Nógrád Megyei Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-19 / 167. szám

2006. JÚLIUS 19., SZERDA 9 HIRDETÉS Jó Anyánk, GYURKÓ SÁNDORNÉ (Ibolya néni) ma nyolc éve örök álmát alussza. Szívünkben örökké él. SZERETŐ LÁNYAI "Aki szeretteink szívében él, I az nem hal meg, csak távol van. És mindenki aki hazatér az Úrhoz, a családban marad." MIKUSKA JOZSEFNÉ & TÁRSA BT TELJES KÖRŰ TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁS Ügyelet: 0-24 óráig Bátonyterenye, Honvéd út 15. 3078 Tel.: 06-32/350-571 06-30/384-0967 06-20/216-9980 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TAVASZI ÁRPÁDHÉ sz. Godó Katalin 53 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2006. július 21-én (pénteken) 17 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD „Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, Szeretteim Isten veletek. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÁSZBERÉNYI MIKLÓS életének 74. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése július 21-én (pénteken) 16 órakor lesz a baglyasaljai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KEGYELETI SZOLGALAT HOLECZZOLTÁN VÁLLALKOZÓ (!) Salgótarján, Meredek út 1. 24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Vizslás, Kossuth út 125. Tel.: 32/444-011. / „ Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el. Aludd szépen örök álmod. Soha nem felejtünk el!” Mély fájdalommal emlékezünk 2005. július 18-ra,amikor USÁKSÁNDORNÉ sz. Gulyás Borbála drága szíve megszűnt dobogni. Akik ismerték és szerették szenteljenek egy néma percet emlékének. A GYÁSZOLÓ CSALÁD § __________ÁLLAT _________ EL ADÓ 1 db csődörszamár és 1 db vemhes kanca. Tel.: 35/348-087. •74132* TÁRSKERESÉS 53/183/80 magányosan, egyszerűen élő férfi őszintén, szeretettel párját, embertár­sát keresi. Tel.: 06-20/566-4871. *74061* ____ÁLÚSTJKERES____ HA TÁRMUNKÁT és kőművesmunkát vállalok. 1:36/366-367 -74069’ _____ TA KARÍTÁST vállalnék családnál Balassagyar­maton, Pásztón vagy Salgótarjánban. Meg­bízható. Érd.: 06-30/986-2598. *74078* ALBÉRLETET KÍNÁL SALGÓTARJÁN központjában, zöldövezeti ré­szen, 1 szobás, gázos, erkélyes, bútorozott lakás kiadó! 1 havi kaució szükséges. Érd.: 06-20/578-9005. *74034* ÁLLÁST KÍNÁL SALGÓTARJÁNI cukrászdába eladót felve­szek. Tel.: 06-20/9710-510. *71983* _ CÉGÜNK keres CNC-gépkezelőket, beállító- kat és palástköszörűsöket hosszú távra. Ki­emelten magas kereseti lehetőség. T.: 06- 20/584-1838,06-20/204-4211. *73770* KFT. keres köszörűsöket (palástköszörű), CNC-gépkez., beállítókat, karbant, (villany- szerelő, elektroműszerész végzettség előny), PLC-beállítókat. Kiemelt kereseti le­hetőség! Utazást biztosítunk! 20/557- 2252 *73885* AUSZTRIAI munkára keresek szak- és segéd­erőt, vas és építőipari ill. vendéglátóipari munkára. Jel.: 06-20/322-8487 *74027* ALKALMAZOTTI munkát ajánlok leszázalékolt biztonsági őrnek. Tel: 06-20/265-5237. *74033* FORGÁCSOLÓKAT keresünk karusszel illetve horizont gépre. Salgótarján közeli munka­hely. Tel: 06-30/438-1272. * 74093* AWI-HEGESZTŐT keresünk tatabányai és győri munkahelyre. Szállás megoldott. Tel: 70/211-77-80 ^74ii9* CO-HEGESZTÖT vastag anyagra keresünk ta­tabányai és győri munkahelyre. Szállás meg­oldott. Tel: 70/211-77-80 *74119* HORIZONTÁLIS esztergályost keresünk tata­bányai és győri munkahelyre. Szállás megol­dott. Tel: 70/211-77-80 *74119*_ CN C-ESZTERGÁLYOST keresünk tatabányai és győri munkahelyre. Szállás megoldott. Tel: 70/211-77-80 <?4ia* SALGÓTARJÁNI vendéglátó egység üzletveze­tőt keres. Tel: 20/444-7011. *74124* SERTÉST csontozni tudó henteseket kere­sünk németországi munkavégzésre. Érd.: 70/615-7379 vagy 70/615-7377. *74136* SZOLGÁLTATÁS TETŐKLINIKA! Palatetők bontás nélküli fel­újítása mintás bitumenlemezzel, 20% nyári kedvezmény, 15 év garancia, kedvezményes hitellehetőség! Telefon: 06-20/9959-700. *73777* ________PÉNZPIAC_______ ÖN NEK nálunk is van hitele! Szabad fel­használású jelzáloghitelek 1-100 M Ft-lg, akár 5 nap alatt kezes és jövedelemigazo­lás nélkül. BAR-lista, végrehajtás nem aka­dály. Személyi kölcsön akár 3 M Ft-ig né­hány nap alatt. Magánhitel. 06-70/944- 4128. *74118* nógrádíélap www.nogradmegyeihiriap.bu Minden, ami fontos... Minden, ami érdekes... Minden, ami aktuális... Nógrádi Média Kiadói Kft. 3100 Salgótarján, Alkotmány üt 9. Tel.: 32/416-455 - Fax: 32/423-928. E-mail: nogradweb@axels.hu keresnek Cserhátsurányba. Részletes páyázati kiírás az Oktatási Közlemény XVI. számában. V_________________________J ÉR TESÍTÉS Értesítem a Tagokat és Üzletrésztulajdonosokat, hogy az Építőipari Szövetkezet "VA" Balassagyarmat Szügyi út 60. közgyűlést 2006.08.03-án 7.00 órakor a fenti címen tartja. Napirendi pontok: 1. Végelszámoló nyitómérleg ismertetése Előterjesztő: Végelszámoló Tagi indítványra: § 2. A szövetkezetnél 25 évet meghaladó munkaviszonnyal ^ rendelkező munkavállalók végkielégítésének szabályozása 3. A 20 évet meghaladó munkaviszonnyal rendelkező munkavállalók felmondási idejének szabályozása. 4. A végelszámolás ideje alatti a végelszámoló tagság felé történő tájékoztatási kötelezettségének szabályozása. 5. Végelszámoló díjazásának újra tárgyalása, meghatározása. 6. Felügyelőbiztos díjazásának megszüntetése a végelszámolásra tenkintettel 2006.08.01-től, zárómérleg jelentés előkészítésének díjazása. 7. Egyebek. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést 2006.08.03-án 7.30 órakor ugyanazon napirendi pontokkal megtartjuk a fenti címen. Balassagyarmat, 2006. július 17. Végelszámoló. Cserhátsurány külterületén 90 m- alapterületű, tetőtér beépítéses, 3 hálószobás, összkomfortos, téglából épült vadászház, 3 ha mezőgazdasági területtel, gazdasági épülettel eladó. Ár megegyezés szerint. 3 Érd.: munkanapokon “ . 20/379-6377. . ________INGATLAN________ NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904 *73922* ST.-ban (Z.pálfalva) Bródy S. út 5. sz. alatt 3 szobás, gázfűtéses, összkomfortos csalá­di ház, rendezett kerttel sürgősen eladó. Ár megegyezés szerint. 06-20/228-7856 *74031* ELADÓ Balassagyarmaton a városközpont­ban 3. emeleti, 62 m2- es, 1+2 fél szobás la­kás. Tel: 06-30/587-1698. *74054* KÜLFÖLDIEKNEK eladó ingatlanokat kere­sünk. Érd.: 06-70/458-5177. *74058* 2 db keverd 3000 Ft/db eladó. 06-20/489- 7024. *74081* _________JÁRMŰ_________ DA CIÁT, 2107-es Ladát vennék. 70/576- 4017. *73989* _________GÉPEK_________ 38 0-AS körfűrész eladó. Érd.: 06-20/574- 4223. *74019* ÉMÁSZ 1 íMk-mjgvi'oruzQi ArtmtöigiHtta HyrX. 1 ÉRTESÍTÉS áramszünetről Tisztelt Fogyasztóink! Ezúton értesítjük Önöket arról, hogy Szécsény város területén - üzemzavar megelőzés miatt - az alábbi időpontban és helyeken áramszünet várható. 