Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-30 / 151. szám
2006. JÚNIUS 30., PENTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Köztisztviselőket jutalmaztak A nyári szünet előtt utoljára üléseztek megyénk közgyűlésének képviselői. J. A. Salgótarján. A napirendek előtt az egri Eszterházy Károly Főiskola növendékeinek, Bakos Tamarának, Csábi Ádámnak és Simon Rékának nyílt kiállítása a megyeházán. Ezután a köztisztviselői nap alkalmából Nógrád megye közszolgálatáért adtak át díjakat. Kimagasló szakmai munkájukért elismerésben részesültek: Guz- micsné Csonka Ágnes, László Ferenc és Rigó Sándor. A negyven képviselőből 34 jelent meg az ülésen, akik egyetértésben szavazták meg a napirendeket. A Lorántffy Zsuzsanna Kollégium igazgatói feladatainak ellátásával ismételten Gecse Gabriellát bízták meg. Alapító okiratok és rendeletek módosítását szavazták meg a delegáltak és egyes vagyoni kérdésekben is döntöttek. Zárt ülésen határoztak a Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázatról, amely előtt Csank Csaba, az intézmény jelenlegi vezetője és Bőgős Tamás képviselő kérték a napirend nyílt tárgyalását. Két pályázó ezzel nem értett egyet, így zárt ülést rendelt el Dóm Ottó, a megyei közgyűlés elnöke. Elismerések a határőrnapon Balassagyarmat. A Magyar Köztársaság igazságügyi és rendészeti minisztere Szent László érdemjelet adományozott Dúzs /dzse/dandártá- bornoknak, valamint dísztőr emléktárgyat Éli Zoltán ezredesnek. A határőrség országos parancsnoka dicséretben és jutalomban részesítette Kelemen Attila ezredest, Andóné Eczl Boglárka őrnagy ot és Dankó Lehel őrnagyot. A határőrség rendészeti főigazgatója dicséretben és jutalomban részesítette Lllés Attila alezredest, gazdasági főigazgatója pedig Szabó János századost. A kistérségi bűnmegelőzési központ ügyvezető elnöke tárgyjutalomban részesítette Juhász Zoltán törzszászlóst és Koplányi Tamás főtörzsőrmestert. Dúzs József dandártábornok, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatója dicséretben és jutalomban részesített 43 főt, soron kívül előléptetett nyolc főt, fizetési fokozatban előresorolt hat főt, valamint munkatársi címet adományozott Fehérvári Endre közalkalmazottnak. Továbbra is segítségre szorulnak Nógrádszakál. Helyreállt az élet a településen 48 órával a katasztrófa után. A cél az volt, hogy minden utat fertőtlenítsünk és járhatóvá tegyünk - nyilatkozta a falu első embere, Kovács József. Hozzátette: az önkormányzati tulajdonban mintegy 200-250 millió forintnyi kár keletkezett, ezen felül több millió forintos az ivóvízhálózat kára. Tisztító- és mosakodószerekből összeállított segélycsomagokat osztott szét mintegy 30 család között az ökumenikus segélyszervezet a felhőszakadás sújtotta településeken tegnap, így Nógrádszakál mellett Útkén, Egvházasgergén, Ságújfa- lun és Karancskesziben. A falvak lakosságának adományozott csomagok értéke 200 ezer forint, amely mosóport, súrolószert, kéztisztítót, mosogatószert, fertőtlenítőt, öblítőt, tusfürdőt, szappant, felmosórongyot, gumikesztyűt, törlőkendőt, és szivacsot tartalmaz. Mint azt a szervezet helyszínen tevékenykedő munkatársaitól, Fekete Dánieltől és Sasvári Gábortól megtudtuk: felméréseket végeznek a kár mértékéről és a további segítségnyújtás szükségességéről. A polgármestertől megtudtuk, hogy a tíztagú Deák család az önkormányzat segítségét kérte ideiglenes lakhatásuk biztosítására, mire a faluvezetés felajánlotta az iskolát épületét, amit a család még aznap visszautasított. A falu fiataljai személygépkocsi után kötötték a kis lajtos autót, amivel folyamatosan járták a község utcáit, így biztosítva, hogy minden ház friss ivóvízhez jusson.- Főként abból adódtak problémák, hogy az ingatlantulajdonosok figyelmen kívül hagyták a szakemberek tanácsát és azonnal a pincékből kezdték el a víz kiszivattyúzását, nem pedig az udvar és a ház környékéről - fogalmazta meg Kovács József, majd elmondta: a rászoruló családokat gyorssegélyben részesítik. Mint azt a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatójától megtudtuk, Ipolytarnóc és Nógrádszakál között több hetet is igénybe vesz a pálya helyreállítása. A megrongálódott pályaszakasz hossza eléri az 1500 métert, a becsült kár több százmillió forint. A helyre- állítás a közbeszerzés szabályai szerint kiválasztott, legkedvezőbb ajánlatot nyújtó kivitelezővel történik. A pálya kijavításáig az utasokat Ipolytarnóc és Nógrádszakál között vonatpótló autóbuszok szállítják. A tehervo- natokat más, kerülő útvonalra irányították.- Örömmel fogadtuk a segíteni szándékozókat és az eddigi felajánlásokat, de továbbra is elkel a segítség - zárta szavait a polgármester. Nem tört el a vezeték Karancskeszi. Az elmúlt hét péntekén bekövetkezett felhőszakadást követően lezárták a felszíni forrást, de - a tegnapi lapszámunkban megjelentekkel ellentétben - a vízvezeték nem tört el a településen. Testvérvárosi vizit Buják. Második alkalommal utazik a helyi sportegyesület serdülő utánpótláscsoportja az olasz testvértelepülésre, Catiago- Intimianóba. A két település közötti testvérkapcsolat onnan ered, hogy Sibylla Móllá asszony gyermekkorát Bujákon, nagyszülei kastélyában töltötte, amelynek helyén ma üdülő található. Patkós István egykori polgármester - a község múltját kutatva - vette fel a kapcsolatot az Olaszországban, a Comoi-tónál élő hölgygyei, s így innen a kötelék, amely Bujákot és az olaszországi Capiago-Intimiano városát immár több éve összeköti. Idén, a bujáki közép- és főiskolás diákok is elkísérik a fiatal focistákat a több mint egyhetes kirándulásra, s így június 30-án, pénteken 41 falubeli indul olaszországi felfedezőútra. A focimeccsek és az edzések mellett meglátogatják a település civil szervezeteit, nevesebb vállalkozásait, így például a csipkeverőműhelyt, a selyemgyárat, de strandolásra is jut majd idejük a csodálatos genovai tengerparton. A bujá- kiaknak csupán az utazás költségét kellett vállalniuk, az ellátásról a vendéglátó olaszok gondoskodnak majd. Elvitte a trafót Érsekvadkert. Világos nappal vitte el Szent Lőrinc pusztáról ismeretlen tettes július 26-án az áramszolgáltató tulajdonában lévő transzformátort, egymillió forintos kárt okozva ezzel a tulajdonosnak. A balassagyarmati rendőrkapitányság dolog elleni erőszakkal nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Harmóniában ember és természet Tanulmány az eurorégió vállalkozóiról A 13 esztendeje működő, a nagykereskedelmi berkekben és a régióban száz kilométeres körzetben ismert és elismert családi vállalkozás, a Fallós Kft. vezetői szemléletükből adódóan már az uniós csatlakozás előtt megfogalmazták a bioprogramot, vagyis a természet és az ember harmóniájára való törekvést. (Székhelyük Taron található, a Táncsics út 45/B alatt; telefonszám: 32/594-020) Céljuk egy olyan régiós tevékenység elindítása volt, melynek középpontjában az egészségmegőrzés és az emberközpontúság áll. 2002-ben úttörő munkát végeztek, hiszen az átlagember akkoriban még nem volt ráhangolódva erre a szemléletre, hogy a vegyszerlob byról már ne is beszéljünk... Az utóbbi években azonban robbanásszerű fejlődés következett be e téren. A családi vállalkozás bő két esztendeje megvásárolta a pásztói malmot és a hozzá tartozó telepet, ahol egy többfunkciós kereskedelmi egységet valósítottak meg, s hamarosan elindították a bioanyagok őrlését és népszerűsítését. Mindez szorosan kapcsolódott a nagykereskedelmi tevékenységhez, s ezzel partnereik számára is fejlesztési irányt mutattak: elindulhatnak a vegyszermentes termékek forgalmazása, a korszerű táplálkozás népszerűsítése útján... ...amelyen lapunk is végigkíséri olvasóit, összesen hat alkalommal, keddenkétés péntekenként. ▲ Salgótarján. A „Vállalkozói együttműködések lehetőségei a Neogradiensis Eurorégió: Salgótarján-Losonc tengelye mentén” címmel rendeztek konferenciát az elmúlt héten az ipari parkban található szolgáltatóházban, ahol az érintett vállalkozók egy szűk köre képviseltette magát. A városi önkormányzat részéről Méhes András alpolgármester volt jelen. A projektet 2005-ben Kovácsné Czene Csilla alpolgármester készítette elő, s a városi közgyűlésen előterjesztésével ő kezdeményezte a projekt megvalósítására kiírt európai uniós pályázat benyújtását. A pályázat sikerének köszönhetően mintegy 40 millió forintot fordított az önkormányzat a határon átnyúló gazdasági együttműködések megszervezésére. A tanulmányhoz tavaly novemberben 180 magyar és 180 szlovák olyan egyéni vállalkozóval, valamint a kis-és középvállalkozással készítettek kérdőíves felmérést, akik székhellyel és/ vagy tele|j- hellyel rendelkeznek az adott térségben. A dokumentumokban megadott fejlesztési javaslatok kitértek a vállalkozások piaci versenyképességének javítására, ezen túlmenően pedig az írás célként jelöli meg a vállalkozások és a potenciális munkaerő megfelelő felkészültségének segítését. Ezen belül szó esett a tanulói utánkövetésről, amely a képző intézmények számára pontos információkat biztosít a gyakorlati képzésen lévő diákok szakmai felkészültségéről. A múlt heti zárókonferencián Buzási Zoltán az Euroscope Tender Kft.-től az emberi erőforrás-fejlesztéssel foglalkozó tanulmányt mutatta be, dr. Kovács Zoltán az Apoka 2001 Kft.-től pedig a gazdasági kooperációs lehetőségekről számolt be az írásos munka kapcsán. Az innovációcentrikus vállalkozásfejlesztésről szóló dokumentum ismertetése elmaradt, de az önkormányzat tervei között szerepel egy nyári konferencia megrendezése, amelynek központi témája a fejlesztés lenne. Mint azt Méhes Andrástól megtudtuk, az áprilisban elkészült tanulmányt minden vállalkozóhoz és intézményhez eljuttatják, valamint - a szélesebb tájékoztatás érdekében - létrehoznak a témával foglalkozó weboldalt is.