Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-21 / 143. szám
10 SZOLGALTATAS 2006. JUNIUS 21, SZERDA IMP BHHHMHM Szeretettel köszöntjük névnapjukon Alajos, Leila nevű olvasóinkat! Alajos. Germán eredetű név, jelentése: egész + bölcs. Női párja az Alojzia. Degré Alajos az 1848-as márciusi ifjak egyike volt, aki később a szabadságharcban huszártisztként harcolt. Mint író, színműíró aratott sikert humoros műveivel, kortörténeti forrásként jelentős emlékiratával, ffauszmann Alajos építész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, akinek nevéhez fűződik a jelenlegi Néprajzi Múzeum. Leila. Perzsa eredetű név, jelentése: sötét hajú. Nap kel: 4.47, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kel: 1.36, nyugszik: 16.29. KÁNIKULA, NAPSÜTÉS ZIVATARFOLTOKKAL Nógrád megyében ma nagy valószínűséggel folytatódik a tikkasztó meleg. Nagyrészt derűs lesz az ég, de délutánonként foltokban igen erős zivatar alakul ki. (Jégeső, szélvihar, felhőszakadás.) Ennek helyi valószínűsége viszont csupán 1-2%. Ma a jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 33. csütörtök reggeli minimuma 20 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: pénteken hajnalban Észak-Magyarországon és a határon túl különösen sok esőre, áradásra van kilátás. Pénteken napközben és szombaton átmeneti, kismértékű hőmérséklet-csökkenésben reménykedhetünk. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás, Közlekedés-meteorológia: a helyi zivatarok komoly közlekedési veszélyt is okoznak. Vízátfolyások, ágletörések stb. Az előrejelzés bizonytalansága: péntekig .KICSI". További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) Vizhómerséklet Duna 18-21 nC Tisza 17-22 “C Balaton 24 C Velencei-tó 27 C Fertő 25 cC Tisza-tó 20 °C Pollen Csalán közepes Gombák közepes Pázsitfűfélék magas TAR BETŰI OBOA VEGE! i ► ♦ RIA RADNÓTI MIKLÓS VERSE ANGOLNA COBURG FOLYÓJA LAOSZ RÉSZE! ELŐTAG: KLÓR SZLÁV FÉRFINÉV HARCÁSZATI ► ▼ T ▼ ▼ CSEREÉRTÉK I* ELBOCSÁT ► CINIKUS ÖLTÖGET MEGTERMÉKENYÜL ELHALAD ELEVE MEGLÉVŐ L ▼ SOHA, NÉMETÜL ► T APRÓ PÓKFÉLE RADÍR ELEJE! PÁRIZSI DIVATCÉG ► ▼ KÁLIUM, LANTÁN ► ▼ HÓNAP, RÖVIDEN LÉTEZIK L IDEJÉTMÚLT ► ▼ VERSENYÁLLAT VÉGZŐDÉS ► ▼ DIAGONALS L ANYÓS ► MEÖFEJTÉS: VTíLNINVN Június 19-i 9 11 15 25 26 31 35 36 39 42 RENT) nyerőszámok 43 45 49 51 55 63 72 73 75 77 T ARGYNYEREMENY SORSOLÁS A CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZETNÉL! 2006. JÚNIUS 1-től DECEMBER 10-IG! Sorsjegyet adunk minden 100 000 Ft hitel felvétele után, pl.: 5 000 000 hitel esetén 50 db-ot. FŐNYEREMÉNY: FORD FIESTA (5 AJTÓS) Igazgatóság { > NAPI HOROSZKÓP '• ikrek (V. 21—vi. 21.) Elhatározza, hogy most valami gyökere- "ú sen mást csinál, mint eddigi, rutinos szokásai közepette. Talán kiéli művészi ambícióit. rák (vi. 22—vii. 22.) Hajlamos arra, hogy mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítson a kelleténél. Ma például apróságokon is felbosszantja magát. Ne tegye! oroszlán (vii. 23-vin. 23.) Könnyen veszi az akadályokat és semmilyen nehézség nem térítheti el céljától. Érzelmeiben a barátság nagy szerepet kap. Ha magányos, most bátran ismerkedhet. szűz (Vili. 24—ix 23.) Egy különleges étel iránti vágyakozása a konyhába készteti. Ha a sütés-főzést egy kellemes fiatal baráttal végzi, akkor ez a tevékenység játékos időtöltéssé alakul át. mérleg (ix. 24—x. 23.) Anyagi ügyeiben inkább a kényszer, mint a józan megfontolás irányítja tetteit. Fejezze be a régóta húzódó teendőit, hogy jusson idő egy jól jövedelmező feladatra. skorpió (X. 24—xi. 22.) A hivatásában egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelni. Új kihívásokat tartogat ez az időszak. A szerelemben most Önnek is többet kell adnia. nyilas (xi.23-xii.2i.) Váratlanul a főnökébe botlik egy társaságban. Mindenesetre megtalálják a módját annak, hogy úgy viselkedjenek egymással, hogy az a kedvükre való legyen. bak (xii. 22-1.20.) Ön általában nagyon szeret a rendes kerékvágásban maradni - most azonban jót tesz egy kis változás. Új inspirációkat kap a bolygóktól. vízöntő (i. 21-M. 20.) Olyan célokat tűz maga elé, amelyek hosszú távra érvényesek. Eddig leginkább a karrierjére és a külvilágra koncentrált, most a belső energiáira összpontosít. halak (ii. 21-m. 20.) Azon fáradozik, hogy minél jobban megfeleljen az állandóan változó körülményeknek. Romantikus szerelemre számíthat partnerével. kos (iii.2i-iv.20.) Karrierjében igen szerencsés változás várható, amit már időszerűnek tart. A jövendőt érintő célokról most már elgondolkodhat. Igencsak élvezi a szerelmet, amire rátalált. bika (ív. 21—v. 20.) A Hold a Bika jegyén halad, amikor is pénzügyei kedvezően alakulnak. Most igazán zajlik az élet körülötte, nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem. Rádió- és televíziómüsor-ajánlat 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 56-os napló 9.05 Szünidei matiné 10.00 Kölyökidős kalandok 11.05 Pláza (olasz sorozat - 230/19-20.) 12.00 Híradó délben 13.00 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 13.30 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 14.05 Max, a zsaru (portugál krimisor. -52/18.) 14.55 Kormányváró 15.22 Mozi zongorára (13.) 15.30 Szerelmek Saint-Tropez-ban (francia sorozat-74/41.) 16.25 Református ifjúsági műsor 16.30 Útmutató 17.00 Életképek (magyar sorozat-50/8.) 17.35 A nagy vita 18.10 Híradó 18.14 Körzeti híradók 18.20 56-os napló 18.30 Esti mese 18.50 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember (an.-fr.-am. vígjáték, 2002) 22.35 Kultúrház 23.00 Híradó. Időjárás 23.10 Sporthírek 23.15 56-os napló 23.20 Az áruló csókja (amerikai film, 1998) Nem árt, ha egy nősülni készülő fiatalember érzelmileg és anyagilag biztos talajon áll. Amennyiben ezek nem adottak, akkor legalább a származása legyen makulátlan. Ha ez is hiányzik, akkor már csak egy jól kitalált név segít, amivel el lehet hódítani egy szép és gazdag londoni hölgy szívét. De mit lehet akkor tenni, ha a felvett név egyszer csak megelevenedik? 21.35 Pink Budapesten 22.05 Szerda este 5.30 Kárpáti krónika 5.40 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 Válaszd a tudást! 12.00 Híradó délben 13.00 Héthatár 13.40 Kívül-belül 13.45 Domovina 14.15 Srpski Ekran 14.40 A Calcutta trió műsorából 14.50 Kívül-belül 15.00 Sírjaik hol domborulnak? 15.25 Napnyugta 18.00 Kalandos nyár (francia sorozat-142/13.) 18.50 Sandokan (rajzfilmsor.) 19.15 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 A szomszéd (amerikai thriller, 1999) 22.55 A KGB titkos szexaktái (amerikai-angol dok.-film) TV 2 6.00 Totalcar 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka Reggeli magazin 9.10 Szóda 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat - 89.) 12.00 Észbontó 12.55 Tiszta őrület (amerikai vígjáték, 1994) Maurice L. Pogue a legtehetségesebb, legsikeresebb és legkeresettebb detektív a városban. Szeretné megtudni, hogy ki is ő? Hát arra ő maga is kíváncsi. Pogue magándetektív karrierje csúcspontjához érkezett: koronatanú lehet a veszélyes maffiafőnök ellen indított gyilkossági perben. Csak egy aprócska problémája van, ugyanis nem emlékszik a gyilkosra, a bűntettre, de még a saját nevére sem. Az amnézia egy ritka fajtájában szenved, melynek jellegzetessége, hogy az égvilágon mindent elfelejt abban a pillanatban, amint elalszik. 15.05 Anita, a bűbájos bajkeverő (kolumbiai-am. sor. - 227.) 15.35 ió barátok (amerikai vigjátéksor. - 55.) 16.05 Pacific Blue (amerikai akciófilm-sor. - 50.) 17.00 Lisa csak egy van (német sorozat-102.) 17.30 Hetedik mennyország (am. vígjátéksor.-202.) 18.30 Tények Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Jóban-rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív 20.10 Columbo (amerikai krimi, 1978) Kay Freestone biztosra vette, hogy előléptetik a munkahelyén. Amikor azonban ezt a főnöke, aki egyben a szeretője is, megakadályozza, Kay egy tökéletes gyilkosságot visz véghez, egy tökéletes alibivel. Columbo hadnagynak több gyanúsítottja is van, de érzi, hogy Kay nyert legtöbbet a férfi halálával. Bizonyítani azonban nem könnyű, de tudjuk, hogy tökéletes bűntény nem létezik. 22.10 Doktor House (amerikai sorozat-14.) Közben: Kenósorsolás 23.1010-8: Veszélyes őrjárat (amerikai krimisorozat - 2.) nn KLUB 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli Süss fel, nap! Ébresztőshow 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 13.25 Aranyra szomjazva (francia vígjáték, 1993) 18.30 Híradó. Esti kiadás 19.00 Fókusz Közszolgálati magazin 19.45 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 Labdarúgó-vb Hollandia-Argentína vagy Elefántcsontpart- Szerbia és Montenegró 23.00 Labdarúgó-vb Összefoglaló 23.45 Reflektor 24.00 Pofonláda (am. akciófilm. 1996) 21.10 Miami helyszínelők (amerikai krimisorozat) 22.30 X-akták (amerikai sci-fi sorozat) 23.30 A halottkém (amerikai krimisorozat) DUNA TV VIASAT @ Urbain Donnadieu az arany megszállottja, foglalkozására nézve építési vállalkozó, aki előregyárlott házakat állít fel Franciaország-szerte. Nem is lenne semmi baj, ha egy bizonyos Fleurette Moulin, az adóhivatal munkatársa váratlanul fel nem bukkanna, Moulin kisasszony ugyanis szenvedélyesen vadászik az adócsalókra. És miután Urbain jelentős profitot titkolt el a hatóságok elől, a hivatal szagot kap és több mint féléves vizsgálódás után, hihetetlenül magas összeg megtérítésére kötelezik. Ekkor támad Urbain gondos nagyanyjának a zseniális ötlete: unokája csábítsa el a tisztviselőnőt... 15.05 Disney-rajzfilm 15.30 Labdarúgó-vb Portugália-Mexikó vagy Irán-Angola 18.00 Egy rém rendes család (amerikai vígjátéksorozat) 7.00 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) 8.00 Stingers (ausztrál krimisor., ism.) 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor., ism.) 10.00 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Vadmacska (venezuelai sorozat) 12.10 A liliomlány (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Stingers (ausztrál krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch (amerikai akciófilm-sorozat) 17.25 Ally McBeal (amerikai sorozat) 18.30 Will és Grace (amerikai sorozat) 19.00 Nevess csak! 20.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) 23.55 Big Daddy Wilson & Mississippi Grave Diggers (2/2.) 5.25 Kárpáti híradó 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel 8.00 Kikötő (ism.) 8.30 Prizma íism.) 9.00 Szünidei matiné 9.30 Skippy kalandjai (ausztrál sorozat - 39/3.) 10.00 Felelet az életnek 10.30 Bűvölet (olasz sorozat, ism.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Szerelmes földrajz 14.30 Modern művészet (angol sorozat-24/9.) 15.00 A világörökség kincsei 15.15 A harmadik bolygó (spanyol sorozat - 26/5.) 15.45 Masszázsvarázs 16.00 Négyzetméter 16.30 Világunk 17.30 Kikötő Kulturális magazin 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet (olasz sorozat-40.) 20.00 Amerikai nagybácsi (olasz sorozat -8/2.) 21.40 Híradó. Sport 22.05 Közbeszéd 22.30 Visszajátszás (amerikai film, 2001) KOSSUTH PETŐFI Szent István Rádió Eger Óránként: Hírek. Időjárás. 5.39 Falurádió. 6.33 Az én hazám. 8.00 Krónika. 9.04 Napközben. 10.00 Krónika. 11.20 Beszélni nehéz! 11.35 Oroszórák. 12.02 Krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 T örvény könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 A református egyház félórája. 14.00 Krónika. 14.10 Zene-szóval. 15.08 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.15 „Magyarországról jövök...” 17.05 Digitális. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Krónika. 19.00 Határok nélkül. 19.30 Sport. 19.50 Mese. 20.04 Aranyemberek. 20.35 Patrik Ouredník: Europeana. 21.05 Magyarok a nagyvilágban. 22.00 Krónika. 22.30 Mérleg. 23.04 Nagy mesterek... Óránként: Hírek, Időjárás. 6.05 Kívánságreggel. 7.04 Labdarúgó-vb-híradó. 