2006. július 27-én csütörtökön 8.00-12.00 óráig m Kun Béla út, Pintér S. út 33-63-ig és 18-26-ig. Mező út, Kossuth út 68-tól és 73-tól végig, Fenyő út, Ságvári út 13-tól és 12-től végig, Mikszáth út 21-től és 26-tól végig. Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy ha a munkálato­kat a jelzett időpont előtt befejezzük, a hálózatot előzetes értesítés nélkül visszakapcsoljuk. Salgótarján, 2006. július Szives megértésüket és türelmüket kérve. Tisztelettel Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. Elavult védelem Az amerikaiak 65%-a rendszertelenül frissíti vírusirtóját A Harris Interactive kutatása szerint a felhasználók nem frissítik rendszeresen antivirus szoftverüket, így védtelenek maradnak a kórokozók jelentős részével szemben. A probléma az amerikaiak nagy részét érin­ti: 42 százalékuknak már fertőződött meg úgy számí­tógépe, hogy azon volt aktív vírusirtó. Az amerikaiak többsége alá­becsüli az interneten keringő kórokozók számát, és nem fris­síti rendszeren vírusirtóját - de­rül ki a Harris Interactive kérdő­íves kutatásából, melyet a kuta­tócég az Eset Software megbízá­sából több mint 2 000 18 év fe­letti válaszadó megkérdezésével végzett. Míg a NOD32 antivirus rend­szert gyártó Eset Software labo­ratóriumának adatai szerint na­ponta több mint 10 000 egyedi kártevő kering a világhálón, ad­dig a válaszadók 80%-a csak ti­zed ennyire becsüli a vírusok számát, és többségük nem for­dít figyelmet antivirus rendsze­rének frissítésére sem. Az adatokból az is kiderült, hogy' a válaszadók 65%-a halasz­totta már el vírusirtója frissítését például azért, mert úgy gondol­ta, hogy az megzavarta volna ab­ban, amit éppen csinált. Sokan gondolják azt is, hogy a vírusir­tó frissítése "még várhat egy ki­csit", vagy egyszerűen nem biz­tosak abban, hogyan kell elvé­gezni azt. Hol a hiba? „A kutatás megmutatta, hogy az internetezők többsége hamis biztonságérzettel rendelkezik” - nyilatkozta a felmérés kapcsán Andrew Lee, az Eset vezető ku­tatója. A szakember szerint a nulladik napi támadások növek­vő száma mellett a felhasználók­nak sokkal jobban oda kellene fi­gyelniük számítógépeik védel­mére. Andreas Marx, az AV-Test.org független laboratóriumának ve­zetője szerint az eredmények azonban azt is jelzik, hogy a ví­rusirtó ipar szereplői által kínált megoldások sokszor kívánniva­lót hagynak maguk után. „Az, hogy a felhasználók ilyen gyak­ran döntenek a frissítés elha­lasztása mellett, jelzi, hogy ta­pasztalataik szerint a vírusirtók nehezen kezelhetők, illetve a frissítés leterhelheti rendszerü­ket.” A régebbi Windows operációs rendszereken is futó, alacsony erőforrás igényű NOD32 antivirus rendszert a szakembe­rek ugyanakkor pozitív példa­ként emelik ki. A NOD32 auto­matikus frissítése gyors és vilá­gos, miközben a felhasználók megszakítás nélkül folytathat­ják munkájukat. Emellett plusz védelmet jelent, hogy a NOD32 antivirus rendszer fejlett heu­risztikus képességeinek köszön­hetően proaktív módon, frissítés nélkül is képes felismerni az is­meretlen vírusok és kémprogra­mok jelentős részét, ami termé­szetesen nem jelenti azt, hogy ezt a megoldást soha nem kell frissíteni. Kapcsolódó webcímek: A NOD32 magyar oldala - http://www.nod32.hu Harris Interactive: www.harrisinteractive.com ************************ További információ: Kolma Kornél, ügyvezető Sakkom Interaktív Kft. E-mail: kkolma@sakkom.hu Telefon: 06-1-237-0212 Mobil: 06-20-3333-220 www.sakkom.hu ************************ A Harris Interactive-ról A Harris Interative a világon a 13. legnagyobb piackutató cég, ami kutatáson alapuló stratégiai tanácsadást nyújt ügyfeleinek. A vállalat széles körben ismert Harris Poll kutatásáról, amely az egyik leghosszabban futó, füg­getlen közvélemény-kutatás, ami utat tör az online piackuta­tás módszerének. A Harris Interactive világszerte kiszolgál­ja ügyfeleit amerikai, európai és ázsiai irodáin keresztül. Az Eset Software-ről (www.eset.com) Az 1992-ben Szlovákiában, Po­zsonyban alapított Eset Software a biztonságtechnikai szoftver- megoldások globális szállítója, mely a legmodernebb vírusvédel­met kínálja ügyfeleinek. Az Eset díjnyertes anti-vírus szoftver­rendszere, a NOD32 maximális hálózati teljesítményt, kiváló he­urisztikus keresést, valamint in­gyenes, világszerte elérhető tá­mogatást nyújt. A NOD32 köny- nyen kezelhető, magas rendelke­zésre állással és produktivitással rendelkező szoftver, mely gyor­san megtérülő befektetést jelent a vállalatok és az egyéni felhasz­nálók számára. A NOD32 több Virus Bulletin 100% díjat tudhat magáénak, mint bármely más, a piacon jelen lévő hasonló szoft­ver, mivel téves riasztások nélkül képes detektálni az összes is­mert, vadon élő vírust. Az Eset Software olyan nagyvállalatokkal dolgozik együtt, mint a Canon, a Dell vagy a Microsoft, s ennek kö­szönhetően több alkalommal is szerepelt a Deloitte's Technology Fast 500 listájában, mely a ki­emelkedően gyorsan növekvő és nagy fejlődési potenciállal rendel­kező cégeket tartalmazza. Az Eset Software 1998-ban irodát nyitott a kaliforniai San Diego-ban, ezen kívül a cég az Egyesült Királyság­ban és Csehországban is rendel­kezik leányvállalattal. A Sicontact Kft.-ről A Sicontact Kft. hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő szoftverdisztribútora. A 2003. márciusában alakult vállalat 2003. szeptemberében kezdte meg az Eset Software vezető ví­rusirtó termékének, a NOD32- nek forgalmazását. Mára a szoft­ver a magyarországi antivirus piac meghatározó szereplőjévé vált, a Sicontact Kft. pedig 2005. júniusában elnyerte a Legdina­mikusabban Fejlődő NOD32 disztribútor címet. A Sicontact Kft. az Eset Soft­ware termékein kívül forgalmaz­za a Kerio tűzfal- és levelező- rendszereit, a Lavalys Consulting Group alkalmazás- és hálózatmenedzsment szoftve­reit, valamint a Group Technologies e-mail kezelő meg­oldásait. A szoftverdisztribútor filozófiája szerint azonban nem termékeket, hanem szolgáltatá­sokat nyújt ügyfeleinek, így min­den egyes forgalmazott szoftver esetében nagy hangsúlyt helyez a terméktámogatásra. Szerkesztőségünk számítógépeit a NŐD 32 antivirus system antivirus védi. .... rr r JUTALMAZZUK f HŰSEGET! Nógrádi Média Kiadói Kit. 3100 Salgótarján, Alkotmány ut 9. - Tel.: 32/416-455. Fax: 32/423-928. QOffi<UjinfO@axelS.ÍXU www.emasz.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom