Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-24 / 120. szám

2006. MÁJUS 24., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Játékos tudomány A drégelypalánki művelődési házban az Elmés játékok elnevezésű különleges kiállítás látható június 2-éig. A szervezők olyan programot szeretnének nyújtani a látogatók számára, amelynek eszközei közelebb hoz­zák az általános iskolák tanulóit a nem túl könnyen ta­nulható természettudományi tantárgyakhoz, mint ami­lyen példának okáért a matematika, biológia, földrajz vagy a fizika. Szabó Andrea RÓLUNK SZÓL Skandalum Hegedűs Erzsébet óriási felháborodást váltott ki az a hír, amit a hétvégén röpített szét a média: Pozsonyban szirénázó rendőrautó­val vittek el két szekszárdi tanárt, akik diákjaiknak és ismerőseiknek magyarázták a Szent Márton-székesegy- ház történetét. S mivel nem rendelkeztek Szlovákiában érvényes idegenvezetői igazolvánnyal, hívták a rendőrö­ket, akik, mint valami köztörvényes bűnözőket, bezsup- polták a két tanárt a rendőrautóba, s irány a rendőrka­pitányság. Azóta is élénken foglalkoztatja a közvéle­ményt, ami történt: sokan mondták, még ha létezik is ilyen törvény, egyszerűen felháborító az eljárás. Mint ahogyan felháborító az is, amit az érintettek meséltek a történtekről. Szavaik nyomán egyértelműen kirajzoló­dik: itt nem arról volt szó, hogy a törvényt betartassák az első nagybetűtől az utolsó pontig, hanem ez kifejezet­ten a magyar csoport ellen irányult. Annál is inkább, hi­szen ugyanerre a törvényre hivatkozva hasonlóan jártak el a rendőrök egy győri csoporttal szemben is. S törté­nik mindez a XXI. században, 2006-ban, az Európai Uni­óban, amelynek Magyarország és Szlovákia egyaránt tagja. S megtörténik az, hogy nem akarják elfogadni az átadott személyi igazolványt, hanem útlevelet követel­nek, s csak az erélyes hangra veszik át azt - igaz, utána annyira ragaszkodnak hozzá, hogy vissza sem adják. nem értem én ezt. Még ha létezik is ilyen törvény, egy di­ákjainak magyarázó tanáron csak nem kellene számon kérni, különösen nem ilyen formában. Vagy ha mégis, talán nem ártana bizonyos fokozatosságot betartani, hi­szen az elkövetett „bűncselekmény” súlya talán még­sem indokolná a szirénázó rendőrautót, a kilencórás fog­va tartást. s a dolog csattanója: tegnap reggelre kiderült, az ominó­zus törvény két éve nem hatályos. Nesze neked, jószom­szédi viszony: bűnözőként kezelünk megbecsült tanár­embereket egy olyan törvény alapján, ami ma már nem is létezik. Hogy a rendőrség elnézést kérjen a két tanár­tól, az a legkevesebb. Hogy a szlovák állam hivatalosan is bocsánatot kérjen Magyarországtól és ígéretet tegyen a hasonló esetek elkerülésére, már elfogadható. Egy biz­tos: én a két tanár és csoportja helyében nagy ívben el­kerülném a szomszédos államot, mert nem látnék bizto­sítékot arra, hogy hasonló eset más városban, más tör­vényre hivatkozva nem történik meg. Ez bizony skanda­lum a javából, s intő példa is egyben: magyarok vagyunk, és nem ellenségek... Beszámolók, vagyoni ügyek Sz. A. Jobbágy Károlyra emlékeznek Szabó A. Balassagyarmat a jobbágy Károly Alapítvány, a Kiss Árpád Általános Iskola és a Madách Imre Városi Könyvtár május 26-án ismét meg­rendezi az immár hagyományos Jobbágy Károly-emléknapot 14.30 órakor a költő sírjánál Acél Anna, az MTV műsorvezetője mond ünnepi beszédet Közreműködik Oláh Zol­tán. 15 órakor versmondóverseny veszi kezdetét a Madách Imre Váro­si Könyvtárban. Folyóparti harang szól M. J. Ipolybalog. Ezen a héten a Balas­sagyarmathoz közeli Ipolybalog Árpád-kori római katolikus templomának harangja üti a de­let a Kossuth Rádióban. A folyó jobb partján lévő település egy­kor Hont vármegyéhez tartozott, a több mint kétmázsás öntvény Csehországban készült. Kacskovics Lajos- emlékülés Sz. Andrea Balassagyarmat. Május 29-én ló órakor emlékeznek a 200 éve született haladó szellemiségű nógrádi köznemesre, Kacs­kovics Lajosra az egykori Kacs- kovics-majorban, a mai helytörté­neti gyűjteményben. A mohorai születésű ügyvéd, bíró, publicis­ta, politikus alakját dr. MáziBéla, az MTA könyvtárának munka­társa, dr. Hornyák Mária törté­nész, dr KerényiFerenc irodalom- történész és dr Hausel Sándor, a Nógrád Megyei Levéltár igazgató- helyettese idézi fel. Diáktalálkozó Szécsény. Hatodik alkalommal rendezik meg a nemzetközi ag­rár diáktalálkozót május 23. és 25. között a Lipthay Béla Mező- gazdasági Szakképző Iskolában. A rendezvény megnyitóját ma délelőtt kilenc órakor tartják az is­kola tangazdaságában. A találko­zón a hazaiakon túl a csehorszá­gi Bisztrica és a szlovákiai Ipoly­ság iskolája képviselteti magát. : Drégelypalánk. A gyermekek és a • játékos, kísérletező kedvű felnőt- : tek körében egyaránt nagy sike- : reket aratott, népszerű Csodák : Palotája hagyományát követő ját­■ szóház most utazó formában je- : lentkezik. : A nagyteremben berendezett : „interaktív játékparkban” talál- : ható a legtöbb töprengésre al- : kaimat adó eszköz.- Tulajdonképpen nem más e : kiállítás, mint egy utazó science- : múzeum, mely a természeti tör- : vényeket, jelenségeket szokat- : lan, látványos formában kíván- : ja bemutatni. Valójában Öveges • professzor megvalósult álma je­• lentkezik itt utazó formában. : Ám ez a kiállítás nemcsak be- : mutatja a jelenségeket, hanem : meg is magyarázza - mondta ■ Pásztor Ildikó, a művelődési ház : igazgatója, az esemény fő szer- : vezője, hozzátéve: 2005 a „Fizi- : ka éve” volt. Ennek apropójából j készült a rendhagyó eszköz­(Folytatás az 1. oldalról) Ha kirívó helyeken találunk még választási kampányanyago­kat, azokat természetesen eltá­volítjuk - fejtette ki Ercsényi Fe­renc, a Szabad Demokraták Szö­vetségének megyei elnöke. A Magyar Demokrata Fórum megyei vezetője, Eötvös Mihály elmondta, hogy pártja Salgótar­jánban fizetős reklámtábla-fe­lületeken hirdette elképzelése­it, ezeket, amint új megrendelés érkezik, folyamatosan átra­gasztják. Minden képviselője­löltet megkértek, hogy távolít­sák el kampányanyagaikat, tel­jes mértékben azonban még nem sikerült eleget tenniük a feladatnak. gyűjtemény, melynek tárgyait a nézők saját maguk működtet­hetik. A kiállítás elsősorban a fi­atalabb korosztályt célozza meg, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a felnőttek is örömmel be­lefeledkeznek a kísérletezésbe. A drégelypalánkihoz hasonló tu­dományos múzeumok a világ más országaiban nagyon nép­szerűek. A természettudományi képzést szolgáló eszközpark nem juthat el minden iskolába. E kiállítás tehát múzeum, iskola, játszóház és szórakoztató köz­pont egyben. A program külön­leges élményt jelenthet bármely korosztálynak, a fizika megszál­lottjának és a tanórákon látvá­nyosan unatkozóknak egyaránt. Az eszközök játékos formában foglalkoznak a mágnesességgel, az elektromossággal, a fénnyel, a hanggal, a mechanikával, rez­gésekkel, hővel, levegővel, nyo­mással, de vannak olyanok is, amelyek az érzékszerveket ve­szik célba (illúziók, érzékcsaló­dások stb.). A választásokat követően vala­mennyi városi önkormányzat le­vélben hívta fel a jelölőszerveze­tek figyelmét a plakátok eltávo­lítására, amelynek elmulasztá­sa szabálysértési feljelentést, s adott esetben 30 ezer forintos bírságot is vonhat maga után. A pártok tettek az ügy érde­kében, de a plakátok leszedése nem történt meg teljes körűen - véli Óvári Péter, Salgótarján jegy­zője. Mint mondta: az önkor­mányzat némi türelmi időt köve­tően figyelmezteti a jelölőszer­vezeteket a hiányosságokra, ha majd ez is hasztalannak bizo­nyul, letakaríttatja a kampány­anyagokat, s a költségeket ki­számlázza a pártoknak. A program akár az iskolai tan­órák kiegészítéseként is felfog­ható, hisz a tanórai kísérletezés gyakran passzív nézői, a gyere­kek itt résztvevői lehetnek a kí­sérleteknek. Kipróbálhatják például, milyen érzés az, ami­kor egymillióvá klónoz bennün­ket egy tükör, kedvükre játsz­hatnak a rajzoló ingával, célba lőhetnek a légágyúval, elámul- hatnak azon, hogy mekkora bu­borékot képesek készíteni egy­szerű eszközök segítségével. Ha pedig arra kíváncsiak, mennyi­re becsaphatnak bennünket ér­zékeink, végignézhetik az Illúzi­ók galériáját.- Nagy szenzáció a dominók­ból kirakott Einstein-arc, az üvegbúra belsejében keletkező gömbvillám, a titokzatos holog­ram, amely több darabra törve is mindig ugyanazt a képet mu­tatja. Légágyú, lyuklabirintus, különleges, furfangos ábrák, végtelenbe néző tükör, óriás buborékfal, hegyre felguruló kúp szórakoztatja többek kö­zött az érdeklődőket - össze­gezte a szervező, reményét fe­jezve ki, hogy az utazó játékos tudományos show interaktivi­tásra és gondolkodásra ösztö­nözni a gyerekeket. A június 2- éig megtekinthető rendhagyó kiállításra akár egyénileg, akár csoportosan is jelentkezhetnek a környékbeli iskolák tanulói. Balassagyarmat jegyzője, dr Tatár-Kis Sándorné elmond­ta: a pártok részben már eltávo­lították kampányanyagaikat, a polgármesteri hivatal azonban még nem készített felmérést a plakáthelyzetről. Az önkor­mányzat tervezi, hogy az őszi helyhatósági választásokra pla­kátragasztás céljából alkalmi pa­ravánokat helyez ki a városban. Igazándiból nem kell nyitott szemmel járnunk ahhoz, hogy szembesüljünk a ténnyel: a pár­toknak - legalábbis egyelőre - nem sikerült maradéktalanul ele­get tenni törvényi kötelezettsé­güknek, gyanítható, hogy plakát­jaik még hónapokkal a választá­sok után is csúfítják a környéket. Balassagyarmat. Május 25-én tartja soros testületi ülését a vá­ros önkormányzata. Többek kö­zött beszámoló hangzik el a Kis­térség Többcélú Társulása 2004- 2005. évi működéséről, illetve a Gyarmati Média Kht. 2005. évi tevékenységéről. Előterjesztik a Tanuszodával kapcsolatos köz­beszerzési döntéseket, áttekin­tik a középiskolákban folyó szakképzés rendszerét, vagyoni ügyeket tárgyalnak, felülvizsgál­ják a lakbértartozásokat. A kép­viselők odaítélik a Balassagyar­mat kiváló pedagógusa-díjakat, megvizsgálják a közalapítvá­nyok elmúlt évi működését, s tá­jékoztató hangzik el a belső el­lenőrzésről. Választási plakátok: letelt a létjogosultságuk Gyermeknap Pásztón Tizenévesen természettudós lenne Nagy az öröm, jogos a büszkeség a Dornyay Béla Álta­lános Iskolában. Az intézmény hetedik osztályos tanu­lója, Sándor Lilla országos földrajz tanulmányi ver­senyt nyert a közelmúltban, amire már régen volt pél­da az intézmény életében. H. E. Pásztó. Nagyszabású gyermek­napot szervez május 28-án a Te­leki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ. A rendez­vény színhelye a művelődési központ és környéke, a progra­mok 10 órától várják az érdeklő­dőket. A Romkertbén egész nap mi­ni vidámparkban szórakozhat­nak a gyerekek: lesz quad, tram- bulin, körhinta és horgászat nye­reménnyel. Közben a művelődé­si központ udvarán a technikai sportok kedvelői próbálhatják ki magukat a mászófalon és paint ball-ban. Az egész napos kirako­dóvásár, a pónilovas sétakocsi­kázás kínál kellemes szórako­zást. A művelődési központ előt­ti téren 10 órától délig ügyessé­gi játékokkal várják a gyereke­ket. Apró meglepetésekért lehet majd célba dobni, horgászni, ko­sárra dobni, és az igazán picik­nek bébijátszót alakítanak ki. Ugyancsak 10 órakor kezdődik az aszfaltrajz-verseny: a leg­szebb rajzok készítői a vidám­park és technikai sportok belé­pőjegyeit nyerhetik meg. 13 órától kézműves-foglalko­zások kezdődnek, lehetőség lesz arc-, gipsz- és üvegfestésre, agyagozásra és gyöngyfűzésre. A művelődési központ nagyter­mében 11 órai kezdettel a Kö- lyökszínházban Lázár Ervin me­séit adják elő a Dózsa György Ál­talános Iskola színjátszói és a M.E.S.E. Színpad, a belépés in­gyenes. 13.30 órától karaoke- és Tátika-verseny, 17 órától Ricsi Bohóc műsora látható. 18 órakor kezdődik a Kölyök Mozi: A Cá­pasrác és Lávalány kalandjai cí­mű, háromdimenziós vígjátékot nézhetik meg az érdeklődők. Schveiczer Krisztián Salgótarján. Az országos Teleki Pál földrajz-földtani versenyt május 12. és 14. között rendez­ték meg Balatonalmádiban. Az első napon százpontos tesztet töltöttek ki a gyerekek, más­nap pedig Balatonfelvidéken vettek részt terepgyakorlaton. A szakavatott vezetők gyalog­túrák keretében elmagyaráz­ták a táj kialakulását, jellegze­tes kőzeteit, növényvilágát, amit a tanulóknak menet köz­ben kellett lejegyezni. A gya­korlat végén 25 kérdést tettek fel nekik, amire rögtön vála­szolniuk kellett a jegyzeteik segítségével. Aznap, egy rövid pihenőt követően még szóbeli kérdésekre is választ kellett adniuk, amelyek a teljes tan­anyagot felölelték, sőt némileg túl is mutattak azon. A végeredmény az említett három részből tevődött össze. A maximálisan megszerezhető pontszám 150 volt, Sándor Lilla 149,5-öt ért el. Övé volt a leg­jobb szóbeli felelet és a terep- gyakorlaton is ő bizonyult a leg­jobbnak. Földrajz tanulmányi versenyen ilyen eredményt már régen ért el az intézmény vala­mely tanulója.- Miután bejutott az országos döntőbe, úgy gondoltam, hogy a középmezőnyben fog végezni. Tárgyszeretete, tudása minden­képpen feljogosított arra, hogy reménykedjem - mondta Lilla felkészítő tanára, Baksa Róbertné. Ám a nebuló folyama­tosan felülmúlta várakozásait, amikor a legjobb dolgozatot írta az írásbelin, a tanárnő már a do­bogót sem tartotta elérhetetlen­nek... Persze számára a szerény kislány eredménye igazándiból nem a meglepetést, sokkal in­kább a beigazolódott várakozást jelentette, hiszen három éve ta­nítja, ismeri a képességeit.- Nagyon sokrétű Lilla tudása és érdeklődése, foglalkozik példá­ul művészetekkel is. A földrajzba azonban olyan mélyen beleásta magát, hogy sok­szor jobban otthon volt egy-egy téma­körben, mint jó­magam. Fantaszti­kusan jó memóri­ája van, ami a te­repgyakorlatnál nagy előnyt jelentett, kevesen büszkélkedhet­nek ilyen adottsággal - jellemez­te tanítványát Baksa Róbertné. A hetedik osztályos, 13 éves Lil­la Vizsláson él családjával. Szeret olvasni, tévézni, rajzolni, sokat ül a számítógép előtt, de a szabad­ban sem hanyagolja el a játékot.- A kedvenc tantárgyam ter­mészetesen a földrajz, nagyon érdekelnek a különböző termé­szeti jelenségek. Már gondolko­dom a továbbtanuláson is, egy­szer természettudós szeretnék lenni - mondta szerényen, de határozottan Lilla.

Next

/
Oldalképek
Tartalom