Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-20 / 66. szám
2006. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ 3 PÁSZTÓI NAPLÓ Megérdemelt elismerés Pásztó. A városi önkormányzat képviselő-testülete Tóth Lászlót „Pásztóért” emlékplakett díjban részesítette, amelyet március 15-i ünnepségen vett át. Tóth László 1941-ben született Pásztón, négygyermekes értelmiségi családból származik. Általános iskolai tanulmányait Pásztón végezte, 1963-ban szerzett üzemmérnöki diplomát, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. 1964-ben az akkori állami gazdasághoz került, az állattenyésztési területre. A rendszerváltás idején lett az Agroprodukt Kft. igazgatója. Közel 150 főt foglalkoztat a mező- gazdaság mindként ágában: növénytermesztésben és állattenyésztésben. 1990-től 2002-ig Pásztó város képviselő-testületének tagja volt. Szép, magyaros, választékos beszédéről, megfontolt hozzászólásairól, szerénységéről, s a mögötte megbújó műveltségről mindenkor tanúságot tett. Tóth László átveszi az elismerést Ahol, és amikor tud, mindig segít, teszi ezt mindig csendben. Levelező sakkban magyar bajnok lett, mesteri címet szerzett. Legjobb eredményeit tekintve világbajnoki középdöntőig jutott. Jelenleg a pásztói sakkszakosztály húzóembere, mindenese, szponzora. Nevelés területén is eredményes munkássággal büszkélkedhet. Hobbija a régészet, melyben jelentős eredményeket ért el. A Pásztói Kistérség Fejlesztéséért Közalapítvány kuratóriumi elnöke. Elismerésre méltó munkája és emberi kapcsolattartása eredményeként az Agroprodukt Kft. 2001-ben „Nógrád megye gazda- ságáért”-díjban részesült. ■ esla Emlékplakettet kapott Varga Tiborné átveszi az elismerést Varga Tiborné 1920. december 27. Balassagyarmaton született és ott végezte el az általános iskolát. Édesanyja egyedül nevelte és korán dolgozni kezdett. 1941-ben kötött házasságot Varga Tiborral. 1943-ban megszületett fia Tibor. 1950-ben férjét kinevezték Pásztora a tanácsi iroda igazgatójának. Pásztó óvodatörténetének első nagy szakasza (1950-1977) az ő munkásságához kapcsolódik, és ezzel párhuzamosan a közéleti szereplésével meghatározója Pásztó fejlődésének. 1951-ben végezte el Budapesten az óvónőképzőt, 1952- ben elkerült Vanyarcra, ahol az óvodavezetés mellett az élelmezésvezetést is ellátta. 1953- ban visszahelyezték Pásztora, majd 1954-ben kinevezték óvodavezetőnek. 1955-től körzeti felügyelőként aktívan közreműködött a járás településein az óvodák létesítésében és felügyeletében. Óvodavezetőként számára az elkövetkező évtizedek az óvodahálózat kialakításának feladatát, a folyamatos csoportszám és óvodaszám bővítését jelentették. A tárgyi és személyi feltételek mellett a szakmai munka fejlesztése is folyamatos önképzést és továbbképzést követelt. Nagy teherbírása és végtelen szorgalma egyre több közéleti feladat elvégzésére tette alkalmassá. 1954- től 1977-ig tanácstagként munkálkodott Pásztó lakóinak érdekében. 1966-tól 1974-ig két ciklusban ország- gyűlési képviselője Pásztó körzetének. 1977-ben vonult nyugdíjba. Elismerései: 1975 Pedagógus szolgálati emlékérem, 1977 az oktatásügy kiváló dolgozója. Egy nap a fogyasztókért Március 15-e a világ valamennyi országában a fogyasztók világnapja Hazánk állampolgárai számára ez a dátum és jelentése még nem kellően tudatosult, aminek több oka is lehet, erről beszélt Tari Ottó, a szervezet megyei vezetője: Az első természetszerűen az, hogy ez a nap számunkra nemzeti ünnep, amely valamennyiünkben az 1848-49 polgári forradalom és szabadságharc nagyszerű tetteit, történelmi dicsőségét idézi. A másik, valószínűleg arra vezethető vissza, hogy a magyar fogyasztók egy része ebbeli jogaival kapcsolatos ismeretei hiányosak, további szélesítésre szorulnak. Pedig a ma Európájának országaiban - így nálunk is - egyre nagyobb a lehetőség arra, hogy az egyszerű vásárlókból tudatos fogyasztó váljék, aki korszerű ismeretek birtokában van fogyasztói jogait illetően. Az előbbiek hiánya vezet szinte törvényszerűleg előbb vagy utóbb a fogyasztói jogsérelmek keletkezéséhez. Réges-régi felismerés, hogy a problémát megelőzni sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint orvosolni. Ezt az elvet vallják magukénak a civil fogyasztóvédők is, akik - az állami és önkormányzati szervektől eltérően - hatósági jogköröket nélkülözve, a prevenciót prioritásként kezelve, a fogyasztók hatékony tájékoztatását tűzték jelszóként zászlajukra. A kitűzött cél változatos módszereken keresztül érhető el. így ki-ki megtalálja a legszimpatiku- sabbat, a számára leginkább megfelelőt. Nógrád megye civil fogyasztó- védői - közöttük a pásztóiakkal - céltudatos tevékenységgel segítik a fogyasztói tájékoztatást. A fogyasztók világnapjához kapcsolódva minden év márciusában fogyasztók hete címmel, rendezvények sorozatát bonyolítják le, amelyek valamennyi korosztály számára nyújtanak elsajátítható információkat. A rendezvények egyik helyszíne az idén is Pásztó lesz, ahol a helyi, civil fogyasztóvédők a tanácsadó irodán keresztül szoros kapcsolatot alakítottak ki a fogyasztókkal. Arról, hogy mi lesz a program városi repertoárjában, a programsorozat nyitórendezvényeként március 21-én sorra kerülő sajtótájékoztatót követően ad hírt a Nógrád Megyei Hírlap. Fejlődés az önkéntes tűzoltóságnál A szolgálatban lévő állomány a parancsnokkal (civilben) Pásztó. Az önkéntes tűzoltóságnál, ha lassan is, de évről évre fejlődik, illetve újakra cserélődnek a már nagyon elhasznált felszerelések. 2004. év őszén több mint 8 millió forint értékű felszerelésekre pályáztunk, amelyekből a mai napig a háromnegyed része már megérkezett - mondja Csoór József nyugállományú tűzoltó őrnagy, a pásztói önkéntes tűzoltóság parancsnoka. Sajnos a közbeszerzési eljárások lassú kimenetele miatt az egyéni védőruhák még nem érkeztek meg. A pályázott felszerelések között szerepelnek olyan eszközök is, melyek még sok hivatásos tűzoltóságoknál sem találhatók meg (pl. könnyített palackos, Dreger típusú légzőkészülékek). Ezenkívül még szerepel a pályázott felszerelések között a műszaki mentéseknél használható Vetter emelőpárna, PC erővágó, kézilámpák, mobil híradó- eszközök. A 20 darab védőruha ez év második negyedévben várható. 2005 szeptemberében ugyancsak pályázatot nyújtottunk be egy félnehéz kategóriájú gépjárműfecskendőre, amelyet elfogadtak és 2006-2009. év közötti időben kapunk meg, ami több mint 80 millió forintba kerül és ehhez 10 százalékos önrészt kell biztosítanunk. A működési területünkhöz tartozó községek - Mátraszőlős kivételével - anyagilag nem támogatnak. Sajnos van olyan község, melynek polgármestere - aki az őszi önkormányzati választásokon indul Pásztó város polgármesterének - a 105 Tűzvonalban című újság februári számában azt nyilatkozta, hogy „azt nem érti, miért olyan szegényes a város köztestületi tűzoltóságának szerállománya?” Megjegyezni szeretném, hogy ez a polgármester csak kívülről ^ és messziről látta a laktanyát, r'J abban még nem járt. Én úgy gondolom, hogy előbb meg kell teremteni a működéshez szükséges feltételeket - amit 8 évvel ezelőtt kezdtünk meg - és utána a fejlesztéseket a pénzügyi lehetőségekhez képest. Ma már a 24/48 órás szolgálatban lévő tűzoltók egy modern laktanyában látják el a szolgálatot a megfelelő felszerelésekkel. A laktanyát még 1998-ban újítottuk fel, ami 16 millió forintba került - fejezte be tájékoztatóját Csoór József nyugállományú tűzoltó őrnagy Szerteágazó tevékenység Az elmúlt évről is eredményes tevékenységről adhat számot a pásztói vöröskeresztes szervezet. Számtalan rendezvény szervezésével igyekeztek humanitárius feladatvállalásuknak eleget tenni. Munkájukról Tóthné Mohai Zsuzsanna a város vöröskeresztes titkára beszélt. Tóthné Mohai Zsuzsanna A Magyar Vöröskereszt az emberiesség erejének mozgósításával segít abban, hogy biztonságosabb és egészségesebb, erőszaktól és előítéletektől mentes országban éljünk gyermekeinkkel együtt. Feladatainkat önkéntes segítőinkkel együtt valósítjuk meg, akik minden értelmes és tartalmas feladatmegvalósításban részt vesznek - mondta Tóthné Mohai Zsuzsanna. Legfőbb feladatunk a véradások szervezése, az elmúlt évben Pásztón és a kistérségben közel ketezer véradó segítette verevel a beteg emberek gyógyulását. Nagy öröm számunkra, hogy a sokszoros véradóink mellett egyre több fiatal is jelentkezik első véradóként e nemes feladatra. Az önkéntes véradókról, a legnagyobb tisztelet és megbecsülés hangján tudok csak szólni. Ők azok, akik nélkülözhetetlen, pótolhatatlan értékkel, saját vérükkel segítik a gyógyítómunkát. Ebben a mozgalomban kiemelkedő munkát végzőket, sokszoros véradókat egy kis ünnepség keretében megvendégeljük, kitüntetjük. Másik feladatunk az adományok gyűjtése, szortírozása. A lakosság által felajánlott, használt ruhákat szétosztjuk a rászorulók között. A nyári szünetben a sokgyerekes családok gyermekei részére szerveztünk és ez évben szervezünk egynapos kirándulást Budapestre. Rendszeresen meglátogatjuk a kórházban fekvő beteg embereket, az ifjú édesanyákat anyák napján, és karácsonykor a krónikus osztályon fekvő időseket. Szervezetünknél népszerűek a különböző tanfolyamok, így a bébiszitter-tanfolyamun- kon több mint húsz fiatal tett sikeres vizsgát. Az elmúlt évben is szerveztük a gépkocsi- vezetők kötelező elsősegély- nyújtó tanfolyamát és vizsgáztatását. Sikeresek az AIDS-ve- télkedők, ahol a területünkön élő fiatalok jó eredménnyel szerepelnek. Új feladatként segítséget nyújtunk a családtagjaikat kereső embereknek, itt is vannak eredményeink. Tudjuk, hogy ez időigényes, aprólékos munka, de ha már valakin segíteni tudtunk már megérte a fáradozást. A Magyar Vöröskereszt az egyik legrégebben működő ifjúsági szervezet is Magyarországon. Zömmel az iskoláknál működnek helyi szervezetek és csoportok. Tevékenységüket, lelkes pedagógusok és védőnők irányítják jó eredménnyel. Úgy gondolom, hogy a mai nehéz viszonyok közepette is meg tudtuk őrizni a Vöröskereszt hírnevét és a jövőben is azon dolgozunk, hogy meg is tartsuk. A területen a mai napig is szinte minden településen van olyan személy, aki önként, szabad idejét feláldozva végzi vöröskeresztes tevékenységét.