Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-21 / 93. szám

7 2006. ÁPRILIS 21., PÉNTEK PANORÁMA lelkesítő szavak a kampányhajrában finálé A koalíciós pártok a Városligetben, a Fidesz a Műegyetem rakparton tartott nagygyűlést Budapesten dobta be utol­só erőtartalékait a kam­pánycsend és a választá­sok második fordulója előtt a Fidesz és a nagy­gyűlést közösen rendező MSZP és SZDSZ. Dreissiger Á. - Tibay G. Az MSZP és az SZDSZ közös kampányzárója igazi majális­hangulatot idézett. A többezres tömegben a teljes összefogás je­gyében a magyar zászló mellett mindenkinél piros lufi és kék tábla is volt a Városligetben. A másfél órás rendezvényen min­den felszólaló beszéde alatt leg­alább háromszor erősítette meg az egybegyűlteknek, hogy ápri­lis 23-án a koalícióra szavazza­nak. Hiller István hangsúlyozta: „a koalíciónál van miniszterel­nök-jelölt, van összefogás és van program is. A jobboldalnál ezek közül egyik sincs, válasszanak hát!” - mondta az MSZP elnöke, aki ezek után segítséget kért a második Gyurcsány-kormány megalakulásához. „Mi feltettük a pontot, önök va­sárnap alátolhatják az i-t” - je­lentette ki Kuncze Gábor. A libe­rális párt elnöke beszéde alatt azonban sokszor különböztette meg pártját az MSZP-től, és min­denki számára világossá tette: április 24-étől is folytatódik a vi­ta, ám a végén kompromisz- szum szüleük a koalíciós partne­rek között. Romano Prodi videó- üzenete következett. A frissen választást nyert olasz baloldali politikus azt üzente az egybe­gyűlteknek: szurkol az MSZP- nek. A fináléban a párt minisz­terelnök-jelöltje lépett a pulpi­tusra. Gyurcsány Ferenc „megcse- lekedtük, amit megkövetelt a ha­za” szavakkal kért bizalmat. A kormányfő sze­rint győzni fog a koalíció, ha az emberek a remény koalíciójára szavaznak. Nem ígéri, hogy rög­tön megoldódik minden problé­ma, de lehetőség nyílik egy új, élhetőbb, gazdagabb Magyar- ország megteremtésére. A Fidesz Budára, a rakpart Műegyetem előtti szakaszára hívta össze híveit. A több tízez­res tömeg előtt a legnagyobb el­lenzéki párt elnöke kijelentette: április 9-én nem dőlt el semmi, a döntés a második fordulóra maradt. Orbán Viktor azt mond­ta: 70 egyéni győ­zelmet kell meg­szerezni ahhoz, hogy a Fidesz és az MDF közös nemzeti kormányt alakíthasson. Az összegyűltekhez elsőként szóló Szájer József, a Fidesz eu­rópai parlamenti képviselője azt mondta: előbújtak az előző rend­szer figurái, hogy ott folytassák, ahol 1988-ban abbahagyták. Szabad György, az Országgyű­lés volt elnöke utalva az MSZP- j elöltek támogatására buzdító, szavazólap mintájú brossúrák- ra, kijelentette: akik megkapták, ne tépjék szét, mivel bűncselek­mény bizonyítékai lehetnek. Azt hihettük volna, végleg le­zárult a hamis statisztikák kor­szaka, mégis megint elkezdődött az állami adatok manipulálása - hangoztatta Bőd Péter Ákos. Az Orbán Viktor által a napok­ban a Fidesz és az MDF közös minisztelnök-jelöltjének javasolt közgazdász gondolatait a pártel­nök folytatta. „Hétfőn kiderült, mi az igazság a magyar gazda­ságról: a kasszát kirámolták, az adósság a fejünk búbjáig ér” - közölte Orbán, aki fontosnak tar­totta, hogy minél többen vegye­nek részt a második fordulóban, és szavazzanak a Fideszre. Az MDF-re utalva azt mondta: a Fidesz készen áll, hogy a kor­mányváltás érdekében meg­egyezzen a párttal. Hozzátette azonban, ne keverje össze senki az MDF budapesti vezetését a párt tagjaival. „Sokaknak útjában vagyunk, mert mi a magyar emberek érde­keit képviseljük” - mondta Or­bán, hozzátéve, a nemzeti kor­mány 1998-ban már megmutat­ta, hogy képes a gazdaság rend­betételére. A nyugdíjasokat, a fiatalokat és a szülőket egyaránt részvételre szólította a párt­elnök, aki szerint „a hegy ma­gas, de van út a tetejére”. ■ Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is aktív választási részvételre biztatta hallgatóságát. FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉSI Dávid visszutasítja a baloldali kapcsolatot NEM KERÜLT az MDF kampá­nyába baloldali eredetű pénz. Mindezt Dávid Ibolya pártelnök mondta arra a cikkre reagálva, amely sze­rint az MDF első fordulós választási szerepléséhez „nem kevés köze volt Leisztinger Tamás szocialis­ta-közeli milliárdos üzleti köreinek”. Az írás szerint az MDF listán a Tisztelet Társa­sága által delegált jelöltek Leisztíngerhez kötődnek. Az MDF elnöke erre azt mond­ta: a jelöltek szakmai önélet­rajzát ismerik, arról nincs tudomásuk, hogy ki kihez kötődik. Fidesz: törvénysértő a postai kézbesítés BÜNTETŐFELJELENTÉST tesz a Fidesz, amiért a második fordulós választási értesítőt úgy kézbesítette a posta, hogy sok helyen vagy a borí­tékban vagy mellette volt az MSZP szórólapja. A párt sze­rint a közös kézbesítés a vá­lasztási eljárásról szóló tör­vénybe ütközik. A szórólap a választók megtévesztésére alkalmas, hiszen pontos má­solata a második fordulóban használatos szavazólapnak. A Magyar Posta visszautasí­totta a Fidesz vádjait, s kilá­tásba helyezte, hogy megte­szik a szükséges jogi lépése­ket a jó hírnév megsértése miatt. Feljelentés Gyurcsány egyik cége ügyében Ötféle bűncselekmény elkö­vetésének gyanújára hivat­kozva feljelentést tett a Gyurcsány Ferenc érdekelt­ségében álló Motim Rt. pri­vatizációja és gazdálkodása miatt két magánszemély. A Legfőbb Ügyészséghez eljut­tatott beadvány csalás, ha­nyag kezelés, jogosulatlan gazdasági előny megszerzé­se, gazdasági adatszolgálta­tás elmulasztása és környe­zetkárosítás bűntette miatt kéri az elmarasztalást. A Fidesz van válságban, nem a gazdaság. Orbán Viktor kapkod: az államháztartás első negyedévi hiányát gazdasági csőd­ként igyekszik beállítani, miközben megfeledkezik arról, hogy az ő kormányzása idején ugyanez a hiány 61% volt. Rémhírekkel teleírt szórólapokkal próbálja újra depresszióba kergetni a magyar választókat, mintha az ország a szakadék szélén állna. De az emberek átlátnak a szitán: tudják, hogy a Fidesz nem az ország érdekében kampányol, hanem kizárólag a hatalmat szeretné megkapa­rintani, mindenáron. Szavazzon a fejlődésre és a biztonságra! A magyar es külföldi befektetők bíznak az ország jövőjében. A mukodo toké be aramlasa minden eddiginél erőteljesebb, uj munkahelyek jönnek létre, harmadával csökkent a külkereskedelmi merleg hiánya. Ideje, hogy józan belátásunkra hallgatva kimondjuk: válságban a Fidesz van, nem a magyar gazdasag. Az Új Magyarország programjának is köszönhetően minden okunk megvan ra, hogy derűsen es optimistán nezzunk a jövőbe. Április 23-án támogassa Ön is a koalíció jelöltjét! m @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu Silvio Berlusconi ragaszkodik a bársonyszékhez Mindent megtesz a választáso­kon győztes baloldal ellehetetle­nítéséért Silvio Berlusconi. A volt olasz kormányfő a jelek szerint azt szervezi, hogy megismétel­jék a választásokat. Bár az olasz Legfelsőbb Bíróság szerdai ítéle­te szerint Romano Prodi balolda­li koalíciója mintegy 24 ezer sza­vazattal megnyerte a választást, Silvio Berlusconi a hivatalos eredmények ellenére sem haj­landó beismerni vereségét. Újabb jogi lehetőségeket keres a választás eredményének meg­támadására, érvei között a kül­földi szavazáson tapasztalt visz- szásságok szerepelnek. Csalás­vádjait gyengíti, hogy a válasz­tást az általa felügyelt minisz­tériumok bonyolították le. ■ A leköszönő államfő utódjára hagyja a kormányfő kinevezését. A Szabadság Háza (CDI) nevű jobboldali koalíción csütörtökön újabb repedés mutatkozott, hi­szen a Berlusconit egyre kemé­nyebben bíráló keresztény- demokraták vezére elismerte a választási vereséget. A szövetség második legnagyobb pártja, a posztfasisztából európai konzer­vatívvá átvedlett Nemzeti Szövet­ség sem áll ki teljesen Berlusconi csaláskampánya mellett. Berlusconi élethalálharca érthe­tő, hiszen a miniszterelnökség el­vesztésével a törvényekkel szem­ben eddig élvezett védettségét is el- bukja, pedig az elmúlt hetekben újabb korrupciós vádak vetődtek fel vele szemben. Megfigyelők sze­rint Berlusconi taktikájának im­már nem az eredmény megváltoz­tatása, hanem - az új kormány le­gitimitásának megkérdőjelezé­sével - a parlament munkájának mihamarabbi ellehetetlenítése a célja. Prodi számára egyébként sem lesz könnyű az új kormány megalakítása. Carlo Azeglio Ciampi elnök mandátuma május közepén lejár, az alkotmány ér­telmében pedig az államfő neve­zi ki a miniszterelnököt. Ciampi bejelentette, hogy a feladatot utód­jára bízná. A kormányt így az új államfő nevezi majd ki, akit im­már az új parlament választ meg. Ez azonban elhúzódhat, tekintve, hogy a parlament leghamarabb április végén ülhet össze - emlé­keztet a BBC. ■ Cs. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom