Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-10 / 134. szám
/ / / 7 2006. JÚNIUS 10., SZOMBAT ______________ ________________________________NÓGRÁDI BULVÁR________________________________/ „N em esik nehezemre Nógrádban élni" Dr. Ármós Sándor, Nógrád megye rendőrfőkapitánya A nógrádi rendőrség első emberével budapesti otthonában találkozom. Amíg a külvárosi kerületben bolyongok, s a megadott címet keresem, azon gondolkodom, vajon milyen érzés lehet egy fővárosi embernek vidékre költöznie, mert a munkája épp oda köti. Minderre azonban majd csak ő adhat hiteles választ Amikor megérkezem, úgy látom, még örül is nekem, hiszen addig abbahagyhatja a házfelújítási munkát, s kiülhetünk a kertbe. Szabadságon van már harmadik hete, de amint mondja, végigdolgozta ezt az időszakot is. Igaz, most másfajta szerepkörben... Mielőtt elindítanám a magnót, fogadalmat teszek, hogy szakmáról egy szót sem ejtek. No nem mintha ő kérné, de korábban annyi szakmai cikket olvastam róla, hogy most már tényleg a magánélete érdekel. Édesapja sírjánál, Bagamérban - „Ha otthon vagyok, mindig kimegyek a temetőbe” Az életem egy nyitott könyv, kérdezzen nyugodtan! - mondja, miközben hellyel kínál a kertben. Bármennyire is nyitott könyv az élete, az interneten kizárólag szakmai sikerei tűntek föl a keresőben, amikor beírtam a nevét Az, hogy honnan származik, van-e egyáltalán családja, szinte sehol sem volt feltüntetve. Pedig nem titkolom! Egy rendkívül szegény kis faluból, Baga- mérból származom. Ez egy trianoni pici zsákfalu Debrecentől keletre, épp' a határ mellett. Kemény kálvinista szülők és nagyszülők neveltek, akik mindig azt mondták nekem, hogy kisfiam, semmid nincs, csak a neved és a tisztességed. Ehhez egyetlen dolgot tehetsz hozzá, ha tanulsz és becsületesen dolgozol. Nos, így indultam neki az életnek... Mikor járt utoljára a szőlőfalujá- ban? Április 25-én, a tábornoki kinevezésem másnapján. Első utam haza vezetett. Egyébként egy héttel később terveztem a látogatást, de a sors úgy hozta, hogy egy szolgálati út miatt Debrecenbe kellett utaznom. S ha már ott voltam, elmentem a Nagytemplomba a kálvinisták ősi szentéjébe a kishú- gommal, utána pedig hazalátogattunk Bagamérba. Édesapám sajnos nyolc évvel ezelőtt meghalt, így már csak a sírjánál, a temetőben tudtam leróni a tiszteletem, ugyanúgy, ahogyan a nagyszüle- im esetében is. Édesanyámnak szerencsére személyesen köszönhettem meg a tábornoki címet. Nélküle ugyanis nem jutottam volna el idáig. El sem tudom mondani, milyen sokkal tartozom neki. Nagyon sok áldozatot hoztak azért, hogy elvégezhessem az. egyetemet Apám betanított munkás volt, „fekete vonattal” járt Budapestre, 38 évig dolgozott ugyanannál a vállalatnál, édesanyám pedig háztartásbeli volt tehát nem dőzsöltünk az anyagi javakban. Ráadásul az érettségi vizsgáim idején érkezett a családba egy pici baba, a testvérem. Éppen érettségire készültem, amikor édesanyám bejelentette, hogy testvérem fog születni. Ezek után el tudják képzelni, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültünk, amikor meghalt az édesapám... Mennyi a korkülönbség ön és a testvére között? 18 esztendő. Ő most 22 éves. Mivel a húgom 14 éves kora óta árva, igyekszem apja helyett apja lenni. Elmondhatom, hogy nagyon jó testvérek vagyunk. Nem működött a távszerelem És a házasságáról is elmondhatja ugyanezt? Természetesen. 14 éve élünk együtt tiszteletben, szeretetben. Egyetemi szerelem a miénk, hiszen együtt jártunk iskolába Miskolcon. Amikor 1991-ben végeztünk, a feleségem visszament Budapestre - mivel egyébként is fővárosi lány volt - én pedig maradtam Debrecenben, mert a tanulmányi szerződésem miatt munkába kellett állnom a GÖCS- ben, vagyis a Magyar Gördülőcsapágy Művek debreceni gyárában. A távszerelem azonban nem működött jól, s addig ügyeskedtem, amíg felbontották a szerződésemet, s szabad emberként mehettem én is Budapestre, a kedvesem után. Hogyan ügyeskedett? No nem kell tisztességtelen dologra gondolni! Akkoriban már a végét járta a magyar nehézipar, a csapágygyár pedig különösen döglődött. így amikor felvetettem, hogy mi lenne, ha felbontanák a szerződésemet, nem marasztaltak. Viszont rendkívül engedékenyek voltak, mert egyetlen fillért sem kellett visszafizetnem. Hozzá kell tennem: nem is lett volna miből. Megérkezett hát Budapestre. Mihez kezdett ezután? Elkezdtem gyártani az önéletrajzokat, rengeteg munkahelyre beadtam a jelentkezésemet mérnökként. Aztán egy banális véletlen folytán rendőr lettem. Megfogadtam, hogy szakmáról nem kérdezem, de nem tudom meg állni: miféle véletlen folytán lesz egy mérnökből rendőr? Az egyik napilapban olvastam egy hirdetést, hogy a BRFK felsőfokú végzettségű, diplomás férfiakat keres bűnügyi munkára. Gondoltam, próba szerencse, megpróbálom ezt is. Nem telt el sok idő, telefonáltak a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságról, s behívtak egy személyes elbeszélgetésre. Meglepődtem, mert a kapitányságon mindenki le akart beszélni arról, hogy rendőrnek álljak. Azt mondták, a diplomámmal és a nyelvtudásaimmal azonnal meneküljek ebből a fertőből. Engem viszont annál inkább elkezdett érdekelni ez a pálya. Ráadásul egy szenzációs csapattal hozott össze a jó sorsom, így nem volt kérdés, hogy maradok. Gondoltam, adok magamnak egy év próbaidőt, ha nem megy ez a munka, jövőre még mindig lehetek mérnök... Az eltelt éveket tekintve nagyon úgy tűnik, hogy nem bánta meg a döntését Dehogy bántam! Sőt, örülök, hogy így döntöttem. Közben a felesége is elhelyezkedett? Igen. A feleségem a kereskedelem felé orientálódott. A sors különös játéka, hogy mindketten gépészmérnökként végeztünk, és mindegyikünk teljesen más irányba indult el. Egyébként régóta vezető beosztásban dolgozunk mindketten, hiszen 1997 óta magam is rendőri középvezető, majd kapitány vagyok. „Lefekvés előtt Itthon leszek” Ezek szerint a felesége végigasszisztálta ön mellett a rendőri előmenetelét, annak összes pozitív és negatív velejárójával együtt így van. Amikor beléptem a szervezetbe, attól fogva nem volt többé számunkra sem ünnep, sem hét vége, sem szabadnap. Azt szoktam mondani, hogy a rendőri munka folyamatos, éjjel-nappali szolgálat, és ez tényleg így van. Egyébként a feleségem sem volt könnyebb helyzetben, hiszen ő szintén abban az időszakban helyezkedett el egy nagykereskedelmi cégnél, mint menedzsergyakornok és sokszor neki is éjjel kellett dolgoznia, ha jött egy szállítmány. Bár nem ismerem az életüket, de kívülállóként is meg mernék rá esküdni, hogy önnek kellett többször dolgoznia éjjel, illetve a szabadnapokon. Nyert! Eltalálta. Az első időkben még megkérdezte tőlem a feleségem, hogy mikor jövök haza. Mivel mobiítelefon még nem volt, reggel egy körülbelüli választ tudtam adni. Mondtam, hogy hét órakor itthon leszek. Aztán rendre megtörtént, hogy csak másnap este kilencre értem haza, éppen ezért egy idő után már csak azt mondtam a feleségemnek, hogy "lefekvés előtt itthon leszek". Emiatt a mai napig spha nem kérdezzük meg egymástól, hogy hova mész, mit csinálsz, mikor jössz haza, pedig már mobiltelefon is van. Őszinte leszek: nekem ez kissé bi- zarmak tűnik. Miért nem kérdezik meg? Nézze, ehhez le kellett élnünk ezt a 14 évet bizalomban, tiszteletben, és akkor ez már nem is fontos. Ha majd ön is leél egy nő mellett 14 évet, ráadásul a miénkhez hasonló jó kapcsolatban, akkor már nem lesz bizarr a dolog. Ez azt jelenti, hogy a felesége semmilyen izgalmas ügyről nem tud? Nem bizony. Semmit Nem is érdekli, vagy már megszokta, hogy a férje úgy sem mond semmit? Talán az utóbbi. Kezdetben ugyanis még érdekelte, de mivel valóban nem mondtam semmit, ma már meg sem kérdezi. A rendőr sok titkok tudója. A rendőr nagyon sok mindent megtud helyzetekről, emberekről, ügyekről. Gondoljon csak bele, milyen az, ha az ember családi körben elkezd valamit mesélni, aztán egy bizonyos résznél meg kell állnia, hogy bocsánat, tovább nem mondhatom. Hogy néz az ki? Olyan, mintha viccet mesélnék, majd a poén előtt megállnék... Bűnügyekről egyáltalán nem beszélünk itthon. A szervezetről, közösségről, beilleszkedési problémákról viszont beszélünk. Mivel a feleségem is vezető, ezért időnként megkérdezi, mi a véleményem arról, ha egy új munkatárs nehezen kezelhető. Tehát munkahely tekintetében kizárólag az emberi lélekről, vezetői feladatokról beszélgetünk, konkrét ügyekről nem. Ezt az elején nehezen viselte, de aztán tudomásul vette. Annál többet, mint amit a televízióban mondok egy-egy eset kapcsán, úgysem tudna belőlem kiszedni. Például ott volt a szegény szécsényi kislány ügye. A feleségemnek sem meséltem el azokat a borzalmakat, amelyeket ott tapasztaltak a kollégáim. Ha a feleségemmel kivételt tennék, azonnal megszegném a saját magamnak felállított szabályt, hogy munkát nem viszek haza. Egyébként ezt már az elején tisztáztuk. Nehéz titkot tartania? Egy idő után már nem. De az elején persze nekem is szokatlan volt. Ám ha az ember elfogadja, hogy ez is a szabályok betartásával és elfogadásával jár, akkor egy idő után már nem foglalkozik ezzel. Nyolc éve nem voltak moziban Mit kell a feleségének a leginkább tolerálnia a munkájában? A kiszámíthatatlanságot és a bizonytalanságot. Példát is mondok. Amikor szegény Urbán Árpád képviselő urat baleset érte azon a bizonyos szombaton, moziba készültünk. Nem tudtunk elmenni. Ehhez tudni kell, hogy az utolsó film, amit moziban láttunk, a Titanic volt Számolja ki, hány éve már ennek. Minimum nyolc. A következő film, amit meg akartunk nézni moziban, a Pearl Harbor volt. Már a jegyünk is megvolt. Épp, hogy leparkoltunk a mozi mögött, alig zártam be a kocsi ajtaját, amikor megcsörrent a mobilom. Telefonon jelentette az ügyelet, hogy az egyik rendőröm hasba lőtte a másikat az öltözőben. Munkahelyi baleset történt, azonnal indultam a helyszínre. Majd eljött a tavaly november, az a szomorú, esős téli nap. Már szintén megvettük a jegyet az egyik előadásra, amikor jött a hír, hogy mi történt a képviselő úrral a vadászaton. Fogtam a farmer- nadrágomat, mert tudtam, hogy erdőbe kell mennem, s indultam Nógrád megyébe. Ez a rendőr életében a legnehezebb. Hiába találunk ki programot. Az már csak akkor biztos, ha ott vagyunk. Vagy még akkor sem. Árulja már el, hogyan kezelik ezeket a szituációkat? Idegesek? Már nem. Az elején még felmerül az emberben a gondolat, hogy ez az egész megér-e ekkora