Nógrád Megyei Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-10 / 59. szám
2006. MÁRCIUS 10., PÉNTEK I HAZAI TÜKÖR 5 A statisztika útvesztőjében kampány A munkanélküliséget meg kell szüntetni, de hogyan? A kampány egyik legonfosabb vitatémája a munkanélküliség megszüntetése. Nemcsak a megoldások, hanem a pártok adatai sem egyeznek. Etikai kódex három résztvevővel NEM ÍRTA ALÁ az MDF a 2006-os választásokra vonatkozó etikai kódexet. Az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ által aláírt kódex többek között tiltja a kampányban való tisztességtelen eszközök alkalmazását. Herényi Károly (MDF) pártja elutasítását azzal indokolta, hogy nem támogatták a kampánypénzek szigorúbb ellenőrzésére vonatkozó javaslatukat. Orbán elmegy az április 5-ei vitára „orbán Viktor jelen lesz az április 5-re tervezett minisz- terelnök-jelölti vitán” - jelentette ki tegnap Deutsch- Für Tamás. A Fidesz kommunikációs vezetője szerint J „jó lenne tudni, hányán lesznek még ott”. Hozzátette: a Fidesz továbbra is azt javasolja, hogy a pártok képviselői személyesen egyeztessenek a vitáról. A felmérés szerint javult a romák megítélése pozitív kép kialakítása a romákról - ez volt a célja annak a két éves a programnak, mely tegnap zárult le, meglepően drasztikus változásokat indított el a cigányok megítélésében. A 2500-as reprezentatív minta jelzi, hogy másfélmillió magyar véleménye javult a hazai romákról. „Az uniós társfinanszírozásnak köszönhetően az elfogadást, a megértést segítő program jött létre, melyet továbbra is szeretnénk folytatni” - mondta Göncz Kinga szociális miniszter. Piros lappal és síppal fogadták Gyurcsányt nyugdíjasok piros lappal és síppal fogadták Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt Esztergomban. Egy plakát „szemét nemzetárulónak” minősítette a miniszterelnököt, és követelte tőle, hogy takarodjon haza”. A plakát 15-20 másodpercig volt látható, majd letépték a kormányfő szimpatizánsai. @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.REGGEL.HD Csak részben beszélnek el egymás mellett a parlamenti pártok, ha a munkanélküliség megszüntetéséről kérdezzük őket. A számokat persze másként magyarázzák, de a munkahelyteremtésben egyetértenek. Dreissiger Ágnes A munkanélküliség és a foglalkoztatottság témaköre a megoldandó feladatok közé tartozik - ebben az egyszerű mondatban önmagában mind a négy parlamenti párt egyetért. Azon pedig- főleg a választási kampányban- talán senki sem lepődik meg, hogy igazuk alátámasztása érdekében az adatokat homlokegyenest máshogy magyarázzák. A Fidesz szerint soha ilyen rosszul, az MSZP szerint soha ilyen jól nem éltünk még, s ezt mind a két párt be is tudja bizonyítani. Bernáth Ildikó, a nagyobbik ellenzéki párt részéről lapunknak azt mondja, a munkanélküliség az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt. Ezt bizonyítandó az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adatait idézi, s azt mondja, jelenleg 436 ezer regisztrált munkanélküli van az országban. Fiiló Pál az MSZP részéről lapunknak erre reagálva azonban úgy fogalmaz, „ez egészen egyszerűen nem igaz”. Az ÁFSZ számai szerinte azokat is tartalmazzák, akik egészen más ügyben, például munkahelyváltás miatt fordulnak a szolgálathoz. „Erre támaszkodni tisztességtelen, arról nem is beszélve, hogy a világon mindenhol a statisztikai hivatalok adataira támaszkodnak, amit a Fidesz igyekszik figyelmen kívül hagyni” - hangoztatta a szocialista honatya. Lapunk azon kérdésére, hogy a következő négy évben milyen konkrét ígéreteik vannak a munka- nélküliség visszaszorítására és a foglalkoztatottság növelésére, Fiiló Pál azt mondja, az MSZP 350- 400 ezer új munkahelyet kíván létrehozni. Ezen belül leginkább az idegenforgalomra, a logisztikára és a kereskedelemre építenének. A Fidesz politikusa is megemlíti a munkahelyteremtést, ám pártja ezt úgy képzeli el, hogy ehhez a társadalombiztosítási járulék 29 százalékról 19 százalékra való csökkentése lenne a segíta központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2005. november-2006. januári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 898 ezer, a munkanélkülieké 318 ezer fő volt, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. ség. Bernáth Ildikó azt is hozzáteszi, hogy egy új Széchenyi-terv keretein belül pártja a kis- és középvállalatokat akarja megerősíteni, amelyhez 1500 milliárd forintra lesz számításaik szerint szükség. A vállalatok megerősítésével az MSZP is egyetért, ám Filló Pál szerint ezeket nem az államnak kell létrehoznia, az állam feladata a munkahelyteremtés ösztönzése. A Fidesz szerint 2002-ben 5,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami 2006-ban már 7,5 százalék lett. Fiiló Pál a KSH adatait nem cáfolja, ugyanakkor egy szemléletkülönbségre hívja fel a figyelmet: szerinte az államba vetett bizalmat mutatja, ha a munkanélküliek regisztrálnak a szolgálatnál. „Az inaktívak száma csökkent, ami azt jelenti, sikerült az embereket érdekeltté tenni abban, hogy jelentkezzenek a Munkaügyi Szolgálatnál. A ciklusban az a sajátos helyzet állt elő, hogy bár nőtt a regisztrált Szintén a KSH honlapjáról származnak a 2002-es év eleji adatok: akkor 235 ezer munkanélküliről és 3 millió 829 ezer foglalkoztatottról ír a hivatal. Az említett 2002-es időszakban a munkanélküliségi ráta 5,8 százalék volt. munkanélküliek száma, a foglalkoztatottaké is emelkedett” - mondta a szocialista képviselő. Filló Pál kiemelte: 7 8 ezerrel dolgoznak többen most, mint az előző kormány alatt. A két kisebb párt már nem bonyolódik bele a számokba, legalábbis ezúttal. Az MDF részéről Tóth Tihamér lapunknak azt mondja, pártja nem hajlandó beszállni az ígérgetésekbe, szerintük csakis korrekt felmérések alapján lehet együttesen megvizsgálni a munkanélküliségi ráta növekedésének okait, a foglalkoztatottság növekedésének lehetőségét és a betöltetlen állások számát. A kisebbik ellenzéki párt nagyobb beleszólást adna a gazdasági és kereskedelmi kamaráknak, azaz a szakmának. A felmérés után regionálisan elosztva adnák oda a támogatást, ahol a munkanélküliség nagyobb, mint az országos átlag. Az MDF járulékcsökkentési kedvezményekkel azokat jutalmazná, akik ezeken a helyeken foglalkoztatnának embereket. A szabad demokraták szerint az államnak elsősorban az a feladata, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, ahová a befektetők szívesen jönnek. Ahogy Béki Gabriella lapunknak elmondta, ezáltal új munkahelyek jöhetnek létre, amelyek, értelemszerűen, csökkentenék a munkanélküliséget. Az SZDSZ-es politikus szerint ehhez adócsökkentés kell. ■ A Fidesz szerint egyre nő a munkanélküliség, az MSZP szerint javult a helyzet. KSH: az év elején 318 ezren voltak munka nélkül MSZP* adatbázist „leplezett” le Szolnokon a Fidesz Választási csalásra készülnek a szocialisták - állítja a Fidesz. A vádak szerint az MSZP illegális nyilvántartást készít azokról, akik ajánlószelvényeikkel támogatták a jelöltjeiket. Deutsch-Für Tamás ellenzéki politikus tegnap bemutatta azt a videofelvételt, amely a szolnoki MSZP-iro- da egyik számítógépét mutatta. A képernyőn látható névsor mellett egyértelműen látszik a név, az irányítószám, a település, a lakcím és a személyi szám. Pontosan azok az adatok, amelyeket az ajánlószelvényen meg kell adni - tette hozzá a politikus. Egy másik videofelvétel szerint 1998-ban a miskolci MSZP szervezet készített másolatot az ön- kormányzati választásokon begyűjtött ajánlószelvényekről. Deutsch-Für szerint az MSZP- sek legkevesebb 132 ezer magyar választópolgár személyes adataiból készítettek „egy illegális, törvénytelen adatbázist”. Ezzel kapcsolatban a politikus hangsúlyozta: a választási törvény tiltja, hogy az ajánlószelvényekről másolatot készítsenek. ■ Lendvai: Nem kívánunk törvénytelenséget vetni. A Fidesz a helyi választási bizottsághoz fordul. A képviselő felszólította Gyurcsány Ferenc kormányfőt és Hiller István MSZP-elnököt, hogy a nyilvánosság előtt semmisítsék meg a „titkos adatbázisokat”. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta: „nem kívánunk törvénytelenséget elkövetni”. A szocialista politikus hozzátette: vannak névsoraik, de csak olyanok, amelyeket az adatvédelmi törvény megenged, ami így nem lehet azonos a kopogtatócédulán szereplő nevekkel. A Fidesz által bemutatott nevek közül az indexnek sikerült megszólaltatnia a szajoli R. Pált és feleségét. Az asszony meglepve értesült arról, hogy az országos politika foglalkozik adataival, és határozottan cáfolta, hogy bármilyen kapcsolatban állna az MSZP-vel, vagy a párttól megkeresték volna. ■ Sz. Sz. Tiltakozó levelet írtak a leszármazottak panoptikum Kossuth és Micimackó bábuja együtt kampányol a liberálisokért Negyvenéves kor felett ajánlott a vesevizsgálat Batthyány szobra a panoptikumban Batthyány Lajos és Kossuth Lajos leszármazottai tiltakoztak Kuncze Gábornál, az SZDSZ elnökénél azellen, hogy őseik viaszszobrát bemutatják a Liberális Panoptikum nevű kampánykiállításon. „Nem akarjuk kisajátítani felmenőinket, de nem lelkesedünk, hogy bárki kampánycélokra használják őket” - jelentette ki Kossuth Lászlót is képviselve Batthyány Bálint. „Értetlenül állunk a tiltakozás előtt, hiszen Kossuth és Batthyány is liberálisnak nevezte magát” - mondta lapunknak Horn Gábor. Az SZDSZ ügyvivője szerint a szerepeltetésükhöz nem kell engedélyt kérniük a leszármazottaktól. A panoptikumban egyénként olyan alakok vannak, mint Deák, Erzsébet királyné, Diana hercegnő, Svejk, Micimackó, John Lennon, és Kovács Pistike. „A szereplők kiválasztásánál figyelembe vettük szakemberek, így a történészek véleményét is” - hangoztatta Horn. „Nem szerencsés a pártok őskeresése a magyar történelemben” - hangoztatta lapunknak Hermann Róbert. A történész szerint bármelyik párt kiragadhatta volna magának a reformkor figuráit. - Ma már nincs olyan konzervatív, amely tiltakozna Kölcsey azon mondata ellen, hogy „Hass, alkoss, gyara- píts", ami az SZDSZ szerint azt jelenti, nem rombolni, hanem építeni kell - mondta a történész. Túl általános az a megállapítás is, hogy az „éljen a magyar szabadság, éljen a haza”, a liberálisok hitvallása. „A reformkori liberalizmus mást jelentett, mint ma, nincs közöttük jogfolytonosság” - hangoztatta a történész. Jelenleg a vallási, szexuális és egyéb kisebbségek felvállalását is jelenti, míg a XIX. században a legfontosabb kérdés a jobbágyfelszabadítás volt. Hermann ugyanilyen szerencsétlen választásnak tartja, amikor Szent István alakjában konzervatív, liberális vagy demokrata gyökereket látnak, amikor ezek a fogalmak évszázadokkal később jöttek létre. ■ É. S. A szív- és érrendszeri rendellenességekkel és a magas vérnyomással párhuzamosan nő a vesebetegségek előfordulása - jelentette ki tegnap a vese világnapján a vesegyógyászat országos szak- felügyelője. Kiss István főorvos az Inforádió műsorában hangsúlyozta: Magyarországon 500 ezer felnőtt érintett a megbetegedésekben. Mivel a vesebetegség egyre gyakoribb, ezért hivatala 1500 orvosnak és szakfelügyelőnek küldött figyelemfelkeltő levelet. Az elégtelenség úgy is kialakul, hogy a páciens évekig tünetmentes marad - tette hozzá a főorvos. Kifejtette: a szerencsésebbek már hamarabb észlelik a bajt, számukra kialakíthatnak egy olyan gyógymódot, amely segít abban, hogy együtt éljenek a vesebetegséggel. A kór a magas vérnyomás és a cukorbetegség szövődménye is lehet. Ráadásul a vesebajosoknál nagyobb eséllyel alakulnak ki a szív- és érrendszeri megbetegedések. Náluk fokozódik az agyvérzés, az infarktus vagy az érelmeszesedés kockázata. A vesebetegség már egy egyszerű vizeletvizsgálattal vagy vérvétellel kimutatható. Kiss István ezt 40 éves kor felett mindenkinek javasolja. ■ Sz. Sz. ■ 500 ezer felnőtt vesebeteg van Magyarországon.