Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-22 / 170. szám
2006. JULIUS 22., SZOMBAT NÓGRÁDI BULVÁR - Sztárinterjú - HAVAST BAT.A7IS 7 * „Bárki közel kerülhet hozzám a zeném által” Soha nem szerettem azt mondani valakire, hogy ismeretlen ismerős, mert végtelenül elcsépeltnek és sablonosnak tartottam. Pláne egy újságcikkben. Havasi Balázs esetében azonban most elkerülhetetlen e jelző. A fiatal zongoraművészt ugyanis évek óta ismertem a lemezei által. Pontosabban csak azt hittem, hogy ismerem. Valami miatt úgy gondoltam, ha valaki el tudja érni a játékával, hogy li- babó'rös lesz tőle a kezem, akkor én azt jól ismerem. S ha mindezt 6 lemezen keresztül meg tudja ismételni, akkor csak közeli ismerősnek kell lennie számomra. Aztán, amikor sok évvel az első lemezélményt követően személyesen is találkoztunk, kiderült, hogy bár tényleg olyan, mintha már-már családtag lenne, mégis alig tudok róla valamit..- Meglepődtem, amikor az interneten olvastam rólad. Azt írták, hogy tíz évig jártál a zeneakadémiára.- Ez igaz! De ne ijedj meg, szó sincs semmiféle bukásról, vagy évismétlésről. Sőt, eleve elsőre felvettek a zeneakadémiára, ami ritka. Mivel olyan szaktekintélyekhez kerültem, akikre abszolút mesterként tekintettem, ezért annyi évet halasztottam, amennyit csak lehetett, hogy minél tovább a közelükben lehessek, és tanulhassak tőtetizátort, amitől teljesen megőrültem. Máig emlékszem rá: alig vártam, hogy hazamenjek az oviból, s játszhassak rajta. Később az általános iskolában korkedvezménnyel tanultam zongorázni. Amikor elmentem a felvételire, hallás után lejátszottam egy komplett darabot. A tanárom a mai napig emlegeti ezt a bizonyos pillanatot. Hosszú tanulási folyamat következett ezután, már viszonylag korán elkezdtek versenyeztetni, s általában rendre meg is nyertem a kerületi,- Befogadott a komolyzenei elit?- Úgy gondolom, hogy igen, hiszen amikor a Zeneakadémiára jártam, több komolyzenei versenyt is megnyertem.- Mit szóltak ahhoz, amikor a Dáridóban, vagy a Szuperbuliban szerepeltél hófehér zongorával?- Biztosan nem örültek neki... Rosszat mindenesetre senki sem mondott, legalábbis szemből nem támadtak.- Kissé elkalandoztunk, ezért ugorjunkmégvisszaakezdetekhez! Általános iskolában nem volt ciki zongoráznod?- Dehogynem! Amikor tanévzárókon, fehér ingben kiálltam a diákok elé, azt mondták, itt a mama kedvence. Középiskolában viszont már kifejezetten előnynek számított. Akkor már a lányok is értékelték, hogy tudok zongorázni. Gondolj csak bele: ha meghívtál egy lányt a lakásodba, majd leültél a zongorához és eljátszottál egy dalt, akkor azonnal elolvadt az illető... Később már a házibulikon a barátaim is állandóan kérték, hogy játsszak slágereket. Eleve a leme- Mindegyiknek van már Havasi Balázs CDje?- Látod, ez még soha nem került szóba. Ha én oda bemegyek, ugyanolyan tanár vagyok, mint a többi. Nyilván tudják, hogy jelentek meg lemezeim, de ez nem téma. így is van rendjén, hiszen nem oda való. Egyébként néhány tanítványomat láttam már a koncertjeimen, sőt valamelyik az egyik vizsga előtt hozott egy Havasi CD-t dedikálta tni, amiért nagyon haragudtam. Mondtam is, hogy ez olcsó húzás volt... „A szüleim segítségével sokáig álmodozhattam.”-Áruld már el, hogy miből él ma Magyarországon egy zongoraművész?- Én is ezen gondolkodtam, amikor jöttem az interjúra. Gondoltam, hogy meg fogod kérdezni. Bonyolult dolog ez, hiszen a Magyar Zeneakadémia világszinten abszolút benne van az első ötben. A tanári kar, a képzés, és a profizmus terén mindenképp. Mindezek ellenére, lük. Még diplomahalasztást is kértem, s így továbbra is bejártam hozzájuk.-Hány éves vagy?- 30. Meglepődtél?- Igen, fiatalabbnak gondoltalak- Mindenki annak gondol...- Nyitván a kinézeted miatt- Az elején adódtak is ebből félreértések. Miután megjelent az első lemezem, s valamelyest reflektorfénybe kerültem, sokan azt gondolták, hogy biztosan valamilyen megcsinált kamugyerek vagyok. Pedig szó nem volt erről! Nyüván a fizimiskám olyan, amüyen. De pont ennek köszönhetően szerepelhetek szórakoztató műsorokban, vagy vehetek részt egyáltalán a show- bizniszben. Mindezek mellett azonban szerencsére szakmai támadást soha nem kaptam, hiszen aki valamit is konyít ehhez a műfajhoz, az tudja, hogy mit tudok.- Honnan az indíttatás a művészetfelé?- Fogalmam sincs... Családi anekdotákat tudok elmesélni. Például anyukámtól tudom, hogy kétéves koromban már a kirakat előtt álltam, és hosszú percekig bámultam egy dobot. Végül aztán kaptam is egy kisebb változatot, amit éjjel-nappal ütöttem-vertem otthon. Amikor végképp elege lett a családnak az állandó dobolásból, lecserélték az ütőket egy gitárra. Azt addig pengettem, amíg lejött az ujjamról a bőr. Azt gondolom, ezek meghatározó dolgok lehettek az életemben. Óvodás koromban kaptam a szülőktől egy mini szinmajd később az országos versenyeket. Szerettem a kihívásokat Sőt, a mai napig szeretem. „A komolyzenében szakadék van az előadó és a közönség között”-És a komolyzenét is annyira szeretted, hogy már gyerekként elhatároztad: felnőttként is ezt fogod játszani?- Dehogy! Nem akartam én komolyzenész lenni! Színpadi ember akartam lenni. Sikerre vágytam. Amikor gyerekként utaztam anyuékkal az autóban és walkmaneztem, soha nem Bartókot hallgattam, hanem Alphawille- t, és hasonló stílusú előadókat. Egyet tudtam, hogy felnőttként színpadon szeretnék majd állni. Nagyon sokáig fel sem fogtam, nem is tudatosult bennem, hogy merre megyek. Annyit tudtam, hogy zenével foglalkozom. És ugye azt is láttam, hogy a komolyzenétől nem kap meg bizonyos dolgokat az ember.- Mint például?- Nézd, én nem szégyellem, hogy élvezem az emberek szerete- tét, s feltöltődök a sikertől. Sajnos a komolyzenében szakadék van az előadó és a közönség között. Egy nagy intellektuális szakadék. Ráadásul az egész a külsőségekben is merev. Egyáltalán nem ez a külső a megszokott, ami nekem van. De hidd el, sokkal jobban élvezem ezt, a hagyományos, merev, öltönyös megjelenésnél. zek ötlete is innen jött. Rájöttem, hogy az emberek tisztelik azt, aki ért valamihez. És ha odaülsz a zongorához, egyből kiderül, hogy értesz-e hozzá, vagy sem.- 21 éves korod óta, tehát immáron csaknem tíz éve tanítasz is egy konzervatóriumban. Milyen tanár vagy?- Nagyon laza és jó fej, de vizsgán én vagyok a legkeményebb. Buktatok is, ha szükséges. Ez nem azt jelenti, hogy véres kezű vagyok, de mivel egy év áll a hallgatók rendelkezésére ahhoz, hogy átmenjenek, ráadásul én mindenben segítek is nekik és támogatom őket abban, hogy jó jegyet szerezzenek, nem szabadna megbukniuk. Ha valaki nem képes arra, hogy azt az optimális követelményt megértse, amire van egy éve, azt figyelmeztetni kell, ugyanis vele szúrok ki, ha átengedem. Mert nyüván majd tovább szeretne menni a Zeneakadémiára, s ha itt nem kászálódik el, akkor abban a tévhitben lesz, hogy jó úton halad. Pedig nem...-Sok haragosod van emiatt?- Nincs. A tavalyi vizsgán például lehúztam két ember jegyét Bár a vizsgabizottság jobb jegyet adott nekik, mégis megvétóztam, s azt mondtam, hogy nem szabad jó jegyet kapniuk, mert tudom, hogy mindketten többre képesek, hiszen én tanítom őket Utána odajöttek hozzám, s azt mondták, hogy igazam van. Maximálisan egyetértettek.- Tegeződsz a tanítványaiddal?- Általában igen. amikor megkaptam a diplomámat, halvány fogalmam sem volt arról, hogy miből fogok élni. És azok sem tudják, akik most járnak oda. Nyilván az egyik kézenfekvő megoldás a tanítás. Igen ám, de már nem jelentkeznek annyian zongorázni, hiszen nem divat, így a tanári áüás is kevesebb. Nagy életszínvonalon nem lehet élni, az biztos.- Teebbőlélsz?- Szerencsém van, mert abszolút ebből. A tanítás meüett nekem ott vannak a reklámzenék, a lemezeim, és a koncertjeim. És nemcsak magamat tartom el, mert van egy személyi asszisztensem, egy marketingesem, és pénzügyesem is. Ők szervezik az életemet. Napi gondjaim nincsenek, és nem is voltak soha. Abban is szerencsém volt, hogy egy stabil egzisztenciával rendelkező családba születtem. Bár nem voltunk gazdagok, de a szüleim megengedhették maguknak, s elsősorban a gyerekeiknek, hogy álmodhassanak. Édesapám közgazdász doktor, az anyukám pedig mérnök. Ők tették lehetővé, hogy 10 évig jártam az egyetemre. Ma már egy sima négy-öt éves kurzust sem egyszerű finanszírozni, nemhogy egy egész évtizedet. A szüleim végig hittek bennem, annak ellenére, hogy számukra teljesen idegen volt ez a zeneipar.-Büszkék rád?- Nagyon. Anyukám például a mai napig gyűjti a rólam szóló cikkeket. Nyilván ezt is el fogja majd tenni.-Még velük élsz?- Félig igen. Ilyen szempontból picit bonyolult az életem, hiszen hol a kedvesemnél, hol a szüleimnél lakom. Bár van saját lakásom, de a zongoráim otthon vannak a családi házban, ahol nekem sokkal egyszerűbb és praktikusabb gyakorolnom. Egyébként mindig ott alszunk a párommal, ahol éppen kedvünk tartja. Ez persze már csak addig lesz így, amíg fel nem épül a közös otthonunk. Már léptünk ez ügyben, ki is néztük a telket egy Budapest környéki faluban.- A párodnak köszönted meg a legutolsó, „Piano”című lemezed borítójában a támogatást és a bíztatást? Hogy pontosan idézzelek: „Végül, de elsősorban köszönöm Makláry Vikinek..?”- Igen, neki. Nélküle talán nem is jött volna létre ez a lemez. Viki édesapja sikeres festőművész, gyerekkora óta művészek között mozgott, így hamar meg tudta szokni a sajátos életvitelemet, s szinte azonnal rám tudott hangolódni. A sok-sok feldolgozás lemez mellett nekem azért időről-időre születtek saját szerzeményeim is, amelyek sokáig a fiókban maradtak. Ha Vikinek és a szüleinek nem mutatok meg ebből néhányat, s nem kezdenek el noszogatni, hogy ki kell őket adni, talán még ma is feldolgozásokat játszanék. Ők adtak energiát ahhoz, hogy bele merjek vágni. Ezek a dalok kivétel nélkül műid rólam szólnak, az érzéseimről, a gondolataimról, a világról. Olyan ez, mint egy mély beszélgetés. Bár, ennyire nyíltan és őszintén nem tudnék magamról többet elmondani egy beszélgetésben, mint a dalaimban.