpályázatot hirdetett nemrégiben az egészségügyiszociális központ (eszk). Huszonnyolc általános iskolás pályázótól harminchét rajz érkezett, értékelésük két kategóriában történt. Az alsó tagozatos tanulók közül első helyezést ért el Molnár Péter első osztályos tanuló, a második OraveczZsolt második osztályos tanuló, a harmadik pedig az elsős Ignácz Ferenc lett. A felső tagozatos tanulók közül a legjobbnak Jónás Attila 6. osztályos tanuló bizonyult, a második helyre került Virág Zita 5. osztályos tanuló, a harmadik az ötödikes Hernádi Vivien. Valamennyi pályázó ajándékot kapott, a három-három legjobb pedig értékes tárgyjutalomban részesült. A rajzpályázaton részt vevő gyermekek részére (szülők nélkül) család- gondozói kísérettel egynapos programot szervezett a központ augusztus 10-re. Ennek keretében az érintetteknek lesz módjuk internethasználatra, videofilm megtekintésére, asztaliteniszezésre, társasjátékokra az ifjúsági információs irodában, majd a bányamúzeumot is megtekinthetik. Teljes ellátásukról az intézmény gondoskodik. Augusztusban az eszk fejlesztőpedagógus-végzettséggel rendelkező munkatársai korrepetálással készítik fel az iskolakezdésre a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeket.