Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-22 / 118. szám
1 4 NÓGRÁD MEGYE 2006. MÁJUS 22., HÉTFŐ Bűnmegelőzés átfogóan MUSKÁTLIS, RÓZSÁS... Kétbodony. Egyre több virágos növény szépíti a falut, köszönhetően például annak, hogy tavaly kétszáz tő futórózsát telepítettek, s ezek szépen fejlődnek. Díszítésre ösztönzött az elmúlt évi „virágos porta” verseny is: díjazottjai növényvásárlásra fordították az ezzel járó anyagi elismerést. Néhány napja pedig kivirágosodtak a parkok: a nyugdíjasklub tagjai és a hagyományőrzők ezerkétszáz palántát ültettek ki, ezek egy részét saját maguk nevelték. Az oszlopokra erősített tartókra pedig ötven cserép muskátlit raktak ki. Új sebességmérő Szabó Andrea Balassagyarmat. Az Országos Bűnmegelőzési Központ által kiírt „Bűnmegelőzés átfogóan” című pályázat keretében megvalósuló programsorozat első rendezvényére került sor a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon, illetve a volt vármegyeháza épületében május 17-én. Vitézné Mészáros Krisztina főhadnagy, bűnmegelőzési főelőadó elmondta: a bűnmegelőzési szakemberképzést célul kitűző pályázat két és fél millió forint támogatást nyert, amelyhez 650 ezer forintos önrészt biztosított a város önkormányzata. A tervek szerint minden hónapban egy vagy két rendezvény megszervezésére nyílik lehetőség ez év november végéig. A balassagyarmati diákjuniálissal össze- kapcsolódóan a drogprevencióról szóló televíziós vitaműsorra, illetve bűnmegelőzési kisfilmek forgatására kerül sor a városi televízió segítségével, a diákok pedig a kábítószer-fogyasztással foglalkozó szakemberek előadásait hallgatják meg. Ősszel az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények köre, a családon belüli erőszak, az oktatási intézményekben előforduló bűncselekmények problémaköre, s a fogyatékkal élők áldozatvédelme lesz a programsorozat témája. November végén nagyszabású konferencia zárja a nyertes pályázatnak köszönhetően megvalósított rendezvénysorozatot. A Bűnmegelőzési Kistérségi Központ két rendezvény lebonyolításával a polgárőrök bűnmegelőzési képzését vállalja magára. Ami a május 17-ei eseményeket illeti: Révész Ákos rendőrkapitány megnyitóját követően Vitézné Mészáros Krisztina főhadnagy szólt a Balassagyarmati Rendőrkapitányság drog- megelőzési tevékenységéről és az Ellen-szer elnevezésű biztonságra nevelő középiskolai programról. Ezt követően dr. Zacher Gábor, az ismert toxikológus főorvos tartott érdekfeszítő előadást Droghelyzet van címmel a meghívott drogkoordinátor pedagógusok, valamint rendőrök, határőrök számára. A főorvos a világban élen járó szerekről, a Magyarországon legtöbbet fogyasztott extasyról, s a kábítószer-fogyasztás súlyos következményeiről, többek között a fertőző májgyulladásról és az AIDS-ről szólt. A szakember külön vizsgálta a klasszikus rock and roll és a kábítószerkultusz kialakulásának összefüggéseit. Elég, ha Jim Morrisonra, Janis Joplinra, Eric Claptonra, a Rolling Stonesra, vagy a Beat- lesre gondolunk. Nevezetes dalok, örökzöldek propagálták nyíltan a kábítószer-fogyasztást, mint például a Beatles Lucy in the Sky with Diamondsa, amelynek címe kiadja az LSD nevét, vagy a Yellow Submarine, de gondolhatunk a Hair című film Hare Krisna kezdetű dalára is. Nem egy mesének van - példának okáért az Alice Csodaországban című meseregénynek, a Hófehérkének, a gombákról és a békák átváltozásáról szóló történeteknek, a Harry Potter regényeknek - kábítószerrel kapcsolatos áthallása - fejtette ki a főorvos, aki a magyar kábítószeres szleng megszületéséről, illetve a kísérleti állatként használt pókok kábítószer hatására megváltozott hálószövési szokásairól is beszélt. A szakember szót emelt a drogok legalizálása ellen. A szakmai kérdéseket megvitató konzultáció keretében többek között kiemelte a drog- fogyasztás elleni, óvodás kortól megkezdődő folyamatos, tudatos nevelés s az egészségügyi szemlélet megváltozásának fontosságát. A tartalmas nap zárásaként valamennyi résztvevő megtekintette a volt vármegye- háza épületében a salgótarjáni Hibó Tamás Művészeti Iskola drogprevenciós színielőadását, amelynek során a mintegy kétszáz fős általános és középiskolás közönség előtt, a színen egy, a drogfogyasztás által megkísértett iskolai osztály élete elevenedett meg, szinte bevonva saját történetébe a hallgatóságot. H. E. Bátonyterenye. új sebességmérő készüléket próbál ki a napokban a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság. Az út mellett felállítható készülék jól láthatóan jelzi a gépkocsivezetők számára járművük sebességét. Eddig Nádújfaluban a Pétervására felől érkező forgalmi sávban, Mátraverebélyben és Bátonyterenyén a 21-es főút mindkét sávjában, illetve Kisterenyén, a Jászai úti kereszteződésben figyelmeztette a járművezetőket az eseüeges sebességtúllépésre. A tapasztalatokról Bakos Attila alezredes, rendőrkapitány elmondta: a sebességmérő készüléknek egyértelműen visz- szatartó hatása van. Lakott területen belül a megengedett óránkénti 50 kilométer túllépése esetén villogni kezd a kijelzés, amelynek lélektani hatásaként a gépkocsivezetők a fékpedálra lépnek. Megjegyezte azt is: a közlekedés biztonsága érdekében több helyen állandó működése lenne szükséges, ezért a rendőrkapitányság arra ösztönzi az önkormányzatokat, minél több helyen állítsanak fel ilyen készülékeket. NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI SZOLGÁLAT 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon/fax: (32) 4204)20 NYITOTT LOVARDA AKCIÓ - ISMERKEDÉS NÉGYLÁBÚ BARÁTAINKKAL Salgótarján. Sokan ellátogattak a ponyipusztai lovardába szombaton. A nyílt napon az érdeklődők megismerkedhettek például a lószerszámokkal és a lóápolással, de bemutatót tartottak a füleki íjászok és csattogott a csikósok ostora is. Gyermekek és felnőttek egyaránt örömmel éltek az ingyenes lovaglási lehetőséggel, de nem volt üresjárata az óránként ingázó lovas kocsinak sem.