Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-15 / 138. szám
2006. JÚNIUS 15., CSÜTÖRTÖK ELETMOD Legnagyobb ellenségünk: a tükör képzelt csúnyaság A nők több mint fele nagyon elégedetlen saját külsejével Majdnem minden nő elégedetlen a külsejével - gyakran alaptalanul. Ez az érzés beteggé tehet: a pszichológusok beképzelt csúnyaságnak nevezik. Dreissiger Ágnes A nők ötvenhat százaléka elégedetlen azzal, amit a tükörben lát. Mert mindannyian vonzóbbak szeretnének lenni. Ezért diétáznak, próbálnak egészségesen étkezni. Ez az oka, hogy egyre többen sportolnak. S ha mégsem jön össze egy-egy edzés, akkor lelkiismeret-furdalás gyötri őket. Azonban bármit tesznek is, igazán szépnek csak ritkán látják magukat. A fenekük mintha kissé mindig nagy volna, orruk talán túl hegyes, lábuk viszont túl rövid. ■ Az aggodalom mögött a női vonzerő elvesztésétől való félelem áll. Persze az is más, amikor kizárólag a hibáinkat kutatjuk, s csak a rossz oldalunkat látjuk. Ha hosszasan tanulmányozzuk arcunk minden négyzetcentiméterét, szemünket, szánkat, fogunkat és a mosolyunkat. Kipróbáljuk az összes elérhető kozmetikumot, végigszenvedjük a lapok minden fogyókúráját. S még így sem olyan az alakunk, mint Claudia Schifferé. A harmincévesnél idősebb nők között éppen ezért egyre gyakoribbak az étkezési zavarok, az anorexia és a bulimia, amelyek mögött a női vonzerő elvesztésétől való félelem áll. Ezt a félelmet a hamis, torzult önkép csak tovább fokozza: a pszichológusok egyre gyakrabban találkoznak a „beképzelt csúnyaságnak” nevezett tünetegyüttessel. Honnan ez a feszült viszony saját tükörképünkkel? Az okokért mélyre kell ásni. Saját múltunk mélyére, amikor a „szépség” fogalma körvonalazódott bennünk. Előbukkanhat egy tornatanár fitymáló megjegyzése, A szakemberek szerint a legjobb gyógymód, ha kibékülünk a tükörrel, s nem hasonlítjuk magunkat másokhoz Tippek és jó tanácsok, hogy könnyebben tudja elfogadni saját magát • Gondoljunk tudatosan kevesebbet a „hiányosságainkra ”. • Töltsünk kevesebb időt a tükör előtt ácsorogva. • Fontos, hog}' testünk örömöt jelentsen számunkra. • A tánc minden formája, a jóga, a masszázs ellazít. • Kerüljük a teljesítményt célzó sportokat. • Kérjük meg a barátainkat, hogy mondják el, mely belső tulajdonságainkat tartják a legjobbaknak. • Hallgassunk nyugtató zenét • Töltsünk több időt a családdal, élvezzük a szerelem, a szeretet megnyilvánulásait. a testvérünk rosszmájú viccei vagy az osztálytársak ugratásai. Ezek mind hozzáadtak valamit az önképhez és a szépségideáihoz, ami nagyjából a tizenharmadik életév végére alakul ki. De a szülők viselkedésmintái is nagy hatással vannak: mit csinált a papa, amikor a mama épp sminkelte magát, volt-e a mamának problémája a súlyával? ■ Csakis rajtunk múlik, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Egyetlen dolog segíthet: le kell lepleznünk megátalkodott téveszméinket. Ez hetekig, hónapokig tarthat, de a siker garantált. A hamis hitek leleplezése az egyik legfontosabb lépés azon az úton, amely elvezet a felismerésig: csak korlátozott befolyásunk van a testsúlyunkra és alakunkra. Rajtunk múlik, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Gyakran felteszik a kérdést: mit lehet a „beképzelt csúnyaság” ellen tenni? Hiszen mindennap tökéletes szépségű, fiatal nők hada támad ránk a televízióból és az óriásplakátokról. Rájuk pillantva még inkább szembesülünk a hibáinkkal. Az örökös elégedetlenség aztán valódi betegségek forrása lehet. Evés-, alvás- és anyagcserezavarok léphetnek fel, depresszióssá válhatunk, s kapcsolataink is tönkremehetnek. Pszichológusok szerint van néhány alapszabály, amelynek betartásával megkönnyíthetjük saját helyzetünket. Önértékelésünk zavarának oka lehet például, hogy nem előnyös vonásainknak örülünk, hanem vetélytársaink erényeitől félünk. Márpedig mindig akad valaki, akinek fehérebbek a fogai, finomabb az arcéle, fénylőbb a haja. Megállapításainkból hagyjuk el az összehasonlítást. Ne azt mondjuk, hogy „ennek a nőnek formásabb a lába mint az enyém”, hanem csupán annyit, hogy „ennek a nőnek formás a lába”. Máris megúsztunk egy vereséget, amely rombolta önbecsülésünket. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ & MOTOR ► CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS A kávé csökkenti a májzsugor esélyét NAPI EGY csésze kávé húsz százalékkal, míg négynél több akár 80 százalékkal csökkentheti a máj zsugor esélyét. Ez derült ki egy több mint százezer ember bevonásávál készült amerikai kutatásból. Az azonban nem egyértelmű, hogy a kávéban fellelhető anyagok közül melyiknek köszönhető a védő hatás. Egy csésze kávé óvja a májat Allergiásoknak itt a „szupercica” kitenyésztették amerikai tudósok a világ első hypo- allergén macskáját. így olyan állatbarátok milliói előtt nyílik meg a lehetőség, akik allergiájuk miatt eddig nem tarthattak cicát. A macskákat génmódosítással tenyésztették, míg végül megkapták az allergiamentes „szupercicát’’, amelyet 2007 elejétől tud nagyobb mennyiségben szállítani egy San Diegó-i cég. Évente tízezer macskát kívánnak tenyészteni. @ további érdekességek: WWW. REGGEL. HU Figyelmeztető jel, ha fáradt, vagy kihagyna az emlékezete vitaminhiány A helytelen táplálkozás rossz közérzethez, kedvtelenséghez és betegségekhez vezet A gyümölcslevek is vitaminbombák Gyakran érzi, hogy fáradt, kihagy az emlékezete vagy rosszul alszik? Ez valószínűleg azt jelenti, hogy vitaminhiányban szenved. Ez hozzájárul egyes betegségek kialakulásához, s kedvező táptalaj a rossz közérzethez, a kedvtelenséghez. Hogy kinek melyik vitamin hiányzik a szervezetéből, kiderül az alábbiakból. A gyakori megfázás, az aluszékony- ság, az álmatlanság, a görcsök, a -í fogmosáskor feliéül pő ínyvérzés C-vitamin-hiányra | utal. Ha A-vitaminból van kevés a szervezetben, a bőr száraz lesz és hámlik, a haj erősen hullik. Romlik a látás, gyakran könnyezik a szem. A fejfájás, memóriazavar, szapora szívverés, kimerültség a Brvitamin hiánya esetén léphet fel. A B2-vitamint pedig a bőr vitaminjának hívják. Bőre sima, haja fényes lesz tőle. Hiánya fakóvá teszi a bőrt. A Bó-vitamin a depresszió és bőrgyulladás megelőzéséhez szükséges. Feltehetőleg B ^-vitaminból van kevés a szervezetben, ha valakinek sárgás az arcszíne, hullik és fénytelen a haja, szédül, és zsibbad a keze vagy a lába. E-vita- minra van szükség a nemzőképesség fenntartásához, a szívizmok működéséhez, az asztma és a cukorbetegség gyógyításához, az erek tisztulásához. Vészes jel lehet a nemi vágy csökkenése és az izmok sorvadása. D-vitamin-hiánya van annak, aki gyakran szenved csont- és izomfájdalmaktól, fáj a foga és izzad. D-vitamin nemcsak az élelmiszerekben található meg, hanem a napfény is feltöltheti a szervezetet. A vitaminhiány oka többnyire a kiegyensúlyozatlan táplálkozásban rejlik. A rohanó életmód miatt és a modern élelmiszer-kezelési technológiáknak „köszönhetően” sokszor tápérték nélküli, hizlaló, tartósítószerekkel teli ételeket fogyasztunk. Pedig a megfelelő táplálkozás minden szükséges vitamint biztosít. így védhetjük a szervezetünket a betegségek kialakulásától. Ezzel szemben nem iktatunk be elegendő zöldséget és gyümölcsöt a napi étrendünkbe. Ilyenkor pótolni kell más úton a vitaminokat. Az étrendkiegészítők nagy szolgálatot tesznek, de nem pótolják teljesen a természetes vitaminforrásokat. Sok embernek csak élete bizonyos szakaszában van vitaminhiánya, míg másoknak állandóan. Azoknak a nőknek például, akik rendszeresen diétára fogják magukat, óhatatlanul hiánybetegségük lesz. Ebben az esetben hasznos a gyógyszeres vitaminpótlás. A terhesség utolsó szakaszában vagy a szoptatás ideje alatt vas-és vitaminhiány jelentkezik. Az időskorúak pedig kevesebbet esznek, szervezetükben a vitaminok is nehezebben szívódnak fel. Rendkívül veszélyeztetettek a dohányzók - a cigaretta pusztítja a C-vitamint -, és akik sűrűn néznek a pohár fenekére. Ez utóbbiak rendszerint általános vitaminhiányban szenvednek. ■ ■ A B2-vitamin a bőre őre: a teste sima és bársonyos, haja fényes lesz tőle. ■ A vitaminhiány oka többnyire a kiegyensúlyozatlan táplálkozásban rejlik. I