Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-10 / 134. szám
2 2006. JUNIUS 10., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Előtérben a környezetvédelem A szelektív hulladékgyűjtés kedvező fogadtatása Környezetvédelmi sorozatunk harmadik részében a szelektív hulladék- gyűjtést vettük górcső alá. Az Európában már évtizedek óta jól működő módszerek, hazánkban az elmúlt években honosodtak meg. A „dobja be mindenki a magáét” szlogen, napjaink egyik legaktuálisabb mondata, hiszen a szelektív hulladékgyűjtés a jövőnk egyik záloga lehet. Ehhez azonban ismernünk kell a már bevált módszereket és a legaktuálisabb információkat. Ez utóbbiak beszerzéséhez jelenthet segítséget a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapja, valamint a kvvm.hu/szelektiv weboldal. Sorozat A kisvárosok közül Szécsény elsőkként pályázott a szelektív hulladékgyűjtés megszervezésére. A benyújtott pályázat sikeres volt. Az önkormányzat 2004. február 16-i ülésén a műemléki, idegenforgalmi és városfejlesztési bizottság javaslata alapján jelölte ki azokat a helyeket, ahol a szelektív hulladéktárolókat elhelyezik. Horváth Róbert, a polgármesteri hivatal műszáki osztályvezetője elmondta: A tárolóhelyeket úgy alakították ki, hogy az adott körzetben azok könnyen elérhetőek legyenek; „lefedjék" a várost; az ürítés, a hulladék elszállítása ne legyen akadályozva. A város déli részén a Madách és a Tavasz utcával szemben lévő téren, az északi területen a volt ÉMÁSZ épülete előtt, nyugaton a Dózsa György utca és a Ferenczi Teréz utcánál lévő területen, a városközpontban a Felszabadulási téren helyezték el a tárolókat. A két társtelepülésen, Benczúrfalván és Pöstény- pusztán is van szelektív hulladéktároló. Bartusné dr. Sebestyén Erzsébet, a város címzetes főjegyzője azt mondta, hogy a szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakítását, a tároló kihelyezését követően a lakosságot több formában is tájékoztatták a hulladék- gyűjtésnek ilyen irányú formájáról, a tárolók használatáról, azok elhelyezéséről. Az információk a helyi kábeltelevízión keresztül, a Szécsényi Napló hasábjain jutottak el a lakossághoz. Az iskolákban a pedagógusok is felhívták a gyermekek figyelemét a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségére, fontosságára és annak előnyére. Voltak nevelők, akik konkrétan is megmutatták a konténerek használatát. A lakosság kedvezően fogadta, s hamar megbarátkozott a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségével. A széles körű felvilágosító munkának köszönhetően az első alkalomtól kezdve sokan, rendszeresen használják ezeket a tárolókat. Az első időszakban a papírt, a műanyag flakonokat, a fehér és a színes üvegeket lehetett külön gyűjteni. A gyakorlat azt mutatta, hogy a műanyag flakonok tárolója gyorsan megtelt. Ezért olyan változást hoztak, hogy az üvegeket egy, a műanyag flakonokat két tárolóban gyűjtik. A címzetes főjegyző azt mondta, hogy a flakonok tárolói így is gyorsan megtelnek. A lakossághoz változatlanul az a kérésük, hogy az üres flakonokat tömörítve dobják be, nem kell mást csinálni, mint rátaposni. így kisebb helyet foglalnak el, lassabban telik meg a konténer. Az elszállítással nincs gond, a Remondis Kft. - akivel a város szerződésben áll - telefonbejelentésre jön és kiüríti a kért konténereket. A kommunális hulladék mennyisége az új szokásrendünkkel, a műanyag flakonok, tasakok térhódításával megnövekedett. A hulladék kezelésére három lehetőség adódik. Újrahasznosítás, amelynek egyik feltétele a szelektív hulladék- gyűjtés, az elégetés, a szeméttelepeken történő tárolás. Horváth Róbert úgy vélekedett, hogy a gázprogramot követően jóval kevesebb szilárd égési termék, azaz salakanyag kerül a szeméttelepre. A műanyag flakonok és egyéb hasonló jellegű hulladékok tömörítésére jó szolgálatot tett a salakanyag. A szelektív hulladékgyűjtéssel a szeméttelepen kevesebb szemetet kell tömöríteni és kisebb mennyiségű, hulladék kerül oda. A lakosság, ha igénybe veszi a hulladékgyűjtésnek ezt a formáját is, a kukájában jut elég hely az egyéb háztartási szemét elhelyezésére, nem kell a tároláshoz pluszzsákokat vásárolniuk. Egészségnap, másodszor A Nógrád megyei irányított betegellátási rendszer (ibr) második alkalommal rendez Salgótarjánban egészségnapot június 17-18-án. Schveiczer SágÓtarjaHL A rendszer 2004. szeptembere óta működik szű- kebb hazánkban, feladata a magas szintű ellátás biztosítása a költséghatékonysági elvek figyelembe vételével. Az ibr-hez háziorvosi praxisok csatlakoztak, szám szerint nyolcvan, valamint a három, megyénkben működő fekvőbeteg-gyógyintézet.- A legfontosabb célunk a lakosság egészségi állapotának javítása, a prevenció fontosságának hangsúlyozása. Ennek szellemében alakítjuk tevékenységünket. Tavaly júniusában rendeztük meg először a nagyszabású városi sportnapot. Ennek sikerén, valamint a pozitív visszajelzések alapján felbuzdulva szeretnénk hagyománnyá termi ezt a rendezvényt, így idén újra lebonyolítjuk - mondta Csordás Pétemé, ibr prevenciós koordinátor. A n. salgótarjáni hagyományőrző és egészségnapot június 17-18án tartják. Ebben az évben - az erőforrásokat összpontosítván - a Ponyipusztai Lovasok Hagyományőrző Egyesülettel, valamint a Salgó Natúra Kft.-vel együttműködve rendezik meg, helyszínéül Eresztvényt, a Salgó Hotelt és környékét választották. A szervezők igyekeztek színes sport- és családi szórakoztató programokat ösz- szeállítani. A sportversenyeken túl még számos program nyújt kellemes kikapcsolódást: például főzőverseny, íjász-, lovasíjász-be- mutató, táncház, folkvendéglő, kézművessátor.- A rendezvény szervezésében nagy segítségünkre volt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szolgálata, ugyanis az egészségnapon az ő irányításukkal valósul meg egy családi akadályverseny „Biztonságosan, boldogan” címmel. A versenyek győzteseit ajándékokkal várjuk! A program teljes ideje alatt ingyenes vérnyomás- és vércukormé- rést végzünk az ÁNTSZ munkatársainak segítségével. Szeretném kiemelni, hogy június 17-én, 14 órától kihelyezett véradást szervezünk - fejtette ki Csordás Pétemé, hozzátéve: várnak mindenkit a programra, melynek megnyitója június 17-én, szombaton 9 órakor lesz a Salgó Hotel parkolójában. Kedvezményes nyári táborok Bátonyterenye Város Sportegyesülete (BVSE) jóvoltából a tanuszodába meghirdetett nyári táborok az eredeti ártól jelentősen olcsóbban érhetők el a város és környéke gyermekei számára. így már akár Salgótarjánból és Pásztóról is megéri elvinni az uszodába a csemetéket. BáÍMftertője. - Ezek a táborok mindenki előnyére válnak: a szülőnek nem kell aggódnia a gyermek miatt, hiszen miközben ő dolgozik, az apróság szakmai felügyelet mellett tanulhat úszást és idegen nyelvet. Egész napos foglalkozások, játék, fürdőzés, szakképzett oktatók - ezekkel várjuk az érdeklődőket!- mondta Danyi Zoltán a Bátonyterenyei Tanuszoda és Létesítményüzemeltető Kht. ügyvezető igazgatója. S akkor lássuk a részleteket... Az úszás mesterfogásait Csatlós Csaba olimpikon úszótól sajátíthatják el a gyermekek, akiket négy turnusban várnak az úszótáborba: június 19-23., június 26-30., augusztus 14-18., és augusztus 21-25. között. A nyári napközit ugyancsak négy fordulóban tartják, június 19-23., június 26-30., augusztus 21-25., valamint augusztus 28-31. között (a negyedik csak négynapos!). Sporttáborba július 31-től augusztus 4-ig, illetve augusztus 7 -11. között várj ák a gyerekeket. Az angol nyelvi tábort a kezdők számára június 26-30-ig rendezik meg, míg a haladók az augusztus 21-25. közötti turnusra jelentkezhetnek. A gyerekeket minden nap 7.30 és 8.30 óra között fogadják, a szülők délután négy és öt óra között mehetnek értük. Valamennyi tábor helyszíne a bátonyterenyei tanuszoda, így nem meglepő, hogy mindegyik tartalmaz fürdőzést is. A táborozok tehát a fürdőruhát se felejtsék otthon! A díjak a napi kétszeri étkezést is tartalmazzák, de lehetőség van büfé igénybe vételére is! Jelentkezési lapok az uszoda pénztárában, vagy a titkárságon kérhetők. A részvételi szándékot folyamatosan lehet jelezni, de legkésőbb az adott tábor meghirdetett időpontja előtt négy nappal meg kell tenni, személyesen az uszoda titkárságán, vagy a (32) 553-195-ös telefonszámon, esetleg a titkarsag@tanuszoda.hu e-mail-címen. A táborok árai:- úszótábor: 9000 Ft/fő.- nyári napközi: 9000 Ft/fő/5 nap csak a IV. turnus: 7800 Ft/fő/ 4 nap - vagy csak külön 1 napra, de 3 nappal korábbi jelentkezés esetén: 2000 Ft/fő/nap.- sporttábor: 9000 Ft/fő.- angol KEZDŐ: 15000 Ft/fő- angol HALADÓ: 18000 Ft/fő Emlékeznek Juhász A: Szécsény. A városi zsidó temetőben június 11-én, vasárnap délelőtt 11 órakor megemlékeznek a munkatáborokba, haláltáborokba hurcolt és elhunyt nagyszülőkről, szülőkről, gyermekekről. Beszédet mond dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, Szécsény polgármestere. A megemlékezést tartja Verő Tamás rabbi és Biczó Tamás kántor. Bér körjegyzőségben? S. K. Bér. Körjegyzőség létrehozását fontolgatják a faluban, hamarosan képviselő-testületi döntés születhet a kérdésben. Az, hogy kivel valósítanák meg az együttműködést, még bizonytalan, ám a közeljövőben hatályba lépő, erre vonatkozó törvény várhatóan nem fog előírni kötöttséget, s olyan településekkel is lehet majd megállapodást kötni, akikkel Bér területileg nem határos. A körjegyzőség kialakítása a támogatások szempontjából sokat javítana az önkormányzat anyagi helyzetén. róla, játékot indítunk útjára. Négy alkalommal szavazhatnák kedves olvasóink, első alkalommal Mint tegnapi lapunkb an beszámoltunk június 19 én, majd június 23-án, június 30-án végezetül júliusjlOjén/Onöknek nincs, másjdolguk csak olvasni lapunk sporttudósítasait, és végigkövetni játékunkat, valamint kivágni a szavazó cédulákat ésbéküldenipőstái utón vagy személyesen éjjutatthi szerkesztőségünk címere: Salgótarján, Alkotmány út 9. Az első „félidőben” 3 mérkőzés végeredmémére tippel hetnek. Beküldési határidő: június 16-án, *^rSorsőÍá^^niusfl9^ú. 'Az^^forÓuló nyer^ényei^Nograá^Un^^^Ó^OOFt^ vásárlásiutalványa, úő^karékszövetkezet lakossági folyószámlát nyn^ár^zefencsesInyStes^k^és’azőiTío'OOO Ft-’oiheJke^b*B«MnBapMH«jflEitoR á Nógrád Megyei Hírlap 3 db negyedéves előfizetést biztosít 15 000 Ft/ertékben. JÁTSSZON ÉS NYERJEN! Hollandia-Elefántcsontpart, HAROMKO TAKAREKSZOVETKEZET