8.40 Sportreggel, 9.15 Petőfi-délelőtt. 11.05 Sport 11.10 Gordiusz-plusz. 11.15 Hogy vagyok? 11.38 Zöld jelzés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Sport. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Zeneszerda. 16.01 Művészportrék a rádió dalszínházának emlékkönyvéből. 17.00 Csúcsforgalom. 18.01 Labdarú- gó-vb-híradó. 18.05 Új generáció. 18.35 Lelátó - Sportmagazin. 21.04 Nagyítás. 22.00 Óhajok hídja. 23.05 Sporthíradó. 23.20 Bemutatjuk a Pawlik trió „Anhelli” című CD-jét. 0.10 Éjszaka 5.00 Napköszöntö. 7.00 Szentmise. 8.15 Játék. 9.05 A szeretet szavával. 10.05 Közélet. 11.05 Évezredek asztalánál. 12.00 Harangszó. 13.05 Könyvszemle. 13.40 Népzenei kincstár. 14.05 Az élet megy tovább. 14.35 Neuma. 15.15 Hét végi levél. 15.30 Hitvalló. 16.06 Kívánságműsor. 16.30 Mi fán terem? 17.00 Kora esti hírmond. 18.00 Rózsafüzér 18.35. Közelkép 19.10 Iránytű. 19.35 Esti mese. 20.10 Beszélő könyvek. 20.40 Hálagála. 21.05 Sziluett. 22.10 Közélet. 23.53 Napbúcsúztató, esti ima. 24.00 Himnusz SPORT 1 14.45 Póker European Open Poker 16.45 Tenisz, Wimbledon 2000 Férfi egyes döntő 20.15 Arany pillanatok 20.30 Mai helyzet 20.45 Bokszutca Kanadai Nagydíj 21.15 Kalandsportmagazin 21.45 Dél-Amerikából jöttünk... 22.45 Kosárlabda, NBA 1.45 Mai helyzet (ismétlés) 6.35 Kockahas 7.05 Mediterrán fieszta 8.15 Autóálmok és legendák 9.15 Szárnyalni Kanada egén (8-9.) 10.25 Irány a nagyvilág! (18.) 11.25 Ép testben ép lélek 12.35 Jóban, rosszban, hatalomban (3.) 13.30 Veszélyes vadvilág (3.) 14.25 Merész régész (4.) 15.00 Telefortuna 16.05 Autók: a formatervezés (1.) 16.40 Szombat esti konyhaláz 17.15 Kagylók és társaik; Földigiliszták és társaik 17.40 Zamatos Európa 19.00 Térképészek (3.) 20.05 Nagy Katalin 21.00 London: egy világváros története 21.55 Ássuk ki a csatabárdot! 23.00 A holnap harci eszközei 24.00 Négylábú szomszédaink HALLMARK 6.00 Betartott ígéret: Oksana Baiul története (amerikai film, 1994) 7.45 A sötétségen túl (am. film, 2003) 9.30 David Copperfield (am. film, 1999-2/1.) 11.15 Halálos tévedés (am. film, 1986) 13.00 Amynek ítélve (am. sor.) 14.00 Betartott ígéret: Oksana Baiul története (amerikai film, ism.) A film Oksana Baiul olimpiai aranyérmes sportoló történetét meséli el, aki hároméves korában kezdett műkorcsolyázni, és az évek során személyes tragédiái, a kíméletlen versengés és a politikai gáncsvetések ellenére világbajnokká küzdötte fel magát a gyorsan változó világban. 15.45 Ed . (amerikai vígjátéksorozat) 16.45 Amynek ítélve (ism.) 17.30 David Copperfield (amerikai film, 1999-2/2.) 20.15 Gyermekeink védelmében (amerikai film, 2003) Julie Posie megdöbbenve jön rá, hogy tinédzser lánya majdnem egy, áldozatait az Interneten keresztül kiválasztó gyilkos prédája lett. Julie a helyi hatóságok segítségével saját magát használva csaliként próbál meg a gyilkos közelébe férkőzni. 22.00 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (amerikai krimisorozat) TARJÁNI TV 9.00 Hírfüzér 9.30 Info Tv 15.00 Grand Prix 16.00 Info Tv 17.00 Akarj élni! 17.30 Csacska angyal (38.) 18.30 Hírfüzér 19.00 Emlékezés a holokauszt salgótarjáni áldozataira 19.30 Kék, zöld, fehér ( 19.35 Mesteremberek 19.50 A bárányhimlő szövődményei (kisfilm) 20.00 Hírfüzér 20.30 Hírháló az ország hírei 21.00 Gonosz birodalom (hongkongi akciófilm) 23.00 Mindörökké Júlia! (argentin filmsor., 38.) NÓGRÁD Ét HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96., kiadó: Salgótarján, Kassai sor 6.. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítöknél a 06-30-475-83-80-ás telefonszámot. Az áruspéldányokat teijeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft, negyedévre 4785Tt, fél évre 9570 Ft, egy évre 19140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zárnappal auditálta. ______________________________________________________________________________________________________________ I szerkesztőségi rendszerrel készült