Nógrád Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-03 / 29. szám
2006. FEBRUÁR 3., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Csak a nevük rövidült Bővül a Rétsági Árpád Egylet A minap tartotta közgyűlését a rétsági Árpád Sportlövő és íjász Egylet, mely a legnagyobb létszámmal (93 fő) működő sportegyesület a városban. A szokásos napirendi pontok mellett szó esett az egyesület névváltoztatásáról, mely a sokrétű tevékenység hangsúlyozása miatt, valamint a különböző pályázati lehetőségek jobb kihasználása érdekében, illetve az EU-s pályázati elvek figyelembevételével kerül módosításra. 2006. március 1-jétől az új név: Rétsági Árpád Egylet. Az utolsó napirendi pontban a sportfegyvertartással kapcsolatos jogszabályi és sportszövetségi változások kerültek ismertetésre. Amit tudni kell a rétsági sportlövőkről, évről évre szervezik a versenyeket, melyen 2005-ben már külföldi csapatok is indultak nem beszélve az általános iskolák felső tagozatosainak szervezett akadályversenyekről. Több éve rendszeresen szerveznek történelmi militari tábort. A tavalyi évben versenyzőik öt arany-, hat ezüst- és kilenc bronzéremmel öregbítették egyletük sporthírnevét. Helyszínt biztosítanak továbbá különböző szabadidős rendezvények lebonyolításához, biztosították továbbá a rétsági rendőrkapitányság lövészeteit, valamint oroszlánrészt vállaltak a repülős- és motorosnap biztosításában is. 2006-os évre tizenhárom versenyt szerveznek, melyre várják a lövészet iránt érdeklődőket, nem csak Rétság térségéből. A közgyűlést egy ínycsiklandozó töltött káposztás vacsora követte, majd késő estig beszélgettek a lövészek múltjukról, elképzeléseikről. Ha valaki bővebb információt szeretnek megtudni róluk, vagy belépne az egyletbe, keresse fel honlapjukat, melynek címe: www.arpadegylet.uw.hu ■ (Murányi Ilona) Több jegy a foci vb-re Az előre tervezett 2 930 000 helyett 3 070 000 jegyet kínáltak eladásra a június 9-én kezdődő németországi labdarúgóvilágbajnokságra - jelentette be sajtótájékoztatóján Horst R. Schmidt, a szervezőbizottság al- elnöke. - Ez úgy lehetséges, hogy a hatalmas érdeklődésre való tekintettel átcsoportosítottuk a belépőket, minimálisra csökkentettük a tiszteletjegyek számát, és a korábban biztonsági tartalékként visszatartott jegyek is piacra kerültek - mondta Schmidt. - Ezenkívül, ahol lehetett, tovább bővítettük a stadionok befogadóképességét. Ez lehetővé tette, hogy a vb- n részt vevő válogatottak szövetségei között a FIFA által előirányzott 468 ezer helyett 592 ezer jegyet tudtunk szétosztás ni. - Az alelnök elmondta még: a német futballcsalád tagjai - első- és másodosztályú klubok, világbajnoki meccseket rendező városok, tartományi szövetségek, szurkolói szervezetek - összesen 278 ezer belépőt kaptak. A szervezőbizottság kimutatásai szerint Németországból 14 millió jegyet igényeltek, és 30 milliónál több belépőt is el lehetett volna adni. - Természetesen sokan vannak, akik nagyon szeretnének, de nem tudnak bejutni egyetlen mérkőzésre sem. Ez egy olyan probléma, amit sajnos nem tudunk megoldani - mondta az alelnök. Szerdán került sor a jegyeladás harmadik szakaszára, és ezúttal is sorsolással döntöttek a belépőt igénylők között: 300 ezer jegy talált gazdára, ez ötvenezerrel több a korábban tervezettnél. Ma köszöntik Nógrád legjobb sportolóit Díjátadás 27. alkalommal, öt kategóriában - Külön elismerések A tavalyi év legjobb Nóg rád megyei sportolóit köszöntik Salgótarján ban a La Fiesta étteremben, ahol az érintetteken kívül edzőik, valamint megyei önkormányzati és sportvezetők vesznek részt, és a Belügyminisztérium politikai államtitkárát is várják az ünnepélyes alkalomra. A sportolók élete kemény munkával és felkészüléssel telik el, maga a verseny sportágtól függően sokszor csak pár pillanatig - de akár több óráig is - tart. A legjobbaknak kijáró eredményhirdetés pedig vagy megadatik valakinek akár többször is életében, vagy csak párszor - esetleg soha. A sportoló nem (csak) a sikerért küzd, számára nem (csak) a I végeredmény, hanem a hozzá vezető út a fontos. A siker amolyan hab a tortán, (némi) megnyugvással tölti el, és visszaigazolása erőfeszítésének, további megerősítést, lendületet és bi- zakodást ad, hogy elviselje a kínokat, leküzdje a fáradtságot, hitet adjon a további edzések elvégzéséhez. A mai napon a megyei közgyűlés és Nógrád megye sportági szakszövetsége egy 26 éves nemes hagyományt követve azokat a sportolókat invitálja meg egy ünnepélyes ! díjátadóra, akiknek a sikerből is kijutott a 2005-ös évben, akik a tavalyi év legkiemelkedőbb nógrádi sporteredményeit érték el. Az egyesületek, szakosztályok, szakszövetségek javaslatai alapján szokás szerint most is öt kategóriában hirdettek győztest, emlékeztetőül az alábbiakat: Scheili Eszter pásztói karatéka és Fekete Attila Tóth Katalin triatlonos, a felnőtt hölgyek győztese Beszakadt a mennyezet Téli olimpia 2006, Sestriere bátonyterenyei erőemelő az ifjúsági kategóriában, Tóth Katalin balassagyarmati triatlonos és Lipták Attila salgótarjáni vadászíjász a felnőtteknél, valamint a nádújfalui tekézők a csapat kategóriában. Különdíjban részesítik a balassagyarmati sporthorgászt, Sajóvölgyi Esztert és Venyer- csán László transzplantált atlétát. Az elismeréseket ma délután adják át a salgótarjáni La Fiesta étteremben, melyen a díjazottakon kívül edzőik, megyei önkormányzati és sportvezetők vesznek részt, és várhatóan jelen lesz a Belügyminisztérium politikai államtitkára, Juhász Gábor is. ■ (satis) A vadászíjász Lipták Attila Európa- bajnoki aranyérmével érdemelte ki a megye legjobbja címet. Gáláns Clijsters Megünnepelvén azt, hogy hétfőtől ő vezeti a női teniszezők világranglistáját, Kim Clijsters minden egyes szurkolónak egy üveg pezsgőt ajándékoz a két hét múlva sorra kerülő, antwerpeni tornán. A belga klasszisnak - aki a vasárnap véget ért ausztrál nyílt bajnokságon elszenvedett bokasérülése miatt biztosan nem lép pályára a viadalon - valószínűleg mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia a gáláns felajánlással. A versenynek otthont adó sportpalota ugyanis 10 ezer néző befogadására alkalmas, egy palack pedig 25 euróba kerül a habzó nedűből. Clijsters azonban elmondta: így szeretné kárpótolni szurkolóit, amiért nem láthatják őt játszani a hazai tornán. Ha tehát a belga sztárnak nem sikerül valamilyen kedvezményt kicsikarnia valamelyik pezsgőgyárnál vagy kereskedésnél és telt ház lesz, 250 ezer eurót kell leszurkolnia! Úgy látszik van miből. Szalai a kapitány Beszakadt a jövő pénteken kezdődő torinói téli olimpia Sestriere-be kihelyezett média- központjának mennyezete. Az omlásban senki sem sérült meg, az épületet kiürítették. A szervezőbizottság tájékoztatása szerint a fémszerkezetű építményt most tüzetesen átvizsgálják, kijavítják a hibát, és 24 órán át csak a szakemberek mehetnek be. Minden bizonnyal az egyik támasztóoszlop szerkezeti hibája okozhatta a mennyezet egy részének beszakadását. Ebben a médiaközpontban nyolcvan televíziós stúdiót rendeznek be az olimpia ideje alatt. Sestriere-ben a havas sportok versenyeit tartják meg. Szombaton Torinóban az egyik, ellenőrző pontként működő sátor omlott össze a ránehezedő hó súlyától, szerencsére akkor sem sérült meg senki. A versenyzőként olimpiai bronzérmes és VK-győztes Szalai György, a sportági szövetség (MSSZ) egykori főtitkára lett a magyar súlyemelő-válogatott szövetségi kapitánya. Az MSSZ elnöksége majd egyhangúlag mellette tette le a voksát. A négy és fél hónapja megüresedett posztra hárman pályáztak, s végül a meghallgatásukat követő szavazáson dőlt el, hogy Szalai legyen a kapitány. Pályázatában munkát, munkát és megint csak munkát ígért, és szerinte ha dolgoznak a versenyzők, meg is lesz az eredmény. Alapcél, hogy senki ne nyúljon semmilyen tiltott szerhez, tiszta felkészüléssel kell eredményessé válnunk, a dopping helyett a táplálkozástudományban, az orvostudományban bízva - mondta Szalai. '*• minden lépés ú] Magyarország www.regionagykovet.com oldalra. SZAVAZZ ÉS NYERJ! Mindenki küldhet javaslatot, állíthat jelöltet és szavazhat levélben, e-mailen, vagy ezen szavazólap beküldésével 2006. február 12-ig. Az ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ az országban elsőként RÉ6IÓNAGYKÖVET-et választ az ÖN, á TE szavazatod alapján. Foglalkozása: Beküldő:.. Értesítési cím, e-mail, vagy telefon: Érdekel, hogy ki lesz az ország és a Régió első RÉGIÓNAGYKÖVETE? Küldd el a szerinted legmegfelelőbb személy nevét a Magyar Turizmus Rt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság H-3300 Eger, Dobó tér 9. Pf.:77 Telefon: 06 36 512 440, fax: 06 36 512 446 Bővebb információ: www.nordtur.hu Jelölt neve: Tarjánba is begyűrűzött a pókerláz Nagy sikerrel indult a hatfordulós verseny a Madisonban Magyarország pókerlázban él - állítják a „téma” ismerői, azaz akik figyelemmel követik, esetleg maguk is művelik ezt a kártyaműfajt hazánkban, megyénkben. Az egyik sportadó közvetítései lendítették be az „ipart”, és már számos játékteremben, szalonban, kaszinóban különteremben dívik a játék. Most már Salgótarján sem kivétel. Gyorsan kapcsolt a Salgótarján Fő terén működő Madison Biliárd Center, amikor az egyre sürgetőbb és türelmetlenebb igénynek eleget téve pókerversenyt hirdetett meg az elmúlt hét végére. Mindjárt hatfordulósat, és utána a döntőt, ahová már csak a legjobbak juthatnak be, az egyes versenyeken szerzett pontjaik alapján. (Minden forduló első 15 helyezettje kap pontot, és a legtöbbet gyűjtött nyolc versenyző fogja vívni a szuperfinálét). Az első, történelmi Pókerhez pókerarc: (Bővíz Tamás) A játékhoz hozzá- és tartoznaka különleges „figurák” is, akikarcáról, sze- alkalomkor, mérői, érzelmeiről így ugyan semmit sem tudnak leol- Salgótarján pó- vasnl az ellenfelek. keréletének Két asztalnál profi körülmények között versenyeztek nyitányán - a némileg szerencsétlen időpont miatt (a téli teremfoci döntőjét játszották) csak 12-en ültek a játékasztal-' hoz, és a tv-ben is látható, úgynevezett Texas Holdem típusú pókert játszották profi körülmények, hozzá- értő teremfőnök és felkészült „dealerek” (osztók) közreműködésével. Igazi pókerarcokat és fazonokat láthatott a szép számú érdeklődő, és persze a játék feszültsége és izgalmai sem voltak elhanyagolhatók. Akadt aki nem a legszerencsésebben taktikázott, és persze nagy stratégák és „okos spílerek” is bemutatkoztak, közülük Csernák Pál lett a verseny győztese, Bővíz Tamás és Botos Roland előtt. A nagyüzem tehát beindult, a következő fordulót február 4-én szombaton 16 órától rendezik a Madisonban, és megalakulóban van a hivatalos póker-sportegyesület is, melybe várják a jelentkezőket a 30- 913-6262 telefonszámon, ahol egyéb, a versenysorozattal kapcsolatos információkkal is szolgálnak. ■ (satis)