- Igen ám, de te pont szavak nélkül mondod el az érzelmeidet Hogyan látod, megértik az emberek?- Igen. Általában a koncertjeimen is azt szoktam mondani bevezetőként, hogy nem szeretnék sokat beszélni, ugyanis a következő percekben más nyelven fogunk kommunikálni. Sokan azt mondják az előadásaim után, hogy legalább 3 szám keü, amíg át tudják kapcsolni az agyukat, s onnantól értik, hogy miről mesélek egy-egy dalban. Szöveg: SÁNDOR ANDRÁS Ötleteit, észrevételeit a nogradibulvar@chello.hu e- mail címen várjuk. Ajánljon figyelmünkbe újabb „áldozatokat", találja ki, kivel folytatódjon a Nógrádi Bulvár! FM radio 100.4 aki zongorázik. Nektek.”- Kedveseddel, Vikivel hogyan ismerkedtetek meg?- Nagyon profán módon: egy olyan szórakozóhelyen, amit mindketten utálunk, és sem azelőtt, sem azután nem voltunk ott többször, csak akkor. Sokat beszélgettünk aznap este... A HONDA ROYAL MOTOR BEMUTATJA: HAVASI PIANO CONCERT BELVÁROSI SZÍNHÁZ Március 14.- Működik a kapcsolatotok?- Nagyon is. Viki abszolút tud engem kezelni, pedig nem könyzí ■ I "4 ■ í-i nyű... Van bennem ugyanis egy nagyfokú szabadságvágy. Például ha elmegyek este valahová a barátaimmal, abból soha nem csinál problémát. Olyan típusú nő, akinek megvan ahhoz az önbizalma, hogy tudja, elég ő nekem, s nem csalom meg. Egyébként tényleg nem tenném meg, hűséges vagyok.- Elkísér a fellépésekre?- A legtöbbször igen. ló, hogy ott van velem, s jó, hogy bármikor kikérhetem a véleményét, mert tudom, hogy objektív velem kapcsolatban.-Az új lemezed borítóján ujjatlan pólóban vagy látható. Miért pont ezt a dizájnt választottad az albumhoz?- Mert ez is az egyszerűséget jelenti. Az én zeném egyszerű, letisztult zene. Amikor terveztük a borítót, tudtuk, hogy itt az egyszerű dolgok működnek majd jól. Eleve nem vagyok egy megközelíthetetlen pasas, de a zeném által még közelebb kerülhetnek hozzám az emberek. A fotók is azt jelzik: egy ember vagyok, aki zongorázik. Nektek.- Mivel nem vagyok zongoraművész, s nem szoktam zongorával koncertezni, ezért kérdezem: nehéz feladata koncerteden a közönséget megnyerni?- Nem könnyű, de pont ez a kihívás hajt, hogy megnyerjem őket. Úgy kell felépítem egy 30 perces műsort, hogy a végén azt mondják, de kár, hogy vége. Eleve minden művi dolgot kiirtottam a műsoromból. Nincsenek alapok, amire rájátszok, és nincsenek háttérzenészek sem. Én vagyok egyedül a zongorával. A műsorok elején általában játszom egy-egy ismert dalt, például Máté Pétert, hogy belendüljenek, de szerencsére még soha nem ült unottan egyetlen koncertemen sem a közönség.- Kamaszkorodban ilyennek képzelted az életedet, amilyennek ma megéled?- Igen, valami hasonlót terveztem. Volt egyszer egy nagyon furcsa élményem. Viki szüleinél voltunk Hajdúszoboszlón. Már mindenki elment aludni, én még borozgat- tam a teraszon. Kinyitottam egy újságot, s teljesen véletlenül megláttam magam benne. Azt írták, hogy Havasi Balázs Magyarország legnépszerűbb zongoraművésze. Akkor ott azt éreztem, hogy már tartok valahol, hiszen eladtam több tízezer lemezt. Egyébként, amikor annak idején a kezdeti időszakban mentem a zeneakadémia folyosóján, nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogják írni rólam.
