Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-08 / 106. szám
SPORTTÜKÖR 2006. MÁJUS 8., HÉTFŐ Erdei megvédte címét Düsseldorfi bokszgála Erdei Zsolt (balról) jó formában bokszolt A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka, Erdei Zsolt ötödik alkalommal is megvédte trónját, miután a 10. menetben technikai KO-val legyőzte az ausztrál Paul Murdochot a düsseldorfi gálán. A több mint fél év után ismét kötelek közé lépő magyar klasz- szis egyértelmű esélyese volt az összecsapásnak, ugyanis riválisa nem tartozik az igazán veretes kihívók közé. Ennek ellenére komolyan kellett venni, hiszen 3 éve nem talált legyőzőre, és ez idő alatt a PABA (WBA fiókszervezet) bajnoki címét őrizte. Az összecsapás jól alakult magyar szemszögből, mivel a rendkívül jó formában bokszoló Erdei az küzdelem minden elemében jobbnak bizonyult ellenfelénél. A profinbox.hu beszámolója szerint sebesség tekintetében óriási kontraszt volt a felek közt. A Madár becenévre hallgató világbajnok minden menetben dominált, és a mérkőzés második felében már látszott, hogy aligha megy végig a találkozó. A 8. menetben aztán villant Erdei jobbja, és Murdoch padlóra került, de felállt és a 9. menetet is - immár szó szerint - kihúzta. A 10. etapban azonban már „nem volt pardon”, Erdei azonnal támadólag lépett fel az elgyötört kihívó ellen, a mérkőzésvezető pedig látva az egyoldalú csatát, fél perc elteltével beszüntette a küzdelmet (TKO). Erdei így 24. profi összecsapásán is megőrizte makulátlan mérlegét, és ha a tárgyalások kedvezően alakulnak, akkor július 29-én, Németországban címegyesítő összecsapáson léphet ringbe. Ellenfélnek a WBA-bajnok Fabrice Tiozzo vagy az IBF-király Clinton Woods jöhet szóba. Besenyei Péter győzött Red Bull Air Race, Barcelona Besenyei Péter nyerte meg a Red Bull Air Race-sorozat idei második versenyét, Barcelonában. Az MTI-hez eljuttatott helyszíni beszámoló alapján közel egymillió néző kísérte figyelemmel szombaton a repülők látványos produkcióját. A magyar pilóta ezúttal próbálhatta ki új gépét, egy Edge 540-set, amellyel már - amint azt az eredmény is jelezi - egyenlő eséllyel szállt harcba amerikai versenytársaival. A 2001-ben gyártott, együlé- ses repülő éppen olyan, mint Kirby Chamblissé és Mike Mangoldé, az idei első, abu-dzabi futam első két helyezettjéé. Az Egyesült Arab Emírségekben márciusban rendezett viadalon Besenyei harmadik volt. A második állomáson, a barcelonai Bogatell Beachen 11 versenypilóta mérte össze tudását. A több mint 400 km/órás sebességgel száguldó versenygépek vízen felállított, 19 m magas, felfújt kapuk között hajtották végre a feladatokat. „Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel az Edge-el repülhettem, sokkal gyorsabb, mint az előző gépeim. A legjobb érzés az volt, hogy hat másodperccel legyőztem Mangoldot" - nyilatkozott a magyar pilóta. Besenyei mögött Mangold volt a második, Chambliss pedig a harmadik. A következő futamot Berlinben rendezik, három hét múlva. A kilenc viadalból álló sorozat hatodik versenye Budapesten lesz, augusztus 20-án. Ismét a Salgótarjáni NKK-é az arany kosárlabda Megyei bajnokság - A novákiak nyerték az alapszakaszt Férfiak Bár néhány fordulóval a zárás előtt még biztos befutónak látszott végül elbukta az alapszakasz első helyét a szinte végig a tabella élén álló PSZF SE. A főiskolások ugyanis az őszi idényhez hasonlóan ezúttal is „elbliccelték” a gyöngyösi kirándulást, az újabb pontlevonás következtében pedig a végelszámoláskor a bajnokság második felére remek formába lendülő, utolsó öt találkozóját megnyerő mátranováki „Verebek” mögé szorultak. A harmadik helyen a címvédő, ám ötvenszázalékos mérlegével a tavalyi kimagasló teljesítményétől - az előző szezonban mindössze egyetlen vereséget szenvedtek Pancsovai Gergelyék - jócskán elmaradó Szécsényi TKASE együttese végzett, míg a negyedik, még éppen rájátszást érő pozíciót jobb egymás elleni eredményeinek köszönhetően a Pásztói SZSEII. kaparintotta meg a gyöngyösiek előtt. Alapszakasz 17. forduló Gyöngyösi DSE - PSZF SE 20-0 (játék nélkül) A főiskolások létszámproblémák miatt nem utaztak el a mérkőzésre, aminek következtében - a ki nem állásért járó pontlevonás miatt - elveszítették első helyüket. 20. forduló Szécsényi TKASE - Gyöngyösi DSE 76-66 (13-12,19-17,22-14,22-23) Szécsény, vezette: Deák Cs., Tóth P. Legjobb dobók; Murányi T. 25/3, Szabó F. 16/12, Tóth A. 14/6, ill. Varga M. 26/15, Czene P. 19, Dutka J. 12/6. A gyöngyösiek vereségükkel elbúcsúztak a további küzdelmektől. Mátranováki VSE - Pásztói SZSE n. 95-91 (23-14,16-28,29-19,14-21,13-9) hosszabbítás után. Mátranovák, vezette: Grosch A., Orbay Cs. LcL: Moravszki 29/6, Mede S. 24, Horváth 14/12, Mede Sz. 14/9, ill. Markó I. 37/6, Mohácsik 23/9, Lukács 12, Reviczki 10/3. Szabadnapos: PSZF SE. Izgalmas mérkőzésen, ellentétes negyedek után, a hosszabbításban kerekedett felül a nyugodtabb hazai csapat. A10. fordulóból elhalasztott mérkőzés Pásztói SZSE II. - Mátranováki VSE 72-96 (14-23,10-31,24-15,24-27) Pásztó, vezette: Deák Cs., Grosch A. Ldj Mohácsik 28/12, Szőllősi 21, ill. Horváth 35/27, Moravszki 23/9, Mede Sz. 17/6. Horváth Tamás vezényletével simán nyert az éllovas Mátranovák, a fiatalokkal felálló Pásztó ellen. Az alapszakasz végeredménye 1. Mátranováki V. 16 10 6 1327-1193 26 2. PSZF SE 1612 41206-112826 3. Szécsényi TK 16 8 81147-105924 4. Pásztó SZSE n. 16 511 1088-121921 5. Gyöngyösi DSE 16 511 965-113421 Megjegyzés: a PSZF SE-től két büntetőpont levonva. Az alapszakasz legjobb pontszerzői: Horváth Tamás (Mátranováki VSE) 205 pont, Moravszki András (Mátranováki VSE) 182, Murányi Tamás (Szécsényi TKASE) 138, Szabó Zoltán (PSZF SE) 133, Pancsovai Gergely (Szécsényi TK) 118, Kovács Péter (PSZF SE) 117, Szűk Levente (Gyöngyösi DSE) 111, Mohácsik Gergely (Pásztói SZSE II.) 104, Kelemen Zoltán (PSZF SE) 101, Czene Péter (Gyöngyösi DSE) 100. Nők A férfiakkal szemben a hölgyek már a bajnokavatáson is túl vannak. A Salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola tornatermében, a 2. Básti Sándor-emlék- verseny keretében megrendezett négyes döntő nyitó mérkőzésén az alapszakaszgyőztes Salgótarjáni NKK címvédőhöz méltó magabiztossággal verte a Pásztói SZSE együttesét. A másik elődöntő azután már jóval nagyobb küzdelmet, s a két csapat alapszakaszbeli szereplését tekintetbe véve némileg meglepőnek mondható szécsényi győzelmet hozott. A váratlan vereség után a csalódott főiskolások a kisdöntőre már nem igazán tudtak felpörögni, így a bronzérem a pásztóiak zsebébe vándorolt. A fináléban megismétlődött az előző évi párosítás, ám maga a mérkőzés kevéssé emlékeztetett az esztendeje váratlanul szorosan alakuló aranycsatára. A negyvenhat pontjával a négyes döntő legeredményesebb játékosának bizonyuló Sípos Henrietta vezette SNKK ezúttal kezdettől fogva uralta a mérkőzést, s előnyét végig növelve igen magabiztos játékkal szerezte meg újabb bajnoki címét. Az előző évhez hasonlóan ezúttal is a Salgótarjáni NKK játékosainak (állnak balról Miskolczy Katalin és Sípos Henrietta, guggol Kurucz Menői) nyakába kerültek az aranyérmek Alapszakasz 7. forduló Szécsényi TKASE - PSZF SE 52-45 (10-18,12-11,18-12,12-4) Szécsény, vezette: Grosch A., Tóth P. Ld.: Varga T. 21/6, Barbinszki B. 13, Sági A. 12, ill. Szentiványi B. 17/9, Kollár K. 15/6. A győzelmet jobban akaró csapat nyerte meg a mérkőzést. Az alapszakasz végeredménye 1. Salgótarjáni NKK 871534-33515 2. PSZF SE 8 6 2 386-37514 3. Szécsényi TK 8 3 5 341-36511 4. Pásztói SZSE 8 3 5 340-38511 5. Bgy.Dózsa 8 1 7322-463 9 Az alapszakasz legjobb pontszerzői: Sípos Henrietta (Salgótarjáni NKK) 195 pont, Kollár Katalin (PSZF SE) 127, Varga Tímea (Szécsényi TKASE) 99, Mikula Enikő (Pásztói SZSE) 93, Szentiványi Brigitta (PSZF SE) 92, Kurucz Mendi (Salgótarjáni NKK) 89, Babinszki Barbara (Szécsényi TK) 82, Horváth Anita (Bgy. Dózsa DSE) 81, Pap Andrea (Bgy. Dózsa DSE) 78, Hóvári Adrienn (Salgótarjáni NKK), Sági Adrienn (Szécsényi TKASE) 73-73. 2. Básti Sándor-emléktoma, megyebajnoki rájátszás (Salgótarján, Pénzügyi és Számviteli Főiskola) Elődöntő Salgótarjáni NKK - Pásztói SZSE 77-48 (15-5,21-8,27-25,14-10) Vezette: Tóth P., Hábel S. LcL: Kurucz M. 21, Hóvári A. 15/3, Sípos H. 12/3, ül. Mikula E. 17. PSZF SE - Szécsényi TKASE 47-50 (12-10,15-9,11-15,9-16) Vezette: Grosch A., Tóth P. Ld: Kollár K. 22/12, Szentiványi B. 9/3, Ul. Babinszky B. 21, Varga T. 11. 3. helyért PSZF SE - Pásztói SZSE 53-54 (11-14,19-14,11-14,12-12) Vezette: Grosch A., Hábel S. Ld: Kollár K. 23/12, Deme Cs. 13, Dávid Sz. 8, ill. Mikula E. 20, Sárik K. 11. Döntő Salgótarjáni NKK - Szécsényi TKASE 80-50 (18-5,17-13,24-19,21-13) Vezette: Deák Cs., Tóth P. Salgótarjáni NKK: Paróczai J. 13/6, Lövi A. 2, Sípos H. 34, Kurucz M. 16, Hóvári A. 6. Csere: Miskolczy K. 4, Jedlicska J. 1, Tordai J. 2, Novák Á. 2. Játékos-edző: Miskolczy Katalin. Szécsényi TKASE: Balázs V. 2, Sági A. 22, Varga T. 9/3, Babinszky B. 7, Vincze A. Csere: Lórik E., Babinszky A. 10. Edző: Pancsovai Gergely. A bajnokság végeredménye: 1. Salgótarjáni NKK (Hegedűs Éva, Paróczai Judit, Lövi Andrea, Sípos Henrietta, Kurucz Mendi, Jedlicska Judit, Heffernan Genevieve, Tordai Júlia, Novák Ágnes, Hóvári Adrienn, játékosedző: Miskolczy Katalin), 2. Szécsényi TKASE, 3. Pásztói SZSE, 4. PSZF SE, 5. Balassagyarmati Dózsa DSE. ■ H.P. Nyertek a dobogós csapatok labdarúgás Borsodi Liga, 26. forduló A labdarúgó Borsodi Liga 26. fordulójának eredményei: Újpest FC - ZTE FC 5-1, REAC - Ferencváros 1 -0, Pécsi MFC - FC Sopron 2-1, DVSC-AVE Ásványvíz - Csőszer FC Tatabánya Auto Trader 1 -0, Győri ETO FC - Kaposvári Rákóczi 4-0, Diósgyőri VTK - Lombard FC Pápa 0- í, MTK Budapest - FC Fehérvár 0-1, Vasas - Budapest Honvéd 1-2. A bajnokság állása 1. Újpest PC 2618 5 3 65-2959 2. Debrecen 2616 8 2 59-32 56 3. PC Fehérvár 2616 6 4 40-1854 4. MTK 2615 6 5 53-28 51 5. Ferencváros 26 910 7 36-30 37 6. Győri ETO 26 9 8 9 40-36 35 7. PC Sopron 26 9 61134-3133 8. Diósgyőr 26 9 61127-3533 9. Bp. Honvéd 26 8 9 931-4433 10. Tatabánya 26 8 81036-36 32 11. Kaposvár 26 8 71125-33 31 12. Pécsi MFC 26 7 81134-3529 13. Zalaegerszeg 14. REAC 26 7 613 37-47 27 26 6 41625-5022 15. Vasas 26 4 91329-4121 16. Pápa 26 3 61723-6915 Góllövőlista. 18 gólos: Rajczi (Újpest). 16gólos: Márkus (Tatabánya). 13 gólos: Kanta J. (MTK), Sidibe (DVSC). 11 gólos: Brnovic (DVSC), Hrepka (MTK), Priskin (Győr), Sitku (Fehérvár). 10 gólos: Gyánó (Vasas), Horváth A. (Sopron), Jovánczai (FTC), Kovács Z. (Újpest), Sebők V. (ZTE). 9 gólos: Czvitkovics (MTK), Horváth F. (Diósgyőr 8/Fehérvár 1). 8 gólos: Alves (Bp. Honvéd 6/Kaposvár 1), Balaskó (Pécs), Kenesei (Győr), Tisza (Diósgyőr 5/Újpest 3), Vincze 0. (Győr). 7 gófos:Bogdanovic (DVSC), Tóth N. (Újpest), Zsolnai (Kaposvári Rákóczi). 6 gofo.s:Nverges (REAC), Polonkai (REAC). 5 gólos: Bagoly (Sopron), Bajzát (Győr), Bárányos (Vasas), Dobos (Bp. Honvéd), Ferenczi (DVSC), Halmosi (DVSC), Kalina (Pécs), Lambulic (MTK), Lipcsei (FTC), Zahorecz (Kaposvár). 4 gólos: Csizmadia (Fehérvár), Feczesin (Újpest), Kovrig (Pápa), Máté (DVSC), Miro (Bp. Honvéd), Montvai (ZTE), Oláh (Kaposvár), Sabo (ZTE), Sándor T. (DVSC), Sipeki (Diósgyőr), Takács Z. (Bp. Honvéd), Torma (REAC), Tóth Z. (Tatabánya), Török (REAC). 3 gólos: Bajevski (FTC), Balogh (MTK), Binder (Diósgyőr), Bozic (Fehérvár), Cigan (Sopron), Cseri (REAC), Demjén (Sopron), Gránát (Győr), Illés (MTK), Kulcsár (Pécs), Laczkó (FTC), Rósa D. (FTC), Rósa H. (Vasas), Róth (Pápa), Sándor Gy. (Újpest), Sebők J. (ZTE), Signori (Sopron), Szakály (Kaposvári Rákóczi), Szekeres (Pécs), Waltner (Vasas). 2 gólos: Alumona (Fehérvár), Balog Z. (FTC), Bonifert (MTK), Bori (MTK), Csobánki (Bp. Honvéd), Danes (Bp. Honvéd), Deme (Tatabánya), Dvéri (Fehérvár), Elek (Vasas 1/Diósgyőr 1), Éger (DVSC), Farkas B. (Fehérvár), Filó (Tatabánya), Genito (Bp. Honvéd), Győrök (Fehérvár), Hajdú (Tatabánya), Hercegfalvi (Pápa), Hómmá (Pápa), Ibric (Sopron), Kerényi (Tatabánya), Kiss Z. (DVSC), Koller (Fehérvár), Kónya (ZTE), Kriston (ZTE), Landerl (Sopron), Lattenstein (Fehérvár), Mátyus (Győr), Nagy T. (Tatabánya), Pavicevic (Pécs), Schindler (Pécs), Schrancz (Bp. Honvéd), Simek (Fehérvár), Somorjai (REAC), Szabó 0. (Vasas), Szögedi (Pécs 1/Diósgyőr 1), Tárcsa (Pécs), Tímár (FTC),- Tőzsér (FTC), Vermes (Újpest), Vitelki (Diósgyőr), Zabos (MTK). 1 gólos: Bajúsz (Pécs), Balog Zs. (Vasas), Berdó (Pécs), Botis (FTC), Bozori (Bp. Hovéd), Budovinszky (FTC), Cariati (Újpest), Cotan (Sopron), Csordás (Vasas), Csóka (ZTE), Da Silva (Tatabánya), Djorovic (ZTE), Dzsudzsák (DVSC), Elder (Pápa), Erős K. (Újpest), Fabio (Pápa), Földvári (REAC), Fűzi (Újpest), Gáspár (Diósgyőr), Horváth Gy. (Pécs), Horváth L. MTK), Hullám (Újpest), Janjic (Vasas), Jevdovic (Pécs), Józsi (ZTE), Kardos (Kaposvár), Katona (Diósgyőr), Kincses (Pápa), Kocsárdi (ZTE), Koplárovics (ZTE), Kotán (ZTE), Kouemaha (Tatabánya), Kovács Z. (Bp. Honvéd), Kőhalmi (Újpest), Kuttor (Fehrévár), László A. (ZTE), Máté (Kaposvári Rákóczi), Megyesi (Tatabánya), Mumba (Pápa), Munteanu (Sopron), Nagy D. (Fehérvár), Nagy L. (ZTE), Nagypál (Kaposvár), Németh K. (MTK), Ngale (Tatabánya), Nikolov (DVSC), Nógrádi (FTC), Peric (ZTE), Radu (Sopron), Remili (Pápa), Salamon (Vasas), Simson (Pápa), Sipos (Pécs), Sira (Sopron), Spasojevic (ZTE), Szabados (Pécs), Szabó Z. (Pápa), Szalai (FTC), Újhegyi (Pápa), Vadócz (Bp. Honvéd), Vasiljevic (Kaposvári Rákóczi), Vaskó (Újpest), Venczel (Bp. Honvéd), Vincze Z. (Fehérvár), Virág (DVSC), Vituska (Újpest), Vujic (Pécs). Öngól: Böjté (Újpest, az FTC ellen), Csóka (ZTE, az Újpest ellen), Demjén (Sopron, az Újpest ellen), Filó (Tatabánya, a Vasas ellen), Gáspár (Diósgyőr, a Sop- . ron ellen), Horváth G. (REAC, a DVSC ellen), Jaki (Győr, az Újpest ellen), Kovács N. (Budapest Honvéd, a DVSC ellen), Kuttor (Fehérvár, a Pápa ellen), Máté (DVSC, az Újpest és a Diósgyőr ellen), Mogyorósi (DVTK, az Újpest ellen), Mutica (Pápa, az FTC ellen és az MTK ellen), Németh K. (Tatabánya, a Fehérvár ellen), Petrók (Kaposvári Rákóczi, az MTK ellen), Pintér (Kaposvár, a DVSC ellen), Sidibe (DVSC, a Győr ellen), Stark (Győr, a Pápa ellen), Sebők V. (ZTE, az Újpest ellen), Zahorecz (Kaposvár, a Pécs ellen). A 27. forduló műsora. Május 12., péntek: Ferencváros - Pécs 19 ó. Május 13., szombat: FC Fehérvár - Csőszer FC Tatabánya Auto Trader 15 ó, Budapest Honvéd - Rákospalotai EAC 19 ó, Lombard FC Pápa - Vasas 19 ó, ZTE FC - Diósgyőri VTK 19 ó, FC Sopron - DVSC-AVE Ásványvíz 19 ó, MTK Budapest - Győri ETO FC 19 ó. Május 14. vasárnap: Kaposvári Rákóczi - Újpest FC 11.30 ó.