Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-06 / 55. szám

1 i 2006. MÁRCIUS 6., HÉTFŐ HAZAI TŰKOR 5 Deutsch-Für öt minisztert hívott választási vitára DEUTSCH-FÜR TAMÁS tegnap öt minisztert és egy államtit­kárt hívott választási vitára. A Fidesz frakcióvezető-he­lyettese Csizmár Gáborhoz, Kolber Istvánhoz, Lamperth Mónikához, Göncz Kingá­hoz, Rácz Jenőhöz valamint Nagy Sándorhoz juttatta el levelét. Az MSZP erre rea­gálva közleményt adott ki, amelyben felszólította a Fi­deszt, hogy a vitáról szóló vita helyett inkább mutassa be választási programját. Nem volt veszélyes a reptéri hulladék ÁRTALMATLANNAK bizonyult az a fehér por, amit a Helsin­kiből Budapestre érkezett re­pülőgép rakterében találtak vasárnap délelőtt. A polgári védelem, a tűzszerészek va­lamint a tűzoltóság szakértői is a helyszínre érkeztek, hogy megvizsgálják a gya­núsnak tűnő port. Szabályozná a főbíró a sajtókapcsolatokat Lomnici Zoltán a bíróságok és a sajtó kap­csolatát etikai kódexben szabályozná a Lomnici Zol­tán. A főbíró azt mondta, el­készítik tervezetüket, és vé­leményezésre küldik a nagy újságíró-szervezetek részé­re. A Legfelsőbb Bíróság el­nöke szerint a szólásszabad­ságra vonatkozó magyar al­kotmányos gyakorlat nem teszi lehetővé az Európai Unió több tagállamában je­lenleg is hatályos, igazság­szolgáltatást védő rendelke­zéseket. @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REGGEL.HU PirOS lap GyUfCSánynak. Több ezren gyűltek össze tegnap az MSZP budapesti, Köztársaság téri székházánál Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szavai el­len tiltakozva. A kormányfő február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján azt mondta: „Ha kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, erre nem az a válasz, hogy mi pedig veszett rókákat. A kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük". A Fidelitas és az 1956 Alapítvány tüntetésén a kormány­fő munkájának kritikájaként piros lapot mutattak fel. A transzparenseken többek közt „Gyurcsány-telep másként gondolkodóknak” és „Nem a kutyákat kell befogni, hanem a pofádat!" feliratok álltak. A reagáló Hiller István MSZP-elnök szerint az ország nyugalmat és biztonságot akar, nem felfordulást. Kis pártok: ajánlási gondok kopogtatócédula Kevés jelölttel lehetetlen a parlamentbe jutás A Fidesz és az MSZP vél­hetően nem csupán erejét demonstrálja a túlzott ko­pogtatócédula-gyűjtéssel: akciójukkal a kis pártok dolgát is megnehezítik. Éber Sándor Míg az MSZP és a Fidesz százez­res nagyságrendben gyűjti a ko­pogtatócédulákat, a kis pártok­nak hatalmas nehézségekkel kell számolniuk, ha az ajánló­szelvényekből össze akarják gyűjteni azt a 750 darabot, mely- lyel egy-egy választókörzetben egyéni jelöltet tudnak állítani. A két legnagyobb politikai erő né­hol az ésszerűség határán túli versenyt hirdet a minél nagyobb számú kopogtatócédula begyűj­tésére. Sorra érkeznek a győzel­mi jelentések, mint például az, hogy a Fidesz 90 ezer ajánlószel­vényt gyűjtött Borsodban. A nagy pártok jellemző gyakorlata, hogy jelöltjeiknek már rég megvan a részvételhez szükséges 750 aján­lószelvényük, de még napokig gyűjtik a kopogtatócédulákat, to­vábbi ezres mennyiségben. Ezt két okból is tehetik. Egy­részt a kisebb pártoknak így még kisebb az esélyük a kellő számú cetli összegyűjtésére, másrészt a nagyok szavazótábo­rainak önbizalmát erősíthetik a túlzott mennyiségi adatok. A területi listák s így az orszá­gos listák - hét területi lista szükséges az országos listához - állítása még nagyobb nehézség­nek tűnik a kis pártoknak: az or­szágos lista hiányában pedig szinte lehetetlen, hogy elérjék az 5 százalékos parlamenti küszö­böt. A kopogtatócédulák gyűjté­sének és leadásának határideje március 17-e. Az Országos Választási Bizott­ság (OVB) honlapjának vasárna­pi adatai szerint az MSZP már 149 egyéni és 8 - az SZDSZ-szel - közös jelölt számára gyűjtötte össze a szükséges számú aján­lócédulát. A szocialisták nyolc jelöltje vár jelenleg a választási bizottság döntésére, hogy indul- hat-e a választásokon. A Fidesz kisebb lendülettel kezdte meg az ajánlószelvények gyűjtését, de a pártnak a ke­reszténydemokratákkal együtt már 118, MDF-KDNP támoga­tással pedig további egy egyéni jelöltjét vette nyilvántartásba az OVB, 25-en pedig a grémium döntésére várnak. A választási bizottság által elfogadott terüle­ti listája még nincs a nagyobbik ellenzéki pártnak. Az SZDSZ-nek elsőként sike­rült teljesítenie az országos lista­állítás feltételeit. A választási testület 115 önálló és az MSZP- vel közösen induló nyolc közös egyéni jelöltjének fogadta el az indulását, öten várnak a testület elbírálására. Az MDF gépezete lassabban döcög, eddig 60 önálló és a há­rom közös - Békésben a Magyar Nyugdíjasok Pártjával, Nógrád- ban a Fidesz-KDNP-vel, illetve Szabolcs-Szatmár-Beregben az Összefogás megyénkért mozga­lommal - elfogadott jelöltjük van, 14 további jelölt indulását egyelőre még nem fogadta el a választási bizottság. Rögös az út a Házba a parlamenten kívülről A MIÉP-JOBBIK választási együttműködés mind a 176 egyéni választókörzetben ter­vezte az egyéni képviselőjelöl­tek állítását. Eddig azonban csak 23 egyéni körzetben vet­ték nyilvántartásba jelöltjüket, öten még döntésre várnak. a CENTRUMNAK eddig hét egyé­ni választókerületben fogad­ták el a képviselőjelöltjét. A Magyar Kommunista Mun­káspárt 11 egyéni képviselője­lölttel rendelkezik, míg a Ma­gyarországi Munkáspárt 2006 mindössze eggyel. Bírósághoz fordul a zsarolással vádolt fideszes Bírósághoz fordul Bagó Zoltán fideszes országgyűlési képvise­lő, mert álláspontja szerint Romsics Imre MDF által támo­gatott képviselőjelölt valótlanul állította róla, hogy fenyegetés­sel, zsarolással próbálta vissza­lépésre bírni. „Egy általam bará­tinak gondolt beszélgetés kira­gadott és megvágott részei alap­ján állítottak be politikai zsaro­lónak” - közölte a történtekkel kapcsolatban Bagó Zoltán. A kalocsai választási megmé­rettetéstől már visszaléptetett fideszes szerint ugyanis a be­szélgetés teljes terjedelmében pont szöges ellentéte az ellene felhozott vádaknak. ■ Bagó Zoltán állítja: egy másfél órás baráti beszélgetésből ragad­tak ki félremagyarázott mondatokat. Romsics Imre pénteken hang- felvétellel bizonyította a fenye­gető mondatok elhangzását, mely következtében Bagót még aznap visszaléptette a Fidesz, és a pártból való kizárását is kez­deményezték. Orbán Viktor pártelnök levélben kért bocsá­natot az MDF-től, de azt Dávid Ibolya nem tartja őszintének. „Több tucat helyen történt ha­sonló, a választások tisztaságát súlyosan sértő visszaélés” - in­dokolta kételyeit a demokrata fórum elnöke. Az egymásnak ellentmondó állítások közül az igazság kide­rítésére a bíróság jogosult: az el­járás során várhatóan a teljes felvételt le kell majd játszani. ■ Vég M. MDF: jobb és bal helyett két szocialista párt az MDF a budapesti Thália Színházban szombaton tartott kampánynyitó gyűlésén bemu­tatta választási programját, amelynek sarokpontjai a 18 százalékos személyi jövedelem- adó bevezetése, az örökösödési illeték eltörlése, és egy korrup­cióellenes hivatal felállítása. A színpadra lépő pártvezetők beszédeikben azonban inkább a Fidesz és az MSZP politikai stílusát elemezték. „Ma két szo­cialista párt verseng a hatalo­mért, ezért mi egyikükkel sem készülünk koalícióra lépni” - hangoztatta Dávid Ibolya. Nehezíti a közlekedést a márciusban jött tél Orbán Viktor több fizetést ígér a rendőröknek Bocsánat a „díszzsidóért’' meggondolatlan Az MSZP-elnök nem lesz naplók cenzora A vasárnap hajnalban megin­dult intenzív havazás komoly megpróbáltatások elé állította a közútkezelőket, a tűzoltókat és a lakosságot egyaránt. „A havazás főként az ország északi megyéit érin­tette, a tűzoltóknak ezekben a régiók­ban 15-20 százalék­kal kellett többször kivonulniuk az idő­járás miatt” - mondta Dobson Tibor. Az Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság szóvivő­jének tájékoztatása szerint ko­molyabb hóakadály és elzárt te­lepülés nincs az országban. A lánglovagoknak elsősorban árokba csúszott autók, kamio­nok kimentése adott egész na­pos elfoglaltságot. A Vas megyé­ben reggel induló, de pár óra alatt Szabolcsba is megérkező havazás a közútkezelő társasá­gok hóekéit is mun­kára szólította. Az időjárás a vo­natok menetrend szerinti közlekedé­sét is összekuszál­ta. A Budapest- Debrecen-Nyíregyháza vonalon sebességkorlátozás és váltóállí­tási nehézségek miatt húszper­ces késéssel futottak be a szerel­vények. A tél az előrejelzések szerint a napokban ugyan eny­hülni fog, de hófúvásokra bárhol számítani lehet. ■ Vég Márton ■ A napokban enyhül majd az időjárás, de hófúvások még lehetnek. Súlyosabb büntetések, több rendőr magasabb fizetéssel, az idősek és fiatalkorúak fokozott védelme - ezek a Fidesz közbiz­tonsággal kapcsolatos program­pontjai. Minderről Orbán Vik­tor pártelnök beszélt Veszprém­ben Országépítő találkozások című programsorozatának ötö­dik állomásán. Orbán hangsú­lyozta: fontos, hogy minden bűncselekmény esetében nyo­mozás is induljon, mondván: „a betört üvegtáblából lesz a rabló­gyilkosság”. A volt miniszterelnök szerint az időseket vagy fiatalokat bán- talmazóknak mérlegelés nélkül a maximális büntetést kellene kapniuk. ■ T. G. Hiller Ist­ván helye­selte, hogy Pásztor elnézést kért Rossznak és meggondolatlannak minősítette Hiller István, az MSZP elnöke Pásztor Tibor V. ke­rületi szocialista képviselő inter­netes naplójának kijelentéseit. A városatya Deutsch-Für Tamás fideszes politikust pártja „másot- dik díszzsidójának” nevezte. Rogán Antal, a Fidesz kam­pányfőnöke szombaton sajtótájé­koztatóján idézte fel Pásztor mondatát, melyben a képvi­selő Deutsch-Fürrel kap­csolatban így fogalmazott: „nem volt ez más, mint egy magasra földobott, szépen csavart labda, amit a Fidesz kettes számú díszzsidója nagy svunggal ütött le”. Rogán ezt követően azt kér­dezte: maradhat-e az MSZP-ben egy nyíltan zsidózó politikus? Hiller István a következménye­ket firtató újságírói kérdésre azt mondta: „én egyetlen naplónak sem leszek cenzora". Helyeselte, hogy Pásztor internetes honlap­ján azt írta: ha akarata és szán­déka ellenére megbántotta volna Deutsch-Für Tamást, akkor ez­úton is elnézést kér tőle. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök a történteket úgy kommentálta: a Fidesz kétségbeesve kívánja nem létező ügyekkel elterelni a figyelmet saját ügyeiről. Hozzá­tette: pártja nem kíván beszállni hasonló „szkanderjátékba”. ■ Tibay G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom