Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-22 / 68. szám
4 2006. MÁRCIUS 22., SZERDA NÓGRÁD MEGYE fiatalokat! Tisztújítás a VOSZ-nál Várják a Baráthi Ottó Salgótarján. A közelmúltban a MABÉOSZ 424. számú salgótarjáni bélyegkörének vezetőségével és tagjaival - korábbi állandó otthonuk, a salgótarjáni művelődési központ rekonstrukciója miatt - átmenetileg új és szíves befogadójuk, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár klubjában találkoztam, ahová a hét minden keddjén 15 órától, a hagyományok folytatásától elkötelezve és a megújulás szándékától is vezéreltetve várják az új, fiatal gyűjtőtársakat is. A bélyeggyűjtés gyümölcsöző gyökerei A klubban dr. Sándor Ottó jogász, gyűjtőtárs, a kör ügyeinek intézője fogad. Bemutat Meszes Lajos köri titkárnak, Tóth Mihály pénztárosnak, bélyeg- kiosztónak, Juhász Lászlónak, az acélgyári kör örökös tisztségviselőjének és Lakatos Ferenc gyűjtőtársnak. Potenciális beszélgetőtársaim szinte kérdezés nélkül pillanatok alatt idézik a Salgótarjáni Bélyeggyűjtők Egyesülete 1923-ban történt megalakulását, tisztelettel említve az alapítókat - többek között is - néhai Fekete Gyula iskolaigazgatót, az egyik legjelentősebb salgótarjáni filate- listát. Beszélgetésünk vezérfonalát Juhász László tartja a kezében, aki az 1998-ban megjelent, „Salgótarjánban 75 éves a szervezett bélyeggyűjtés, 1923-1998” című monográfia írója, összeállítója. Tőle tudjuk azt is, hogy az 1952 februárjában létrejött Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (Mabéosz) tagszervezeteként még az év májusában, 145 fővel megalakult a Salgótarjáni Bélyeg- gyűjtő Kör, elnökéül Dombi Andort választva. Sikeres rendezvények, országos elismertség A múlt eredményeiről, rendezvényeikről, a kör országos elismertségéről, a gyűjtők kapott díjairól - amelyeket itt felsorolni sem tudok - aztán már az időközben „befutott” 8ó éves Baráthy Istvánnal, a kör kereken két évtizede, 1986-ban megválasztott elnökével együtt van szerencsénk beszélgetni. Pista bácsi ma is fiatalos lelkesedéssel, szinte áhítattal beszél a bélyeggyűjtés jelentőségéről, szépségeiről és értékeiről, ismeretgyarapító, nevelő, tudat- és személyiségformáló hatásairól. Megtudom a kör jelenlévő tagjaitól, akik szinte egymás szavába vágva mesélik az érdekes eseményeket és történéseket - többek között büszkén sorolják a Salgótarjánban megrendezett nemzetközi és országos kiállításokat - hogy a Salgótarjánban működő bélyegkörök, köztük a jelentős létszámú gyári egyesületek (amelyek hosszabb-rövi- debb ideig befogadták a gyűjtőtársakat) száma megközelítette a húszat, a tagok száma pedig még a szervezett bélyeggyűjtés 75. évfordulóján 1998-ban is meghaladta az ezer főt Nem kis büszkeséggel beszélnek régi dicsőségük fényes lapjairól a kör jelenlévő tagjai, akik Sándor doktor kivételével mindannyian nyugdíjasok. Aztán később már szinte szomorú számadásként adják elő, hogy a városi kör taglétszáma töredékére esett vissza, ma a mindössze 26 köri tagból is csak 6-8 fő látogatja rendszeresen a heti összejöveteleket. Panaszolják: az ifjúsági körök eliminálódtak, a fiatalok elmaradtak, a bélyeggyűjtés veszített régi dicsőségéből, divatjából. Hiszen - ahogy Tóth Mihály megjegyzi - egykor a bélyeg becses, szép és értékes ajándék volt, ám az idők folyamán kimaradt az ajándékozási szokásokból is. Hagyományápolás, a fiatalok bevonása Beszélgetésünk vége felé a jelenlévő gyűjtőtársak egyöntetűen állítják - és ekkor mintha felderülne tekintetük, fiatalosabban csillogna szemük is - nem nyugszanak bele a bélyeggyűjtés szép divatjának hanyatlásába, elmúlásába, a fiatalok elmaradásába, s mindent megtesznek, hogy a bélyeggyűjtés főnixmadár módjára feléledjen poraiból Salgótarjánban. Terveik között szerepel - többek között - az általános iskolákban a tanulók felkeresése, részükre - a pedagógusokkal karöltve és szülők bevonásával is - színes, „bélyegképes” bemutatók, hagyományápoló és ismeretterjesztő előadások tartása a bélyeggyűjtés értékeiről, szépségeiről. Szeretnék - a korábban ugyancsak nagy létszámot, sok fiatalt magába foglaló - ifjúsági kört újjáalakítani, újra megszervezni. Meszes Lajos titkár, kifejezetten optimista, azt mondja, a száz fős létszámig meg sem állnak a szervezésben. Már búcsúzom, amikor még elmondják: pályázaton nyert forrásaikat is felhasználják a fiatalok mozgósítására és arra, hogy az éremgyűjtőkkel közösen a forint megszületésének 60. évfordulója alkalmából ez év augusztusában egy szép, nagyszabású, remélhetően vonzó kiállítást is megrendeznek. Újabb öt évre szavaztak bizalmat Gazsi Ferencnek, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Nógrád megyei szervezete elnökének, valamint az elnökség korábbi tagjainak a hétfőn délután a salgótarjáni Kulacs étteremben megtartott tisztújító közgyűlés résztvevői. Mind az elnök, mind pedig a rendezvényen résztvevő Csömör Gábor, a VOSZ ügyvezető igazgatója tartalmasnak ítélték az elMárcius 20-án tartotta legutóbbi ülését a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége. Az összejövetelen két fontos napirendi pontot is tárgyalt a testület. Holles Miklós, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht. ügyvezető' igazgatója a megye gazdasági lehetőségeiről, Milan Marko, a Neogradiensis Eurorégió elnöke pedig a szervezet tevékenységéről tartott tájékoztatót. Holles Miklós helyzetelemzésében kitért arra, hogy az utóbbi években nem történtek jelentős munkahelyteremtő beruházások Nógrád megyében. Bár akadt néhány kedvezőjelenség - a kábelgyár Budapestről Balassagyarmatra telepíti a cég termelési tevékenységét és fejleszt, bővül például a Salgó- Sík Kft. - összességében a beruházások messze elmaradnak a várttól. Mi várható Nógrád gazdaságában az elkövetkező években? - tette fel a kérdést az előadó. Annyi bizonyos, hogy a Nemzeti fejlesztési terv n., illetve a regionális operatív program biztosította lehetőségek új távlatokat nyithatnak a fejlődésben, hiszen minden korábbinál jelentősebb források állnak a vállalkozók rendelkezésére. 2007-2013 között 316 milliárd forint jut az észak-magyarországi régiónak. Ehhez azonban pályázni kell, s múlt három évet, melynek eredményeképpen immár 280 főre nőtt a tagság, 230 pártoló tag mellett. Ugyancsak felszólalt és a megújított elnökségnek jó munkát kívánt dr. Dávid Ferenc (képünkön), a VOSZ nemrég kinevezett főtitkára is. A májusban esedékes országos tisztújító kongresszuson a tervek szerint módosítják az alapszabályt, s a korábbi háromról öt évre növelik a tisztségviselők ciklusidejét. (A Gazsi Ferenccel készített interjúnk egy későbbi számunkban lesz olvasható.) a megyébe érkező támogatási összegek nagyságrendje a pályázókon, a helyi elképzeléseken múlik. A megye elementáris érdeke, hogy a mechatronikai programhoz kapcsolódjon: erre megtörténtek a kezdő, biztató lépések. Ugyanakkor jó lehetőségek kínálkoznak a turizmus, a környezetvédelem’fejlesztésére, munkahelyteremtő és megtartó beruházások támogatására is. Milan Marko, Losonc polgármestere, a Neogradiensis Eurorégió soros elnöke tájékoztatójának bevezetőjében emlékeztetett a szervezet megalakulására. Alig több mint öt éve a történelmi Nógrád-Novohrad megye területén, szlovák oldalon a poltári, nagykürtösi és a losonci járás, illetve a magyar oldalon Nógrád megye képviselői határoztak egy határon átnyúló interre- gionális együttműködéstű létrehozásáról. Amint az elnök hangsúlyozta: az Európai Unió egyik legfontosabb célja az országok széles körű együttműködésének az előmozdítása, úgy, hogy ezáltal is enyhüljenek a meglévő regionális különbségek. Nógrád megye, s a vele szomszédos szlovákiai régió együttműködése is ebbe a körbe tartozik. A szervezet soron következő közgyűlésére idén áprilisban Füleken kerül sor. Az alapszabály értelmében az elnöki teendőket - a következő két esztendőben - a magyar alapítók képviselője tölti majd be. Megyénk gazdasági lehetőségei Kaukázus-expedíció Szabó Andrea Balassagyarmat. Szugyiczki Zsolt határőr a különleges alakulatok számára megrendezett országos háromtusa bajnokságokon öt alkalommal állt társaival a dobogó felső fokán. Ezek az eredmények is árulkodnak kitartásáról, lelki és fizikai rátermettségéről, melyet jól megalapozott hegymászó-expedícióival. Eddigi teljesítményét nagyban segítette a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság, a város önkormányzata, a Katlan túrabolt, a Prométheus Rt., Érsek Balázs, valamint az Ipoly Unió. A nyár végén egy különleges biciklitúrára készül, amelynek során végigbiciklizik az Alpokon és befejezésül ismét megmássza a Mont Blanc-t kerékpárral a hátán. A közelmúltban tett különleges kaukázusi expedíciójáról faggattuk.- Bizonyára nem véletlenül esett a választása a világnak erre a távoli pontjára...- A Tátra, a Fogaras, az Alpok csúcsait követően az akklimati- zációs lépcsőnk tudatos felépítésének érdekében, egy 5000 méter feletti csúcs megmászására volt szükségünk. így esett a választás az orosz-grúz-csecsen határ mentén húzódó, a Kaszpi- és a Fekete-tenger között elterülő Kaukázus hegység legmagasabb csúcsára, a Kaukázus hercegnőjére, az Elbruszra. A rendszerváltást követően, mikor megnyíltak a kapuk a szélrózsa minden irányába, elsősorban a közelebbi, magasabb és korábban tiltott Alpok lett a hegymászók célpontja. így a Kaukázus a hegymászók mostohagyerekévé vált és feledésbe merült. 14 jelentkezőből az első vízumkérelmet követően (amelynek során kiderült, hogy az orosz hatóságok a területet turisták által veszélyes háborús övezetnek nyilvánították) már csak öten maradtunk és végül is csak négyen utaztunk el: Oláh Péter, Erdélyi Ottó, Papp Ferenc és jómagam.- Hogyan telt az odautazás?- Három és fél napon át hallgattuk a vonat zakatolását, miközben 3000 kilométert tettünk meg az orosz síkságon, érintve a Dnyeper folyót és a Kaszpi-ten- gert. Rendkívül érdekes volt látni, hogy a helyi emberek nem csak utaznak, de fent élnek a vonaton. Otthonosan berendezkednek: rádió, köntös, tükör, pizsama, papucs, tésztaszűrő, olykor még egy egész főtt csirkét is előkotortak a poggyászukból. Ahogyan közeledtünk a „szent hegyhez” és egyben a határhoz is, úgy sűrűsödtek a katonai ellenőrzőpontok, minden egyes alkalommal a padlóra hasaltunk és síri csendben hallgattuk a sofőr és a katonák közt kialakuló egyezkedést. A tábor a Baszkán-völgy bejáratánál körülbelül 2000 méter magasságban volt, kipakoltunk, majd a sátorállítást követően egy kondicionáló túrán vettünk részt.- Milyen érzés volt meghódítani a hegy első csúcsát?- Valójában mikor felértem az első kaukázusi csúcsomra, fogalmam sem volt, hogy milyen csúcson és milyen magason vagyok, de nem is ez a lényeg. Nem azért mászunk, hogy minél magasabbra jussunk, ez csak annak lehet cél, aki pusztán a saját dicsőségétől vezérelve, teljesítményként könyvel el egy ilyen élményt. Ha már az élménynél tartunk, meg kell említenem egy másik szót, mely az élményből táplálkozik és emelkedik ki, és ez a tapasztalat. Ha csak azt tartjuk szem előtt, hogy kijussunk egy távoli országba és megmász- szunk egy magas csúcsot és mindez akár több millióba is kerülhet, akkor a hegymászás önös érdek. Az a tapasztalat, amit a hegyen szerzünk, nem csak az ember és a hegy találkozásakor válik tudássá, ha tudatosan nyitott szemmel járunk, ezeket a tapasztalatokat hazavisszük (nem a hátizsákban) és együtt élnek velünk a hétköznapokban is. Ez az együttélés az, amit az embernek kötelessége megosztani másokkal, hogy látva bizonyos szélsőséges példákat más szemszögből mutassuk be azt, amiben és amilyen módon együtt élünk, éldegélünk.- Milyen technikával mászta meg a hegyet?- A hágóvas felcsatolása után egy csákánnyal a kezembe kimerészkedtem a hómezőre. Úgy 400 métert kellett traverzálnom, mire sziklabetéthez értem, a hó igen mély volt, minden lépést ki kellett rúgnom, hogy harapjon a vas és a csákánnyal is csak többszöri leszúrás után sikerült kemény havat találnom. Ez a két pont adott biztos fogást, a bizonytalan hómezőn. Sziklát mászva meglepő volt, hogy mennyire bizonytalanok a fogások, a -masszívnak látszó kőtömbből is letörött egy-egy ököl- nyi szikladarab, de nem volt ritka a hátizsák méretű sem. Közvetlen a csúcs előtt igen kitett részhez értem, az alattam tátongó több száz méternyi mélység arra biztatott, hogy minden egyes fogást többször vizsgáljam meg. Ezek azok a helyzetek, mikor az ember megtanul korlátlanul bízni magában, és a képességeiben, és ezen felül szembenézhet a sorsával, hisz nincsenek véletlenek! A csúcsra fellépve olyan látvány tárult elém, mint még soha. Ott álltam az orosz-grúz határon, Ázsia küszöbén, és csak most ébredtem rá, hogy a kaukázusi hegyek gigantikus világában milyen kicsik vagyunk itt sok-sok kilométere minden emberi településtől. Ez volt a legszebb táj, amit eddig valaha is láttam, az erdőhatárra lenyúló gleccserek nyelve lávaként folyt szét a szélrózsa minden irányába, a déli égboltot fodros bárányfelhők színesítették, a nap sugarai fényes díszbe öltöztették a megcsillanó hó felszínét. Kitűztem a balassagyarmati zászlót, és hálát adtam mindazoknak, akik segítettek, hogy ott lehettem.- Hogyan sikerült a végső cél, az Elbrusz meghódítása?- Ahogy közeledtünk a nyereghez, egyre jobban érezhető volt az oxigénhiány. A lépéseink folyamatosan lassultak, lábaink egyre nehezebbé váltak, először csak 20-30 lépésenként álltunk meg, majd 4-5 lépésenként kiáltott a tüdőnk levegőért. Mindösz- sze 200-300 méter magasságkülönbség választott el a csúcstól, de ez a pár száz méter még sok nehézséget rejtett magában. Minél feljebb kapaszkodtam annál rövidebbek voltak a lépéseim, hosszabbak, s gyakoribbak a pihenőim. Már egy óra is eltelhetett, hogy letértem a kitaposott ösvényről amely a nyugati csúcsra kanyargóit fel. Elveszítettem az időérzékemet, és nem volt erőm megnézni az órát, minden energiámat a koncentrálásra fordítottam. Nem sokat időztem odafenn, tudtam, hogy csak most jön a neheze. Sajnos lefelé sem éreztem jobban magam, már a táj szépsége sem tudott magával ragadni, többször feküdtem le a hóba pihenni, de úgy éreztem, menten elalszom, így a csákányba kapaszkodva egyre nehezebben keltem fel és haladtam a sátraink felé. Egy sziklán gubbasztó idősebb úrral összeakadt a tekintetünk, mindketten éreztük a magasság bénító hatását, s anélkül hogy egy szót is szóltunk volna, láttuk egymáson, hogy a hegymászáson és az egyszerű szenvedésen kívül több az, amit mi itt megtapasztalunk: kitartás, akarat és a legfontosabb az alázat!- Mi adja meg a hegymászás szépségét?- Csupán fizikai erőre támaszkodva is el lehet érni eredményeket, de nem mindig a tiszta, minden akadálytól mentes „eredmények” azok, amelyek megtanítanak bennünket a dolgok belső tartalmát meglátva, másként szemlélni a világot Miért van szükség erre? Azért, hogy megtanuljunk élni: örülni annak, amink van, elfogadni a másikat olyannak amilyen, segíteni azokon, akitől nem várhatunk hasznot, és nem vegetálni. Nem szabad, hogy a boldogság keresését is az önérdek mozgassa, mint a pénz, a hatalom, a gazdagság, s mindig a külsőségektől tegyük függővé magunkat. A nagy cél, a végül meghódított Elbrusz csúcsa az orosz-grúz határon
