Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-03 / 129. szám
2 2006. JÚNIUS 3., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Ahol nagy úr „Kátyú kegyúr"... Egy héttel ezelőtti „kátyúkörutunk” után ismét autóba pattantunk, s gödörvadászatra indultunk, ezúttal azonban egy közlekedési szempontból hírhedt térségbe. Nem kellett csalatkoznunk, hamar kiderült: valódi „nagyvaddal” van dolgunk. „Kátyú kegyúr” hatalma korlátlan Kisbágyon, Szirák és Palotás környékének útjain... Schveiczer Krisztián Kátyú. Témánál vagyunk, amely - mint tudjuk - az utcán hever. Országszerte, de megyénkben is már-már megszámlálhatatlanul. Szakértők szerint szőkébb hazánkban nem lehet kiemelni rosszabb, vagy jobb állapotú utakat, a helyzet mindenhol hasonló. Csak remélni tudjuk, hogy tévednek, esetleg szépítenek az illetékesek. Ha meghirdetnék a leggyalázatosabb állapotú utak versenyét, lapunk aranyra jelölné Kisbágyon, Szirák és Palotás térségét. Arrafelé szerzett tapasztalataink ugyanis lehangolóak... Pedig minden olyan szépen kezdődött! A hét közepén végre megmakacsolta magát a május, s borongós őszből ismét tavaszra váltott. Élmény volt az autózás, a kocsiban melengetett a kellemes napsütés, kint duruzsolt a szél. Viszonylag gyorsan fogytak a kilométerek, s jócskán akadt jóleső látvány a nógrádi szemnek: végre épülni láttuk a kellett taposni a fékbe: a falu határában barátságos üdvözlőtábla és egymás után három, mintegy 10-15 centiméter mély kátyú fogadja az autósokat, elfoglalva az út mindkét sávját. Ha nem akarunk szervizbe menni, tanácsos közöttük szlalomozni, s követni a már rutinos helyiek példáját, akik érezhetően óvatosan közlekednek erre. A község belterületén ugyancsak „rázós” utunk volt: a szinte mindenütt feltöredezett, lyukas aszfalt Igencsak igénybe veszi a sofőrök koncentrálóképességét. A falu határában, a Buják felé vezető úton újabb - nincs jobb szó - tankcsapda készteti lassításra az autósokat - igaz, itt jelzőtábla is figyelmeztet az egyenetlen útszakaszra. Nem véletlenül... Érzékelve esélytelenségünket számolgatásokba nem bocsátkoztunk, legyen elég any- nyi: folt hátán folt, folyton-foly- vást. A kátyúk méretéről a megelőző napok esőzései adnak igazán pontos képet: az út teljes felületén (közepén és mindkét sávEzt a szakaszt egy íróasztal mögött ülve útnak csúfolják 21-es főút - sokáig „légvárként” emlegetett - gyorsítósávjait, Pásztó közelében pedig narancsruhás kátyúzóbrigáddal találkoztunk. A jobbágyi elágazóban jobbra fordulva jött az újabb ámulat: csodálatosan kivirágzott e kis község. Előttünk eddig busz haladt, amely most lehúzódott felvenni a megállóban várakozó utasokat - s ekkor kaptuk az első „hidegzuhanyt”. A buszmegálló-öbölben keletkezett méretes kátyúk a korábbi napok esőzései során csordultig teltek, a busz kereke pedig „belecsapott a levesbe”, amelynek jó része éppen a mellette haladó autónkat érte. Az átlagos nógrádi viszonyokhoz képest is elfogadható utakon jutottunk el Szarvasgedéig, ahol azonban már kikerülni kényszerültünk több jelentős nagyságú - fogalmazzunk így - „úthibát”. A Kisbágyonba vezető éles kanyar után már erőteljesen bele Tetrls életre-halálra... Csak Itt ha nem jól kerülgetjük a kátyúkat, sokba kerül és nincs lehetőség új játékra... jában) keletkeztek 10-15 centiméter mély alkalmi „tavak”, köztük