áldozatot. Nagyon sok rendőrházasság ezért fut zátonyra, mert a másik nem tudja tolerálni ezt az életformát Én már az elején megbeszéltem a feleségemmel, hogy mire készüljön. És külön szerencsés vagyok, mert ő is hamar vezetői beosztásba került, így neki sem nyolctól négyig tart a munkaideje. Tökéletesen tisztában van vele, hogy ez a munka mivel jár. „Nem hiányzik Pest” Többször említette a beszélgetés során a vezetői beosztásukat Sokat változtak emberileg, amióta vezetők lettek? A feleségem magabiztosabb és profibb lett az emberek világában. A szó nemesebb értelmében kemény lett és felnőtt a feladathoz. És ön? Én világéletemben kellően kemény voltam. Már középiskolában is én voltam mindenki lelki szemetesládája, mindenki velem lelkizett a problémáiról, s én szerettem nekik segíteni. Ez a fajta segítségnyújtás azonban kiváltott bennem egy túlzott magabiztosságot 26 évesen hajlamos voltam azt hinni, hogy már annyit tudok a világról és az emberekről, mint még senki más. És tud? Dehogy tudok!. Tizenvala- hány éve rájöttem, hogy nagyon keveset tudok. És még nagyon sokat kell tanulnom! Annyi mindenről beszéltünk már, egyvalamiről azonban még nem. Nógrád megye... Noha ön is vidéki, mégis Budapesten alapított családot, s a nógrádi kinevezés miatt kell most a szeretteitől távol lennie. Hogy éli meg? Ez megint egyfajta sajátos szemlélet: soha semmilyen munkára nem mondok nemet. Ha úgy gondolták a feletteseim, hogy a nógrádi rendőrség élén majd megállóm a helyem, hát szívesen jöttem. Szívesen? Igen. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy érzelmileg nem viselt meg a váltás. Igenis megviSzöveg: SÁNDOR ANDRÁS Ötleteit, észrevételeit a nogradibulvar@chello.hu e- mail címen várjuk. Ajánljon figyelmünkbe újabb „áldozatokat”, találja ki, kivel folytatódjon a Nógrádi Bulvár! FM radio 100.4 seit Világéletemben csapatjátékos voltam, minden munkahelyemen csapatot építettem. S amikor el kell hagyni egy kész csapatot, az bizony fájdalmakkal jár. A régi csapattársak persze a korábbi szolgálati helyeimről hiányoznak, de eddig mindig sikerült új csapatot építenem. És Pest nem hiányzik? Csak a családom hiányzik, Pest nem. Úgy érzem, annak ellenére, hogy 13 éve a fővárosban élek, nem lettem budapesti. A nyüzsgő, zajos fővárosi életforma nem nyűgözött le. Nógrád lenyűgözi? Nógrád egy ékszerdoboz, a nógrádi táj egy csoda! Ez talán azoknak, akik itt születtek fel sem tűnik de nekem, síkvidéki embernek részegítő. Balassagyarmat és Szécsény gyönyörű városok. Salgótarjánnak pedig a környéke nyűgöz le. Somoskőújfalu, Szilváskő - ezek szintén gyönyörű helyek. Ilyen környezettel kevés város dicsekedhet De más csodálni egy várost és más ott élni Amikor kineveztek, úgy éreztem, hamar be fogok illeszkedni, mert „az én fajtám”, a cívis-kálvinista debreceni magyar hasonló a palócokhoz. Vagyis nehezen befogadó, az idegenekkel kellő távolságot tartó, de rendkívül jószívű nép. Ezért nem esik nehezemre Nógrádban élni. Megyek a boltba vásárolni, beszélgetek az emberekkel, jó köztük lenni. Manapság pedig már futni is láthatnak majd a környéken, mert van egy kis pocakom, amit le kell dolgozni... A felesége meg szokta látogatni Salgótarjánban? Természetesen. Egy házas embernek fel kell készülnie ilyen dolgokra, hogy néha ellenőrzést kap... Viccet félretéve: ő is szívesen jön Nógrádba. Húgával Debrecenben - „A kinevezésem után a Nagytemplomba mentünk” Feleségével 14 éve élnek együtt békességben, szeretetben
