Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-30 / 75. szám
12 SPORTTÜKÖR 2006. MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK Megkezdődött a versenyszezon kerékpár Békás Kupa. A minap hivatalosan is megkezdődött az idei kerékpáros versenyszezon: az országútisoknak egyenként indításos időfutamot a Békás- Vándor KK a Tahitótfalu és Kisoroszi közötti 18 kilométeres távon rendezte meg. A verseny a négy fordulós Békás Kupa és egyben a 2006- os Amatőr Kupa első futama volt, melyre 250 versenyző nevezett. A versenyt évek óta látogatják - és nyerik - a hazai profi csapatok menői. Ezúttal is az FTC versenyzője, Szuromi Bence szerezte meg az abszolút elsőséget, 45 km/óra feletti átlagot hajtva. A nőknél a szintén ferencvárosi Pulsfort Diana vitte el az aranyérmet, ő 38 km/órát ért el. Természetesen, mint a legtöbb kerékpáros rendezvényen, most is képviselték megyénket a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület és a balassagyarmati Vitalitás SE tagjai. A mieink a kicsiktől a szenior korosztályig minden korcsoportban neveztek. Az SHKE-Velosport 11 fővel az egyik legnépesebb csapatot állította hadrendbe, a Vitalitás SE pedig Gólyán Szabina révén a női kategóriában is jeleskedett. A legjobb eredményeket Szász Viktor (Vitalitás SE, abszolút: 44.), Huszár László (SHKE, kategória: 5.) és Csontos László (SHKE, kategória: 6.) érte el. További megyei vonatkozású eredmények (kategóriájukban): 4. Fenyvesi Zsolt, 5. Béla Attila, 7. Papp Zoltán, 8. Lőrincz Bence, 12. Ozsvárt Ádám, 13. Gólyán Szabina, 13. Tempe Zsolt, 14. Hatházi Péter, 30. Navratil Ali, 36. Berecz László, 39. Tóth Gábor, 40. Reitinger Gábor, 43. Nagy Péter, 61. Bemard László. Csontos László Felavatták Zsengellér Gyula emléktábláját Salgótarjánból indult a „labdarúgás Paganinijének” karrierje Nagy számban gyűltek össze a megemlékezésre Megható és felemelő kis ünnepségnek lehettek tanúi azok, akik kilátogattak a salgótarjáni sportcentrumba, ahol a legendás futballvirtuóz, vb ezüstérmes, főiskolai világbajnok, a pályafutását Salgótarjánban kezdő 39-sze- res válogatott focistára, Zsengellér Gyulára emlékeztek tegnap. Ha valakinek, akkor Zsengellér Gyulának elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az 1930-as évek közepén Salgótarján felkerült hazánk fut- balltérképére. A „labdarúgás Paganinije”, a „futball Cyranója” - vagy ha tetszik Tamási Áron regényhőse után csak egyszerűen „Ábel” - a nemzetközi szakirodalom is elismert kiváló csatára négy éven át ontotta a gólokat városunkban, és a mi színeinkben lett ifjúsági válogatott, főiskolai világbajnok. Tehetsége miatt az Újpestbe hívták, ahol is többszörös bajnokcsapat tagjaként teljesedett ki pályafutása, mely végül is egy eredményes olasz „kitérő” után Cipruson ért véget. Később edzőként ott is telepedett le és a XX. század harmadik legjobb góllövőjeként innen távozott a felejthetetlen labdarúgók halhatatlan táborába. Nem hiába szorgalmazta néhány lelkes futball-és sportrajongó, valamint megyénk értő sportközvéleménye a méltó emlékállítást, mert mára a tervez- getést konkrét tettek is követték. A Nógrád Megyei Sportági Szak- szövetség, a megyei labdarúgószövetség, a létesítmény és sport kht., a Nógrád Sportjáért Alapítvány, valamint a MOB megyei tagja kezdeményezésére és lankadatlan munkálkodása folytán tegnap fel is avatták a briliáns gólvágó emléktábláját a salgótarjáni sportcentrumban. Az ünnepségen többek között megjelent Zsengellér Gyula fia, Zsolt, az Újpest ügyvezető igazgatója, Dányi Szilárd, a lilák baráti társaságának elnöke, Csatári Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, Dóra Ottó, valamint megyénk labdarúgó-társadalmának elismert képviselői, volt SBTC-focisták, közéleti személyiségek, társadalmi szervezetek tagjai, akik dr. Gótai László megyei MOB-küldött emlékező és méltató szavai után koszorút helyeztek el az emléktáblán. Az összegyűlt majd félszáz résztvevő ezután egy nosztalgiázó baráti beszélgetésen idézte fel a dicső futballmúltat. ■ (satis) A SZTÁROK VILAGA Dosszié MENH'Olt« A diploma Hord'C walking [ándekok EnWui Most tavaszi smink ajándékkal Keresse csütörtökön Előfizethető: 488-55-88-as telefonszámon vagy a http://elofiz.axels.hu interneteimen MFB - A sikeres Magyarországért Nógrád megyei Képviselet, 3100 Salgótarján, Rákóczi út 11. tel.: 32/513-350, 32/513-355, fax: 32/513-351, www.mfb.hu környezetvédelem, infrastruktúra • közoktatás * kulturális infrastruktúra • panel korszerűsítés • informatikai közműfejlesztés * egészségügyi szolgáltatások fejlesztése • • a hitelösszeg a beruházás 90%-a • 10% saját erő • 5,1-6,8% kamat hitelcéltól függően • legfeljebb 20 év lejárat, 3 év türelmi idő • felhasználható tárgyi eszköz felújításához, beszerzéshez, létesítéshez.