Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-06 / 55. szám

SPORT T U KO R 2006. MÁRCIUS 6., HÉTFŐ Lovas tervek A Nógrád Megyei Lovassport Szövetség a napokban elkészí­tette 2006. évi versenynaptárát, melyből kiderül, hogy a megyé­ben idén két szakágban lesznek versenyek: a díjugratók nyolc, a (kettes jfogathajtók pedig hat al­kalommal mérhetik össze tudá­sukat hazai pályákon. Díjugra­tásban május 6-án Balassagyar­maton, fogathajtásban pedig jú­nius 4-én Pásztón rendezik az idénynyitót. Örömteli hír, hogy az elmúlt időszakban folyama­tosan bővülő sportkapcsolatok révén a nógrádi lovasok hat szlo­vákiai versenyre is meghívást kaptak. A fenti rendezvényeken túl a Palóc Lovasok Baráti Köre már­cius 21-23-án tapasztalatcsere­látogatást szervez a Kladruby Nad Laben-i méneshez, míg a szövetség április 8-án kettesfogat-bírói képzést tart Szécsényben. A két eseményre a Palóc Lovasok Baráti Köre soros összejövetelén (március 9., 18 óra, Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központ, Balassagyarmat), illetve a 20/207-9971 mobiltele­fonszámon lehet jelentkezni. Szűkebb pátriánk lovaséle­tének kiemelkedő eseménye, hogy tovább épül a Kakuk lovas udvarban tavaly átadott díjugrató pálya, s megkezdődtek a létesít­mény névadó ünnepségének elő­készületei is. A stadion az egyetlen olimpiai érmes magyar lovas, a Karancskesziben született Platthy József nevét veszi fel. Rajt egy héttel később Ligaértekezlet a megyei II osztály Nyugati csoportjában A balassagyarmati városháza tanácskozótermében tartotta év­indító ligaértekezletét az elmúlt héten a Városi Labdarúgó Szövet­ség a megyei n. osztály Nyugati és a megyei ül. osztály Balassagyar­mati csoportjában szereplő labda­rúgócsapatok elnökei, képviselői részére. Elsőként Kanyó Ferenc, a szö­vetség elnöke köszöntötte a meg­jelenteket, mfid Juhász Lajos, a fe­gyelmi és versenybizottság elnöke értékelte az őszi szezont és szólt a fegyelmi helyzetről. Ezt követően Komjáti István, a városi játékveze­tői bizottság újonnan megválasz­tott elnöke tájékoztatta a résztve­vőket a bírói kar tavaszi szezonra való felkészüléséről, a közös gon­dolkodás és együttműködés szük­ségességéről. A folytatásban Pancsovai Nándor, a Nógrád Me­gyei Labdarúgó Szövetség főtitká­ra adott tájékoztatást az aktuális kérdésekről. A hozzászólások után döntöttek abban, hogy a március 12-ei sze­zonkezdést anyagi és szakmai megfontolások alapján pünkösd hétfőre, vagyis június 5-ére ha­lasztják, és erre való figyelemmel a huszonnyolcadik forduló mér­kőzéseit egységesen június 3-án rendezik meg a megyei II osztály Nyugati csoportjában. Súlyos vereség a rangadón kézilabda NB II., férfiak, Észak csoport, 12. forduló Retz-Hort SE - Bgy. Suzuki-Ipoly SE 34-26 (16-10) Budapest, Népliget, 300 néző, vezette: Bacs, Dravecz. Retz-Hort SE: Lepsényi - Gabura 1, SAVON 14/4, Molnár F. 3, Ko­vács A. 2, HORVÁTH A. 6, MÓROCZ 4. Cs.: KEREKES (kapus), LE­HEL 3/2, Megyeri 1, Varjú, Kisfalvi. Balassagyarmat Suzuki-Ipoly SE: lakab - Széles, Kovács 1, Köteles, KERTÉSZ 7/1, IAKUBECZ 9/1, Szabó 1. Cs.: Síró (kapus), RÁCZ 7, Demus, Szűcs 1, Kajdy, Teski. Edző: Nyári lózsef. Hétméteresek: 7/6, i. 4/2. Kiállítások: 12 perc (+1 kizárás: Kisfalvi), ill. 10 perc. Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-1,11. perc: 4-5,19. perc: 10- 5,26. perc: 14-7,40. perc: 23-14,49. perc: 27-20,57. perc: 33-23. A tavaszi szezon rajtja előtti napokban alaposan megerősö­dött, a tabella második he-13 lyén álló Retz-Hort otthoná­ba látogatott a listavezető Balassagyarmat és az első tíz percben a csapat teljesít­ménye rendkívül biztatónak tűnt. lakab kapus sorra fog­ta a kubai csillag, a remek balkezes Savon próbálkozá­sait, a másik oldalon pedig Szabó ügyes megoldása, va­lamint lakubecz gyors hely­zetfelismerései révén a vezetést is megszerezte a Suzuki Ipoly. Ám hamar talpra álltak a házi­gazdák, rendezték a soraikat, s ha szerencsésen is - Köteles egymás után kétszer találta el a kapufát -, a félidő közepére el­húztak. Nyári edző időkéréssel igyekezett új lendületet adni a társaságnak, de rögtön ezután Kertész büntetőt hibázott, az el­lentámadásból pedig nőtt a fő­városiak előnye. Savon egyre in­kább belejött a játékba, s ha nem ő fejezte be az akciókat, kiváló­an szolgálta ki társait. A kapu­ban Lepsényi is mindjobban „fo­gott”, bár hozzá kell tenni, hogy Kertész átlövési kísérleteit egy vérző fejsérülés jelentősen visz- szafogta. Fordulás után sem sikerült fel­zárkózniuk a vendégeknek. Szinte átjáróház lett a gyarmati­ak védekezése, miután az irányí­tó posztra beálló volt válogatott Lehel nagyszerűen „osztoga­tott”, s ebből a balátlövő Horváth szerzett ziccerből gólokat, ki­szolgáltatott helyzetbe hozva Ja- kabot. Nyári lózsef folyamatosan frissítette a támadósor jobb ol­dalát, beállt Szűcs, Teski, majd Kajdy is, a háló elé pedig Sírót küldte be, de ez sem segített. Mindössze lakubecz tartotta a lelket az Ipoly-partiakban, az ő váratlan átlövéseivel nem tudott mit kezdeni az egyébként reme­kül védő Kerekes kapus. A hajrára már tízgólos lett a különbség, amit foggal-köröm­mel akart csökkenteni a vendég gárda. Mivel a Retz visszavett a tempóból a végére, elsősorban Rácz gyors indulásainak jóvol­tából a kétszámjegyű vereséget elkerülték a nógrádi fiúk. Összességében beigazolódott az a balsejtelem, hogy a Ferencváros valóban a Retz-Hortra akarja építeni újjászerveződő férfi ké­zilabdáját, s a sokszoros ku­bai válogatott Savón vezérleté­vel csupán tízpercnyi esélyt hagytak a gyarmatiaknak, utána kidomborodott a tudás- különbség, a nagyobb rutin. De ez még csak az első fordu­ló volt tavasszal, a hátralévő tíz játéknap során még bármi megtörténhet, bár tény, ezzel a vereséggel a Suzuki-Ipoly elvesz­tette első helyét az Észak csoport­ban. Nyári József: - Sajnos, eléggé féloldalas volt a támadójáté­kunk, védekezésben pedig ke­vés mélységi mozgást láttam, így minden felzárkózási kísérletünk meghiúsult. Hozzáteszem, túl nagy falat volt nekünk az NB I gólkirálya, Savon is. Ifi: 17-17. NB I/B, Keleti csoport, 15. for­duló, férfiak: Salgótarjáni KC - Makói KC 31-27 (14-13) SPORTTURM IX Labdarúgás Előkészületi mérkőzések: SBTC - Kisbágyon-Karton 1-1 (1-0). GL: Bartha, ill. Szűcs, Bolyk (szlovák) - Somosi SE 1-4 (0-2), Losonc, A Somosi SE gólszerzői: Szeles (2), Cséki, Váradi G. A Kisterenye - Karancslapujtő mérkőzés elmaradt. Vívás Az egy hete Szöulban kiharcolt ötödik helye után a sanghaji Vi­lágkupa-versenyen bronzérmes lett a tőröző Knapek Edina. Birkózás Negyedik helyen végzett a ma­gyar válogatott a Körcsarnok­ban rendezett kötöttfogású bir­kózó csapat Világkupán, mivel vasárnap, a bronzcsatában 16- 12-re kikapott Kuba'legjobbjai- tól. Az aranyérmet a törökök szerezték meg. Totóeredmények 1. Bayern München - Hamburg 1-2 2 2. Dortmund - Mainz 1-1 x 3. Hannover - Schalke 1-2 2 4. Hertha BSC -l.FC Köln 1-4 2 5. Kaiserslautern - VfB Stuttgart törölve helyette: Milan - Empoli 3-0 1 6. Leverkusen - Bremen 1-1 x 7. Nürnberg - Duisburg 3-0 1 8. Frankfurt - Wolfsburg lapz. után 9. MönchengL - Bielefeld lapz. után 10. Sampdoria - Juventus 0-1 2 11. Chievo - Lazio lapz. után 12. Fiorentina - Siena lapz. után 13. Lecce - Palermo lapz. után 14. Roma - Internazionale lapz. után Mindenkit elkápráztat www.t-mobile.hu Sony Ericss Z520i kezdőrészlettel Nem vallottak szégyent a romhányiak TEREMLABDARÚGÁS Diákolimpia országos döntő, Budapest A romhányi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 7-8. osztá­lyos tanulókból álló csapata Nógrád megye bajnokaként részt vehetett a teremlabdarúgó-diákolimpia közelmúltban Budapesten megrendezett országos döntőjén. A gárda jelenlegi keretével évekkel ezelőtt kezdett el foglal­kozni az UEFA B-licenccel rendel­kező Kovács Ferenc, aki a tanfo­lyam elvégzése után a tanultak szenemében készült az edzések­re, s tanította a gyerekeket a fut­ballra. A romhányi fiatalok az el­múlt években is rendszeres részt­vevői voltak a megyei diákolimpi­ái döntőknek, amelyeken nem is vaUottak szégyent a nagy létszá­mú városi iskolákkal szemben. Azonban a jelenlegi heti kétórás edzésidő még ezen a szinten is nagyon kevésnek mondható, pe­dig ahogyan azt az idén Balassa­gyarmaton megrendezett megyei döntő is bizonyította - a romhányiak a salgótarjáni Gagarin és a balassagyarmati Dó­zsa iskolák, valamint Nagybátony, Pásztó és Karancsság csapatait megelőzve diadalmaskodtak -, a feltételek adottak lennének akár nagyobb célok elérésére is. Ugyancsak ezt támasztották alá a fővárosi Szent László Gimnázium tornacsarnokában rendezett or­szágos finálé tapasztalatai. A mi­eink ugyan egy győzelemmel és három vereséggel a húsz csapatos torna csoportmérkőzéseit követő­en búcsúzni kényszerültek, ám ahogy az a lenti eredménysorból is kitűnik, amíg erővel bírták, tel­jesen egyenrangú ellenfelei vol­tak az olykor teljes csapatokat cse­rélő, s ezáltal a hajrában jóval fris­sebb sportiskolás együtteseknek. Összességében dicséret iUeti a já­tékosokat, Uletve edzőjüket, akik megfelelően képviselték megyén­ket a rangos viadalon. Eredmények Csoportmérkőzések: Romhány- Ozora Pécs 3-1 (2-1), Gárdony- Romhány 5-3 (0-1), Győr - Romhány 4-1 (1-1), Iklad - Romhány 4-1 (1-1). A papírgyűjtés kora lejárt (£) 06-40-48-48-48 I hitelek.raiffeisen.hu Raiffeisen Lakáshitel Jövedelemigazolás nélkül Az új Raiffeisen Lakáshitellel kevesebb a papírmunka, egyszerűbb az ügyintézés. Ezért Ön rekordgyorsasággal, akár 10 napon belül hitelhez juthat. További információért, kérjük, hívja a 06-40-48-48-48-at I Bankfiókjaink: Balassagyarmat, Rákóczi út 17. Salgótarján, Bem út 2-3. VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK

Next

/
Oldalképek
Tartalom