Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-07 / 56. szám
4 2006. MÁRCIUS 7., KEDD NÓGRÁD MEGYE Nagy segítség a nagy vizsgán A Maxim Könyvkiadó Készüljünk az új kétszintű érettségire! című sorozatának kötetei az új típusú érettségire való felkészülésben nyújtanak segítséget emelt és középszinten nemcsak a leendő vizsgázóknak, hanem a pedagógusoknak is. Az első érettségi vizsga tapasztalatait felhasználva az új rendszerben, a megváltozott vizsgakövetelményekben jártas középiskolai tanárok, multiplikátorok állították össze és ellenőrizték a feladatlapokat. A kötelező érettségi tantárgyak mindegyike megtalálható a kiadó palettáján: magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, valamint az idegen nyelvek közül a német és az angol. A választható tantárgyak igen széles skálájáról a fizika, a biológia és az informatika jelenik meg. A sorozat tagjai nem a lexikális tudást kérik számon, hanem az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó készségeket fejlesztik és gyakoroltatják, ahogy azt az érettségi reform megalkotói is célként tűzték ki. A kötetek elején megtalálható az adott tantárgyhoz kapcsolódó módszertani útmutató, mely segítségével a diákok is pontosan megismerhetik a részletes követelményeket, egyértelművé válik, hogy teljesítményüket milyen szempontok alapján értékelik a javító tanárok. A gyakorló tanárok tanácsai hatékonyabbá tehetik a felkészülést. A feladatsorokkal modellezni lehet az érettségi vizsgát, hiszen azokban minden pontosan úgy szerepel, ahogyan a „nagy napon” fog. A feladatok gyakorlásra és ellenőrzésre, iskolai vagy otthoni felkészülésre egyaránt alkalmasak, hiszen a kötetek végén az összes feladat megoldása, illetve az oda vezető lépések is megtalálhatóak. Magyar nyelv és irodalomból, illetve történelemből a szóbeli vizsga lehetséges tételeit tartalmazó kötet is megjelent. A nyelvi, a biológia- és a fizikaérettségire felkészítő kötetek szóbeli vizsgafeladatokat is tartalmaznak, a nyelvi feladatsorok hanganyaga pedig a CD-mellékleten található meg. A hanganyag anyanyelvi szereplők előadásában segíti azt, hogy az érettségire készülők a hallás utáni szövegértésben is tapasztalatot és rutint szerezzenek. A komplett, minden feladattípust tartalmazó mintasorok a szaktanárok számára is hasznos segítségnek bizonyulhatnak, hiszen nem kell különböző feladatgyűjteményekből összeválogatni a megfelelő típusú gyakorlatokat - a szerzők ezt megtették helyettük. A könyvek megvásárolhatók a Sunbooks, az Alexandra, a Libri, a Líra és Lant és a Tesco üzletekben. Már megjelent 7 próbaérettségi angol nyelvből CD melléklettel (emelt szint), 12 próbaérettségi fizikából (emelt szint), 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból (emelt szint - írásbeli), 15 próbaérettségi matematikából (emelt szint - írásbeli), 7 próbaérettségi német nyelvből CD melléklettel (emelt szint), 7 próbaérettségi angolból CD melléklettel (középszint), 8 próbaérettségi fizikából (középszint), 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból (középszint - írásbeli), 15 próbaérettségi matematikából (középszint - írásbeli), 7 próbaérettségi német nyelvből CD melléklettel (középszint), 12 próbaérettségi történelemből (középszint - írásbeli), 120 tétel magyar nyelv és irodalomból (középszint - szóbeli), Alapösszefüggések matematikából (középszint). Előkészületben: 8 próbaérettségi biológiából (emelt szint), 8 próbaérettségi biológiából (középszint), 10 próbaérettségi történelemből (emelt szint - írásbeli), 12 próbaérettségi informatikából (CD melléklettel), 88 tétel történelemből (középszint - szóbeli), Alapösszegüggések matematikából (emelt szint). Fórum a szakképzésről A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a regionális fejlesztési operatív program 3.4.1-es projektjével kapcsolatban konzultációval egybekötött felkészítő tanácskozást szervezett a minap lehetséges pályázati partnereinek, a felnőttképzést folytató Nógrád megyei intézményeknek. A kamara az észak-magyarországi regionális konzorcium tagjaként 2005-ben kapcsolódott be a projektbe. A program fő célkitűzése: régióspecifikus szakmai továbbképzési és szakképzési programok segítségével megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező munkaerő biztosítása az egyes régiókban - elsősorban a szakemberhiánnyal küzdő kulcsfontosságú ágazatokban és hiányszakmákban - valamint céljuk a turisztikai vállalkozások fellendítése a humánerőforrás fejlesztésével. A kamarai rendezvény első részében Erdei Györgyné, az NMKIK szakképzési vezetője vázolta a program általános tudnivalóit, majd Baranyi Eszter, a VÁTI Kht. projektmenedzsere tájékoztatta az érdeklődőket, különös tekintettel a felnőtt- képzési intézmények új pályázati lehetőségeire. Jó évet zárt a Hungarotel tulajdonosa A vártnál jobban alakult a TDC eredménye 2005-ben. A Dániában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Litvániában, Németországban, Hollandiában és Magyarországon távközlési szolgáltatásokat nyújtó dán TDC Solutions 63 százalékban tulajdonosa a Hungarian Telephone and Cable Corporationnak (HTCC). A forgalomban lévő HTCC-részvények fennmaradó 37%-a nyilvános forgalomban van az amerikai ártéktőzsdén. T. Németh L. Nógrád megye, a tdc forgalma 10,0 százalékkal 46,6 milliárd dán koronára, az EBITDA pedig 8,4 százalékkal 13,0 milliárd dán koronára nőtt. Az egyszeri tételek és valós érték különbözet nélkül a nettó eredmény 4,7 milliárd dán korona lett, ami a 2004-es értékhez viszonyítva 19,2 százalékos növekedést jelent. A múlt évre vonatkozó pénzügyi eredmények a legutolsó várakozásokat is felülmúlták. A TDC az előrejelzéseit legutoljára 2005 harmadik negyedévi beszámolójában módosította. „A 2005-ös esztendő egy újabb sikeres év volt a TDC számára. A tavalyi év folyamán bevezetett stratégiai intézkedésekkel kiváló eredményeket értünk el és további jelentős mértékű pénzügyi növekedést vittünk véghez. 2005-ben gondosan megválogatott akvizíciókkal és tőkekivonásokkal valamint az egyre népszerűbb széles sávú és mobil szolgáltatások folyamatos fejlesztésével tovább erősítettük piaci pozíciónkat. Készen állunk tehát a további térhódításra” - jelentette ki Henning Dyremose, a TDC elnök-vezérigazgatója. Az elmúlt két pénzügyi évben a TDC Solutions a skandináv régióban valamint Közép-Európá- ban megvalósított akvizíciók révén terjesztette ki nemzetközi tevékenységét. Ennek következtében az árbevételek 16,4 százalékkal 21,6 milliárd dán koronára nőttek, valamint az EBITDA 13,2 százalékkal 6,6 milliárd dán koronára ugrott. A TDC beruházásainak összértéke 2005-ben elérte az 5,6 milliárd dán koronát, ami a 2004-es évi adatokhoz képest 9,2 százalékos növekedésnek felel meg. Ennek egy részét a felvásárolt cégekbe fektetett tőke, más részét pedig dániai, svájci, lettországi és litvániai mobil infrastruktúra-beruházás teszi ki, ideértve a dániai 3G hálózat építését is. A TDC magyarországi érdekeltségei A HTCC 99,996 százalékos tulajdonosa a Hungarotel Zrt.-nek, ami jelenleg öt primer körzet (orosházi, békéscsabai, pápai, sárvári, salgótarjáni) helyi vezetékes telefon szolgáltatója. A Hungarotel Zrt. a folyamatos fejlesztések hatására ma már 244 000 ügyfelet szolgál ki, teljes távközlési szolgáltatást nyújtva, a 21. század követelményeinek megfelelő színvonalon. 2005-ben korábbi tulajdonosa - a KPN Royal Dutch Telecommunications - eladta az üzleti ügyfélkör számára szolgáltató PanTelt a HTCC-nek. Ugyanebben az évben lezajlott az operatív összeolvadás a Hungarotel Zrt.-vel. A két cég - kiegészülve a Siófokon szolgáltató PanTel Technokommal - széles szolgáltatási portfoliója minden tekintetben erős, piacot meghatározó telekommunikációs szereplővé tette az így létrejött, Magyarországon működő HTCC- csoportot. ▲ Közönségsiker a Szabadidő 2006 T. N. L. Budapest. Közönségsikerrel zárt március 5-én délután a Szabadidő 2006 a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban! Rekordlátogatottság, rekordszámú kiállító és minden eddiginél színesebb programkínálat jellemezte a Szabadidő 2006 öt napját. Ösz- szesen közel 100 ezer látogató: motoros, horgász, vadász, vitorlázó és sportkedvelő élvezte a 27 ezer négyzetméteren zajló kiállítást: a 457 kiállító bemutatóját, az új „kísérőket”: a fitt.info fesztivált, a vadászkutya-kiállítást, a színes színpadi programokat és sorsolásokat. A kiállítás legszebbjeit szépségkirálynők, kajakozó olimpiai bajnokok, műsorvezetők, aero- bic-világbajnokok, zenészek zsűrizték. A Budapest motorkiállításon a legszebb motor a Triumph Rocket III, a legszebb stand a Honda Hungary Kft., a legszebb hostess a Harley- Davidson standról Bánki Doroty- tya lett. A Budapest Boat Show- n a legszebb vitorlás hajó díjat a Jeanneau Sun Odyssey 49, a legszebb motoros hajó díjat a Menorquin Yachts 120 nyerte meg. A vadászoknál a Holland&Holland standja, a horgászoknál az Energofish Kft., a Rapala Eurohold Zrt. és a Fishmania Horgászcentrum kapta a legtöbb szavazatot. A Sport-on az Author Kft. standja lett a legszebb. A kiállítás vendégei voltak: Talmácsi Gábor motorversenyző, Erdős Csaba és Mókus motoros kaszkadőrök, Majthényi Szabolcs, Domonkos András, Gál József vitorlás versenyzők, valamint Schobert Norbert, Rubint Réka, dr. Csábi Bettina, Miló Viktória, Judy, Falusi Mariann, Demjén Ferenc, Somló Tamás és Stahl András. A Szabadidő 2006 főnyereményeket a Jeanneau Rigiflex CAP 370 Consol motoros hajót dr. Farkas-Csamangó Erika Szegedről, a Harley-Davidson Sportster 883 Choppert pedig Horváth Róbert Mosonszentmiklósról nyerte meg. Reményeink szerint a szerencséseken túl közel százezer látogatónk távozott a késői telet meghazudtoló tavaszi hangulattal, hiszen a kiállítók standjaikra ismét pezsgő hangulatot varázsoltak. Köszönjük mindenkinek, találkozunk jövőre a Szabadidő 2007 kiállításon a Hungexpo Budapest Vásárközpontban! Merre tovább középiskolások? Szenográdi Ferenc Szécsény. A középiskolásoknak február 15-ig kellett jelentkezni az érettségi vizsgákra és eljuttatni a jelentkezési lapokat a felsőfokú tanintézetekbe. Köztudott, az érettségi vizsgák rendje egy éve megváltozott. A diákok tantárgyanként eldönthetik, hogy középszintű vagy emelt szintű érettségi vizsgát tesznek. Mind a kettő jogosít a felsőfokú tanulmányokra és kiváltja a felvételit. A felsőfokú, nehezebb, de pluszpontokat