Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-01 / 51. szám

4 2006. MÁRCIUS 1., SZERDA NÓGRÁD MEGYE „Világi hívek bevonásával erősítsük az egyház munkáját” interjú. Dr. Beer Miklós váci megyés püspök a napok ban látogatást tett Karancslapujtőn, ahol misét ce­lebrált a híveknek, majd találkozott a községi önkor­mányzattal és a meghívott vendégekkel. A Nógrád Me­gyei Hírlap ekkor kért tőle interjút. P. A.- Püspök úr, milyen alkalom­ból érkezett Karancslapujtőre?- Régóta tervezem, hogy meg­látogatom a Karancs vidékét, mert sajnos, eddig kimaradt a lelkipásztori útjaimból. Ennek az a magyarázata, hogy ez a te­rület egyházmegyénk északi csücske, távol esik Váctól. Az al­kalom úgy adódott, hogy a pol­gármester úr felhívott telefonon, hogy szeretnék a temető ravata­lozóját megújítani, s ehhez kel­lene néhány jogi intézkedést ten­ni. Ennek kapcsán meglátogat­tam a plébániát, s jártam a pol­gármester hivatalában, amikor megkérdezte, mikor szándéko­zom hivatalosan is meglátogatni a községet. Nos, a mai nap volt az első szabad vasárnapom erre, s így érkeztem ide farsang utolsó vasárnapján.- Hogyan látja a városiak és a falusiak hitéletét?- Több mint tizenöt éve a rendszerváltás után talán kez­dünk egy kicsit magunkra talál­ni. Azt szoktuk mondani, hogy váratlanul és túl gyorsan érke­zett a kilencvenes évek fordula­ta. Nem voltunk erre felkészül­ve. Nem akartuk elhinni, hogy tényleg újra szabadon szervez­hetjük a vallási életünket. S ép­pen ennek tudható be, hogy sok mindent talán kellő körültekin­tés nélkül tettünk. Gondolok itt a visszaadott ingatlanok elfoga­dására. Nem tudtuk tataroztatni, nem volt rá anyagi erőforrás. De talán még nagyobb gond volt az, hogy nem volt személyi állomá­nyunk, akikkel - az iskolákra, szociális otthonokra gondolok - ezeket az intézményeket jó lélek­kel tudtuk volna irányítani. Las­san, lassan most már kezd azért minden rendeződni. De amit most látok a vallási életünkkel kapcsolatban, hogy talán tisztá­zódnak egy kicsit a határok. Az elmúlt években összemosódva láttuk a vallási életünket és a kö­zéletet. Most talán kicsit egyér­telműbbé vált, hogy kik azok, akikre tényleg számítani tu­dunk. Akik tényleg őszinte hit­ből jönnek a vasárnapi szentmi­sékre, akik vállalják a minden­napi életben is a hitvalló keresz­tényi életet. Nem tennék külö­nösebb különbséget falu és t város között, mindenütt van­nak nagyszerű közösségeink, akikre nagyon büszke va­gyok. Talán számban egy ki­csit kevesebben vagyunk, mint a világháború előtti idők­ben, de a hívőink talán lélek­ben és elkötelezettségben éret­tebbek, és jobban lehet számíta­ni rájuk. Nagyon bízom abban, | hogy időközben felnőtt egy új nemzedék, akik kiállták a hit próbáját. A pártállami diktatúra éveit így is foghatjuk fel, hogy egyházunk megtisztulásá­nak ideje volt, amit persze nem szívesen fogad- j| tunk, de utólag az Úr­isten gondoskodá- „jó­sának tudhatjuk lí be. Mtttm- Az ön püs­pökijelmondata így hangzik: „Rendületlenül a hitben”, kifejtené en­nek a lényegét?- Hirtelen villant be ez a gondolat, amikor megtudtam a püspöki kinevezése­met. A hitet gyerek­koromtól kezdve, otthon a család­ban, s a diák- éveim alatt ajándékként fogtam fel. Most papként, felnőtt emberként egyre inkább látom, hogy ez nem magától értetődő dolog, hogy valakinek hite van. S ez nemcsak a tanu­lás vagy művelődés kérdése, hanem ez mindig valahogy személyes isteni ajándékként ér jf el bennünket. S 1 mivel ez ilyen nagy kincs és ilyen nagy dolog, és meghatározza az életünket, úgy gondoltam, hogy püspöki szolgála­tomban ezt mindig szem előtt kell tartani. Aki megkapja a hitnek az ajándékát, az ebben a hitben él­jen, felelős ezért, hogy mások számára is segíteni tudjon a hit­re ébredéshez, az Istenre találás­hoz.- Hogyan ítéli mega katolikus lelkipásztorok fogyatkozását, a papi utánpótlás helyzetét?- Én magam is részt vettem a szemináriumi neve­lésben. Eszter- gomban több mint húsz évig tanítot­tam a kispapo- kat, s most itt, a Váci Egyházmegyé­ben is látom, milyen kevés papnövendékünk, kispa- punk van. S bizony papjaink életkora is egyre inkább kito­lódik, hiszen már hatvan év fölött van az átlagéletkor. Na­gyon sok egyházközség ma­rad pap nélkül. Azt hiszem, most kezdünk megint feléb­redni ebből a megdöbbentő élményből és észrevesszük azt, hogy az Úristen lassan, lassan ránevel bennünket arra, hogy ne csak papok­ban gondolkozzunk, ha­nem fogadjuk el azok­nak a világi híveinknek a készségét - így szoktam mondani -, hogy akik már ott vannak és vár­ják, hogy mi fel­adatot adjunk. Nagyon szép élmé­nyem volt nemrégi­ben. Máriabesnyőn összehívtam a képviselő-testületek elnökeit. Kétszáz férfiember jött el. Re­ménységet ad, hogy ez a kétszáz­nál is több férfi feladatot vállal a közösségek vezetésében, az egy­ház mindennapos szolgálatának irányításában. Gondolok itt akár az iskoláinkra, a nevelésre, a csa­ládok támogatására, szociális fel­adatainkra. Azt gondolom, hogy lassan át tudjuk adni szolgálata­ink nagy részét a mi világi mun­katársainknak és talán még hite­lesebben is tudunk jelen lenni a társadalomban, a világi keresz­tény testvéreinken keresztül.- Püspök úr, az egyházát tekint­ve a közelgő választások után me­lyik politikai erőt látnák szíveseb­ben hatalmon?- Mint minden választás előtt, püspöki karunk körlevél­ben fordul a hívő emberekhez. Ezt a körlevelet most is kiadjuk, és ebben egyértelművé tesszük azokat az értékeket, amelyek mentén egy keresztény ember­nek el kell igazodnia a politikai élet szövevényes világában. Ez az értékrend a család, az élet vé­delme, a gyermekszeretet, a szo­lidaritás az elesettek iránt, nem­zeti értékeink védelme, a haza- szeretet. Ezek azok az értékek, amik meghatározzák a mi ma­gatartásunkat. S az Úristen előtt kell éreznie felelősnek magát minden hívő embernek, hogy csak olyan pártra adja a szava­zatát, amely ezeket az értékeket felvállalj, és amely reményt ad arra, hogy ezeket az értékeket a nemzet javára megőrzi és meg­védi. Több százmilliós beruházás Rútságon A közelmúltban sajtótájékoztatóra invitálta lapunkat Mezőfi Zoltán, Rétság város polgármestere, melyen a DÜFA Hungária Kittől jelen volt Radosza Rico üzem­vezető, Néveri Tibor kereskedelmi igazgató, valamint Hosszú József ügyvezető - aki a cég résztulajdonosa - és tájékoztatta lapunkat az új rétsági, mintegy 500 millió forintos beruházásról. Murányi Ilona Rútság. A DÜFA Hungária Kft. 1993-ban alakult egy Németor­szági festékgyártó cég leányvál­lalataként 17 000 000 forintos törzstőkével. Az első termékbe­szállítás 1994 januárjában tör­tént, s onnan datálódik a cég lé­tezése. Munkatársainak létszá­ma 18-20 fő, célja a beruházás­nak, hogy plusz 20 fővel szeret­nék bővíteni a létszámot, mely azt jelenti, hogy az év végére már 40 fővel fognak dolgozni Rétságon. A cég országos part­nerhálózattal rendelkezik, fes­tékboltokba szállítják az árut, sa­ját gépkocsiparkkal, terítőjárat­tal dolgoznak, területi képviselő­ik látják el a munkát, je­lenleg 5 fő dolgozik. A beruházás 1500 négy­zetméter rak­tárterülettel készül, 800 négyzetmé­ter gyártó­résszel, ahol vizes diszper­ziós terméke­ket fognak gyártani műgyantava­kolatokat, vakolaterősí­tőket a be­ruházás megvalósulása után a környező országokban lévő le­ányvállalatokat is innen fogják ellátni, tehát exportra is fognak gyártani Rétságon. Akár létszám bővülés is szóba jöhet. Mindenképpen szólni kell a beruházás környezeti hatásai­ról, melyről annyit kell tudni, ma­ga a festékgyártás annyiból fog állni, hogy adalékanyagok lesz­nek kémiai reakció nélkül kever­ve, kvázi egy mixelés történik, ez poráru, víz és egyéb adalékanya­gokból áll, melyek önmagukban is abszolút veszélytelenek az egészségre. A mixelés - a festék­anyagok összekeverése - teljesen A bejelentés pillanatai (balról jobbra) Radosza Rico üzemvezető, Mezőfi Zoltán polgármester, Hosszú József ügyvezető, Néveri Tibor kereskedelmi igazgató zárt területen fog történni, alkal­masint előfordul poráru zsákból való betöltése a mixelő edénybe, de az a munkahelyi környezet is szűrőkkel van ellátva, tehát a dol­gozókra is teljesen veszélytelen. Esetenként előfordulhat csurgalék víz - akár takarítás mi­att is -, melyet kármentőbe gyűj­tenek, ülepíte­nek^ a vissza­maradt anyag újra hasznosí­tásra kerül. A beruházás tel­jesen környe­zetbarát, kör­nyezetkímélő, egészségre ve­szélytelen. Milyen munkaerőre lesz igény? Csak szakkép­zett, vagy be­tanított mun­kásokat fog­nak alkal­mazni?- Vegyesen fogunk dolgozókat alkalmazni a laboránstól kezdve a művezetői szinüg szakképzet­teket, azon kívül szakmunkás­ok, karbantartók kerülnek felvé­telre, minimális szakképzetlen segédmunka-igény lesz - vála­szolták a cégvezetők.- Mezőfi Zoltán polgármester elmondta, a városnak az a legfon­tosabb, hogy munkahelyteremtő beruházás készül, a beruházás előkészítése már töhb évre tekint vissza, s a város legnagyobb örö­me, hogy a különböző helyszínek közül Rétságot választották. Néveri Tibor kereskedelmi igaz­gató szerint a beruházás a város­nak pluszbevételt Is fog hozni, például iparűzési adó miatt.- Mikorra készül el a gyár?- Kérdésünkre Hosszú József így válaszolt: - A beruházás be­fejezése július végére van tervez­ve - így van a kivitelezővel a szerződés megkötve -, augusz­tusban már próbaüzemre készü­lünk, de év végére már teljes ka­pacitással szeretnénk dolgozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom