Nógrád Megyei Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-13 / 136. szám
4 2006. JÚNIUS 13., KEDD NÓGRÁD MEGYE Függetlenség és összetartozás A közelmúltban tartották a spanyolországi Vígéban a Gruntvig 2-es projekt második találkozóját, amelyen Bocsok Józsefné, a Fáy András Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium koordinátora képviselte iskoláját. Ebben a projektben a függetlenség, az összetartozás szerves egységét emelték ki. Hegedűs E. Bátonyterenye. Az európai történelem és kultúra ugyan sok mindenben különbözik nemzetenként, de megfigyelhetők közös vonások is - kezdte összefoglalóját Bocsok Józsefné. - A függetlenség igen fontos az egyén számára is, de ez nem jelenthet különállást a közös Európában. Nem szabad, hogy a mindenáron való függetlenség kedvéért lemondjunk az együttműködési lehetőségekről. Mi a függetlenség és összetartozás szerves egységét szeretnénk projektünkben kiemelni. Ezért céljaink között szerepel az európai emberek munkavállalási, adaptálási képességeinek fejlesztése, az iskolát elhagyók segítése, a felnőtt- képzési környezet bővítése, a számítógépes tudástartalmak, a kooperatív tanulás fejlesztése, és szeretnénk segítséget nyújtani az emberek munkavállalásához más országokban. A koordinátor elmondta: a spanyol partneriskola Vigóban egy magán felnőttképzési intézmény. Az Atlanti-óceán fontos kikötője, egyben Galícia ipari központja ez a 350 ezer lakosú, dinamikusan fejlődő város. Spanyolországban a szakképzési időszak egy munkára épülő képzési modulból áll, amely nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati képzésre és szerves része az egyes szakképesítéseknek. A gyakorlati képzés az elméleti oktatást követi, időtartama egytől két félévig terjedhet. A vállalati képzési programról az oktató a munkahelyi megbízottal egyetértésben dönt a képzés megkezdését megelőzően. A napi munka nem haladhatja meg a nyolc órát. A gyakorlati képzés mindig az iskolai tanév időszaka alatt folyik. A vállalaton belüli képzést a képző intézmény és a vállalat között aláírt, és mindkét fél kötelezettségeit tartalmazó megállapodás szabályozza.- A tanuló és a vállalat közötti kapcsolat minden esetben képzési jellegű - hangsúlyozta Bocsok Józsefné. - Szóba sem jöhet munkavállalói szerződés kötése, mert a tanuló nem pótolhatja a fizetett munkavállalót. A tanulók munkájukért nem kaphatnak díjazást, biztosítás pedig annak jár, aki a képző intézményen kívül teljesíti a gyakorlatot. A vállalati képzés időszaka alatt a gyakornok munkanaplót vezet, amelyben a napi elvégzett feladatokat részletezi. A vállalati felügyelő a kiértékelési jelentésben ezt feltünteti. Érdekes és követendő az a gyakorlat, hogy a munkaviszonyban lévők „bonuszt” kapnak a továbbképzéshez, amit a fizetős tanfolyamokon használhatnak fel. Ez a bonusz függ a munkás életkorától, a munkaszerződése jellegétől, és 8-45 napra lehetővé teszi, hogy bekapcsolódhasson képzésekbe, tanfolyamokra, olyan intézményekben, amelyeknek van szerződése az állammal erre a tevékenységre. Mint mondta, a projektbe 2-2 felnőttcsoportot vontak be, akikkel 3 témában dolgoztak: matematika, szótárkészítés, azaz CD a legismertebb kifejezések fordításával, a nyelvi nehézségek átmeneti leküzdésére, illetőleg tanulmányozták a felnőttképzés szerkezetét, az élethosszig tartó tanulás országonként eltérő céljait. A projekt végén közös weblapot szerkesztenek, amelyen az említett véleménycsere, és a hasznos kifejezések többnyelvű szótára is megjelenik. V1H. Tóparti Randevú 2006. július 1., Maconka A jó időt nem, de ajo hangulatot garantálni tudjuk! Jöjjön el Ön is! A részletes programot keresse későbbi számainkban Motorizált biciklik gondozónőknek f w m i r i P* '4 Az új kerékpárokat örömmel vették birtokba a „pilóták” Tizennégy darab akkumulátoros kerékpárt adtak át a Bátonyterenyei Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat számára a napokban. A kerékpár a városban és térségében tevékenykedő gondozónők munkáját könnyíti meg. Bátonyterenye. Sikeres pályázat eredményeként 14 darab akkumulátoros kerékpárral gazdagodott a Bátonyterenyei Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat. Hat darab marad a városban, nyolc pedig a környező településekhez kerül. Egyébiránt ilyen segédmotoros kerékpárnak nem minősülő járművet a Bátonyterenyei Foglalkoztatási Kht. is kapott, szám szerint négyet, hiszen közmunkaprogramon keresztül a társaság is alkalmaz szociális és házi segítségnyújtásban tevékenykedő foglalkoztatottakat. A 18 biciklit összesen 1,2 millió forint értékben vásárolták. A 15-20 km/h sebességre képes bicikli a házi segítségnyújtásban dolgozó szakemberek mobilizációját javítja. 12 voltos akkumulátorát tanácsos naponta feltölteni. Súlya az önmagában 11 kilogrammos energiaforrás eltávolítása után megegyezik a hétköznapi biciklikével. A kerékpár magyar gyártmány, ami alkatrész-utánpótlás szempontjából is biztos hátteret jelent. Üzemeltetési költsége viszonylag alacsony. Bátonyterenye polgármestere, Vanya Gábor elmondta, hogy a szociális szolgáltatások területén idén jelentős előrelépéseket sikerült elérni: megalakult a többcélú társulás keretében működő, kistérségi szintű családsegítő és gyermekjóléti szolgálat és bevezették a hangkommunikáción, vezetékes telefonon alapuló jelzőrendszeres házi segítségnyújtást is, amely - azon túlmenően, hogy szociális és egészségügyi szempontból is nagy a jelentősége - különböző prevenciós feladatokat is ellát (az idősek például betörés észlelése esetén is használhatják). jelenleg két autóval látnak el 24 órás, nonstop ügyeletet a kistérségben. A rendszernek köszönhetően már két életet sikerült megmenteni a környező településeken. A rendszer működtetése havonta hárommillió forintba kerül.- A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást jelenleg 650 idős, rászorult ember veszi igénybe Bá- tonyterenyén és környékén - teljesen díjtalanul. Előzetesen 550 főt szerettünk volna elérni, a tendencia azonban azt mutatja, hogy az ellátottak száma az év végére meghaladja a nyolcszázat. Viszonylag lassan induló folyamat volt ez, eleinte sokan idegenkedtek tőle, ám amikor azt tapasztalták, hogy a rendszer valóban hasznos és komoly segítséget jelenthet, ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés - fejtette ki Szomora Szilárd, a Bátonyterenyei Kistérségi Szociális Központ vezetője. Szintén komoly segítséget jelent, hogy ez év január elsejétől teljesen eltörölték a korábbi, óránkénti 250 forintos gondozási díjat, vagyis az idős, rászoruló embereknek ezen szolgáltatásért már nem számolnak fel költségeket. Ez éves szinten tízmillió forintos bevételelmaradást jelent a többcélú társulásnak, ám képes kigazdálkodni, így a jövőben sen kívánnak ezen változtatni.- Jelképes ez a gesztus, de az idős, rászoruló emberek számára sokat jelent, s bízunk benne, hogy életminőségük ezáltal is javulhat - fogalmazott Vanya Gábor. Nevezetes nógrádiak Balassagyarmat. Május 29-én a 200 évvel ezelőtt született Kacskovics Lajosnak, a reformkori Nógrád megye haladó szellemiségű köznemesének sokoldalú személyisége idéző- dött meg az egykori Kacskovics-majorban, a XIX. századi kisnemesi kúriában, amely ma a helytörténeti gyűjteménynek ad otthont. Szabó Andrea A mohorai születésű ügyvéd, bíró, publicista, politikus, az MTA levelező tagja 1843-tól Pest város főjegyzője, 1848-ban országgyűlési képviselő lett. A szabadságharc leverése után bujdosnia kellett, majd visszavonult vármegyéjébe. 1861-ben Budapest Ferencváros kerülete képviselőjének választotta, 1865-től pedig majd' tíz éven át tevékenykedett Nógrád vármegye törvényszéki bírójaként. A XIX. századi nemes akadémiai munkásságát dr. Mázi Béla, az MTA könyvtárának munkatársa elemezte. Kacskovicsot 1837-ben választották meg az MTA levelező tagjává. Ezt megelőzően Fejes Antal királyi ügyész jogsegédeként Körmöcbányán levéltári kutatásokat végzett a bányászattal kapcsolatos műszavak terén. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a bányászati szaknyelv magyarosításában, a német nyelvű bányászati szakszavak magyarra fordításában, s az 1843 1844-es országgyűlés bányászati törvényjavaslatának műszó jegyzékét is elkészítette. Mázi Béla arról a 200 oldalas önéletrajzi írásról is szót ejtett, amely kéziratban, Nagy Iván hagyatékában maradt fenn. Bányászati kutatómunkája mellett mint az óvodaügy „koszorútlan közcsatárát” is számon tartják a nógrádi nemest. Dr. Hornyák Mária történész előadásában arról szólt: Kacskovics, aki 1834-ben csatlakozott az óvodai mozgalomhoz, 1836-tól 1843ig a Kisdedóvó Intézeteket Terjesztő Országos Egyesület titkára lett, s az egyesület évlapjait is ő szerkesztette. A nevelésügy a kor uralkodói monopóliuma volt, de mivel az óvodákat nem tekintették oktatásügyi intézménynek, a reformellenzék 1836után felsorakozott az óvodaügy mögött, s így közvetve beleszólhatott a nevelésügybe is. Az óvoda intézménye egyébként is nagy hagyományokra tekint vissza Magyarországon: 1828-ban Brunszvik Teréz alapította Közép-Európa első óvodáját Budán, angol minta alapján. Dr. Kerényi Ferenc irodalomtörténész a nógrádi jogász irodalmi működéséről beszélt. Kacskovics tanulmányait, majd joggyakorlatát Pesten, a romantikus magyar irodalom központjában végezte, ahol megismerkedett az Aurora tulajdonosával és szerkesztőjével, Kisfaludy Károllyal, illetve Bajzával és Vörösmartyval. Rövidre szabott irodalmi pályáját zömmel epigrammákkal kezdte. Szép- irodalmi munkásságánál azonban jelentősebb az, hogy a Magyar Tudós Társaság első évtizedeiben domináló szótár- szerkesztés ügyeiben sokat tevékenykedett: a bányászati mellett jogi és természettudományi műszavakat gyűjtött és magyarított, s részt vállalt a pesti polgárőrség magyar vezényleti nyelvének kidolgozásában is. 1833-ban, az év eleje és novembere között szerkesztette Pozsonyban a Constitutionel című országgyűlési újságot. Ha a magyar művelődéstörténet szemszögéből rangsoroljuk munkáit, első helyre kétségkívül a Mezei Naptár 1840 és 1843 közötti szerkesztése kerül. A Magyar Gazdasági Egyesület illetékes titoknokaként ő kezdeményezte a kiadást, népfelvilágosító feladatkörük keretében. A tudományos-ismeretterjesztő irodalom és a szerkesztés lett a szívügye. Fontos még megemlíteni a Pesti Naplóban megjelent, 1859. március 1-jén Kacskovics Károllyal, Kalmár Istvánnal, Horváth Elekkel, Kádlóczy Jánossal, Haan Rezsővel közösen írt, Balassagyarmatról beküldött cikkét, amelynek címe: Szózat irodalmunk érdekében. „A nemzetiség fő alkatrésze a nemzeti nyelv, s ennek fő támasza, talpköve a nemzeti irodalom.” Mindez azonban csak eszköz, a cél: „az általános mívelődés, polgáriasodás és emberileg utolérhető közjóiét, közboldogság” - szói az írás alapgondolata. Dr. Hausel Sándor főlevéltáros, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatóhelyettese kiemelte: a hivatalnokoskodó földbirtokos a reformkori Nógrádnak ahhoz a köznemesi-kisnemesi értelmiségéhez tartozott, mint például Kubinyi vagy Nagy Iván. A megyei gazdasági egyesület megszervezésében nagy szerepet játszott a mérsékelt ellenzéki szerepet vállaló nemes, akinek főként a kiegyezés utáni aktív közéleti működése vált meghatározóvá a megye életében.