Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-19 / 141. szám
4 2006. JÚNIUS 19., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Jogszerűtlen volt a közbeszerzés Mint Olvasóink előtt bizonyára ismert, a közelmúltban több cikkünk is foglalkozott megyei közbeszerzésekkel. Tordai Péter, a Styl-Bau Kft. cégvezetője a salgótarjáni autóbusz-állomás rekonstrukciójára kiírt eljárást kifogásolta meg, amely során cégét és egy szintén helyi vállalkozást az eljárásból kizártak. Akkor jelezte: döntőbizottsághoz fordul. Nos, a Közbeszerzési Döntőbizottság a napokban meghozta határozatát, és részben a kérelmezőnek adott igazat, elmarasztalva az eljárás lefoly- tatóját, egymilliós pénzbírság kiszabása mellett. A határozat szerint az első sikertelen eljárást követően indított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást a kiíró jogszerűtlenül alkalmazta és ezzel vétett a Közbeszerzési Törvény 125.§ (1) és (2) ellen. A további panaszaikat a kizárás jogszerűségét illetően elutasította. Tordai Péter - Az a groteszk helyzet állt elő, hogy egy jogszerűtlen eljárás során jogosan zártak ki minket - mondta el lapunknak Tordai Péter. - A fő gond az, hogy elvileg az eljárást újra le kellett volna folytatni. Időközben azonban a jogorvoslati eljárás elhúzódása alatt, a törvénytelen eljárásban kihirdetett győztessel ajánlatkérő vállalkozási szerződést kötött, amely nem bontható fel, hiába lett igazunk. Kártérítési igényünket esetleg polgári peres úton tudjuk érvényesíteni. Tanúság: hiába lett miénk az erkölcsi győzelem, nem váltható apró pénzre... Ez a mai magyar valóság! Számos budapesti székhelyű cég mellett a nemrégen térségünkben lefolytatott közbeszerzési pályázatokon Tordai Péter cége is benyújtotta pályázatait, köztük külföldi tulajdonú fővállalkozásokkal foglalkozó részvénytársaságok, úgynevezett „iroda- cég”-ek is. Már a közbeszerzési kiírás feltételei is úgy lettek kialakítva, hogy a megyében és hazánkban hírnevet szerzett és alkalmasságát már sokszor bizonyított kis-, és középvállalkozások a versenyben csak korlátozottan indulhattak. Mint akkor Tordai Péter nyilatkozta, számukra is talány, hogy tud egy- egy építésvezetővel és művezetővel felvonuló vállalkozás a helyieknél jobb minőségben és olcsóbban dolgozni? Az is megoldatlan rejtély, hogy fog ígéretéhez híven helyi vállalkozásokat alvállalkozóként bekapcsolni, mikor előzetesen senkit közülük nem keresett meg és a kiírás szerint a pályázatban nem nevesített és minősített. Tordai Péter - mint kamara elnök - megerősítette, hogy a Nógrád megyei Kereskedelmi és Iparkamarában a közelmúltban megtartott elnökségi ülésen elhatározták, hogy kialakítják a megyében lezajló közbeszerzések monitoring (figyelő) rendszerét, és a közeljövőben konkrét számokról és tendenciáról fognak beszámolni. Emellett a nyilvánosság erejét is fel kívánják használni annak érdekében, hogy a jövőben több helyi vállalkozás kapjon lehetőséget közbeszerzési eljárás keretében, ezzel is segítve a nagyfokú munkanélküliséggel sújtott megye foglalkoztatási rátájának emelkedését. TNL Delphi nyílt nap Balassagyarmaton Nyílt napot tart e hét csütörtökön a Delphi Balassagyarmati gyára. A helyi munkaügyi központ és a Delphi- Calsonic Magyarország Kft. közös eseményén az érdeklődőknek lehetőségük lesz megtekinteni a gyárat, megismerkedni a cég tevékenységével és a munkalehetőségekkel. Az érdeklődőket 8-tól 11-ig szakemberek kalauzolják a gyárban (Szügyi út, Déli Iparterület) - tájékoztatta lapunkat Szabó Illés humánerőforrás igazgató. Mint ismert, az autóalkatrész beszállítóként ismert világcég öt éve telepítette egyik gyártóbázisát Balassagyarmatra, ahol zömében légkondicionáló kompresszorokat gyártanak, személygépkocsikhoz. Mára a gyár létszáma elérte a 450 főt, melyből 260-an dolgoznak közvetlenül a termelésben. Szabó Illéstől megtudtuk, hogy a nyílt napot is szeretnék kihasználni a helyi munkaerő felmérésére, hiszen a gyár rendszeresen keres munkavállalókat, illetve beszállítókat. Mint mondta, jelenleg is több mérnöki pozíció nyitott, illetve a növekedésük során folyamatosan fogadnak jelentkezéseket fizikai munkakörökbe is. Emellett kiemelten fontos számukra, hogy minél jobb kapcsoltatokat építsenek ki közvetlen környezetükkel. A nyílt nap megrendezése sok tekintetben segítheti a balassagyarmati kistérség hamarosan aláírandó foglalkoztatási paktumát. Erre egy közelmúltban írt levélben hívta fel a figyelmet Faragóné Oczot Mária, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségvezetője és Lombos István, a kistérségi társulás elnöke. Napáinkban felértékelődik az érdekképviseleti munka- vallja Gazsi Ferenc, a VOSZ megyei elnöke Mozgalmas első fél évet tudhat maga mögött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ). Mind helyi, mind országos szinten megtörtént a tisztújítás, javaslatukra megvalósult a Széchenyi-kártya keretének 25 millió forintra emelése, sőt, az első kártyákat már át is adták ünnepélyesen. Eközben a gazdasági bajok is a fókuszba kerültek, e téren is folyamatosan hallatták szavukat. Tevékenységüket vettük górcső alá az újraválasztott Nógrád megyei elnökkel, Gazsi Ferenccel. TNL- Milyen szervezeti események voltak az első félévben? - kérdeztük elsőként.- A VOSZ-ban most a tevékenységek számbavétele, az eredmények regisztrálása, a hiányosságok feltárása történt meg, vagyis a beszámolás időszaka zajlott. A megyei közgyűlésünkön márciusban és az országos küldöttgyűlésen májusban áttekintettük az elmúlt három évet és megválasztottuk az új vezetőséget.- Miről adott számot a megyei elnökség?- A megyei elnökség és a tagság egy nagyon eredményes, sok új lehetőséget megteremtő három évet tudhat maga mögött. A 2002-ben elindult Széchenyi-kártya a megyei vállalkozók között is nagyon hamar kedvelt lett, így 2003- ban és 2004-ben az ország 3 legtöbbet forgalmazó megyéi közé tartoztunk, de még most is az 5 legeredményesebb megyéjében vagyunk. Ez egy igazi siker, mert közben 1-ről 25 millió forintra nőtt a keretösszeg. Több olyan kezdeményezésünk indult el és lett ma már hagyomány, amelyeket csak itt, Nógrádban csinálunk. Ilyen a tagsági kártya, amellyel egymásnak adnak kedvezményt a VOSZ-tagok. Az üzletekben és irodákban kihelyezett tábla jelzi, hogy a vállalkozás a VOSZ tagja. 2003-ban volt először, s azóta minden évben megtartjuk a Vállalkozók Napját, amelyet májusban majális formájában rendeztünk. 2002-től minden év végén „Év vállalkozója” oklevéllel ismerjük el öt, hat jól dolgozó vállalkozás, cégvezető munkáját, tevékenységét, példaszerű vállalkozását. 2005-ben csatlakoztak kereskedőink az EU Kereskedők Napjához, amely igazán jól sikerült akció volt, s a Nógrád Megyei Hírlappal közösen szerveztük meg. 2005-ben 8 megye - köztük Nógrád - részvételével megrendeztük a megyei Príma-díjat, ahol vállalkozók döntöttek és díjazták a megye oktatásában, képzőművészetében, népművészetében kiemelkedő tevékenységet végző személyeit. Nagyon jó és komoly visszhang- \ ja volt e rendezvénynek. Újra in- ^ dítottuk a KAPOCS újságunkat is. Ezen kívül több szakmai, pénzügyi, pályázati előadást szerveztünk vállalkozóknak. Kiemelném Veres János pénzügy- miniszter 2005-ben tartott előadását. A VOSZ Nógrád megyei szervezetének és az elnökségnek az elmúlt három éves tevékenységét jónak, hasznosnak ítélem meg. A tagság és az elnökség tagjainak hitelessége, példamutatása segítette elő, hogy a most hétéves szervezet a megyei vállalkozók egyik legelismertebb szakmai csoportja. Ezen kívül a megyei szakmai hivatalok, hatóságok is odafigyelnek észrevételeinkre, kikérik véleményünket. A VOSZ országos elnökségének értékelése alapján a megyei VOSZ közösségi tevékenysége benne van a három legjobb között az országban, s erre igen büszkék vagyunk.- Most öt évre választották meg az elnökséget Változott-e a testület összetétele?- Igen, a korábbitól eltérően a mostani elnökségek öt évre kaptak bizalmat. A megyei jelölőbizottság is úgy látta, ahogy én gondoltam: eredményes csapaton nem kell változtatni. Nálunk mindössze egy elnökségi tag kérte felmentését, a többiek továbbra is vállalták a munkát. így a megyei elnökség társelnöke lett Szabó Károlyné, Laluja Imre és Ondrék Alfréd. Területi vezetőink: Juhászáé Bártfai Ildikó, Bajnóczi Tiborné, Bódi Vincze, Both József, Csonka László és Doman László. Én úgy értékelem, hogy ez a csapat 2002-től is aktívan és eredményesen dolgozott, s ezt fogja tenni a továbbiakban is. Az országos elnökség ügyvezető elnöke újra Demján Sándor lett, s 14 társelnök segíti munkáját. Gazsi Ferenc- Ön szerint melyek a következő id& szak legfontosabb feladatai?- Az emberek, a vállalkozók egyre jobban látják, hogy egyedül, magányosan nem lehet eredményesnek lenni. Mindinkább igénylik, hogy tartozzanak egy csapatba, egy közösségbe, egy szervezetbe. Mi természetesen szeretnénk olyan eredményes és vonzó munkát és tevékenységet végezni a vállalkozókkal, a vállalkozókért, hogy mind többen gondolják úgy: nekik a VOSZ ehhez a legmegfelelőbb csapat. Egyébként is a VOSZ a vállalkozók legnagyobb és legerősebb érdekképviseleti szervezete országosan. Ezt itt a megyében is szeretnénk megvalósítani és ehhez sok tagra van szükségünk. Az év hátralévő részének két legfontosabb feladata: a Széchenyi-kártya Klub felfejlesztése és a PRIMA-díj ünnepségének lebonyolítása. A PRIMA-díjat alnédia társainkkal együtt június 20-án hirdetjük meg, a javaslatokat augusztus 31-ig várjuk és november végén fogjuk átadni, de erről részletesebben majd a későbbiekben. A Széchenyi-kártya Klub a VOSZ egy új kezdénié- nyezése, amelyet csak VOSZ-tagok vehetnek igénybe. Ez azt jelenti, hogy nagy szolgáltatók lép- '•’»■«s nek be a rendszerbe és adnak a kártya tulajdonosoknak kedvezményeket. Már tagja a rendszernek egy benzinkút-hálózat, ahol olcsóbban lehet tankolni, egy autós cég, ahol 6 féle személy- és több típusú kisteher autót lehet kedvezménnyel vásárolni. Had emeljem ki az egyik mobilszolgáltatót, amelynél 3-6 készülék közötti ingyenes beszélgetési csomagot ajánlanak. Ez már az egyik salgótarjáni szakboltjukban igénybe is vehető. További részletes felvilágosítást a VOSZ-irodában nyújtunk.- Önök hogyan értékelik az ország jelenlegi gazdasági helyzetét?- Reméljük, az ország gazdasága mielőbb újra kedvező pályára áll, a piaci lehetőségek bővülnek. Több lehetősége lesz a vállalkozóknak az eladásra, értékesítésre, mert akkor a nehézségeket is könnyebben lehet elviselni. Természetesen az adóterhek csökkentésének céljáról nem mondunk le. Úgy gondolom, megtisztelő, jó érzés ma Nógrádban VOSZ tagnak lenni, mert megismerést, partnerséget és egy jó csapatot jelent a vállalkozóknak, ahol HELYZETBE HOZZUK EGYMÁST.