Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-14 / 137. szám
2 2006. JÚNIUS 14., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Hatékonyabban, közösen A munkaértekezlet résztvevői a mátrafüredi iskolában Második alkalommal tartott munkaértekezletet együttműködő partnereivel az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ és az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Egyesülés, ezúttal a mátrafüredi Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégiumban. Schveiczer K. MátrafÜred. Az idei teendők megbeszélése előtt dr. Kecskeméti Sándor, a környezetvédelmi egyesülés elnöke tartott megnyitóbeszédet, melyben elsősorban az eddigi, széles területet lefedő együttműködéseket ismertette. Mint mondta, ennyi partner csak akkor végezhet magas szintű, hatékony közös munkát, ha azt egy koordináló szervezet irányítja. A mátrafüredi találkozón többek között erről folyt a véleménycsere. Szűcs Marianna, az Észak-magyarországi Regionális Környezetvédelmi Központ igazgatója kifejtette: szakosították az együttműködési megállapodásokat. Az első csoportba a Károly Róbert Főiskola, a Mátra szakképző iskola és a központ került, akiknek a környezettudatos nevelést kell megvalósítaniuk. A szervezet tervezi, hogy ennek érdekében augusztus végén, vagy szeptember elején továbbképzést tart a pedagógusoknak. A Nógrádi Média Kiadói Kft. és a Salgótarjáni Városi televízió feladata a környezetvédelemmel kapcsolatos tudatformálás és a lakosság folyamatos tájékoztatása. Az együttműködő önkormányzatoknak, területfejlesztési ügynökségeknek és a kereskedelmi és iparkamaráknak környezetvédelmi adatbázist kellene létrehozniuk (helyi, megyei és regionális szinten), a különböző problémákra fókuszálva. A területfejlesztési ügynökségeknek a szlovák partnerekkel közösen is lehetnek feladataik: különböző pályázatokkal kell erősíteniük a határon túli kapcsolatokat és a környezetvédelmi törekvéseket. Az erdőirtás, az illegális hulladéklerakás és az engedély nélküli vadászat megelőzése érdekében a vadászkamaráknak, a Bükki Nemzeti Parknak és az Egererdő Erdészeti Rt.-nek kell fellépnie. A központ számukra regionális tájékoztató fórum szervezését javasolja a különböző témákban. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak, valamint a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének pedig szakmai tapasztalataikkal kell segíteniük az együttműködő partnereket. A házigazda intézmény, a Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, dr. Vasas Joachim szerint a szellemi kapacitás és a tárgyi feltételek többé- kevésbé az együttműködő partnerek rendelkezésre állnak, de az anyagi lehetőségek hiányoznak, ezért pályázatokat kell benyújtani, amit a központnak kell koordinálni. Felajánlotta továbbá a környezet- és természetvédelmi tantárgyak oktatásában tapasztalt pedagógusok segítségét is az általános iskolák, a gimnáziumok és más szakképző iskolák, valamint a téma iránt érdeklődő pedagógusok és tanulók számára. Ha friss hírekre kiváncsi... A világ, Magyarország, és a megye legfontosabb eseményei. De egy paprikától nem tud meg semmit arról, hogy mi történik. wwvir.nagradmegyeihiiiap.hu Előtérben a környzetvédelem Mit tegyünk a veszélyes hulladékkal? Ma Magyarországon, a települési hulladék összetételének 0,7 százaléka veszélyes hulladék. Ilyenek a világítótestek, a fáradt olaj, gyógyszerek, gyógyszeresdobozok, akkumulátorok, háztartási vegyszerek. A hulladékgazdálkodási törvény „a szennyező fizessen” alapelven működik. Egy adott településen az ön- kormányzaté, azaz a közszolgáltatóé a feladat, hogy megszervezze a veszélyes hulladékok kezelését, tárolását és ártalmatlanítását. Sorozat Városi, megyei és az országos viszonyokat is figyelembe véve elmondható, ez is - mint minden a világon - pénzkérdés. Magyarországon működnek olyan telepek, úgynevezett hulladékudvarok, amelyek a kommunális hulladék még hasznosítható alkotóit és veszélyes összetevőit fogadják. Ez a i megoldás nem új keletű, hiszen a MÉH országos hálózata évtizedeken át éppen ilyen rendszerű gyűjtésre rendezkedett be. A cég összeomlásával nagy űr keletkezett a hulladékkezelés terén. Az ország első ilyen típusú szelektív gyűjtőrendszerét 1992-ben nyitották meg Szombathelyen 4,5 millió forintos költséggel. Jelenleg hazánk számos településén működtetnek hasonló udvarokat. Az eddigi tapasztalatok alapján ez a szelektív 1 hulladékgyűjtési modell jól al-1 kalmazható a nagyvárosok tömbházas övezeteiben, az elektronikai hulladékok gyűjtésénél azonban ez a módszer nem alkalmazható. A hulladékgazdálkodás törvény szerint 2008-ig kötelező jelleggel minden településnek gondoskodnia kell a veszélyes hulladékok megfelelő gyűjtéséről, tárolásáról, kezeléséről. A közelmúltban határozott döntések születtek, hogy mindenkinek lehetősége legyen beKörnyezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Magyarország célba ér mi áf .ifi MUAt*' Használt telefonok és akkumulátorok gyűjtője dobni a magáét. Tavaly augusztustól már az elektronikai termékeket áruló boltokban - a jogszabályok értelmében - visszaveszik a rossz, vagy fölösleges készülékeket. Mindezek mellett továbbra is akadnak problémás témák. Ezek egyike lehet az akkumulátorok, szárazelemek gyűjtése, kezelése. Nógrád megyében is vannak már biztató jelek. Jó példával szolgáltak a mobilszolgáltatók, melyek bemutatótermeiben már régóta megtalálhatóak a gyűjtőpontok. Mindezek mellett Balassagyarmaton már hagyománya van a szárazelemek gyűjtésének hiszen ott az iskolák versengtek is abban, melyikőjük tud több elemet összegyűjteni, leadni. Nem nehéz azonban gyűjtőpontot találni a megye egyéb településein sem. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapja (www.kwm.hu), illetve a témával részletesen foglalkozó www.kwm.hu/szelektiv weboldalon további információhoz, illetve az itt található linkeken keresztül a gyűjtőpontok címjegyzékéhez is könnyedén hozzájuthatunk. WSÁVZ/ i, F I I Egy hónapig kísérhetik figyelemmel és játszhatnak! Mint tegnapi lapunkb an beszámoltunk róla. játékot indítunk útjára. Negy.alkalommal szavazhatnak kedves olvasóink, első alkalommal június 19-én, majd június 23 an, június 30 anvégezetül július.lOién. Önöknek nincs más dolguk csak olvasni lapunk sporttudósításait, és végigkövetni játékunkat, valamint kivágni a szavazó cédulákat és beküldeni postai úton vagy személyesen eljutattni szerkesztőségünk címére:* Salgótarján, Alkotmány út 9- Az első „félidőben" 3 mérkőzés végeredményére tippel hetnek. Beküldési határidő: június l6-ánM wl6 óráig: Sorsolás: júniusaidén. Az előforduló nyerem^yei^A^gi^^oláiiZRT/10 000 Ftjos vásárlási utalványa. a HáromkoTakarékszövetkezet lakossági folyószámlát nyit a szerencsés nyertesnek es azon 10 000 Ft-ot helyez eL™.*.«*» ^ w a Nógrád Megyei Hírlap 3 db negyedéves előfizetést biztosít 15 000 Ft. értékben. JÁTSSZON ÉS NYERJEN! Argentína^ Szerbia, Hollandia Elefántcsontpart! MexikórAngola HAROMKO TAKAREKSZOVETKEZET