Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-28 / 149. szám

2006. JÚNIUS 28., SZERDA SPORTTÜKÖR Még nincs csapat A szegedi kajak-kenu orszá­gos bajnokság programja alap­ján nyolc számban volt kérdé­ses, hogy ki, illetve kik képvisel­hetik Magyarországot a július 6- án kezdődő racicei Eb-n, vala­mint az augusztus 17-én rajtoló ugyancsak szegedi vb-n. Angyal Zoltán szövetségi kapitány azon­ban elárulta, hogy három helyen már döntés született. - A nőknél kajak 1-ben 500 és 1000 m-en is Benedek Dalma indulhat, míg kenu-l-ben 500 m-en a most győztes Mike Róbert a résztvevő - mondta a szakvezető. A többi számmal kapcsolatban csak az biztos, hogy 500 m-en K-l-ben Benkő Zoltán és Vereckei Ákos, valamint 200-on C-2-ben a Kozmann György, Kolonics György, illetve a Kovács Gergely, Végh Attila duó ismét megküzd majd egymással, hogy a többi esetben szükség lesz-e szétlövés- re, csak további egyeztetések után derül ki. A kapitány szer­dán terjeszti a csapat összetéte­lére vonatkozó javaslatát az el­nökség elé, a pótválogatót a ter­vek szerint pénteken rendezik, szintén Szegeden Sportnap Mátraterenyén Immár harmadik alkalommal rendeznek Mátraterenyén sport- és kulturális napot. Az esemény július 1-jén, szombaton lesz a he­lyi sportpályán. A program. 9 óra: nemzetközi gyermek labdarúgótorna (Ra- gyolc-Fülek, Kazár, Mátrano- vák, Mátraterenye általános is­kolák csapatai között). 13 óra: SBTC-öregfiúk - Mátraterenye önkormányzat futballmérkőzés. Advocaat a Zenit új trénere A dél-koreai labdarúgó-váloga­tott kispadjáról felálló Dick Advocaat az orosz bajnokságban szereplő Zenit edzője lett, a hol­land tréner két és fél éves megál­lapodást kötött a szentpétervári klubbal. A legtöbben bajnoki cí­met várnak a Zenittől, mivel a szezon előtt a Gazprom, Oroszor­szág legnagyobb energiaipari vál­lalata megvásárolta a klubot. Az együttes, a tehetős tulajdonos ál­tal biztosított feltételek ellenére eddig nem felelt meg az elvárá­soknak, hiszen a márciusban raj­toló pontvadászatban csupán a nyolcadik helyen áll. A szentpé­terváriak Advocattól várják, hogy a csapat a tudásához méltó pro­dukciót nyújtson. Az 58 éves szakembernek azért kellett feláll­nia Dél-Korea kispadjáról, mert a négy évvel ezelőtti, hazai rende­zésű világbajnokságon negyedik helyezett ázsiai gárda ezúttal már a csoportkor után búcsúzni kény­szerült a németországi tornától. Advocaat 2004-ben Eb-elődöntő- ig, 1994-ben pedig vb-negyeddön- tőig vezette a holland nemzeti csapatot. A PSV Eindhovent és a Glasgow Rangerst is irányította, mindkét együttessel bajnoki cí­met szerzett. Tepszics Ignác az elnök LABDARÚGÁS. Tepszics Igná­cot, az FTC Rt. cégvezetőjét vá­lasztotta elnökének hétfői ülé­sén a Magyar Labdarúgó Ligát (MLL) átmenetileg irányító há­romtagú ad hoc bizottság - tájé­koztatta az MTI-t a magyar szö­vetség. A testület döntött arról is, hogy miként osztja fel azt a közel 60 millió forintot, ami az UELA szolidaritási alapjából Ma­gyarországnak jár utánpótlás­fejlesztésre. A 2004-2005-ös él­vonalbeli bajnokságban szerep­lő 15 csapat (kivétel a felszámo­lás alatt álló Békéscsabai Előre) egyenként 3,9-3,9 millió forint­ra számíthat. Véglegesen eldőlt, hogy a pénteken 10 órakor sor­ra kerülő MLSZ-küldöttközgyű- lés előtt előbb a Magyar Hivatá­sos Labdarúgó Liga, majd az MLL is köz-, illetve taggyűlést tart. Várható, hogy ezeken olyan döntés születik, melynek értel­mében a szövetség tanácskozá­sán sürgősségi indítvánnyal alapszabály-módosító javaslatot terjesztenek elő az MLL megszű­nésével kapcsolatban. HMP­¥ ' ;í £ | wwMr.nogradmegyeiliirlap.hu Versenyek, bíztató eredményekkel úszás Mezőkövesden és Gyulán bizonyítottak a GDSE versenyzői Bár télen sem maradnak versenyek nélkül az úszók, az igazi szezon számukra is csak a nyár. Ilyenkor persze verseny verseny hátán, sőt még az is meg­esik, hogy ugyanazon a napon akár kettő, vagy há­rom is akad az ország valamelyik táján, ilyenkor a választás a költségkímélő közelebbire, a felkészülési fázis szempontjából a legjobban megfelelőbbre esik, vagy a szimpátia és a baráti kapcsolat, a klubok kö­zötti (jó) viszony dönt. dön is mindenki erőn felül telje­sített, számos egyéni csúcs dőlt meg kisebbeknél, nagyobbak­nál, közülük is több számban ki­emelkedett Mátyus Dóráés a fen­tebb már említett legkisebb lá­Mátyus Dóra jó és kiegyensúlyozott eredményeket ért el Zsórifürdőn A versenydús időszakban olyan is megesik, hogy korcso­port vagy tudásszint alapján ugyanabban az időpontban kü­lönböző versenyekre utaznak el az úszók, mint ahogy a salgótar­jáni GDSE úszói is jártak már így néhányszor, legutóbb példá­ul Budapesten. Minap viszont egy hét eltéréssel két különböző helyszínen jártak, néhányan a legkisebbek közül a gyulai del­fin seregszemlén, majd már mindenki együtt a mezőkövesdi nemzetközi régiós találkozón, ahol több romániai egyesület és az északkeleti országrész szak­osztályai találkozott. Gyulán 80-90 azonos korú leány és fiú indult nemenként egy-egy úszásnemben, így még a közép­mezőnyben végezni sem volt akármi, ezért Handó Klán és Le- hoczki Orsi eredményei nem le­becsülendők, Tóth Zsófi Zsanett pedig annak ellenére, hogy nem éppen csúcsformát fogott ki, be­bizonyította, hogy az ország leg­jobbjainak is kell vele számolni. Nagy általánosságban Matyóföl­nyok, valamint a fiúk közül Gor- dos Péter, mint azt az alábbi eredménylista mutatja. Országos delfinbajnokság, Gyula. 100 m gyors, lányok, (1996-ban születettek): 34. Handó Klára 1:20,93 perc, 1997: 13. Tóth Zsófia Zsanett 1:21,25.100 m hát, lányok, 1997:8. Tóth Zsó­fia Zsanett 1:29,25. 50 m pillan­gó: 24. Tóth Zsófia Zsanett 45,14. 37. Lehoczki Orsolya 49,39.200 m vegyes, lányok, 1997: 24. Tóth Zsófia Zsanett 3:35,96. Nemzetközi régiós úszóver­seny, Mezőkövesd. Gyorsúszás. 100 m, lányok, 1992-93: 2. Má­tyus Dóra 1:05,5 perc, 10. Buza- manisz Dominika 1:13,3. 1994-95: 22. Gyergyói Dóra 1:22,7,23. Körösi Evelin 1:23,1. 1996-97:3. Tóth Zsófia Zsanett 1:17,6, 4. Handó Klári 1:17,6, 11. Bratek Fanni 1:30,0,16. Csá­ki Rebeka 1:36,3,18. Czitor Ani­ta 1:47,4. Fiúk: 1992-93:4. Gon­dos Péter 01:01,9,13. Érsek-Csa- nádi András 1:11,2, 14. Benyus Marcell 1:11,3, 20. Buzamanisz Nikosz 1:17,9,1994-95:19. Ge- dőczi Miska 1:17,3,25. Csincsik Dániel 1:34,7, 1996-97: 22. Kolonics Benjamin 1:37,9. Mell­úszás. 100 m, lányok, 1992-93: 2. Mátyus Dóra 1:29,0.1994-95: 11. Gyergyói Dóra 1:41,2, 15. Körösi Evelin 1:43,5. 1996-97: ó. Handó Klári 1:42,4, 9. Tóth Zsófia Zsanett 1:53,2, 11. Csáki Rebeka 1:54,1,14. Bratek Fanni 2:03,0, 15. Czitor Anita 2:05,5. 200 m: 4. Gordos Péter 2:53,7. Hátúszás. 100 m lányok, 1992-93:4. Mátyus Dóra 1:17,4. 1994-95: 23. Körösi Evelin 1:36,7,24. Gyergyói Dóra 1:41,0. 1996-97: 1. Tóth Zsófia Zsanett 1:27,0,6. Handó Klári 1:32,4,13. Csáki Rebeka 1:47,5,15. Bratek Fanni 1:48,4, 19. Czitor Anita 2:05,1 .Fiúk: 1992-93:6. Benyus Marcell 1:17,5, 7. Gordos Péter 01:19,1, 8. Érsek-Csanádi And­rás 1:21,1, 15. Buzamanisz Ni­kosz 1:29,5, 1:38,5.1994- 95:17 .Gedőczi Miska 1:28,1, 23. Ko­vács Bendegúz 1:39,7.1996-97: Kolonics Benjamin 1:51,6. Pil­langó. 100 m lányok, 1996-97:5. Tóth Zsófia Zsanett 1:40,5, 6. Handó Klári 1:44,3,9. Csáki Re­beka 1:50,8, 10. Bratek Fanni 1:57,6.1992-93:4. Gordos Péter 1:12,8, 5. Benyus Marcell, 1:14,2, 11. Érsek-Csanádi And­rás 1:31,5, 12. Nádasdi Martin 1:53,6, 1994-95: 10.'Gedőczi Miska 1:47,1. 1996-97: 14. Kolonics Benjamin 2:10,2. 200 m lányok, 1993 és idősebbek: 4. Mátyus Dóra 3:12,4. ■ (sts) Bár Gordos Péter elsősorban meliúszó, most gyorson Is nagy egyéni csúcsot úszott Gondoljon egy nagyot! ■B eV JT És váltsa valóra Citibank Személyi Kölcsönnel! Árfolyamkockázat nélkül. Havi töriesztőrésziet Kölcsön összege 13 000 Ft 500 000 Ft 60 17 500 Ft 700 000 Ft 60 24 500 Ft 1 000 000 Ft 60 THM: 19,27%-22,61% Salgótarján, Fő tér 1. Tel: (06-80) 810-010 Hitelvonal: 06-40-40-10-40 www.citibank.hu citibank Az akció 2006. május 2-től 2006. július 31-ig tart. A hirdetésben szereplő törlesztőrészlet összege és a THM értéke csak egyidejű számlanyitás és a kölcsön teljes futamideje alatt történő folyamatos fizetésátutalás esetén érvényes. Az időtartam tekintetében a kölcsön igénylésének a Citibank információs rendszerében történő rögzítési időpontja az irányadó. Az akció feltételei egyoldalú módosításának jogát a Citibank fenntartja. Az akció részletes feltételei hozzáférhetők a bankfiókokban, a CitiPhone Banking telefonos ügyfélszolgálaton, és a www.citibank.hu internetes oldalon. A Citibank Személyi Kölcsön felhasználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsön. A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyújtja. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Citibank Zrt. - a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. Bodrogi nem indul(hat) kerékpár. A francia Credit Agricole profija, Bodrogi Lász­ló duplázott az országúti ke­rékpáros ob-n, ugyanis az egyéni időfutam után a vasár­napi mezőnyversenyt is meg­nyerte. A férfiaknál 32-en áll­tak rajthoz, és hétszer kellett teljesíteniük a Mecsekben ki­jelölt emelkedőkkel és lejtők­kel teli 28 kilométeres körpá­lyát. Hatvan kilométer megté­tele után Bodrogi a P-Nivós Arany Gáborral és a pécsi Ivanics Gergellyel tetemes előnyre tett szert, a trió körről körre növelte előnyét. Bodrogi az utolsó 200 méteren kezdett sikeresen hajrázni, így első­ként ért a célba, három nappal az időfutam-ob megnyerése után. Hiába a jó hazai eredmé­nyek, Bodrogit nem nevezte csapata, a Credit Agricole a szombaton kezdődő Tour de France országúti kerékpáros körversenyre. A döntés, hogy nem indítják a világ legjelentő­sebb versenyén gyaníthatóan a korábbi, többnapos viadalo­kon mutatott gyengébb formá­ja miatt születhetett. A legne­vesebb magyar, de már francia állampolgár és ott is élő ma­gyar kerekes korábban kétszer is szerepelt a Touron, és főleg a számára kedves egyéni időfu­tamokon ért el kiváló eredmé­nyeket. Helyette most az első­sorban hegyeken vitézkedő orosz Alekszandr Bocsarov ke­rült be a Credit Agricole csapa­tába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom