Nógrád Megyei Hírlap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-02 / 101. szám
12 2006. MÁJUS 2., KEDD SPORTTÜKÖR Ennyire futotta az SKC erejéből kézilabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 23. forduló Salgó rali - újra... A. Á. Salgótarján. Nem titkoltan a régi Salgó rali „feltámasztása” a célja a Salgó Coral Rallye Teamnek és a Botka Teamnek, amelynek tagjai május 13-án és 14-én „mini ralit” rendeznek a nógrádi megyeszékhely környékén. A kétnapos (az adminisztratív és technikai átvételt követően lesz a verseny) futamon két pályát kell majd teljesíteniük a versenyzőknek: a Salgótarján és Kazár, illetve a Sámsonháza és Nagyke- resztúr köztit. Előbbit most teljesíthetik a résztvevők utoljára ebben a formában, mivel a verseny után a szakaszt újraaszfaltozzák, s így nyomvonala módosul majd. A verseny az MNASZ regisztrált erőpróbája, azaz indulhatnak rajta amatőrök és licence- sek egyaránt, a nemzeti autósport-szövetségnél idén indított amatőr sorozat résztvevőit külön pontozzák majd. Előnevezni versenyképes (bukócsöves) autóval május 5- ig lehet, de a szervezők az adminisztratív átvételkor a versenyirodán (inkubátorház, ipari park) is fogadnak el jelentkezéseket. A verseny részleteit mindenki megtalálhatja az interneten a www.salgorallye.hu oldalon. Salgótarjáni KC - Delfin KC Kecskemét 24-38 (11-20) Salgótarjáni Városi Sport- csarnok, 100 néző, vezette: Kovács, Wiedemann. Salgótarjáni KC: Pacza - Forgács, Nagy 5, Farkas 7, Kanuric 4, Molnár F. 1, Szabó G. 6, Cs.: Ihász (kapus), Búzás, Csaba 1, Kovács. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc. Delfin KC: Simó - Molnár 1, Zapletán 16/3, Goren, Losonc 4, Pál 3, Takács 3. Cs.: Vörös (kapus), Gábos 1, Börcsök 1, Majoros 2, Urbán 2, Barta 5/1, Horváth. Edző: Kun István. Hétméteresek: 1/0, ill. 4/4. Kiállítások: 8 perc, ill. 14 per- c. Az eredmény alakulása: 6. perc: 0-4, 10. perc: 3-8, 13. perc: 6-9, 18. perc: 7-14, 25. perc: 10-18. 36. perc: Majális hangulat várja a 6. Hegyvidék félmaraton és váltó résztvevőit a Normafánál május 7-én vasárnap, amikor is a budai hegység emelkedőit, lankáit és az állóképességüket is próbára tehetik a futás és a túrázás szerelmesei. A futó-.és gyaloglótávok mellett az egészséges életmódért meghirdetett majális újabb sportolási lehetőségeket és programokat kínál a család apraja-nagyjának a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központban. 15-23, 41. perc: 18-28, 47. perc: 19-30, 51. perc: 21-32, 54. perc: 24- 35, 58. perc: 24-37. Molnár Ferenc: -Azt gondoltam a mérkőzés előtt, hogy lesz végre egy olyan találkozó, amikor teljes csapattal ki tudunk állni, de sajnos ez nem következett be. Sérülés miatt három meghatározó játékosunk hiányzott (Szabó I, Braun, Molnár ].), ráadásul én is gyomor fájdalmakkal játszottam. Az első félidőben sokat hibáztunk, nagyon sok labdát adtunk el, rengeteg ziccert hagytunk ki, amit a vendégek teljes mértékben kihasználtak, mert gyors indulásból könnyű gólokat szereztek. A félidő végére már olyan előnyre tettek szert, ami megnyugA Budai-hegység lenyűgöző panorámát nyújtó környezetében kanyargó félmaratont (21,095 km) lehet egyéniben és háromfős váltóban (9,8-7,8-3,5 km) is teljesíteni. A táv hossza mellett az indulóknak a 316 méteres szint- különbséggel is számolniuk kell, amely különösen a táv második felét nehezíti. A hegyi félmaraton mezőnye 11 órakor rajtol. Minden futó egyedileg emblémázott pólót kap. A félmaraton mellett a tatta őket, és végül teljesen megérdemelten vitték el a két pontot. Nagyon nehéz helyzetbe vagyunk, de az utolsó pillanatig küzdünk a bent- maradásért. Kun István: - Az első félidőben a kezdeti tapogatódzó játék után több lerohanásos támadást eredményesen fejeztünk be, és megnyugtató előnyt szereztünk. Ezt a második játékrészben meg tudtuk tartani, sőt még fokozni tudtuk. Végül magabiztosan tudtunk nyerni, úgy hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam biztosítani. Ifi: 23-35. Muticza Ferenc További eredmények: Mezőkövesdi KC - Tiszaföldvári S. Treff SE 26-24, Orosházi kezdőkre és kicsikre is gondol az eseményt szervező BSI. A Nemzeti Sporthivatal által támogatott 1%-os futás a sportért (1304 m) és a 8 kilométeres gyalogtúra a Já- nos-hegyre mindenki számára teljesíthető kihívást jelenthet. A budapesti T-Com Vivicittá után ismét lehetőség nyílik a az egyre népszerűbb gyaloglási forma, a Nordic Walking megismerésére és kipróbálására. • A verseny központja, a célFKSE - Ceglédi KKSE 30-24, Fehérgyarmat VSE-Fevill - Hajdúböszörmény DKSE 26-27, Kiskőrös KSK - Szeged KKSE 34-26, Makó KC - Gyöngyösi FKK 29-29, Ózdi KC - Váci KSE 35-22. A bajnokság állása 1. Gyöngyösi FKK 22 1822623-45038 2. Delfin KC 22 17 1 4636-53535 3. Ózdi KC 23 1706620-54234 4. Mezőkövesd 22 152 5 594 500 32 5. Tiszaföldvár 23 15 2 6651-60532 6. Orosháza 23 14 1 8670-629 29 7. Kiskőrös 23 12011 634-66224 8. Makó KC 23 101 12 644-64721 9. Cegléd 2391 13 611-63919 10. Szeged 23 7 1 15 629-696 15 11. Hajdúböször. 22 6 1 15 590-628 13 12. FVSE-Fevill 23 5 018 621-689 10 13. Salgótarjáni KC 23 4 2 17 675-819 10 14. Váci KSE 23 30 20 535-692 6 és rajtterülete is a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ sportpályáján lesz. Az elmúlt esztendőkben megszokott futás és gyaloglás mellett sportos majális várja a kilátogatókat. Lehetőség nyílik az euro- bungee, rodeobika, ugrálóvár, szörf, céllövölde, paintball kipróbálására és nem hiányoznak majd a klasszikus majális elemei sem, így lesz henna- és arcfestés, pattogatott kukorica és kürtös kalács is. Mozgásmajális a budai hegyekben 6. Klubrádió Hegyvidék félmaraton és váltó A Magyargéc hazai fiaskóval lecsúszott az élről labdarúgás NB III, Mátra-csoport, 23. forduló Salgótarján Gyöngyöshalász 0-1 (0-0) Salgótarján, tóstrandi sporttelep, 200 néző, vezette: Kálé E. (Jancsó, Jakab). SBTC: Földi - Gulyka, Csat- —lós, Pataki, Dudás - Bartha, Kobka, Birincsik, Bednár (Zsély) - Baranyi, Ajtai. Edző: Simon Attila. Gyöngyöshalász: Ajpek - Kovács, Vernyik, Nagy Gy. T., Bordás - Nagy Gy. G., Nagy G. (Bakondi), Tóth, Hevér - Balog, Molnár (Karsai). Edző: Majzik Zoltán. GL: Tóth (92.). Sárga lap: Csatlós, Birincsik. Iák: Birincsik, ill. Molnár, Vernyik, Balog. 8. perc: Molnár Földit megelőzve 5 méterről az üres kapu mellé fejelte a labdát. 51. perc: Egy labdaszerzést követően Baranyi törhetett kapura, de lövés helyett a cselezést választotta és így odalett a nagy helyzet. 67. perc: Csatlós beadását Birincsik vette le az ötösön, de a lövés pillanatában elcsúszott és így a védők menteni tudtak. 72. perc: Csatlós pompás átadását követően Bartha 8 méterről csúnyán a kapu fölé rúgta a labdát. 83. perc: Baranyi jobb oldalról belőtt labdáját Ajtai a kaputól 3 méterre, senkitől sem zavartatva nem találta el fejjel. 92. perc: Nagy G. beadására két védő között Tóth érkezett, s nagy erővel a kapu közepébe vágta a labdát. 0-1. Iszonyatos mérkőzésen a győzelmet jobban akaró vendégcsapat megérdemelten vitte el a három pontot a helyzeteit sorra kihagyó salgótarjániaktól. Simon Attila: - Az ilyen mérkőzéseken döbbenek rá, hogy nem számít, hogy mit és hogyan edzel, az dönt, hogy győztes vagy vesztes típus vagy. A mai SBTC-ben csak Csatlós és Birincsik nyerő típusú. Majzik Zoltán: - Az utolsó pillanatig bíztunk és nyertünk. S. T. I. Kisbágyon - Baglyasalja 0-1 (0-0) Kisbágyon, 150 néző, vezette: Mozsár G. (Tóth, Bán). Kisbágyon-Karton: Szabó - Pisák, Sági, Kresák, Fenyvesi P. - Bognár, Németh (Kiss), Varga (Kapás), Szőllősi (Fenyvesi V.) - Jele, Szűcs. Szakosztályvezető: Nagy Tamás. Nógrád Volán-Baglyasalja: Lázár - Herczeg, Palaticzky, Híves, Sándor - Oláh, Balázs, Oravecz, Kadlót (Szőrös) - Berki, Baranyi. Játékos-edző: Baranyi Miklós. GL: Oravecz (86.). Sárga lap: Szűcs, ill. Palaticzky, Híves, Berki. Kiállítva: Fenyvesi P. (89.). lók: Pisák, Sági, Fenyvesi P., Kresák, ill. Lázár, Herczeg, Palaticzky, Baranyi, Oravecz. 86. perc: Oravecz 25 méterről lövésre szánta el magát, s a laposan meglőtt labda a vetődő Szabó alatt a kapu jobb alsó sarkában kötött ki. 0-1. Kiegyenlített első félidőt hozott a megyei rangadó, a sok pontatlan átadás miatt a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A második félidő igazi nyílt sisakos játékot hozott, ahol na- gyobbnál nagyobb helyzeteket hibáztak el a csapatok. A mérkőzést végül egy ártalmatlannak tűnő távoli lövés döntötte el a vendégcsapat javára. Nagy Tamás: - Már a kezünkben éreztük az egy pontot, amikor az a kapusunk hasa alatt kicsúszott. Amíg a helyzetkihasználásunk nem javul drasztikusan, sok jóra nem számíthatunk. Baranyi Miklós: - Annak örülök a legjobban, hogy legfiatalabb játékosunk egy ilyen mérkőzést eldöntő gólt rúgott. Ifi: 7-0. N. T. Magyargéc - Nagyréde 1-2 (0-1) Magyargéc, 250 néző, vezet- • te: Csorba Cs. (Nagy, Kuti). Magyargéc: Oláh T. - Ökrös, Pingiczer, Rácz R. - Jeferson, Mátyás, Fazekas (Kuris), Goják, Novák - Csépányi, Oláh S. Edző: Oláh Béla. Nagyréde: Juhász - Gódor, Pásztor, Barna - Kulcsár (Papi), Fekete, Bódis, Forgács, Takács (Hadobás) - Csomós (Szász), Ludányi. Edző: Nagy Gábor. Gl.: Ökrös (92.), ill. Takács (38.), Csomós (87.). Sárga lap: Ökrös, ill. Takács. lók: Ökrös, Rácz R., Novák, ill. Pásztor, Barna, Fekete, Bódis, Csomós. 38. perc: Fekete jobb oldalról adott labdát Takácsnak, aki éles szögből a vetődő kapus mellett a hosszú sarokba gurított. 0-1. 87. perc: Ludányi beadása után Csomós fejelte a hálóba a labdát. 0-2. 92. perc: Jeferson szöglete után Juhász még kiütötte a labdát, de azt Ökrös fejjel a hálóba továbbította. 1-2. Meglepte a hazaiakat a Nagyréde játékhoz való hozzáállása. A vendégek megérdemelt győzelmet arattak. Oláh Béla: - Sajnos az a csapat megérdemli, hogy kikapjon, amelyik ennyi helyzetből csak egy gólt tud szerezni. Nagy Gábor: - Amit elképzeltünk, valóra váltottuk. Profi munka volt. Géczi Attila További eredmények: Kistar- csa - Túra 0-5, Ózd - Mezőkövesd 1-0, Gödöllő - Jászberény 1 -3, Gyöngyös - Nagykáta 4-0, Veresegyház - Putnok 3-1. A bajnokság állása 1. Jászberény 23 15 71 56-19 52 2. Magyargéc 23 15 5 3 50-24 50 3. Nagvréde 23 124 7 35-29 40 4. Túra 23 11 6 6 55-17 39 5. Gyöngyös 23 11 6 6 37-24 39 6. Veresegyház 23 10 8 5 42-25 38 7. Mezőkövesd 23 10 7643-32 37 8. Putnok 22 10 6 6 39-27 36 9. Baglyasalja 23 9 6 8 38-30 33 10. Kisbágyon-K. 23 9 6 8 34-38 33 11. Ózd 22 84103742 28 12. Kistarcsa 23 6 6113849 24 13. Gy.-halász 23 6 2 15 20-38 20 14. SBTC 23 3 5 15 18-51 14 15. Nagykáta 23 3 4 1632-82 13 16. Gödöllő 23 24 1722-69 10 Az SBTC (világos mezben) csapata alulmaradt a Gyöngyöshalász ellen fotAgyumán