olyanok, amelyek két-három méter hosszan terültek el. A forgalom nem nagy, a szlalomozásra lehetőséget ad: tapasztalataink szerint ha teheti, itt minden autós igénybe veszi a szembejövő sávot, vagy az út legeslegszélét. Bár az utóbbi megoldást választók okkal tarthatnak attól, hogy az út menti bokrok, fák mélyen benyúló lombjai megkarcolják az autót. A Kisbágyon'és Palotás közötti összekötő szakaszon eleinte célszerű az út közepén haladni, később viszonylag elfogadható a minősége. Pár száz méter megtétele után azonban érezhetően rázósabbá válik utunk, némi vezetési rutint igényelt például, amikor - kocsink épsége érdekében - az egyik sörgyár út szélén parkoló „puttonyosa” és egy azzal átellenben fekvő méretes kátyú között kellett centizgetnünk: a két jármű szinte súrolta egymást. Mellesleg úgy tűnik, ezen a részen már kátyúzták az utat, de Palotás féle közeledve egyre inkább az az érzésünk: elfogyott az anyag. Kátyúmélység: 14,5 centi, vízmélység: 11 centi, hajóvonták találkozása tilos Nevezett községbe a szembejövő sávon jutottunk be, ugyanis azon, amelyet elvileg nekünk szentesítettek, már az elején jókora lyukak árválkodnak, s ez még hosszan így marad. Vagyis mi továbbra is célszerűnek tarAz „ezer tó” egyike Dél-Nógrádban, a maga 120 centis (azaz fél sávnyi) teljes valójában tottuk, ha szembemegyünk a szabályokkal, ám az első beláthatatlan kanyar miatt kénytelenek voltunk lehúzódni a menetirányunknak megfelelő sávba - hiába, az ember azért többre tartja önmaga, mint autója épségét. Igazságtalanok lennénk, ha elhallgatnánk kedvező tapasztalatainkat, mert azért ilyenek Is akadtak. Az Aszód felé vezető út például - főleg a korábbi tapasztalatok fényében - kifogástalannak tűnik. Nemrég még azt a szakaszt is kátyúk tarkították, amely Héhalomtól a megyehatárig vezet - most ez is viszonylag rendben van, bár itt-ott már foszladozik az aszfalt. Visszafelé, a Héhalom és Szirák közötti elágazóban ugyancsak kénytelenek voltunk a szembejövő sávba kanyarodni - háromméretes úthiba miatt tettük - de később is többször a sávváltás mellett döntöttünk: temérdek kisebb-nagyobb kátyú tarkítja az utat (amelyek nem nagyon mélyek, viszont szélesek), s mindezek mellett vízátfolyások is nehezítették a közlekedést. Egyházasdengeleg és az „Isten hozta!” feliratú tábla előtt újabb erőteljes fékezéssel kellett megóvnunk autónk futóművét. Szirákon ugyancsak hatalmas lyukak fogadtak, ám később, a falu belterületén ha nem is sokkal, de javult a helyzet. A községet elhagyva Bér irányába már jó minőségű útszakaszon haladhattunk. Lapunk második nekifutásra tehát egy eleve problémásnak tartott térséget vett górcső alá, szemben az első alkalommal, amikor - kezdetben legalábbis azt hittük - jó útra tévedtünk. A konklúzió sajnos ezúttal is hasonló: az autósok Kisbágyon, Palotás és Szirák útjain is számíthatnak futómű-károsodásra, felnisérülésre, gumiszakadásra, egyszóval: balesetveszélyre - ami legalább is megdöbbentő, de inkább felháborító annak tükrében, amennyi pénzt a benzin és a gázolaj árába épített útalapba fizetünk a kutakon. Persze örülünk, hogy (nagyrészt az adófizetők pénzéből) országszerte autópályák épülnek (amit később díj ellenében használhatunk), de közben a vidék útjai szinte teljesen tönkrementek. Ez lassan ott, a bársonyszékben is feltűnhetne...
