Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-27 / 98. szám

12 SPORTTÜKÖR 2006. ÁPRILIS 27., CSÜTÖRTÖK Jó verseny volt asztalitenisz Emlékverseny Gyarmaton A balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola sport- csarnokában rendezte meg a minap a Dózsa DSE a 9. Cserhát Takarékszövetkezet Kupát, mely immár harmadik éve Kenyeresné Lehoczki Ágnes és Lisztes István asztalitenisz-em­lékverseny is, továbbá nógrádi és nyugat-nógrádi ranglistavia­dal. A nők mezőnyében a csepe­li Jeszenszki Katalin nyerte meg a Kenyeresné Lehoczki Ágnes- emlékversenyt. Másodikként a szlovák Petra Rasikova, harma­dikként a szendehelyi Nagy Haj­nalka, míg negyedikként a 2005-ös győztes, a pásztói dr. Kádárkuti Enikő zárt. A férfiak mezőnyében Daróczi Péternek volt nagy a tét, hiszen sorozat­ban nyolc éve ő nyerte a kupát. Ezúttal a Cserhát Takarékszö­vetkezet Kupát a gyarmati Bander Attila szerezte meg, emellett annyi megyei ranglis­tapontot gyűjtött, hogy átvette a vezetést Salamon Istvántól a Bátonyterenye NB Il-es játéko­sától. Második Mák Csaba (Ba­lassagyarmat), harmadik Da­róczi Péter (Balassagyarmat), míg negyedik Kárász Zoltán (Aszód) lett. A Lisztes István emlékserleget a gyarmati Csé- pán Gusztáv kapta, mint a leg­eredményesebben szereplő 60 éven felüli versenyző. Zidane a vb után visszavonul A Real Madridot kívánta az­zal segíteni Zinedine Zidane, hogy már kedden bejelentette: a június 9-én kezdődő labdarú­gó-világbajnokság után vissza­vonul.- A klubnak új csapatot kell építenie, amely újra képes nyerni. Döntésem korai beje­lentésével megadtam az esélyt a Reálnak, hogy már a világ- bajnokság előtt új játékost sze­meljen ki, amennyiben akar - mondta a vb idején 34. élet­évét betöltő világklasszis. Zidane arra is rávilágított: dön­tésének első számú oka, hogy a csapat az elmúlt 52 év legsi­kertelenebb időszakát éli, hi­szen három esztendeje egyet­len trófea sem került a vitrin­jébe. - Közel akarok maradni a klubhoz, mert rengeteget kö­szönhetek neki. Nem az első vonalban vállalok szerepet, de szívesen dolgoznék a fiatalok­kal - mondta jövőbeli terveiről a francia középpályás. Zidane visszavonulása kapcsán szá­mos kitűnőség megszólalt, kö­zülük Alfredo Di Stefano, a ki­rályi gárda tiszteletbeli elnöke szerint „Zizou olyan képessé­gekkel rendelkezik, hogy akár 40 éves koráig futballozhatna”. A 33 esztendős középpályást a nemzetközi szövetség három­szor (1998,2000,2003) válasz­totta az év labdarúgójának, egyszer (1998) az aranylabdát is kiérdemelte. A királyi gárda 2002-ben az ő találatával Baj­nokok Ligáját nyert, míg a francia válogatottat 1998-ban világ-, 2000-ben pedig Európa- bajnoki címre vezette. Zidane legemlékezetesebb mérkőzését az 1998-as világbajnoki döntő­ben játszotta, ahol a brazilok elleni 3-0-ás siker alkalmával kétszer is eredményes volt, de a 2002-es Bajnokok Ligája fi­náléjában is - a Bayer Lever­kusen ellen - egy pazar győz­tes találattal írta be magát a futballtörténelembe. Totti visszatér Csütörtökön tér vissza Fran­cesco Totti, az AS Roma váloga­tott labdarúgója, aki február 19- én, az Empoli elleni bajnokin szenvedett bokatörést. - Negy­venhárom nappal a vb előtt na­gyon ki vagyok éhezve a játék­ra. Egy hete a többiekkel edzek, és az orvosok szerint fizikailag teljesen rendben vagyok - je­lentette ki a 29 éves irányító, akinek a klub külön ráhangoló­dó meccset szervezett a ne­gyedosztályú Cisco Roma ellen. Ami a tétmérkőzéseket illeti, a fővárosiak csapatkapitánya va­sárnap már valószínűleg pályá­ra lép a Chievo otthonában. Totti - akinek a bokájában egy hónapja cserélték kisebbekre a fémcsavarokat - felépülésével bizonyosan ott lehet a június 9- én kezdődő németországi világ- bajnokságon. Ezüstérem és két negyedik hely sportlövészet MDLSZ-IPA IPSC lóverseny, Kecskemét A Salgó Sport Klub verseny­zői között dúló technikai csatá­ban (pisztolyok versenye) ezen a hét végén a Fábián Csaba ál­tal képviselt, és egy debreceni vállalkozó segítségével újon­nan beszerzett cseh CZ 75 SP- 01 győzött Babcsány Zsolt ked­vence, az olasz Tanfoglio Limi­ted előtt. Hornyán József most nem tudta hozni korábbi for­máját, így nem is öregbítette a műanyag tokos osztrák Glock pisztoly hírnevét. Hármójuk klubon belüli vetélkedésére ez­úttal Kecskeméten került sor, a Mesterlövész SE és a Szegedi Rendőr Szakközépiskola által közösen kiírt MDLSZ minősí­tő, és a magyarországi IPA szekció által támogatott IPSC pisztolylőversenyen. A versenyt három divízióban (Produktion, standard, open) és két kategóriában (MDLSZ rajt- engedéllyel rendelkezők, IPA- tagok és fegyveres testületek tagjai) hatvankét résztvevővel rendezték meg. A Salgó Sport Klub versenyzői közül Bab­csány Zsolt standard, Fábián Csaba és Hornyán József Produktion divízióban szere­pelt, s ezen felül mindhárman indultak az IPA-kategóriában is, ahol a standard és a Produktion divíziót nem értékelték külön. A rangos viadalon Babcsány Zsolt standard kategóriában ne­gyedik (66,72%), IPA kategóriá­ban ötödik lett (66,99%), Fábián Csaba MDLSZ Produktion diví­zióban második (98,29%), IPA kategóriában negyedik helye­zést (72,89%) ért el, míg Hornyán József MDLSZ Produktion divízióban tizen­egyedikként (43,47%), IPA-kate- góriában pedig harmincadik­ként (34,31%) zárt. Lehmann remekül védett Jens Lehmann kedden meg­koronázta idénybeli fantaszti­kus teljesítményét a labdarúgó Bajnokok Ligájában: az Arsenal kapusa az elődöntő spanyolor­szági visszavágójának 89. per­cében hárította Juan Roman Riquelme büntetőjét, amellyel a Villarreal kiharcolta volna a hosszabbítást. A német hálóőr csapata ezzel tovább javította rekordját, azaz sorozatban 10. BL-mérkőzésén nem kapott gólt, míg Lehmann - aki a 10- ből hétszer állt a kapuban - há­lója 12 óra 25 perc óta érintet­len. Manuel Pellegrini a kiesés ellenére rendkívül elégedett volt együttesével, s leginkább Fortunát kárhoztatta a búcsú­ért. - A kezdetektől az utolsó percig nagyszerűen játszot­tunk. Nagy pofont kaptunk most az élettől, de a futball már csak ilyen - mondta az argen­tin tréner azon keseregve, hogy csapata hiába dolgozott ki szá­mos lehetőséget, nem tudott él­ni azokkal. Riquelmével kap­csolatban megjegyezte: nem haragszik rá, csak az tud hibáz­ni, aki elvállalja a büntetőt. - Jens nagyszerű, csodálatos mérkőzése volt ez és nemcsak a 11-es hárítása miatt - dicsér­te társát Thierry Henry, az ágyú­sok legnagyobb klasszisa. Arsene Wenger vezetőedző a to­vábbjutás ellenére higgadtan, visszafogottan értékelt: - Nem sikerült úgy játszanunk, ahogy elterveztük, s ennek nem tu­dom mi az oka. Mindazonáltal nagyon büszke vagyok fiatal csapatomra, amely ma a sze­rencsével sem állt hadilábon. Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó: Villarreal (spanyol) - Arsenal (angol) 0-0. Továbbjutott az Arsenal 1 -0- lal. A Steaua ismét sikerről álmodik Húsz évvel BEK-győzelmét kö­vetően ismét nemzetközi siker­ről álmodik a Steaua Bucuresti labdarúgócsapata: erre jó alapot szolgáltat a román együttesnek, hogy az UEFA Kupa elődöntőjé­nek első mérkőzésén hazai pá­lyán 1-0-ra legyőzte a Middles- brough-ot. Az angol gárda 130 éves története során először jut­hatna európai kupasorozat vég­játékába, ugyanakkor a játéko­sok biztosan nem jó lelkiállapot­ban várják az összecsapást, mi­vel hét végén már elbuktak egy kupaelődöntőt: vasárnap az FA Kupában 1 -0-ás vereséget szen­vedett a Middlesbrough a West Ham Unitedtől. - A játékosaim most már tudják, milyen szörnyű érzés elbukni a legjobb négy kö­zött. Nem akarják még egyszer átélni és én sem szeretném - mondta Steve McLaren vezető­edző. A másik ágon a Sevilla a Schalke 04-et fogadja. A spanyol gárda több szempontból is előny­ben van riválisával szemben. Elő­ször is a hét végén felhőszaka­dás miatt elmaradt a bajnoki mérkőzése, így pihentebben vár­hatja az összecsapást, ráadásul az idegenben elért gól nélküli döntetlen után hazai pályán min­den esélye megvan arra, hogy a klub története első európai ku­padöntőjével ünnepelje fennállá­sának 100., centenáriumi évét. UEFA-kupa, elődöntő, visszavá­gók (zárójelben az első mérkőzé­sek eredményei): Middlesbrough (angol) - Steaua Bucuresti (ro­mán) 21 ó (0-1), Sevilla (spanyol) - Schalke 04 (német) 21.30 ó (0-0). SPORTTURMIX Rali Cered táblától egészen a négy kilométerre található „Tajtilaposig” rendezik meg áp­rilis 30-án az idei első Cered- ralit, melyen amatőrök és pro­fik egyaránt versenyezhetnek. A verseny folyamán kétszer kell megtenni a távolságot oda- vissza. Várhatóan reggel nyolc és délután négy óra között le­zárják az útszakaszt, ezért a szervezők kérnek mindenkit, hogy a kellemetlenségek elke­rülése végett válasszák a Pétervására felé vezető útvona­lat. A viadalt 50-60 versenyző jelezte indulási szándékát. *** A Miskolc-ralit április 28. és 30. között rendezik meg, mely az országos bajnokság második futama. A hagyományos proló- got pénteken 17 órától, a Speedway Arénában tartják meg, ennek eredménye nem szá­mít be az értékelésbe, majd szombaton fél kilenctől hat gyor­sasági szakaszt bonyolítanak le. Vasárnap reggel hét órakor foly­tatódik a száguldás, a zárónapon hat gyorsaságira kerül sor. Az utak a prológ kivételével végig aszfaltosak lesznek. A másod- osztállyal és a Historic Kupa résztvevőivel együtt több mint 200 autó nevezett. Karate Füzesabonyban rendezték meg az első karate Fenstherm Kupát, melyen kétszáz kyokushin versenyző indult, köztük nógrádiak is, akik szép eredményeket értek el. Nógrá­di eredmények. Junior fiú köny- nyűsúly: 1. Kopcsányi Tamás (Vitalitás SE Balassagyarmat), 2. Újhelyi Zoltán (Vitalitás SE). Junior fiú középsúly: 2. Hiesz Ferenc (Salgótarjáni TKKC). If­júsági fiú könnyűsúly: 1. Ábel Dávid (STKKC). Ifjúsági lány középsúly: 3. Forró Orsolya (STKKC). Serdülő fiú nehéz­súly: 2. Ábel Máté (STKKC). Serdülő lány nehézsúly: 2. Borzák Emese (STKKC), 3. Gál Beatrix (STKKC). Gyerek I. fiú könnyűsúly:!. Dudás Márton (Vitalitás SE). GyerekI. lány ne­hézsúly: I. Wágner Bianka (Vi­talitás SE). GyerekII. fiú közép­súly: 3. Deméndi Dominik (STKKC). Gyerek II. lány köny- nyűsúly: 1. Dudás Enikő (Vita­litás SE), 2. Gál Mónika (STKKC), 3. Mogyoró Virág (STKKC). Megmaradt a remény kézilabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak, felnőttek 22. forduló Váci KSE - Salgótarjáni KC 31-32 (15-17) Vác, 100 néző, vezette: Bab- riczky, Skriba. Salgótarjáni KC: PACZA - Sza­bó G. 1, Braun 2, SZABÓ T. 10, KANURICS 8, Csaba 4, Farkas 6. Cs.: IHÁSZ (kapus), Búzás, Molnár F. 1, Forgács, Kovács, Ré­vai. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc. Nem látszott a csapatokon az első félidőben, hogy élethalál- mérkőzést vívnak a bent- maradásért. A vendégek Nagy J. és Molnár J. hiánya miatt szinte jobb oldal nélkül vették fel a küz­delmet a győzelemre áhítozó vá­ciak ellen. Szabó T. és Kanurics azonban megoldhatatlan feladat elé állította a hazai csapatot, amihez még hozzájárult Farkas és Csaba második félidei gólerős játéka, de a kapuban Pacza és Ihász is ragyogó teljesítményt nyújtott. A meccs utolsó 10 percé­re elfáradtak a vendégek, de jó helyzetkihasználásuknak kö­szönhetően megszerezték a szá­mukra oly fontos két bajnoki pontot. Molnár Ferenc: - Szánalmasan gyenge mérkőzésen jobban akartuk a győzelmet, melynek meg is lett az eredménye. Gratu­lálok a csapatomnak, nem a jó já­tékért, hanem azért, mert félre tudták tenni a pénztelenség nyo­masztó hatását. Most már hazai pályán be kell biztosítanunk a bentmaradást. Ifi: 42-25. További eredmények: Delfin KC Kecskemét - Ceglédi KKSE 29-21, Gyöngyösi FKK - Mező­kövesdi KC 22-17, Tiszaföldvári Suzuki Treff SE - Ózdi KC 23-21, Hajdúböszörmény DKSE- Makó KC 26-30, Kiskőrös KSK- Orosházi FKSE 34-27, Szeged KKSE - Fehérgyarmati VSE- Fevill 38-31. A bajnokság állása 1. Gyöngyösi FKK 21181 2594-42137 2. Delfin KC 21 161 4598-51133 3. Ózdi KC 22160 6585-52032 4. Tiszafóldvár 22 15 2 5 627-579 32 5. Mezőkövesd 21142 556847630 6. Orosházi FKSE 22131 8640-60527 7. Kiskőrös KSK 2211011600-636 22 8. MakóKC 2210012615-61820 9. Ceglédi KKSE 22 9112587-60919 10. Szeged KKSE 22 71 14603-66215 11. H.4»szönnény 21 5115 563-60211 12. Fehérgyarmat 22 501759566210 13. Salgótarjáni KC 22 4 216 651-781 10 14. Vád KSE 22 3 019513-657 6 r Uj sportöltöző épül Rimócon Egy új sportöltöző létesíté­sével nagy álma teljesülhet az idén Rimócnak. Többszöri si­kertelen pályázat után, ez al­kalommal a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács pozi­tívan bírálta el a leghátrányo­sabb helyzetű kistérségek fel­zárkóztatására benyújtott pá­lyázatot, támogatva ezzel a he­lyi önkormányzat sportöltözői építési szándékát. A meglévő öltöző ugyanis 1947-ben épült - a szécsényi kistérségben másodikként - közösségi ösz- szefogással, amelyet jelenlegi állapota miatt már nem lehet felújítani: falai teljesen átáz­tak, salétromosak, elektromos hálózata életveszélyes, s az egykori lapos tető sem szolgál­ja az eredeti funkciót. Egy új öltöző építését indo­kolja az aktív helyi sportélet, főként a labdarúgás területén, hiszen az óvodásoktól kezdve, a serdülőkön át, a megyei első osztályban játszó felnőtt és if­júsági csapat mellett baráti társaságok is aktívan fociznak a településen. Nyáron a sport­pályán, télen a sportcsarnok­ban játszanak a gárdák, ame­lyek részt vesznek a Góliát McDonald’s és a Bozsik-prog- ramban is. A tervek szerint az épület összberuházási költsé­ge 27 millió 266 forint, amely meghaladja az elnyert pályá­zati támogatás összegét. A község polgármestere, Beszkid Andor, aki egyben a helyi sportegyesület elnöke is bízik abban, hogy az egyesüle­ti tagok, a sportbarátok, a fo­cit kedvelő, támogató helyiek anyagi felajánlásokkal, társa­dalmi munkával és összefo­gással hozzá tudnak járulni a fejlesztéshez. Kiemelte, hogy erre már az elmúlt évekjmn is több ígéret érkezett, ezért a következő napokban szeretné feltérképezni, ki, mivel, ho­gyan tud segíteni az öltöző építésében. Önkormányzatunknak közbeszerzési eljárás kereté­ben kell kiválasztania a leen­dő fővállalkozót. Ez az eljárás eredményezheti az olcsóbb ki­vitelezést, azonban az előírt időhatárok betartása miatt el is húzódhat a szerződés meg­kötése, s így rövidülhet a kivi­telezésre rendelkezésre álló idő. Nagyon jó szervezés szük­séges ahhoz, hogy a nyár vé­gére készen legyen az épület - mondta Beszkid Andor. ■ Sz. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom