Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-24 / 95. szám

I SPQRTTÚKÖR 2006. ÁPRILIS 24., HÉTFŐ Az élvonalban is bizonyít Ifj. Lipták Zoltán Somoskő­újfaluban kezdte labdarúgó- pályafutását. Tavaly nyár óta az élvonalbeli Lombard-Pá- pa Termál FC játékosa. Az ősszel öt alkalommal ját­szott a magyar U21-es válo­gatottban is. A nevelőegye­sülete, a Somosi SE a minap 250 ezer forintot kapott a mostani klubjától. Ifi. Lipták Zoltán 1984. decem­ber 10-én született Salgótarjánban. Somoskőújfaluban kilencévesen kezdett el futballozni, majd a Salgó Öblös és az SBTC után 1998-tól is­mét a Salgó Öblös-Faipar követke­zett (jelenleg SBTC - szerk), ahol már tizennégy éves korában be­mutatkozott a felnőttcsapatban. Sőt 2000 őszén több alkalommal az apjával együtt játszott bajnoki, valamint kupamérkőzésen is. Az­tán felfigyelt rá az NB I/B-ben sze­replő Szolnok, ahová 2002 nyarán igazolt le.- Szolnokon három évig voltam - kezdte ifi. LiptákZoltán, édesap­ja, Lipták Zoltán, aki többek között szintén játszott az SBTC és Salgó Öblös csapatában is, most tavasz- szal tért vissza Somosra, ahol kezdte. A védekező középpályás Szol­nokon elérte azt amit édesapja, hiszen másodosztályban játszott. Neki azonban ez csak egy állo­más volt, és tavaly nyáron leiga­zolta őt az élvonalba feljutott Lombard-Pápa Termál FC csapa­ta. A Borsodi Ligában Tatabá­nyán debütált, az 1 - 1-gyel végző­dött találkozón végig a pályán volt. Az őszön összesen 14 alka­lommal jutott szóhoz, és egy gólt szerzett a Kispest ellen hazai pá­Ifj. Lipták Zoltán lyán, ahol a meccs 2-2-es döntet­lennel zárult.- Pápán remek a közösség, jól érzem magam, de nem jönnek az eredmények - folytatta. A tehetséges játékos az ősszel öt mérkőzésen - Málta, Svédor­szág, Portugália, Horvátország és Bulgária - szerepelt a U21-es vá­logatottban. Róth Antal szövetsé­gi edző meghívta a napokban Új­vidéken lejátszott Szerbia-Monte- negró elleni felkészülési mérkő­zésre is.- Az eltiltásom miatt az MTK ellen a ligabajnokságban játszot­tam - hangsúlyozta. - Megsérül­tem, nem súlyos, de sajnos le kel­lett mondanom a válogatottságot Már játszott is a bajnokin a Győr ellen idegenben. így április 22-ig már 21-szer szerepelt az el­ső osztályban és egy gólt szerzett.- Hogy mik a terveim? - kérdez vissza? - Ha a Pápa csapatával bú­csúzunk, akkor szeretnék távoz­ni, mert jó lenne továbbra is az él­vonalban szerepelni. Aztán bízom abban, hogy az U21-es válogatott­ban is tudom gyarapítani mérkő­zéseim számát ■ Balogh Tibor Megőrizte vezető helyét a Magyargéc labdarúgás NB III, Mátra-csoport, 22. forduló Baglyasalja - Magyargéc 0-1 (0-1) Baglyasalja, 400 néző, vezette: Tyukodi J. (Czeglédi, Várallyay). Nógrád Volán-Baglyasalja: Lá­zár - Herczeg, Palaticzky, Sándor, Oravecz - Balázs, Híves, Berki, Benus (Csák) - Oláh Teofil, Kadlót (Szőrös). Játékos-edző: Baranyi Miklós. Magyargéc: Oláh Tibor - Pingiczer, Bittér, Rácz, Ökrös - Zabundu, Jenei (Mátyás), Blaskó, Fazekas (Csépányi) - Novák, Oláh S. (Goják). Edző: Oláh Béla. GL Oláh S. (25.). Sárga lap: Herczeg, Palaticzky, Híves, ill. Bitter, Novák, Rácz. Jók: Híves, Palaticzky, Oravecz, Berki, ill. | Novák (a mezőny legjobbja), Bitter, 1 Zabundu, Oláh S. 25. perc: Novák húzott el a jobb z oldalon, pontosan beívelt labdáját Oláh S. közelről a kapuba fejelte. 0-1. Izgalmas, nagyimmá, magadé­hoz méltó küzdelmes mérkőzést lát­hatott a szépszámú közönség. A vendégek egyetlen igazi gólhelyzetü­ket kihasználva nyertek Bamnyi Miklós: - Tipikus egy- gólos mérkőzésen, sajnos nem mi rúgtuk azt az egy gólt Oláh Béla: - Nagyon jó, küzdel­mes mérkőzésen, ha egy góllal is, de megérdemelten győztünk. Ifi: 1-0. ■ SZ.I. Putnok - SBTC 2-0 (1-0) Putnok, 150 néző, vezette: Domoszlai J. (Szigetvári, Nyeste). Putnok: Regős - Demeter (Föld­vári), Nagy, Martis, Boczki - Bá­nyász, Füleki, Sipos (Fábián), Gál- Sápi, Rob. Edző: Koleszár György. SBTC: Földi - Gulyka, Csatlós, Pataki, Dudás - Bartha (Mészá­ros), Kobka , Birincsik, Bednár - Ajtai, Baranyi. Edző: Simon Attila. GL: Füleki (35., 56.). Sárga tap: Rab, Martis. Jók Martis, Füleki, Sipos, Rob, ill. Kobka, Birincsik, Baranyi. 35. perc: Rob játszotta át a ven­dégvédőket, lövését Földi még há­rítani tudta, ám a kipattanó lab­dát Füleki az üres kapuba lőtte. 1-0. 56. perc: Gál jobb oldali szögle­tét követően Füleki a jobb alsó sa­rokba passzolta a labdát. 2-0. Jó immú és színvonalú mérkőzé­sen a hazaiak nem számítottak ilyen komoly ellenállásra. Koleszár György: - Nehéz mér­kőzést játszottunk. Ez ez egy má­sik Stécé volt! Simon Attila: - Egy-két elvete­mült „szurkoló" ellenére sportsze­rű közeg, bosszantó, elkerülhető gólok. Ifi: 2-1. ■ S.TJ. Jászberény - Kisbágyon 3-0 (3-0) Jászberény, 200 néző, vezette: Pethő P. (Farkas, Urbán). Jászberény: Rácz - Majzik, Sza­bó Z., Kónya, Tóth - Molnár (Boy tos), Lukácsi, Juhász, Beszteri (Györki) - Ládi (Mizsei), Németh Gy. Játékosedző: Rácz Róbert. Kisbágyon-Karton: Szabó Cs. - Fenyvesi P., Pisák, Fenyvesi V. - Bognár, Varga, Kapás, Szőllősi - Németh T., Jele (Babusa) - Garai (Kiss). Szakosztályvezető: Nagy Ta­más. GL: Lukácsi (26., 39. - mindket­tőt 11-esből), Németh Gy. (31 .).Jók Szabó Z., Kónya, Lukácsi, Juhász, Németh Gy, ill. Pisák, Fenyvesi V., Németh T. 26. perc: A menteni igyekvő Je­le rossz ütemben csúszott be a 16- oson belül kilépő Kónyának A megítélt büntetőből Lukácsi a ka­pu közepébe rúgta a labdát. 1-0. 31. perc Németh Gy. vezette ke­resztbe a labdát a 16-os előtt, majd ballal a bal felső sarokba lőtte azt 2-0. 39. perc Németh Gy. cselezge­tett a 16-oson belül, majd nagyot esett Meglepetésre a játékvezető újra 11-est ítélt, amelyet ismét Lukácsi értékesített. 3-0. Az elsőfélidőben változatos játék alakult ki, majd a játékrész hajrá­jában a hazaiak eldöntötték a mér­kőzést A második félidőben mind­két oldalon sok helyzet adódott, ám ezek rendre kimamdtak Rácz Róbert: - Némi szerencsé­vel sikerült feltörnünk a kisbá- gyoniak masszív védekezését. A vezető gólunk után már könnyebb dolgunk volt és jó játékkal megér­demelten nyertünk. Nagy Tamás: - Reális eredmény született, a csoport legjobb csapa­tától kaptunk ki. Kívánom a jász­berényieknek, hogy nyerjék meg a bajnokságot Ifi 6-0. ■ N.T. További eredmények Nagykáta - Ózd 0-3, Veresegyház - Kistarcsa 1-1, Nagyréde - Gyön­gyös 2-0, Mezőkövesd - Túra 2-1, Gyöngyöshalász - Gödöllő 2-1. A bajnokság állása 1. Magyargéc 2215 5 2 49-22 50 2. Jászberény 2214 7 1 53-18 49 3. Mezőkövesd 2210 7 5 43-31 37 4. Nagyréde 2211 4 7 33-28 37 5. Túra 2210 6 6 50-17 36 6. Putnok 2110 6 5 38-24 36 7. Gyöngyös 2210 6 6 33-24 36 8. Veresegyház 22 9 8 5 39-24 35 9. Kisbágyon-K .22 9 6 7 34-37 33 10. Baglyasalja 22 8 6 8 37-30 30 11. Ózd 21 7 410 36-42 25 12. Kistarcsa 22 6 610 3844 24 13. Gy.-halász 22 5 215 19-38 17 14. SBTC 22 3 514 18-50 14 15. Nagykáta 22 3 415 32-78 13 16. Gödöllő 22 2 416 21-66 10 Nagy küzdelemben nyert a Magyargéc (vflágos alsóban) a Baglyasalja otthonában PROVIDENT FINANCIAL GYORS KÖLCSÖN KÉSZPÉNZBEN! Küldje el a HITEL szót es nevet SMS-ben H.vja a Provident Pénzügyi Zrt és mi visszahívjuk: 06 20 555 50 50 THM 227-437% A THM nem a/ottos a kamattal. ® 0640505050 A teljes nss/afuetendö pénzösszeg egyenlő a (elvett kulcson Egy példa a hitelkonstrukcióra: es a srolgaltatasi díj összegevet A s/erzodeskoteskor $0 000 Ft kölcsön eseten a szoigaltatasi díj összesen megállapított szoigaltatasi díj garantáltan nem változik. 53 SAS Ft. így a heti törlesztés 3432 Ft. 39 hehe. Kötelező győzelem, gyenge játékkal kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak C-csoport Pásztói SZSE-Green Devils ­KOKEC-Euroleasing 71-67 (13-26,23-6,17-17,18-18) Pásztó, Dózsa György Általános Iskola, 50 néző, vezette: Gyur- kovics, Bozsó. Pásztói SZSE: Markó I. 8, Reviczki 5, Szeles 16, Markó A. 15, Szőllősi 8. Csere: Chikán 8/3, Lukács 7/3, Mohácsik 4, Pataki. Játékosedző: Chikán István. Az eredmény ala­kulása. 4. perc: 3-13,8. perc: 9-17, 14. perc: 21-27, 18. perc: 32-32, 24. perc: 45-40, 28. perc: 49-47, 34. perc: 57-55,38. perc: 66-67. Rendkívül rosszul kezdték a ta­lálkozót a vendéglátók, míg a KOKEC az első három percben fo­lyamatos rohanással könnyedén érte el kosarait, addig a pásztóiak több személyi hibát gyűjtöttek, mint pontot. Egy időkérés és az azt követő védekezésváltás után ugyan némileg feljavultak Szelesék, ám a fővárosiak az első kisszünetre így is tekintélyes előnyre tettek szert. A második fel­vonásban azonban mintha kicse­rélték volna a két csapatot, a mie­ink erőszakos palánk alatti játé­kukkal szinte lenullázták ellenfe­lüket, s a félidő végére már hazai vezetést mutatott az eredményjel­ző (36-32). A második játékrész rendkívül éles küzdelmet hozott, a fiatal vendégegyüttes letámadásos emberfogással és sziklakemény testharccal próbálta „összetörni” a PSZSE játékát A végig szorosan alakuló mérkőzés hajrájában azu­tán a többször is labdát szerző, s a döntő szituációkban higgadtabb „ördögöknek” gyengébb büntette zésük dacára is sikerült bebiztosí­taniuk elvárt győzelmüket.- A győzelmi kényszer bénítólag hatott csapatunkra. Ismét bebizo­nyosodott, hogy nincs nehezebb egy kötelezőgyőzelemnéL El kell ismer­ni, hogy nagyon rosszul játszottunk de szerencsére a végén mindenki a megfelelő alázattal tette hozzá apró pontjait a győzelemhez. A közönség ismét óriási volt, azvolt az érzésem, hogy szurkolóink „kifújták” az el­lenfél büntetődobásait - nyilatkoz­ta Markó István, a PSZSE szakosz­tályvezetője. ■ H.P. Elsőre úgysem hiszi el! 7 OOOOOO Ft havi 7999Ft-ért Raiffeisen Személyi Kölcsön Ingatlanfedezettel Hihetetlenül jó ajánlat! Előzetes hitelbírálatért hívja a 06-40-48-48-48-at, vagy látogasson el bankfiókunkba. Kérésére mobilbankárunk személyesen felkeresi Ont. 7 OOOOOO Ft Induló kamat: évi 3,97% THM: 7,97%* Bankfiókjaink: Balassagyarmat, Rákóczi út 17. Salgótarján, Bem út 2-3. havi 7999Ft-ért *Az ajánlat az április 3. és május 31. között jövedelemigazolással igényelt, svájci frank alapú, forintban folyósított kölcsön első kamatperiódusára vonatkozik. A THM értéke a jogszabályi előírások alapján 5 millió forintos kölcsönösszeggel és 20 éves futamidővel kérült meghatározásra. hitetek.raiffeisen.hu 06-40-48-48-48 X Raiffeisen BANK VELÜNK KÖNNYEBB

Next

/
Oldalképek
Tartalom