Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-23 / 69. szám
2006. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK 3 FÓRUMOK Szanda-Magyamándor. i)r. Nagy Andor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjelöltje március 23-án, 17 órától Szandán, az általános iskolában, majd 19 órától a ma- gyarnándori művelődési házban tartja lakossági fórumát. Alsópetény. Lombos István, az MSZP országgyűlési képviselő- jelöltje március 23-án 18 órától az alsópetényi községi kultúr- házban lakossági fórumot tart. Március 24-én 18 órától a rétsági művelődési házban a képviselőjelölt választói ülésen ismerteti programját. A rendezvény vendége Szekeres Imre, az MSZP alelnöke. Kazár. Becsó Zsolt - a Fidesz Nógrád megye 1. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje - március 23-án a kazári Magtár közösségi házban látja vendégül Simicskó István, volt nemzetbiztonsági államtitkárt. Bercel-Szécsény. Március 23-án 16 órától a berceli művelődési házban a Magyar Szocialista Párt tartja lakossági fórumát. A rendezvény házigazdája Bo- renszki Ervin, az MSZP ország- gyűlési képviselőjelöltje, akinek vendéged/; CsákabonyiBalázs, a Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökhelyettese lesz. Ezt követően este fél héttől a szécsényi Rákóczi étteremben tartanak lakossági fórumot. Tájékoztató pályaválasztásról Bátonyterenye. A munkaügyi központ helyi kirendeltségére látogatnak a bátonyterenyei ifjúsági iroda tagjai március 23- án, csütörtökön, délután három órakor, ahol tájékoztatót hallgatnak meg a pályaválasztásról és az elhelyezkedésről. Tavasszal többen lesznek Pusztaberki. Jelenleg egyetlen közmunkást foglalkoztat a község önkormányzata. Az időjárás alakulása miatt eddig több emberre nem volt szükség, hiszen a településvezetés csupán hóeltakarítással és csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos munka- lehetőségeket tudott biztosítani. A tavasz „végleges” beköszöntővel azonban további 4-5 fő felvételét tervezik. Értesítés Értesítjük a Tisztelt Utazó- közönséget, hogy 2006. március 24-én (péntek) 7 órától a salgótarjáni helyi autóbusz-állomás (déli decentrum) burkolatjavítási munkálatai miatt lezárásra kerül. A munkálatok ideje alatt az autóbusz-állomás funkcióját (járatok indítása, érkeztetése) északi irányba (1, 1B, 2A, 3C, 3G,5,6 7,7A,8,11,11 A, 11B, 25, 58,75) a külső pu. bej. út helyi autóbusz-megálló; déli irányba (4, 9, 10) az autóbusz-állomás előtti megállóhely veszi át. A forgalom lebonyolításával kapcsolatosan további információ a 440-167-es telefonszámon kérhető. Nemzetegyesítés a Fidesz programja Orbán Viktor: „Új gazdaságot, új államot, új politikát!” _________________NÓGRÁD MEGYE- A z emberek új gazdaságot, új államot és új politikát akarnak - hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke, miniszterelnök-jelöltje a párt kedden megrendezett, pásztói fórumán. RÓLUNK SZÓL Boldog szülinapot! Andó Ákos pontosan tíz évvel ezelőtt, 1996. március 23-án délben hangzott fel először Salgótarján és Nógrád megye első, mind ez idáig egyetlen kereskedelmi rádiója, a Rádió Focus szignálja egy alig pár négyzetméteres Bajcsy-Zsilinszky úti „stúdióból”. Tíz év elteltével a rádió él, virul, sőt állítom: egyik legsikeresebb időszakát éli. Boldog születésnapot, Rádió Focus! a napokban visszakerestem azt az újságot, amely beszámolt a megye első rádióadójának indulásáról, s elgondolkodtam. Abban az időben még nem volt akkora hagyománya a kereskedelmi rádiózásnak, mint manapság. Alig volt még ilyen az országban (azok is országos sugárzásúak), így aztán igazán illik a Focusra az úttörő jelző. Egy, a megyeszékhelyen ismert és elismert vállalkozói csoport (értsd: két-három fő) dobta össze kis vagyonkáját, hogy megvalósítsák álmukat, amelyet akkor még maguk sem álmodtak végig. Nem volt tapasztalat, nem volt irány, nem volt kitaposott út, amelyből tudhatták volna hogyan, s merre kell haladniuk - mint említettem a kereskedelmi rádiók és tévék ekkor még sehol sem voltak, Nógrád megyében pedig valljuk meg, sem az ilyen rádiókat eltartó reklámoknak, sem a műsorvezetésnek nem volt hagyománya. lettek mégis amatőrből az évek alatt profivá váló műsorvezetők, technikusok és hírolvasók, lettek hirdetésszervezők és lettek elégedett hirdetők; cégek, amelyek a Focus révén és velük együtt lettek sikeresek. Létrejött egy kiváló kis alkotói csoport, szakmai stáb, amelynek tagjai jó hangulatban, néha persze egymást az őrületbe kergetve készítettek adásokat, s akik révén a műsorok (az azóta is futó kívánságműsorok, az egykori DéluTime-ok, a mai Naprakész, Oázis, s persze a helyi hírek és magazinok még hallgatottabbak lettek - büszke vagyok, hogy több mint nyolc évig közéjük tartozhattam! tavaly „szülinapi ajándékot” kapott a Rádió Focus (vagy ezt „ő" készítette saját magának?): felmérések szerint a nógrádi rádióhallgatók majdnem fele a Focusra tekeri a keresőt, amikor bekapcsolja készülékét. Hiszem, hogy ez több mint egyszerű lokálpatriotizmus. Ez elismerése annak a munkának, amelyet az elmúlt tíz évben végeztek a rádiót működtető gazdasági társaság tulajdonosai, a műsorkészítők, a technikai hátteret kezelők. Mégis mindez kevés lenne, ha a másik oldal, vagyis a hangszórók előtt ülők nem ismernék el ezt a teljesítményt nap nap utáni választásukkal. hosszú És rövid volt ez a tíz Év. Hosszú, hiszen a rádiósok közül is kevesen emlékeznek már a Bajcsy úti földszinti szobács- kára, ahonnan akkor még csak napi 12 órában „szólt a rádió”. Azóta a Focus kilépett Salgótarjánból, Nógrád megyéből, hiszen Szlovákiában, Pest és Heves megyében is hosszú ideig elkísérnek az ismerős szignálok, hangok. Hiszem ugyanakkor, hogy ez a tíz esztendő csak az első évtized a történetükből és sokáig szól még a „Mindennapok hangja”. Kívánok ehhez erőt, kitartást és elégedett hallgatókat! ja, És még valamit: boldog születésnapot!: -) Művelődés hete, tanulás ünnepe Schveiczer Krisztián Pásztó. Százak várták Magyarország korábbi miniszterelnökét, a poszt egyik jövőbeni várományosát Pásztón. A zsúfolásig megtelt régi Plus-parkolóban fiatalok, idősek, édesapák, édesanyák, s gyermekek szorongtak egymás mellett, a legnagyobb békességben. A tömegből zászlóerdő nőtt ki, melynek nagy részét a nemzeti trikolor, kisebbjét pártlobogók képezték. Egyetlen transzparens, valahol középtájt - hetvenes-nyolcvanas éveikben járó öregurak kezében - rajta a felirat: „1956: Orbán Viktor a miénk vagy!”. A várakozás percei gyorsan peregtek, előbb Benkő László adott elő időt álló slágereket, majd Krá- cser Zsanett énekelte el szívbemar- kolóan Máté Péter „Hazám” című „himnuszát”. S ott volt a Muzsla néptáncegyüttes is, melynek fergeteges fellépései nem csupán a „hazai pálya” okán arattak tapsvihart. Sisáklmre, Pásztó polgármestere, a Magyar Demokrata Fórum, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselő- jelöltje szerint a megígért 400 ezer új munkahelyből 455 ezer munkanélküli lett. Bátonyte- renyén 2002 előtt az aktív dolgozók 17,8 százaléka volt állás nélkül, ma 21,9 százaléka; Pásztón ez négy éve 9,8 százalék volt, most 14,3 százalék.- Mi arra tettük fel a jövőnket, hogy a bátonyterenyeiek és pásztó környékiek számára valós munkahelyek teremjenek: a magyar kis- és középvállalkozásokat támogatjuk megfelelő pályázatokkal, valamint Széchenyi-terwel, megszüntetjük a körbetartozást, s az adó- és járulékterhek csökkentésével élénkítjük a gazdaságot - fejtette ki Sisák Imre. A munkahelyteremtéshez azonban megfelelő közlekedési lehetőségek is kellenek. Igaz, hogy megépült több mint 200 kilométer autópálya - a megígért 800 kilométer helyett - közben azonban a vidék Magyarországán 4500 kilométernyi út ment tönkre. Pásztó 1995-1996-ban azért küzdött a Horn-kormánnyal, hogy kórháza megmaradjon, míg ma 120 ágyat akarnak megszüntetni. Mindezek ellenére a város mára országosan is egyedülálló egészségügyi ellátást valósított meg.- 2007 január elsejétől a gyes összegét 50 százalékkal megemeljük, egy évvel később pedig a minimálbér 70 százalékára növeljük. A gyermekgondozási díjat a gyerek kétéves korától kitoljuk hároméves korára. Vissza kell adni a családban és a gyermekvállalásban gyökerező alapértékeket. Egészséges lélek, egészséges emberek, egészséges gyermekek - ez a legfontosabb mondta Sisák Imre, majd kezét a szívére téve ezzel zárta szavait: - Én Pásztó és Bátonyterenye térségének, minden itt élő embernek hűséget, hitet és haladást esküdtem. Nem hatalomra vágyom, hanem szolgálni, alázattal... Orbán Viktor mintegy harminc percet késett, „kárpótlásul” azonban hozta magával a dunakesziek, az aszódiak és a gyöngyösiek üdvözletét - azon városokból, ahol aznap megfordult. Mint mondta bizakodással érkezett Pásztora azért is, mert vasárnap fontos választási győzelmeket aratott a Fidesz (Szentendrén és Mosonmagyaróváron), „bátran kijelenthetjük: Magyarországon egyre erősödik a kormányváltó hangulat”. A miniszterelnök-jelölt szerint új gazdaságra van szükség, mert a becsületes munkából egyre nehezebb, a spekulációból egyre könnyebb megélni. A piacgazdaság alapja a megegyezés lenne, Magyarországon ehelyett alávetettség van... Gazdaságunk az erőfölényre épül, s az erősek nem mi vagyunk, hanem a nagy cégek, a nemzetközi vállalatok. A mai gazdaság felemészti a jövőt, hiszen ahhoz, hogy kitermeljen 100 forintnyi értéket, 150 forint hitelt kell felvennünk.- Új gazdaságot kell létrehozni, amelynek alapját nem a spekuláció, hanem a munka adja. Le akarjuk törni az árakat, elvárjuk, hogy a leendő kormány álljon a magyar polgárok oldalára, s a magyar kis- és középvállalkozások kapják meg végre a szükséges támogatást és elismerést, mert ők adhatnak munkát az embereknek - hangsúlyozta Orbán Viktor. Az előző kormány vezetője szerint új államra is szükségünk van, mert a mostani nem szolidáris a magyarokkal, a nagytőke érdekeit védi. Meg kell változtatni az államot azért is, mert eladósít mindannyiunkat: nincs tekintettel a jövőre, amikor hitelekre építi a gazdaságot. „Ez az út a nyolcvanas évekbe vezet: akkor is kártyavárként omlott össze a hitelgazdaság”. Az új államnak a siker és a szolidaritás pillérein kell nyugodnia- fejtette ki Orbán Viktor. A sikeres magyaroknak lehetőséget kell adni arra, hogy felhasználhassák az őket előrevivő életerőt, tehetséget, de szükség van a szolidaritásra is, hiszen sok olyan ember is él hazánkban, akik nem sikeresek. A Fidesz által elfogadott program a magyar nemzet programja, azért is, mert több mint 3,2 millió embert kérdeztek meg az elmúlt időszakban.- Magyarországon vannak viták, de a nemzet nem megosztott, hiszen politikai szimpátiára való tekintet nélkül is vannak közös céljaink: a munka, az otthon és a család. Ezekre mindenkinek szüksége van, ezeket foglalja össze programunk, s ezért tekinthetjük azt nemzetegyesítőnek - hangsúlyozta Orbán Viktor. Az új állam azonban önmagában kevés, új politikára is szükség van a jelenlegi helyett, amely kiváltságos kasztként magasodik fólénk, sikertelen, híján van a józan mértéktartásnak, becsapja, megbántja és lenézi az embereket, valamint felelőtlen, mert a költségvetés elkészítésénél a jelenlegi kormányzat meghamisítja azokat a számokat, amelyekre építeni lehetne a jövőt- A Fidesz, ha a választók hozzásegítik ehhez, törvényt alkot a személyes felelősség elvének bevezetéséről, vagyis ha a kormány nem tartja be a parlament által elfogadott költségvetést, akkor először a miniszterelnök és a miniszterek fizetéséből vonunk le összegeket. S mielőtt bárki azt mondaná, hogy ez populizmus: vannak olyan országok Európában, ahol ez már bevett gyakorlat - fejtette ki a miniszterelnök-jelölt. Az új politikának is folytatnia kell a konzultációkat, meg kell védenie a magyar érdekeket, piacainkat, munkahelyeinket, a magyar kis- és középvállalkozásokat, s ki kell mondania: a magyar termőföld nem eladó! Az új politikának bármennyi támadás is éri majd, meg kell őriznie jókedvét, emberségét és tetterejét.- Megígérem, hogy egyetlen életüket érintő kérdésben sem hozunk majd döntést anélkül, hogy felkínáltuk volna az emberek számára, hogy véleményt nyilvánítsanak - jelentette ki Orbán Viktor: - A siker kulcsa, hogy a magyarok- csakúgy, mint 1998 és 2002 között - elhiggyék: többre képesek. Olyan kormányt akarunk, amely magyar szemmel nézi a világot, magyar fejjel gondolkodik és magyar szívvel érez. A gyűlés végén Sisák Imre kérésére és vezetésével valamennyi jelenlévő közösen énekelte el a Himnuszt. Nógrád megye. Salgótarjáni, sziráki, pásztó, balassagyarmati helyszíneken folytatódtak tegnap a Művelődés hete, a tanulás ünnepe című rendezvénysorozat programjai. Délelőtt a salgótarjáni Madách gimnáziumban ár. Csongrády Béla, lapunk volt. főszerkesztője nyitotta meg a Szabó Gyula alkotásaiból nyílt kiállítást. A Bóna Kovács Károly iskolában bűnmegelőzési foglalkozásokat és szavalóversenyt rendeztek. Szirákon az iskolában a tanulók és szülők alkotta csapatok mérték össze a természettudományokban való jártasságukat. Versmondóverseny és előadás volt a balassagyarmati Kiss Árpád iskolában, a pásztói Mikszáth középiskola pedig fejlesztőtréningnek adott helyet. A programsorhoz kapcsolódott a tarjáni történeti múzeumban tartott népfőiskolái előadás, az ifjúsági információs iroda bemutatója, valamint Ócsai Tamás lelkész előadása is a pásztói Boldog Élet klubban. HÉTFŐTŐL ÚJ HELYEN, DE VÁLTOZATÚIN MINŐSÉGBEN Salgótarján. Minden életben eljön a megújulás pillanata. Mint ahogyan arról már korábban tájékoztattuk kedves olvasóinkat, szerkesztőségünk és kiadónk több évtized után új irodákba költözik a hét végén. A megújulás azt jelenti, hogy ügyfeleink hétfőtől, a nyugati városrészben a Szent István tér két oldalán (Alkotmány út, Kassai sor) kereshetik lapunk munkatársait. Az újdonságok sora azonban ezzel nem ért véget, hiszen szintén itt található cégünk legújabb „gyermeke” a Quaestor Travel franchise utazási iroda is. Egyvalami azonban biztosan nem változik mindezek miatt: lapunk minősége.