Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-22 / 68. szám
2006. MÁRCIUS 22., SZERDA SPORTTÜKÖR „BxítegtiM éppé# M $XáfM Mis* | $ égtni telki*mhvtt im ® Férniük, fúrt fik, bank kikötik, Attúl.kwf, mtfhttuk." Sxomorú iiívvel tudatjuk mindazokkal, (Adt Hédit, íJt/t ismerlek és szerették, hogy Cyulit Imán 2006. március / l en, S, életének 63. éviben elhunyt. 1 m J*H| Végső búcsúztatása 2006. nárciui 22 én 14 ónkor lest i Pesterzsébeti temetőben (Bp XX. kér. Temető sor) Aj elhunyt lelki üdvéért Gyuley Endre Szeged Csanádi Megyéspüspök mond engesztelő szentmisét ♦ 2006. március 22-én 10 órokot 1 f Jf $ Szent István Btzilikábsn. Emlékét soha el nem múló szeretettel őrizzük! Nyugodjék békében! A gyászoló család. (Bp. 1121 Zugligeti út S9/B) Kedves Pista! Ma van a születésnapod, beszélnünk kellene, hogy köszönthesselek, mint minden évben bárhol is voltál a világban. Már nem tehetem, sajnos a telefonod többé már nem veszed fel. A borzasztó hírt közös barátunk tudatta velem: Gyulai Pista meghalt! Hirtelen minden olyan üres lett. A hír hallatára az ember csak nyeli a könnyét, a fájdalomtól a szívét vasmarok szorítja. Nehéz felfogni, hogy már nem vagy köztünk. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkáraként 211 ország atíétikáját irányítottad. Személyedben a sportág elismert és szeretett vezetőjét veszítettük el. Igazi világpolgár voltál, de elsősorban magyar. Szeretted a salgótarjániakat, ha csak tehetted, mindig eljöttél az ugrógálára, ami neked köszönhetően lett világverseny. Segítségeddel világ- és olimpiai bajnokok egész sora - Bubka, Sotomayor, Kosztadinova - jött el hozzánk páratlan élménnyel örvendeztetve meg közönségünket. Számos magas rangú kitüntetést kaptál munkád elismeréséül, de különösen büszke voltál a Salgótarjántól kapott „Pro Űrbe” díjra, amely a vitrinedben előkelő helyre került. Pár hete még felhívtál, kérdezted miben segíthetnél, hogy az idei 20. ugrógálánk színvonala méltó legyen a jubileumhoz. Mindig, mindenkinek segítettél, bölcs tanácsaidra a legnehezebb helyzetekben is lehetett számítani, de most búcsú nélkül nagyon korán elmentél. Kedves Pista! Drága Barátom! Szívünkben örökké megőrizzük emlékedet, az Isten áldjon, nyugodj békében. m Angyal János, az ugrógála versenyigazgatója Salgótarján, 2006. március 21. Nem volt semmi esély RÖPLABDA NB II, Keleti csoport, nők, rájátszás, 1. forduló Nyíregyházi Főiskola SE Karancs RC 3-0 (11,9,13) Nyíregyháza, vezette: Rat- kócai, Szabó. Karancs RC: Balázs, Lipták, Hegedűs, Szikszai, Tóth ]., Gasparkovics. Csere: Pepsiczky. Edző: Mátrai István. A rájátszás első fordulójában a jó játékerőt képviselő Nyíregyházi Főiskola otthonába látogattak Balázsék, akik számára a tisztes helytállás volt a cél. A bátortalan támadójáték és a gyenge sáncmunka következtében a nyírségi csapat teljesen megérdemelt fölényes győzelmet aratott. Mátrai István: - Nem a játéktudásbeli különbség, hanem a mentális erő hiánya okozta váratlanul nagy arányú vereségünket. Gratulálok a rendkívül szimpatikus, korszerű játékot játszó Nyíregyházának! Ifi: 3-0. Ismét jó lecke volt kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak A-csoport Salgótarjáni Beszterce KK - MAFC Martos 78-102 (24-25, 21-34,12-22, 21-21) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 50 néző, vezette: Mocsai, Vida. St Beszterce KK: KOVÁCS P. 20/12, Szabó Z. 9, Tari 6, MORAVSZKI15/3, PAPP 11. Csere: KELEMEN 15, Müller, Wejwár 2. Csapat- vezető: Dávid Krisztián. Az eredmény alakulása. 3. perc: 4-4,8. perc: 20-21,13. perc: 29-30,18. perc: 42-48,23. perc: 45-69,28. perc: 51-78,33. perc: 61-86, 38. perc: 68-100. Sok hibával kezdték a játékot a csapatok, az első percekben többnyire dobáskísérletig sem jutottak a felek. A nyitó negyed derekától azonban sűrűsödni kezdtek az események, hiszen a kis- szünetig hátralévő időben a fővárosi együttes kétszer is tekintélyesebb előnyre tett szert, ám Kovácsék mindkétszer gyorsan behozták lemaradásukat. A második tíz perc az első méltó folytatásának bizonyult, hat gyors MAFC-pont után hét tarjáni következett. A folytatásban azután váltott kosárszerzéssel haladtak a csapatok, mindkét oldalon szembetűnő dobásbiztonság mellett látványos tűzijátékot láthatott a közönség. A félidő utolsó két percében a tarjáni védekezés összeomlását egy 11-3-as rohammal büntető vendégek a játék addigi menetéhez képest megnyugtató előnnyel vonulhattak pihenőre (45-59). Ráadásul fordulás után következett a szokásos tarjáni betű: a szinte minden helyzetből hibázó besztercések nyolc és fél perc alatt Kelemen révén mindössze egyetlen § mezőnykosarat tudtak szerezni, miközben a BME f vegyészkollégiumának egykori lakói huszonkét pontot jegyeztek. A negyed utolsó perceiben a hazai centerek elégelték meg a kosárcsendet, s valamelyest sikerült is kozmetikázniuk az akkor már harminc pontos különbséget mutató eredményt. A záró felvonásban a vendéglátók már legfiatalabb csapatukkal léptek pályára, s bár a tartalék- sorból előlépő játékosoknak kellett egy kis idő, hogy összeszedjék magukat, összességében a célt teljesítették, hiszen a csapatok közötti különbség a lefújásig már nem változott.-Amíg helyzeteinket pontokra tudtuk váltani partiban voltunk, amikor azonban elkezdtek kimara- dozni a lehetőségek önbizalmunk is gyorsan elszállt A harmadik negyed kivételével azt hiszem elégedettek lehetünk. Leckét azonban kaptunk, mégpedig abból, hogyan lehet csapatkéntjól játszani egy egyénileg nem túl acélos játékoskerettel - nyilatkozta Dávid Krisztián, a Beszterce KK elnöke. További eredmények: VSTR Hungária - ÁFDSE 106-85, Monori SE -'MAFC Martos 62-77, BC Csepel - 12 Karátos Iskola 86-82, Gödi SE-Old Boys - Eldorádó KE 86-93, Közgáz II. - VSTR Hungária 89-109, 12 Karátos Iskola - Malév Bp. Airport HC 96-75, Eldorádó KE - Monori SE 81-92, Bp. Honvéd-BLF - BC Csepel 77-46, Bgy. Justitia - Budafoki KK-junior 76-84. A bajnokság állása 1. VSTR Hungária 2. BEAC 22 20 2 2239-1838 0.955 20 18 2 1875-14350.950 3. MAFC Martos 4. Gödi SE-0B 23 18 5 2032-16560.891 20 15 5 1672-1521 0.850 5. BC Csepel 21 13 8 1798-17800.810 6. Ceglédi KE 20 12 8 1530-1472 0.775 7. Közgáz 11. 2010 10 1652-15680.750 8. Bp. Honvéd-BLF 24 12 12 1792-17170.750 9. Budafok-junior 10.12 Karátos Iskola 20 9 11 1547-15650.725 23 10 13 1916-1923 0.717 11. ÁFDSE 22 913 1660-16020.705 12. Monori SE 23 9 14 1770-19730.696 13. Malév Bp.AHC 14. SL Beszterce KK 22 8 141676-1856 0.682 23 6 17 1701-2098 0.630 15. Eldorádó KE 22 5 17 1528-1817 0.614 16. Bgy. Justitia 23 023 1632-2199 0.500 Megjegyzés: a Gödi SÉ-Old Boys és a Ceglédi KE csapataitól egy-egy büntetőpont levonva. ■ H.P. Moravszki András (balra) tizenöt pontot szerzett Menetel a Salgó-Sík TEKE NB I, NB II NB I, Keleti csoport, férfiak 12. forduló Hódmezővásárhely Nádújfalu 6-2 (3072-3033) Hódmezővásárhelyi MARSO TE: Berényi F. 553/1, Stercz Péter 527/1, Czékmán L. 510/1, Stér J. 506, Rakonczai Tibor 473, Kecskés M. 503/1. Nádújfalu Községi SE: Kotroczó Z. 452, Bodor 1.519, Czene S. 490, Puporka K. 527/1, Gubán F. 526/1, Jankuj Lajos 519. További eredmények: Kazincbarcikai Vegyész TSE - Ceglédi Vasutas SE 3-5, Gyulai SE - Budapesti Erőmű SE 2-6, Nyíregyházi Teke Klub - Közszolg SC Kunfehértó 2-6, Fővárosi Vízművek SK - Debreceni Tekézők KSE 6-2. 13. forduló Fővárosi Vízművek Nádújfalu 6-2 (3179-3083) Fővárosi Vízművek SK: Grünwald Gy. 543/1, Varga I. 528/1, Kiss P. 503/1, Kókány M. 515, Horváth József II. 549/1, Együd L. 541. Nádújfalu Községi SE: Kotroczó Z. 519, Bodor I. 512, Czene S. 478, Puporka K. 521/1, Jankuj L. 486, Gubán F. 567/1. További eredmények: Ceglédi Vasutas SE - Hódmezővásárhelyi MARSO TE 5-3, Budapesti Erőmű SE - Kazincbarcikai Vegyész TSE 6,5-1,5, Közszolg SC - Gyulai SE 6-2, Debreceni Tekézők KSE - Nyíregyházi Teke Klub 3-5. 14. forduló Nádújfalu - Ceglédi 2-6 (3314-3419) Nádújfalu Községi SE: Bodor 1.518, Kotroczó Cs. 570, Gubán F. 540, Puporka K. 587/1, Kotroczó G. (Kotroczó Z.) 559/1, Jankuj L. 540. Ceglédi Vasutas SE: Zsíros Gy. 526/1, Hűvös Zs. 617/1, Varga I. 592/1, Randos M. 559, Kovács Imre 549, Rimóczi Z. 576/1. További eredmények: Hódmezővásárhelyi MARSO TE - Budapesti Erőmű SE 5-3, Kazincbarcikai Vegyész TSE - Közszolg SC 1,5-6,5, Gyulai SE - Debreceni Tekézők KSE 5-3, Nyíregyházi Teke Klub - Fővárosi Vízművek SK7-1. A bajnokság állása LKozszojgSC 2. Nyíregyháza 14130 184- 28 26 14 9 0 5 64547.5 18 3.Nádíjfahi 14 70 761- 51 14 4. Bp. Erőmű SE 14 7 0 7 57- 55 14 5. Cegléd 14 7 0 756- 56 14 6 Fővárosi V. 14 70 755 57 14 7. Kazincbarcika 14 70 7535-58514 8 Hódmezőv. 14 60 851- 61 12 9. Gyulai SE 14 60 850- 62 12 10. Debrecen 14 1 01328- 84 2 Ifjúságiak 12. forduló: Kazincbarcikai Vegyész TSE - Ceglédi Vasutas SE 0-4, Gyulai SE - Budapesti Erőmű SE 1-3, Nyíregyházi Teke Klub - Közszolg SC 1-3, Fővárosi Vízművek SK - Debreceni Tekézők KSE 4-0, Hódmezővásárhelyi MARSO TE - Nádújfalu Községi SE 3-1. 13. forduló: Ceglédi Vasutas SE - Hódmezővásárhelyi MARSO TE 3-1, Budapesti Erőmű SE - Kazincbarcikai Vegyész TSE 4-0, Közszolg SC - Gyulai SE 4-0, Debreceni Tekézők KSE- Nyíregyházi Teke Klub 1-3, Fővárosi Vízművek SK - Nádújfalu Községi SE 4-0. 14. forduló: Nádújfalu Községi SE - Ceglédi Vasutas SE 3-1, Hódmezővásárhelyi MARSO TE- Budapesti Erőmű SE 4-0, Kazincbarcikai Vegyész TSE - Közszolg SC 0-4, Gyulai SE - Debreceni Tekézők KSE 2-2, Nyíregyházi Teke Klub - Fővárosi Vízművek SK 3-1. A bajnokság állása 1. Közszolg SC 1414 0 0 523- 3328 2. Cegléd 14100 436.5-19.520 3. Nyíregyháza 14 90 5333-22.518 4. Fővárosi V. 14 8 0 6 32.5-23.516 5. Nádújfalu 14 80 631- 25 16 6. Bp. Erőmű SE 14 80 628.5-27.5 16 7. Hódmezőv. 14 7 0 7 31- 25 14 8. Kazincbarcika 14 4 01020- 36 8 9. Debrecen 14 1 1 128.547.5 3 10. Gyula 14 01 136- 50 1 NB II, Északkeleti csoport 12. forduló Dorog - Salgó-Sík 3-5 (2995-3018) Dorogi Egyetértés Sportegyesület: Péter V. 468, Honvéd L. 499, Jancsovics B. 521/1, Budai L. 482, Jaskó G. 515/1, Kohl F. 510/1. Salgó-Sík: Molnár Z. 511/1, Nádasdi I. 539/1, Telek T. 481, Nyerges L. 499/1, Hakkel L. 508, Jakus L. 480. Bátonyterenye - Gázművek 2-6 (2923-2926) Bátonyterenyei TK: Kómár T. 477/1, Nagy P. 484, Kecskés K. 524/1, Horváth S. 467, Bablena G. 495, Huber István 476. Gázművek MTE: ifj. Takács J. 434, Varga P. 523/1, Igaz J. 470, Teberi K. 479/1, Takács J. 507/1, Császár P. 513/1. További eredmények: Postás Matáv SE-AH - Sárisápi Bányász SE 8-0, Széchenyi SC Eger - Egri Nyomda SE 0-8, Vegyterv Szabadidősport TK - Sajóbábonyi Vegyész SE 6-2 13. forduló Salgó-Sík - Vegyterv 7-1 (3252-3038) Salgó-Sík: Nádasdi I. 574/1, Hakkel L. 528/1, Telek T. 494/1, Németh B. 532, Nyerges L. 551/1, Jakus L. 573/1. Vegyterv Szabadidősport TK: Sille A. 521, Kéri G. 494, Gulyás Cs. 472, Szeltner L. 550/1, Valovics 1.490, Bebesi Zs. 511. Egri Nyomda - Bátonyterenye 7,5-0,5 (2916-2803) Egri Nyomda SE: Tamasi B. 474/1, Szabó G. 488/1, Tamasi A. 512/1, Tóth L. 471/0.5, Molnár Gy. (Balogh F.) 482/1, Jéger L. 489/1. Bátonyterenyei TK: Kómár T. 457, Bablena G. 468, Huber I. 485, Kecskés K. 471/0.5, Csépe J. 451, Nagy P. 471. További eredmények: Sárisápi Bányász SE - Dorogi Egyetértés Sportegyesület 1 -7, Postás Matáv SE-AH - Gázművek MTE 7-1, Széchenyi SC Eger - Sajóbábonyi Vegyész SE 5-3 14. forduló Sajóbábony - Salgó-Sík 3-5 (2719-2749) Sajóbábonyi Vegyész SE: Szecsődi P. 452/1, Térjék J. 483/1, Bézi R. 443, Séra F. 454/1, GazdigJ. 432, Kincses T. 455. Salgó-Sík: Molnár Zoltán 448, Nyerges L. 457, Telek T. 461/1, Hakkel L. 443, Nádasdi 1.476/1, Jakus L. 464/1. Bátonyterenye - Széchenyi SC 3-5 (2870-2953) Bátonyterenyei TK: Kómár T. 503/1, Nagy P. (Csépe J.) 442, Márton F. 491/1, Bablena G. 474, Horváth S. 468, Huber 1.492/1. Széchenyi SC Egén Bakos P. 484, Bakos J. 515/1, Nagy T. 474, Pál J. 483/1, Gulyás F. 506/1, Fonád 1.491. További eredmények: Vegyterv Szabadidősport TK - Sárisápi Bányász SE 7-1, Dorogi Egyetértés Sportegyesület - Gázművek MTE 7-1, Postás Matáv SE- AH - Egri Nyomda SE 7-1. A bajnokság állása LSzédaiyiSC 1410 1 368- 44 2 2. Postás M. 14 9 0 5 70- 42 18 3.Safe5Sfk 4. Egri Nyomda 14 90 5645475 18 14 9 0 5 675445 17 5. Dorog 14 70 760- 52 ■ 6Sárisáp 14 70 7495625 14 7. Gázművek 14 61 7515605 13 8. Vegyterv 14 60 850- 62 12 9. Sajóbábony 10. Bátonyterenye 14 3011425695 6 14 3011365755 6 ■ Balogh