Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-10 / 134. szám

/ / / 7 2006. JÚNIUS 10., SZOMBAT ______________ ________________________________NÓGRÁDI BULVÁR________________________________/ „N em esik nehezemre Nógrádban élni" Dr. Ármós Sándor, Nógrád megye rendőrfőkapitánya A nógrádi rendőrség első emberével budapesti otthonában találkozom. Amíg a külvárosi kerületben bolyongok, s a megadott címet keresem, azon gondolkodom, vajon milyen érzés lehet egy fővárosi embernek vidékre költöznie, mert a munkája épp oda köti. Minderre azonban majd csak ő ad­hat hiteles választ Amikor megérkezem, úgy látom, még örül is nekem, hiszen addig abbahagyhatja a házfelújítási munkát, s kiülhetünk a kertbe. Szabadságon van már har­madik hete, de amint mondja, végigdolgozta ezt az idősza­kot is. Igaz, most másfajta szerepkörben... Mielőtt elindítanám a magnót, fogadalmat teszek, hogy szakmáról egy szót sem ejtek. No nem mintha ő kérné, de korábban annyi szakmai cikket olvastam róla, hogy most már tényleg a magánélete érdekel. Édesapja sírjánál, Bagamérban - „Ha otthon vagyok, mindig kimegyek a temetőbe” Az életem egy nyitott könyv, kérdezzen nyugodtan! - mondja, miközben hellyel kínál a kertben. Bármennyire is nyitott könyv az élete, az interneten kizárólag szak­mai sikerei tűntek föl a keresőben, amikor beírtam a nevét Az, hogy honnan származik, van-e egyálta­lán családja, szinte sehol sem volt feltüntetve. Pedig nem titkolom! Egy rend­kívül szegény kis faluból, Baga- mérból származom. Ez egy triano­ni pici zsákfalu Debrecentől kelet­re, épp' a határ mellett. Kemény kálvinista szülők és nagyszülők neveltek, akik mindig azt mond­ták nekem, hogy kisfiam, semmid nincs, csak a neved és a tisztessé­ged. Ehhez egyetlen dolgot tehetsz hozzá, ha tanulsz és becsületesen dolgozol. Nos, így indultam neki az életnek... Mikor járt utoljára a szőlőfalujá- ban? Április 25-én, a tábornoki kine­vezésem másnapján. Első utam haza vezetett. Egyébként egy hét­tel később terveztem a látogatást, de a sors úgy hozta, hogy egy szol­gálati út miatt Debrecenbe kellett utaznom. S ha már ott voltam, el­mentem a Nagytemplomba a kál­vinisták ősi szentéjébe a kishú- gommal, utána pedig hazalátogat­tunk Bagamérba. Édesapám saj­nos nyolc évvel ezelőtt meghalt, így már csak a sírjánál, a temető­ben tudtam leróni a tiszteletem, ugyanúgy, ahogyan a nagyszüle- im esetében is. Édesanyámnak szerencsére személyesen köszön­hettem meg a tábornoki címet. Nélküle ugyanis nem jutottam vol­na el idáig. El sem tudom monda­ni, milyen sokkal tartozom neki. Nagyon sok áldozatot hoztak azért, hogy elvégezhessem az. egyetemet Apám betanított mun­kás volt, „fekete vonattal” járt Bu­dapestre, 38 évig dolgozott ugyan­annál a vállalatnál, édesanyám pe­dig háztartásbeli volt tehát nem dőzsöltünk az anyagi javakban. Ráadásul az érettségi vizsgáim idején érkezett a családba egy pi­ci baba, a testvérem. Éppen érett­ségire készültem, amikor édes­anyám bejelentette, hogy testvé­rem fog születni. Ezek után el tud­ják képzelni, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültünk, amikor meg­halt az édesapám... Mennyi a korkülönbség ön és a testvére között? 18 esztendő. Ő most 22 éves. Mi­vel a húgom 14 éves kora óta árva, igyekszem apja helyett apja lenni. Elmondhatom, hogy nagyon jó testvérek vagyunk. Nem működött a távszerelem És a házasságáról is elmondhat­ja ugyanezt? Természetesen. 14 éve élünk együtt tiszteletben, szeretetben. Egyetemi szerelem a miénk, hi­szen együtt jártunk iskolába Mis­kolcon. Amikor 1991-ben végez­tünk, a feleségem visszament Bu­dapestre - mivel egyébként is fő­városi lány volt - én pedig marad­tam Debrecenben, mert a tanulmányi szerződésem miatt munkába kellett állnom a GÖCS- ben, vagyis a Magyar Gördülő­csapágy Művek debreceni gyárá­ban. A távszerelem azonban nem működött jól, s addig ügyesked­tem, amíg felbontották a szerző­désemet, s szabad emberként me­hettem én is Budapestre, a kedve­sem után. Hogyan ügyeskedett? No nem kell tisztességtelen do­logra gondolni! Akkoriban már a végét járta a magyar nehézipar, a csapágygyár pedig különösen döglődött. így amikor felvetettem, hogy mi lenne, ha felbontanák a szerződésemet, nem marasztal­tak. Viszont rendkívül engedéke­nyek voltak, mert egyetlen fillért sem kellett visszafizetnem. Hoz­zá kell tennem: nem is lett volna miből. Megérkezett hát Budapestre. Mi­hez kezdett ezután? Elkezdtem gyártani az önélet­rajzokat, rengeteg munkahelyre beadtam a jelentkezésemet mér­nökként. Aztán egy banális vélet­len folytán rendőr lettem. Megfogadtam, hogy szakmáról nem kérdezem, de nem tudom meg állni: miféle véletlen folytán lesz egy mérnökből rendőr? Az egyik napilapban olvastam egy hirdetést, hogy a BRFK felső­fokú végzettségű, diplomás férfia­kat keres bűnügyi munkára. Gon­doltam, próba szerencse, megpró­bálom ezt is. Nem telt el sok idő, telefonáltak a VIII. Kerületi Rend­őrkapitányságról, s behívtak egy személyes elbeszélgetésre. Meg­lepődtem, mert a kapitányságon mindenki le akart beszélni arról, hogy rendőrnek álljak. Azt mond­ták, a diplomámmal és a nyelvtu­dásaimmal azonnal meneküljek ebből a fertőből. Engem viszont annál inkább elkezdett érdekelni ez a pálya. Ráadásul egy szenzáci­ós csapattal hozott össze a jó sor­som, így nem volt kérdés, hogy maradok. Gondoltam, adok ma­gamnak egy év próbaidőt, ha nem megy ez a munka, jövőre még mindig lehetek mérnök... Az eltelt éveket tekintve nagyon úgy tűnik, hogy nem bánta meg a döntését Dehogy bántam! Sőt, örülök, hogy így döntöttem. Közben a felesége is elhelyezke­dett? Igen. A feleségem a kereskede­lem felé orientálódott. A sors kü­lönös játéka, hogy mindketten gé­pészmérnökként végeztünk, és mindegyikünk teljesen más irány­ba indult el. Egyébként régóta ve­zető beosztásban dolgozunk mindketten, hiszen 1997 óta ma­gam is rendőri középvezető, majd kapitány vagyok. „Lefekvés előtt Itthon leszek” Ezek szerint a felesége végig­asszisztálta ön mellett a rendőri elő­menetelét, annak összes pozitív és negatív velejárójával együtt így van. Amikor beléptem a szervezetbe, attól fogva nem volt többé számunkra sem ünnep, sem hét vége, sem szabadnap. Azt szoktam mondani, hogy a rendőri munka folyamatos, éjjel-nappali szolgálat, és ez tényleg így van. Egyébként a feleségem sem volt könnyebb helyzetben, hiszen ő szintén abban az időszakban he­lyezkedett el egy nagykereskedel­mi cégnél, mint menedzsergya­kornok és sokszor neki is éjjel kel­lett dolgoznia, ha jött egy szállít­mány. Bár nem ismerem az életüket, de kívülállóként is meg mernék rá esküdni, hogy önnek kellett több­ször dolgoznia éjjel, illetve a sza­badnapokon. Nyert! Eltalálta. Az első időkben még megkérdezte tőlem a felesé­gem, hogy mikor jövök haza. Mi­vel mobiítelefon még nem volt, reggel egy körülbelüli választ tud­tam adni. Mondtam, hogy hét óra­kor itthon leszek. Aztán rendre megtörtént, hogy csak másnap es­te kilencre értem haza, éppen ezért egy idő után már csak azt mondtam a feleségemnek, hogy "lefekvés előtt itthon leszek". Emi­att a mai napig spha nem kérdez­zük meg egymástól, hogy hova mész, mit csinálsz, mikor jössz ha­za, pedig már mobiltelefon is van. Őszinte leszek: nekem ez kissé bi- zarmak tűnik. Miért nem kérdezik meg? Nézze, ehhez le kellett élnünk ezt a 14 évet bizalomban, tisztelet­ben, és akkor ez már nem is fon­tos. Ha majd ön is leél egy nő mel­lett 14 évet, ráadásul a miénkhez hasonló jó kapcsolatban, akkor már nem lesz bizarr a dolog. Ez azt jelenti, hogy a felesége sem­milyen izgalmas ügyről nem tud? Nem bizony. Semmit Nem is érdekli, vagy már meg­szokta, hogy a férje úgy sem mond semmit? Talán az utóbbi. Kezdetben ugyanis még érdekelte, de mivel valóban nem mondtam semmit, ma már meg sem kérdezi. A rend­őr sok titkok tudója. A rendőr na­gyon sok mindent megtud hely­zetekről, emberekről, ügyekről. Gondoljon csak bele, milyen az, ha az ember családi körben elkezd valamit mesélni, aztán egy bizo­nyos résznél meg kell állnia, hogy bocsánat, tovább nem mondha­tom. Hogy néz az ki? Olyan, mint­ha viccet mesélnék, majd a poén előtt megállnék... Bűnügyekről egyáltalán nem beszélünk itthon. A szervezetről, közösségről, beil­leszkedési problémákról viszont beszélünk. Mivel a feleségem is vezető, ezért időnként megkérde­zi, mi a véleményem arról, ha egy új munkatárs nehezen kezelhető. Tehát munkahely tekintetében ki­zárólag az emberi lélekről, vezetői feladatokról beszélgetünk, konk­rét ügyekről nem. Ezt az elején nehezen viselte, de aztán tudomásul vette. Annál töb­bet, mint amit a televízióban mon­dok egy-egy eset kapcsán, úgysem tudna belőlem kiszedni. Például ott volt a szegény szécsényi kis­lány ügye. A feleségemnek sem meséltem el azokat a borzalma­kat, amelyeket ott tapasztaltak a kollégáim. Ha a feleségemmel ki­vételt tennék, azonnal megszeg­ném a saját magamnak felállított szabályt, hogy munkát nem vi­szek haza. Egyébként ezt már az elején tisztáztuk. Nehéz titkot tartania? Egy idő után már nem. De az elején persze nekem is szokatlan volt. Ám ha az ember elfogadja, hogy ez is a szabályok betartásával és elfogadásával jár, akkor egy idő után már nem foglalkozik ezzel. Nyolc éve nem voltak moziban Mit kell a feleségének a legin­kább tolerálnia a munkájában? A kiszámíthatatlanságot és a bi­zonytalanságot. Példát is mondok. Amikor szegény Urbán Árpád képviselő urat baleset érte azon a bizonyos szombaton, moziba ké­szültünk. Nem tudtunk elmenni. Ehhez tudni kell, hogy az utolsó film, amit moziban láttunk, a Titanic volt Számolja ki, hány éve már ennek. Minimum nyolc. A következő film, amit meg akar­tunk nézni moziban, a Pearl Harbor volt. Már a jegyünk is megvolt. Épp, hogy leparkoltunk a mozi mögött, alig zártam be a kocsi ajtaját, amikor megcsörrent a mobilom. Telefonon jelentette az ügyelet, hogy az egyik rendőröm hasba lőtte a másikat az öltöző­ben. Munkahelyi baleset történt, azonnal indultam a helyszínre. Majd eljött a tavaly november, az a szomorú, esős téli nap. Már szintén megvettük a jegyet az egyik előadásra, amikor jött a hír, hogy mi történt a képviselő úrral a vadászaton. Fogtam a farmer- nadrágomat, mert tudtam, hogy erdőbe kell mennem, s indultam Nógrád megyébe. Ez a rendőr életében a legnehezebb. Hiába ta­lálunk ki programot. Az már csak akkor biztos, ha ott vagyunk. Vagy még akkor sem. Árulja már el, hogyan kezelik ezeket a szituációkat? Idegesek? Már nem. Az elején még felme­rül az emberben a gondolat, hogy ez az egész megér-e ekkora áldo­zatot. Nagyon sok rendőrházasság ezért fut zátonyra, mert a másik nem tudja tolerálni ezt az életfor­mát Én már az elején megbeszél­tem a feleségemmel, hogy mire készüljön. És külön szerencsés va­gyok, mert ő is hamar vezetői be­osztásba került, így neki sem nyolctól négyig tart a munkaideje. Tökéletesen tisztában van vele, hogy ez a munka mivel jár. „Nem hiányzik Pest” Többször említette a beszélgetés során a vezetői beosztásukat So­kat változtak emberileg, amióta ve­zetők lettek? A feleségem magabiztosabb és profibb lett az emberek világában. A szó nemesebb értelmében ke­mény lett és felnőtt a feladathoz. És ön? Én világéletemben kellően ke­mény voltam. Már középiskolában is én voltam mindenki lelki sze­metesládája, mindenki velem lel­kizett a problémáiról, s én szeret­tem nekik segíteni. Ez a faj­ta segítségnyújtás azonban kiváltott bennem egy túlzott magabiztosságot 26 évesen hajlamos voltam azt hinni, hogy már annyit tudok a vi­lágról és az emberekről, mint még senki más. És tud? Dehogy tudok!. Tizenvala- hány éve rájöttem, hogy na­gyon keveset tudok. És még nagyon sokat kell tanulnom! Annyi mindenről beszél­tünk már, egyvalamiről azonban még nem. Nógrád megye... Noha ön is vidéki, mégis Budapesten alapított családot, s a nógrádi kineve­zés miatt kell most a szeret­teitől távol lennie. Hogy éli meg? Ez megint egyfajta sajátos szemlélet: soha semmilyen mun­kára nem mondok nemet. Ha úgy gondolták a feletteseim, hogy a nógrádi rendőrség élén majd meg­állóm a helyem, hát szívesen jöt­tem. Szívesen? Igen. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy érzelmileg nem viselt meg a váltás. Igenis megvi­Szöveg: SÁNDOR ANDRÁS Ötleteit, észrevételeit a nogradibulvar@chello.hu e- mail címen várjuk. Ajánljon figyelmünkbe újabb „áldozatokat”, találja ki, kivel folytatódjon a Nóg­rádi Bulvár! FM radio 100.4 seit Világéletemben csapatjátékos voltam, minden munkahelyemen csapatot építettem. S amikor el kell hagyni egy kész csapatot, az bi­zony fájdalmakkal jár. A régi csa­pattársak persze a korábbi szolgá­lati helyeimről hiányoznak, de ed­dig mindig sikerült új csapatot épí­tenem. És Pest nem hiányzik? Csak a családom hiányzik, Pest nem. Úgy érzem, annak ellenére, hogy 13 éve a fővárosban élek, nem lettem budapesti. A nyüzsgő, zajos fővárosi életforma nem nyű­gözött le. Nógrád lenyűgözi? Nógrád egy ékszerdoboz, a nóg­rádi táj egy csoda! Ez talán azok­nak, akik itt születtek fel sem tű­nik de nekem, síkvidéki ember­nek részegítő. Balassagyarmat és Szécsény gyönyörű városok. Sal­gótarjánnak pedig a környéke nyűgöz le. Somoskőújfalu, Szilvás­kő - ezek szintén gyönyörű he­lyek. Ilyen környezettel kevés vá­ros dicsekedhet De más csodálni egy várost és más ott élni Amikor kineveztek, úgy érez­tem, hamar be fogok illeszkedni, mert „az én fajtám”, a cívis-kálvi­nista debreceni magyar hasonló a palócokhoz. Vagyis nehezen be­fogadó, az idegenekkel kellő tá­volságot tartó, de rendkívül jószí­vű nép. Ezért nem esik nehezem­re Nógrádban élni. Megyek a bolt­ba vásárolni, beszélgetek az em­berekkel, jó köztük lenni. Manapság pedig már futni is lát­hatnak majd a környéken, mert van egy kis pocakom, amit le kell dolgozni... A felesége meg szokta látogatni Salgótarjánban? Természetesen. Egy házas em­bernek fel kell készülnie ilyen dol­gokra, hogy néha ellenőrzést kap... Viccet félretéve: ő is szívesen jön Nógrádba. Húgával Debrecenben - „A kinevezésem után a Nagytemplomba mentünk” Feleségével 14 éve élnek együtt békességben, szeretetben

Next

/
Oldalképek
Tartalom