jelent. így aztán alaposan át kell gondolni, hogy melyik tárgyból, milyen színtű érettségit választják. Új eleme az érettséginek, hogy azokból a tantárgyakból, amelyeknek tanulmányait korábban befejezik, például kémia, földrajz 10-11. évfolyam végén érettségizhetnek. Az idén megváltozott a felsőfokú oktatatási képzés. A bolognai rendszerű képzési formát vezették be, amelynek két formája van. Az egyik, a hároméves alapképzésből és az erre épülő mester- képzésből áll. Az első három év után a hallgatók diplomát kapnak, elhelyezkedhetnek a munkapiacon, vagy folytathatják tovább tanulmányaikat a mesterképző szakon, amely 2-3 év. A jogi, orvosi és építészeti karokon osztatlan a képzés, a hallgatók 5 vagy 6 év után államvizsgáznak. A művészeti iskolákon az idén megmaradt a hagyományos képzési forma. Szécsényben a Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskolában idén 60 diák érettségizik és szeretné tanulmányait tovább folytatni. Gyarmati Attila, az iskola igazgatója elmondta, hogy a tantestülettel ismertette az új felsőfokú képzési formát. Erről, az osztályfőnökökkel közösen tájékoztatták a szülőket és a diákokat is. A 12. A osztályban beszélgettünk a diákokkal az érettségiről, a merre továbbról? Az osztályban sok diáknak megvan a középfokú C típusú nyelvvizsgája, amely kiváltja az érettségit. Jó néhányan, az elmúlt tanév végén; egy- egy tantárgyból már leérettségiztek. Kovács Edina, osztálytársaihoz hasonlóan, több helyre is beadja a felvételi kérelmét. Első helyen a magyar szakot „jelölte meg”, ami érthető, hiszen az országos középiskolai tanulmányi versenyen magyar nyelvből bejutott a döntőbe. Postázta a felvételijét a szociológia szakra is. Henzel Petra bölcsész szakra jelentkezett. Bölcsen fogalmazott, amikor azt mondta, számukra most a legfontosabb a jó érettségi, hogy minél több pontjuk legyen. Biztos, ami biztos alapon, ő is több helyre beadta a felvételi kérelmét. Bárány Dávid a jogi egyetemen szeretné tanulmányait tovább folytatni, de a politológia szakra is jelentkezett. Péter Zsófia eltökélt szándéka, hogy gyógyszerész lesz. Három helyre is címzett felvételi kérelmet. Balázs Klaudia a képzőművészeti egyetemen képgrafika szakon szeretne továbbtanulni. Marosok Veronika vágya, hogy gazdasági agrármérnök legyen. Feltette a kérdést: Mi lesz három év után vele, ha nem sikerül bekerülnie a mesterképzőbe, a munkaerőpiacon mit fog érni az alapképzés után kapott diploma?- Ebben a képzési formában az a jó, ha valaki úgy érzi, hogy nem bírja, vagy nehéz számára az egyetem, akkor harmadik év után, igaz kisebb értékű diplomával, de mégis diplomával fejezi be tanulmányait - fogalmazott Kis Tamás. Mihály Péter megszállottan szereti a földrajzot. A jövőjét ezen a területen képzeli el. Őbenne is ott motoszkál a kérdés: Mit ér három év után a diploma? Hol lehet vele elhelyezkedni? Rapka Gabriella, amikor életében meglátta az első rendőrnőt, már akkor elhatározta, hogy ő ezt a pályát választja. Kovács Krisztina Veszprémben, a nemzetközi szakon szeretne diplomát szerezni. SzvetlikRéka is „biztosított”. Egerben a pedagógiai főiskolán és Vácon a tanítóképzőben már ott van felvételi kérelme. A diákokban a némi bizonytalanság mellett ott él az egészséges optimizmus, az elszántság; tudják, hogy az érettségi, a felsőfokú intézményekbe való bejutás, az ottani előremenetel elsősorban rajtuk múlik. Az új típusú képzési formával, amelynek úttörői, meg kell barátkozniuk.