Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-09 / 133. szám

2006. JÚNIUS 9., PÉNTEK 11 SPORTTÜKÖR Az SBTC-legendára emlékeztek XIV. Zelenka István-emlékfutás Szombaton sorrendben 14. alkalommal gyűltek össze azok a nógrádi sportbarátok, akik tiszte­legni kívántak az egykori SBTC-s futólegenda, Zelenka István emléke előtt. A résztvevők ezút­tal a Balassagyar- mat-Szécsény-Rimóc út­vonalon róhatták le ke­gyeletüket. Az emlékfutás ezúttal is jó hangulatban és - ami a szerve­zőknek külön öröm volt - jó időben zajlott le, az úton ép­pen arra haladó autósok most is dudálással, integetéssel kö­szöntötték a kocogókat. A 24 kilométeres futás előtti napon a salgótarjáni sportcentrum­ban az 1976-ban 75 évesen el­hunyt maratoni bajnok emlék­táblájának megkoszorúzásá­val kezdődött a program. Szombaton a balassagyarmati temetőben Csábi Szilárd helyi testnevelő tartott egy rövid megemlékezést a klubjához egész életében hű Zelenka Ist­ván sírjánál, majd a koszorú­zást követően a megye több ré­széből összeverbuválódott fu­tócsapat (Mecser Lajos, Tepkor Zoltán, Mátrai László, Zentai József, Józsa Krisztián, Józsa Gábor, Szabó Sándor és Szmolenszky Pál) helybeliek­kel kiegészülve indult útjára. Szécsényben csatlakoztak hoz­zájuk a Szécsényi Amatőr Fu­tók Társasága (SZAFT) lelkes sportolói (Czele János, Czeléné Agnes, Kovácsáé Obrecsány Klára, Deákné Obrecsány Orso­lya, Deák Lotti és Balázsné Lehoczki Piroska) is, akik a rimóci végállomásig a csapat­tal tartottak. Rimóc határánál iskolás futók és kerékpárosok fogadták a fáradt menetet, aki­ket a sportcsarnok előtt a he­lyi szervezőtrió (Varga Bálint testnevelő, Vincze Barna és Ár­va Róbert) vezetésével vendé­geltek meg. Ezt követően Tepkor Zoltán az általa alapított vándorkupát átadta Varga Bálintnak, ame­lyet egy évre az iskolában he­lyeztek el. A szervezők meg­említették, hogy a rendezvény nem jöhetett volna létre a tá­mogatók segítsége nélkül, amit ezúton is köszönnek. ■ B. L. Az emlékfutás résztvevői a rimóci sportcsarnok előtt Kosártábor Salgótarján. A salgótarjáni Gagarin Általános Iskola a Feke­te Sasok kosárlabdaklubbal kar­öltve június 26-30. között rende­zi meg hagyományos nyári kosár­labdatáborát 7-18 éves fiúk és lá­nyok részére. Jelentkezni június 15-ig ifj. Szarvas József táborveze­tőnél lehet a 30-213-5804es szá­mon. Horgászat Hasznos. A Nógrádi Vízügyi Hor­gászegyesület pásztói csoportja jú­nius 11-én, vasárnap gyerme, ifjú­sági és felnőtt versenyszámokban a hasznosi víztározón rendezi meg házi sporthorgászversenyét A ver­senyre jelentkezni 1000 forint részvételi díj megfizetése mellett reggel ó órától a gát melletti pihe­nőhelynél lehet Sok induló, remek verseny hegyi kér ékpár Városi bajnokság, 1. futam, Salgótarján, Dolinka A napokban a Dolinkában rendezett nyitó futammal kezdetét vette a Salgótarjáni HKE hagyományos versenysorozata, a „Városi bajnokság”, mely évről évre egyre több helyi és környékbeli kerékpárost mozgat meg. így nem volt meglepő, hogy az idei első megmérettetésen összesen ötvenötén álltak a rajthoz. Bakos Gergő A Dolinkában rendezett ver­senyek erőt próbáló, rövid pá­lyán zajlanak, ahol a nézők szin­te végig szemmel tudják követni a versenyzőket. A legifjabbak­nak kiírt két kategóriában Nagy Zoltán (SHKE) és Fenyvesi Péter (Vitalitás), a hölgyeknél pedig Kiss Brigitta (Kiss A. VDSE) dia­dalmaskodott. A fenti három ka­tegória indulói még könnyített pályán versenyeztek, minden más kategóriában meg kellett még mászni plusz egy emelke­dőt, teljesíteni egy meredekebb lejtőt, és egy árokba is le kellett ereszkedni. A hobbi kategóriák­ban szinte mindenhol papírfor­ma eredmények születtek, a ju­nioroknál Varga Balázs (SHKE), a felnőtteknél immár sokadszor- ra Adame László (Nagybárkány), a szenioroknál pedig Takács Gá­bor (Szécsény) győzött. A nap a profik versenyével zárult, ahol Bene Zoltán a 18 év alattiak kö­zött folytatta idei remek szerep­lését. Zoltán idén két ezüstérem kivételével, ahol elindult, ott nyert is. A felnőtt profiknál a két legerősebb tarjáni kerekes via­dalát szemlélhet­ték a nézők. Ba­kos Gergőnek egy perccel sikerült legyőznie Vertich Tamást (mindket­ten SHKE-Speci- alized), míg a har­madik a remek formában lévő Ko- vács Norbert lett. A verseny helye­zettjei Czene Gyu­lától, a Dolinkáért Egyesület elnöké­től vehették át a jutalmakat. Szin­tén ez alkalom­mal került sor a tavalyi összetett eredmények ki­hirdetésére is. A díjakat itt Pataki János, a verseny- sorozatot több éve támogató Velosport kerékpárüzlet egyik vezetője adta át. Eredmények. 10 év alattiak: 1. Nagy Zoltán (Salgótarjáni HKE), 2. Hasznosi Máté (Salgótarjáni HKE), 3. Szép Richárd (Szé­csény). 14 év alattiak-1. Fenyve­si Péter (Vitalitás), 2. Varga Ben­ce (Salgótarjáni HKE), 3. Lőrinc Balázs (Salgótarjáni HKE). 15-18 évesek: 1. Varga Balázs (Salgótarjáni HKE), 2. Bodócs Ta­más (Salgótarján), 3. Virág Ta­más (Salgótarján). 19-34 évesek: 1. Adame László (Nagybárkány), 2. Molnár László (Salgótarjáni HKE), 3. Fodor Attila (Salgótar­ján). 35 év felettiek: 1. Takács Gá­bor (Szécsény), 2. Rákos Tamás (Salgótarjáni HKE), 3. Szalontai Zoltán (Salgótarjáni HKE). Nők: 1. Kiss Brigitta (Kiss Árpád VDSE), 2. Mikuska Nikoletta (Márkháza), 3. Szuhán Dóra (Salgótarjáni HKE). Profi 18 év alatt: 1. Bene Zoltán (Salgótarjá­ni HKE), 2. Hatházi Péter (Salgó­tarjáni HKE), 3. Lőrincz Bence (Salgótarjáni HKE). Profi 18 év felett: 1. Bakos Gergő (Salgótarjá­ni HKE-Specialized), 2. Vertich Tamás (Salgótarjáni HKE- Specialized), 3. Kovács Norbert (Salgótarjáni HKE). * * * ■* A közelmúltban rendezték meg a Szilvásvárad maratoni, mely egyben a maraton Magyar Kupa-sorozat része is volt bizo­nyos kategóriákban. A hét vé­gét megelőző egész hetes eső­zés nem sok jóval biztatta a résztvevőket, akiket a verseny napján felhőszakadás és hatal­mas sár fogadott. A mostoha időjárási körülmények számos versenyzőt eltántorítottak az in­dulástól, a Salgótarjáni HKE tagjai közül, viszont így is ren­getegen vágtak neki a 39,77, il­letve 117(!) kilométeres távok­nak. A legrövidebb távon rajt­hoz állók - s így leghamarabb célba érkezők - közül Varga Bence gyerek U13 kategóriában harmadik, Simon Roland az U17-esek között ötödik, Takács Gábor a Masters kategóriában harmadik helyezést ért el, ami­vel megalapozták a jó hangula­tot a további várakozáshoz. Idő­rendben utánuk a 77 km befu­tói következtek, ahol Bene Zol­tán U 17-ben első, Vertich Tamás a felnőtt férfiak mezőnyében második helyen végzett. A végére maradtak a 117 km-es táv befutói, akik a nap folya­mán kínok kínját élték át. A délelőt­ti rajt után 6-8 órával beérkező versenyzőknek a délután közepéig tartó folyamatos esővel, a kerék­párt és embert egyaránt megvi­selő sárral, vala­mint a pályán vá­ratlanul megjele­nő egy méter mély patakkal is meg kellett küz­deniük. Ilyen vi­szontagságok közepette két sal­gótarjáni ver­senyző teljesítet­te a távot, akik kö­zül Bakos Gergő tizedik, míg Kispál Máté hu­szonnyolcadik helyezést ért el, igen értékes pontokat gyűjtve az összetett versenyben. Eredmények. 117 km. Férfi­ak. Felnőttek (112 induló, Ma­gyar Kupa kategória): 10. Bakos Gergő, 28. Kispál Máté, Kéri István és Rácz Szabolcs helye- zetlen. 77 km. Férfiak. U17 (9 induló): 1. Bene Zoltán. Felnőt­tek (343 induló): 2. Vertich Ta­más, 69. Györke Gábor, Bajnóczi Mihály, Ferencz Gá­bor, Hegedűs Károly, Lászlók Zsolt, Sztancsek Ákos helyezet- len. Masters (58 induló): 19. Do­monkos György. 39 km. Gyere­kek. Fiúk (13 induló): 3. Varga Bence. Férfiak. U15 (24 induló): 9. Szalontai Bence. U17 (57 in­duló, Magyar Kupa kategória): 5. Simon Roland, 39. Szalontai Gergő. U19 (31 induló): 21. Hatházi Péter. Felnőttek (325 in­duló): 63. Rákos Tamás, 81. Verbovszky Nándor, 82. Gordos Gábor, 87. Pataki János, 98. Szomszéd Ottó, 101. Kaibás Kornél. Masters (87 induló): 3. Takács Gábor, 6. Melihercsik János, 35. Szalontai Zoltán. Nők. Felnőttek (77 induló): Szalontainé Takács Tímea he­lyezetten. Bene Zoltán Bajnokságok, eredmények, táblázatok Kézilabda NB ]/B, Keleti csoport, férfiak, ifjúságiak 26. forduló: Gyöngyösi FKK - Szeged KKSE 28-23, Tiszaföldvári VSE - Kiskőrös KSK 30-24, Hajdúböszörmény KSE - Orosházi FKSE 21-38, Ceglédi KKSE - Mezőkövesdi KC 32-35, Váci KSE - Fehér- gyarmati VSE 25-18, Salgótar­jáni KC - Ózdi KC 26-39, Del­fin KC Kecskemét - Makó KC 32-26. A bajnokság végeredménye 1. Mezőkövesdi KC 2623 1 2909-66947 20raháziEKSE 26231 2845-54947 3.GyöngyösiF. 2620 1 5787-58241 4. Kiskőrös KSK 26171 8732-64535 S.QzdiKC 2614210787-758 30 6 Szeged KKSE 2613112870-79427 ZTtszaSüdvár 2613211652-63127* Efthérgyarmat 2612212712-71926 9.DeíinKC 2610115663-70721 10. Viki KSE 2610016666-69217* 1L Ceglédi KKSE 26 5 219608-71712 lZHegdáböszörmény 26 7118682-81612* 13. Makó KC 26 2024557-971 -2* 14. Salgótarjáni KC 26 5120645-875 -3* Megjegyzés: a Salgótarjáni KC-től tizennégy, a Makó KC-től hat, a Váci KSE-től és a Hajdú- böszörményi KSE-től három-há­rom, a Tiszaföldvári VSE-től egy büntetőpont levonva. Heves megyei bajnokság, férfiak, felnőttek 10. forduló: Pásztó KC - Gyöngyösi FKK-VSI 22-20, Verpelét - SHS Eger II. 27-29, Mátrai KK - Szihalom 37-25. 11. forduló: Gyöngyösi FKK-VSI- Szihalom 46-17, Pásztó KC - Verpelét 30-24, SHS Eger II. - Mátrai KK 29-25. 12. forduló: Verpelét - Mátrai KK 28-32, Szihalom - Pásztó 27-25, Gyöngyösi FKK-VSI - SHS Eger II. 47-17.13. forduló: SHS Eger II. - Szihalom 28-17, Mátrai KK- Pásztó 27-35, Verpelét - Gyöngyösi FKK-VSI 20-38.14. forduló: Pásztó - SHS Eger II. 28-20, Verpelét - Szihalom 31-20, Gyöngyösi FKK-VSI - Mátrai KK 27-25. 15. forduló: Gyöngyösi FKK-VSI - Pásztó 36-27, SHS Eger II. - Verpelét 25-28, Szihalom - Mátrai KK 21-25. A bajnokság végeredménye 1. Gyöngyösi-VSI 1513 0 2 500-32426 2. Pásztó KC 15 10 1 4 453-37621 3. Verpelét 1510 1 439641115 4. SHS EgerD. 15 6 0 9 379-43612 5. Mátrai KK 15 6 0 9 460-44012 6. Szihalom 15 2013311-512 4 Heves megyei bajnokság, nők, felnőttek 12. forduló: Kisköre Jászárokszállás 26-34, Pély - Pásztó KC 28-23, Eszterházy KFSC Eger II. - Gyöngyös 33-31, Hatvani KSZSE - Heves 24-29. 13. forduló: Jászárokszállás - Pély 28-19, Gyöngyös - Hatvani KSZSE 25-25, Pásztó KC - Kiskö­re 28-15, Heves - Eszterházy KFSC Eger II. 28-28.14. forduló: Pásztó KC - Jászárokszállás 18-22, Pély - Kisköre 10-0, He­ves - Gyöngyös 21-23, Hatvani KSZSE - Eszterházy KFSC Eger II. 25-41. A bajnokság végeredménye 1. Eszterházy 11. 2. Heves 1411 1 2406-335 23 1410 1 3 364-29521 3. Gyöngyös 4. Jászárokszállás 14 9 2 3 406-349 20 14 9 1 4319-27719 5. Pély 14 5 0 9 297-34310 6. Hatvani KSZSE 14 4 1 9305-360 9 7. Pásztó KC .14 3 011295-348 6 8. Kisköre 14 2012310-395 4 Labdarúgás Kiemelt korosztályos serdülő­bajnokság, II. osztály, Közép A-csoport U15, U13 15. forduló: MTK Hungária II. - REAC 6-0, 3-2.28. fordu­ló: Vác II. - Vasas II. 3-2, 4-2; Ferencváros II. - Gyöngyös 2- 3, 2-1; Láng SK - Balassa­gyarmat 5-3, 0-2; Goldball '04-Újpest II. - MTK Hungária II. 1-6, 1-10; Bp. Honvéd II.- Fehérvár II. 2-0, 0-0; Ikarus BSE - Tatabánya II. 1-10, 3-2; Soroksár-Halászi - Újpesti TE II. 1-6 (U15-ÖS korosztály); REAC - Csepel-Halászi 4-1, 8-0. 29. forduló: Balassagyar­mat - Goldball '04-Újpest II. 3- 1, 2-0. Az U15-ÖS bajnokság állása 1.MIKIL 28262 0158-1980 2UjpestiJEE 2822 1 5 99-4067 3.RreicvárosR 2820 2 6118-3062 4. Tatabánva 28194 5128-4161 5. Gyöngyös 6. Balassagyarmat 2817 4 7 93-4855 27144 9 93-5446 ZLángSK 2714112 86-6643 8. Soroksár 2813213 60-7341 9. Csepel 2812214 76-9138 10. Vác E 2710314 45-6733 11. REAC 2810315 60-9133 12. Bp. Honvéd E 26 7 316 38-8224 EFehórvárE 14. Vasas 11. 28 7219 43-9823 28 5 419 34-12018* 15.GoldballE 29 3 3 23 51-13012 16 Ikarus BSE 28 1 423 26-158 7 Megjegyzés: a Vasas II-től egy büntetőpont levonva. Az U13-as bajnokság állása L Ferencváros E 2. MIKE 2826 2 0165-2980 2819 3 6 86-3760 3.VÍCE 2718 4 5119-4458 4. Gyöngyös 2817 5 6 70-3556 5.Scroksár-H. 6 Balassagyarmat 2617 4 5 96-3555 2717 2 8 94-4353 ZGoldballE 8.ÚjpestE 2915 5 9 73-6250 2712 411 68-4940 9. LángSK 10. Tatabánya 2810 414 71-6334 28 81010 62-6134 UVasasE UFehérvárE 28 7 516 58-7426 27 7 515 49-8726 13. Ikarus BSE 14. REAC 27 7 317 44-6724 26 4 319 53-10915 15.CsepeHi 16Bp.HomédE 26 1 322 16-162 6 26 1 223 11-1784* Megjegyzés: a Bp. Honvéd II- től egy büntetőpont levonva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom