Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-30 / 75. szám

8 PANORÁMA Elfogyott a Nap Magyarországon a borús idő miatt alig látszott a tegnapi részleges napfogyatkozás. Afrika és Ázsia több pontján, köztük Szaúd- Arábiában (képünkön) azonban teljes pompájában figyelhették meg, amint a Hold mögött eltűnik a Nap korongja. Libanonban bezártak az iskolák, az oroszországi Altáj köztársaságban pedig a parlament halasztotta el ülését a rossz előjelnek tekintett jelenség miatt. Saronnal győzött a Kadima Izrael A nyugdíjasok pártja is parlamenti helyeket szerzett Kormányválság Párizsban a bírált törvény miatt A francia diákok és szakszerve­zetek történelmi napként érté­kelik, hogy a munkavállalást szabályozó új törvény elleni ked­di tüntetéseken hárommillióan vettek részt országszerte. A rendőrség ezt a számot „csak” egymillióra teszi - közülük nyolcszáz személyt állítottak elő. A többek között a 26 év alat­tiak könnyebb elbocsátását lehe­tővé tévő szabályt (CPE) még mindig nem vonták vissza. Ezért a 12 szakszervezetetés diákszö­vetséget tömörítő szervezet ápri­lis 4-re újabb sztrájkot és tünte­téseket hívott össze. ■ Április negyedikére újabb megmozdulásokat szerveztek Franciaor­szágban a munkaválla­lási rendelkezés ellen. A válságot jelzi, hogy Jacques Chirac elhalasztotta egy vidéki útját. A köztársasági elnöknek nem csak a tüntetőkkel gyűlt meg a baja: már a párizsi veze­tésen belül sincs egyetértés a kérdésben. Dominique de Villepin mi­niszterelnök foggal-körömmel ragaszkodik a szerződés meg­tartásához. Azt szeretné, ha Jacques Chirac a lehető legha­marabb - vagyis az alkotmányos tanács mára várható döntése után akár holnap - szentesítené a törvényt. A parlamenti többség - élén Nicolas Sarkozy belügy­miniszterrel - ezzel szemben azt szeretné elérni, hogy az államfő alkotmányos jogával élve a lehe­tő legtovább tartsa vissza a szö­veget, hogy jusson idő egyeztet­ni a szakszervezetekkel. Utób­biak most azt követelik, hogy az indítványt újra terjesszék be a nemzetgyűlés elé - februárban vita és szavazás nélkül emelke­dett törvényerőre a javaslat. Sarkozy a dialógus fontossá­gát emlegeti, és hogy még in­kább világossá tegye szerepét a játékban, közölte: „a labda most de Villepinnél van”. Taktikájá­nak meg is van az eredménye: a Le Figaro hét végi magazinjának e heti számában megjelenő köz­vélemény-kutatás szerint a mi­niszterelnököt jelenleg a fran­ciák 29 százaléka tartja alkal­masnak feladata betöltésére, míg az államfői címre aspiráló Sarkozyt 48 százalékuk. Előbbi hét százalékpontot veszített, utóbbi négyet nyert a legutóbbi felmérés óta. ■ Gy. M. Gyakorlatilag megsemmisí­tő vereséget mértek a bal­közép pártok a jobboldali Likudra. Benjamin Netan­jahu elismerte vereségét. Farkas Károly A január óta kómában fekvő Ariel Sáron izraeli kormányfő pártja, a tavaly ősszel alakult jobbközép Kadima győzedel­meskedett az izraeli parlamenti választásokon. A szerdai, nem végleges eredmények szerint a jelenleg Ehud Óimért ügyvezető miniszterelnökkel kiálló Kadi­ma 28 helyet szerzett a 120 tagú knesszetben, így ők alkotják a legnagyobb frakciót. A második helyet a Kadima programjával egyetértő balközép Munkapárt szerezte, Amír Perec 20 fős frak­ciót alakíthat. Váratlanul a nagy ellenfél, a jobboldali Likud az ötödik hely­re csúszott vissza az ultraorto­doxok és a nacionalisták mögött. Benjamin Netanjahu pártja ösz­szesen 11 mandátumot tudott megőrizni korábbi 38 képvise­lői helyéből. A választások leg­nagyobb meglepetése a Nyugdí­jasok Pártja, amely nyolc helyet tudott szerezni. A választási részvétel minden eddiginél ala­csonyabb volt, a szavazók 63 százaléka járult az urnák elé. Ehud Óimért ideiglenes kor­mányfő, aki a koalíciós tárgyalá­sokhoz máris felállította csapa­tát, ismét jelezte: kész kormá­BÁTOR BÉKEPOLITIKÁJA és ha­tározott kiállása mellett Ehud Óimért legnagyobb segítségé Ariel Sáron miniszterelnök tragikus állapota volt. A poli­tikust agyvérzéssel szállították a tel-avivi Hadassza kórházba január elején, és bár többször is megoperálták, nem tudták feléleszteni kómájából. A kor­mányfőt az általa alapított párt azonban - a család há­nyába bevenni minden olyan pártot, amely elfogadja program­ját. A felálló koalíció összetétele egyelőre nem ismert, annyi azonban biztos, hogy a naciona­lista-vallásos oldalnak nincs meg együtt a 60 mandátuma, hogy meggátolja a kormányt cél­jai elérésében. Ehud Óimért va­lószínűleg számíthat a Munka­párt mellett az ultraortodoxok és a Nyugdíjasok Pártjának támo­gatására. tározott kérése ellenére - fel­használta a választási kam­pányban. A BETEG MINISZTERELNÖKÖT ábrázoló fotók sok szavazó­ban szimpátiát keltettek. Ugyanakkor Sáron betegsége lehetőséget adott Olmertnek - és a Kadimának - annak bi­zonyítására, hogy önállóan, Ariel Sáron nélkül is képesek végigvinni a békefolyamatot. Elemzők szerint az izraeli vá­lasztók a béke esélyére voksol­tak a háborúval szemben. A Ka­dima győzelme ugyanis lehetővé teszi, hogy folytatódjon a közel- keleti békefolyamat. Óimért maga kijelentette, ke­resztülviszi programját, azaz legkésőbb 2010-ig kialakítják Iz­rael állam végleges határait. A folyamat valószínűleg terület­veszteségekkel jár majd, a zsidó államnak ki kell ürítenie Cisz- jordániát, és fel kell számolnia az ott létrejött illegális zsidó te­lepeket, hasonlóan a Gázai-öve- zetből történt kivonuláshoz. Mahmud Abbasz palesztin el­nök üdvözölte a választások eredményeit és felkérte a kor­mányfőt, hogy minél hamarabb folytassák a tárgyalásokat. Ha­sonlóan nyilatkozott Izmail Ha- níja, az új palesztin kormányfő is. A Hamasz politikusa kijelen­tette: hajlandók megegyezni Iz­raellel a végleges határokról, ugyanakkor nem fogadják el, ha a zsidó állam önhatalmúlag, egy­oldalúan jelöli ki azokat. 2006. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK Bezárják a nagybányai aranybányát A román környezetvédelmi hatóság arra kötelezte a nagybányai aranyfeldolgozó tulajdonosát, hogy zárja be a hat évvel ezelőtti tiszai ciánszennyezésért felelős üzemet - tájékoztatta a ha­tóság főigazgatója a Környe­zetvédelmi és Vízügyi Mi­nisztériumot (KWM). Madárinfluenza Csehországban is az emberre is veszélyes H5N1 vírus okozta Csehor­szágban egy hattyú halálát - mutatta ki egy Prága mel­letti laboratórium. Az ország déli részén találtak egy má­sik tetemet is, amelyben a madárinfluenza H5 vírusát már azonosították, az altí­pust még nem. ítélet a párizsi merényletekért tízéves börtönbüntetésre ítélte egy francia bíróság azt az algériai férfit, akit azzal vádoltak, hogy részt vett az 1995 nyarán a párizsi met­róban elkövetett, nyolc em­beréletet követelő robbantás­sorozatban. Rachid Ramda, aki szállításban segédkezett a merénylőknek, újabb per elé nézhet emberölés miatt. Tévedésből tüntették ki Jaruzelskit tévedésből kapta meg a Szibériába deportáltak em­lékérmét Wojciech Jaruzels­ki. A 82 éves tábornok a televízióban mondta el: örül, hogy Lech Kaczynski állam­fő felülemelkedett a múlton. Kaczynski, a Szolidaritás ré­gi tagja közölte: tévedésből ítélték oda az emlékérmet a kommunista vezetőnek. Jaruzelski hiába örült @ további hírek: www.reggel.hu Ariel Sáron betegsége nagyot lendített pártján Vereség esetén Orbán felállna, Gyurcsány marad Szorosabbra zár az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció Két év múlva újabb balatoni kompjárat * Balaton Száz helyett huszonöt perc alatt Fonyódról Badacsonytomajba Felajánlja lemondását Orbán Viktor, ha pártja veszít a válasz­tásokon. A Fidesz elnöke erről az ATV műsorában beszélt. „Aki vezet egy pártot, vállalnia kell a kudarc felelősségét is, a siker mindig közös, a kudarc mindig árva” - fogalmazott a volt kor­mányfő. A közelmúltban Kuncze Gábor SZDSZ-elnök beszélt ar­ról, jó eredményre számítanak, ám ha mégsem kerülnének be a parlamentbe, azért vállalja a fe­lelősséget. Hasonlóan fogalma­zott korábban Dávid Ibolya, az MDF első embere is. Gyurcsány Ferenc kedden közölte, az MSZP választási veresége esetén is a párt meghatározó politikusa kí­ván maradni. ■ Sz. Sz. A korábbi megegyezéseknél is szorosabb koalíciós együttműkö­déssel készül az idei választá­sokra az MSZP és az SZDSZ. Ko­rábban tíz közös jelölt indításá­ról állapodott meg a két párt, ez tegnap tovább emelkedett, miu­tán két kerületben is sikerült megegyezésre jutni. Ezek alap­ján Molnár Zsolt MSZP-jelölt visszalép Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszter javára a Bu­dapest I II. kerületében lévő 1. számú választókerületben. Cse­rébe Szekeres Imre, az MSZP el­nökhelyettesének javára Jászbe­rény SZDSZ-es polgármestere, Magyar Levente lép vissza Jász- Nagykun-Szolnok megye 2. vá­lasztókerületében. ■ Sz. Sz. m Kolber István autójával hajtott fel először a kompra Kísérleti kompjárat indult teg­nap a Balatonon Fonyódról Bada­csonytomajba. A második Nem­zeti Fejlesztési Terv szerint a kö­vetkező években kell megvaló­sulnia a második kompátkelési lehetőségnek a tavon. A tihanyi és szántódi rév után a tervek kö­zött a Fonyód és Badacsonytomaj vagy Balatónmáriafürdő és Ba­latongyörök közti közlekedés merül fel. „A Fonyód és Badacsonytomaj közötti szakasz az, ahol a leg­gyorsabban és leghatékonyab­ban megvalósulhat a fejlesztés” - mondta Kolber István. A regio­nális fejlesztésért és felzárkózta­tásért felelős tárca nélküli mi­niszter szerint az autópálya-épí­tés és a kompjáratok üzemelteté­se várhatóan egyaránt pozitív hatással lesz a térségre. Miseta István fonyódi polgármester sze­rint két és fél év múlva elindul­hat az első menetrend szerinti járat, amely negyedére rövidíti az északi és a déli part települé­sei közti út időtartamát. így 100 perc helyett mindössze 25 perc alatt juthatunk át Fonyódról Ba­dacsonytomajba. A technikai feltételek megfele­lők a kompjárat elindításához. A Balatoni Hajózási Rt. kikötői­ben a működéshez szükséges infrastruktúra (jegykiadás, szol­gálati helyiség, illemhely) átala­kítás, átépítés után rendelkezés­re áll. ■ Füleki T. - Éber S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom