Nógrád Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-07 / 32. szám

2 2006. FEBRUÁR 7., KEDD NÓGRÁD MEGYE Bállá Mihály (Fidesz-Magyar Polgári Szövetség): A képviselő Érsekvadkerten egy 1460 négyzet- méteres telek felét birtokolja, ame­lyen egy 98 nm-es lakóház és egy 24 nm-es garázs áll - ezt még 1995-ben vásárolta. Egyéb ingatlannal nem rendelkezik, viszont tavaly vett egy négy éves Ford Mondeo személygép­kocsit. Két, egyenként másfél millió forintos életbiztosítása van, megta­karított 500 ezer forintot, s további 5400 eurót. Banki adósságának több mint felét lefaragta: legfrissebb va­gyonnyilatkozata szerint már csak 200 ezer forinttal tartozik egy pénz­intézetnek - szemben a tavaly „be­vallott” félmillió forinttal. Képviselői munkájához 2003-ban laptopot (500 ezer forint értékben), 2004-ben pe­dig 30 százalékos mobiltelefon-hasz­nálati kedvezményt kapott. BeCSÓ Zsolt (Fidesz-MPSZ): A polgári párt Nógrád megyei el­nöke százszázalé­kos tulajdonosa egy 29 nm-es pásztói lakásnak (1994-től), s 2000- től Salgótarjánban egy-egy 95 nm-es lakás és 18 nm-es garázs felét is ma­gáénak tudhatja. VW Passatját még 2003-ban vásárolta. Értékpapírban 1,15 millió forint, takarékbetétben hárommillió forint megtakarítása van (előbbit 150 ezer forinttal növel­te 2004 óta, utóbbi nem változott). Emellett 3,5 millió forintnyi kész­pénzzel is rendelkezik (ami 500 ezer forintot gyarapodott). A tavalyi va­gyonnyilatkozatában szereplő egy­millió forintos banki tartozását má­ra törlesztette, adóssága egyáltalán nincs. A Nógrád Megyei Önkor­mányzat képviselőjeként havi brut­tó 160 ezer forint jövedelemben ré­szesül. Ötven százalékban tulajdo­nosa egy kft.-nek, képviselői munká­jában egy 2004-ben kapott, 700 ezer forintos laptop segíti. Boldvai László (Magyar Szocialista Párt): A szocialista párt megyei elnö­ke ötven százalék­ban tulajdonosa egy 800 nm alap- területű ingatla­non épült, 176 nm- es családi háznak Salgótarjánban, valamint egy 1831 nm-es teleknek Szentendrén. Haszonélvezője továb­bá egy 130 nm-es balatonkenesei üdülőnek, amelyet 2002-ben ajándé­kozás útján szerzett. Állampapírban elhelyezett megtakarítása 36,5 millió forintot tesz ki, míg készpénzben 2,5 millió forintja van (ezek tavalyi „be­vallásában” még 34,2 millió, illetve 1,5 millió forintra rúgtak). Számla- követelésként 12 millió 400 ezer fo­rintot nevezett meg (két éve 9,8 mil­lió forint volt). 2002-ben mobiltele­font és laptopot (20 és 160 ezer fo­rint), 2003-ban laptopot (656 ezer fo­rint), 2004-ben pedig mobiltelefont (20 ezer forint) biztosítottak számá­ra, segítve képviselői feladatainak el­látásában. Demuslván (MSZP): A parlamentbe 2005. december 12-től behívott képviselő fele arányban tulajdo­nosa egy 140 nm- es balassagyarma­ti családi háznak, amely 871 nm-es ingatlanon fek­szik. Renault Scénic típusú autóját tavaly március­ban vásárolta. Takarékbetétben há­rom millió forintos megtakarítással rendelkezik, hitelfelvétel miatt azon­ban 2,6 millió forinttal tartozik egy pénzintézetnek. Balassagyarmat al­polgármestereként havi bruttó 170 ezer forintos jövedelemre tesz szert, a megyei közgyűlés tanácsnokaként pedig bruttó 76 ezer forintot kap ha­vonta. GlISZtOS Péter (Szabad Demokraták Szövetsége-Magyar Liberális Párt): Teljes egészében a liberális hon­atya tulajdona Kutasón, egy 993 négyzetméteres telken álló romos vályogház és ga­rázs. Ugyanitt, 1721 nm-es ingat­lanon áll az a lakó­ház, melynek egynyolcadát ta­valy novemberben örökölte a képvise­lő. Két személy- gépkocsit tart: egy 1991-es Renault 19-est négy éve vásárolt, s 2004 má­jusától ugyanezen márka Clio mo­delljéből is lízingel egyet. Pénzinté­zetnek 5,1 millió forinttal tartozik, adóstárs egy 8,4 millió forintos la­káshitelben, s 300 ezer forintot tör­lesztenie kell magánszemélynek is (az utóbbi címen meglévő adóssága 2004-hez képest 200 ezer forinttal nőtt, csökkent viszont banki tarto­zása: 2,4 millió forinttal). Többségi tulajdonosa - 90 százalékban - egy betéti társaságnak. Képviselői mun­kájához 2003-ban laptopot (655 ezer forint), 2004-ben pedig a szabadde­mokrata frakciótól mobiltelefont (55 ezer forint) kapott. Juhász Gábor (MSZP): A Belügymi­nisztérium politi­kai államtitkára egy 135 nm-es mátraszőlősi csa­ládi ház tulajdono­sa, csakúgy, mint egy mátranovák- cserpusztai romos lakóházé és teleké. Mátraszőlősön összesen mintegy öthektárnyi osz­tatlan fenyves erdőrészt tudhat ma­gáénak. Személygépkocsi nincs a nevén, van viszont egy Buell XB9S motorkerékpárja, s egy robogója. Öt védett műalkotás, kép van a birtoká­ban (hármat ajándékba kapott, ket­tőt megvett). Életbiztosítása egymil­lió forint névértékű, értékpapírban 3,8 millió forintja fekszik (egymilli­óval több mint 2004-ben), készpén­ze 9,2 miihó forintot tesz ki (egy év alatt 4,2 millióval gyarapodott). Pénzintézettel szemben 4,8 millió fo­rintos tartozása van (2004-es, ma­gánszeméllyel szembeni egymilliós adósságát mára törlesztette). Belügyi államtitkárként bruttó 909 ezer fo­rintot visz haza havonta. Többségi tulajdonosa a Ganz-AHAG Kft.-nek. Képviselői munkáját 2002-ben mo­biltelefonnal és laptoppal (20, illetve 160 ezer forint), 2003-ban szintén hordozható számítógéppel (656 ezer forint) majd 2004-ben ugyancsak maroktelefonnal (20 ezer forint) se­gítették. Dr. Nagy Andor (Fidesz-MPSZ): A honatya tulaj­donosa Budapesten egy 151 nm-es és egy 105 nm-es tár­sasházi öröklakás­nak (2002-től, illet­ve 2004-től), s két éve egy 160 nm-es fenyőfői kertes la- kóháznak. Bakonygyiróton egy-egy 1430 nm-es szőlőst, illetve 550 nm-es gyümölcsöst és gazdasági épületet birtokol (2004 óta). Vala­mennyi ingatlanban ötvenszázalékos tulajdoni hányaddal rendelkezik. Két autója van: Volvo V70-esét 2003-ban, Toyota LandCruiserét egy évvel ké­sőbb vásárolta. Értékpapírban négy és fél millió, részvényben 7,6 millió forint megtakarítása fekszik (ez meg­egyezik a legutóbbi vagyonnyilatko­zatában szereplő adatokkal), s 27 milliós pénzintézettel szembeni tar­tozása van (ez hárommillió forinttal csökkent). Egy betéti társaságnak öt- ven-, egy részvénytársaságnak pedig húszszázalékos tulajdonosa. Képvi­selői munkájának ellátásában egy 2004-ben kapott, 655 ezer forintos laptop segíti. Puszta Béla (MSZP): A nógrádi me­gyeszékhely első embere 1994-től birtokol felesben egy 250 plusz 50 nm-es lakóházat, Salgótarjánban. Honda Shuttle tí­pusú személygép­kocsiját 1997-ben vásárolta. Deviza- számláján 3237 dollár, folyószámlá­ján pedig 2,2 millió forint megtaka­rítása van (2004-hez képest előbbi gyakorlatilag nem változott, utóbbi 1,2 millió forinttal gyarapodott). Pénzintézetnek 160 ezer forinttal tartozik, s adóstárs egy lakásvásár­lási hitelfelvételben. Salgótarján pol­gármestereként havi bruttó 525 ezer forintot keres. Képviselői munkájá­hoz 2002-ben mobiltelefont és lapto­pot (17 és 160 ezer forint), 2003-ban szintén hordozható számítógépet (655 ezer forint), két éve pedig is­mét maroktelefont kapott (20 ezer forint értékben). Dr. Serfőző András (MSZP): Szécsénybenegy 109 nm-es családi g ház ötven, s egy 96 V nm-es műhely, illet­ve 45 nm-es garázs százszázalékos tu­lajdonosa (ezeket 1986-tól, 1992-től, illetve 1994-től bir­tokolja). Egy 46 nm- es fővárosi lakás­nak 2004-től haszonélvezője, s ugyan­abban az évben vásárolt Endrefalván 3,3 hektáros szántóföldet, Karancssá- gon pedig 0,1 hektáros erdőt. Opeljét szintén két éve vette. Pénzintézetek­nek négymillió, illetve 2,3 millió fo­rinttal tartozik. Többségi tulajdonos egy kft.4>en, s húszszázalékos érde­keltséggel rendelkezik egy betéti tár­saságban. 2002-ben 20 ezer forintos mobiltelefonnal és 160 ezer forintos laptoppal, 2003-ban laptoppal (655 ezer forint), 2004 pedig mobiltelefon­nal (20 ezer forint) segítették képvise­lői munkáját. Sisák Imre János (Magyar Demokrata Fórum): A képviselő 1983 óta tulajdonosa egy 135,4 nm-es pász­tói családi háznak - fele arányban. Teljes egészében magáénak tudhat azonban egy 1278 nm-es tari szántót, 1999-től. Tizenkét esztendős Honda Civic személygép­kocsiját 2004-ben vásárolta. Pénzinté­zetnek 530 ezer forinttal tartozik. Pásztó polgármestereként havonta bruttó 499 500 forintos jövedelemre tesz szert. Képviselői munkáját egy 2003-ban kapott, 655 ezer forintos hordozható számítógép segíti. Pályát, munkát keresel? - Segít a SITI Az életben az első nehéz döntés a pályaválasztás, melynek aztán sok esetben nincs köze a majdani ál­láshoz, s ez gyakran további nehézségeket támaszt. Ráadásul azok vannak kevesebben, akik először és utoljára keresnek... Ezekhez a komoly lépésekhez kí­nál segítséget a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (SITI) új szolgáltatásával. M.J. Salgótarján. - Ingyenes munka- és pályaválasztási tanácsadás­ról van szó, melyeket nem csak a tizenévesek, hanem a fiatal felnőttek is igénybe vehetnek. Szeretnénk a magunk lehetősé­geivel, internetelérhetőséggel és közvetlen formában is hozzá­járulni a tájékozottsághoz, ah­hoz, hogy friss információkat kapjanak az erre igényt tartók - mondta Godó Anna, az intéz­mény vezetője. Az előzmények­ről közölte: A tanácsadás elindí­tását a városi önkormányzat si­keres pályázata előzte meg, a cél az volt, hogy olyan szolgál­tatások induljanak Salgótarján­ban, amelyek éve óta hiányoz­nak. Az ifjúsági irodák rendsze­rében ezek ma már alapfela­datok. Az általános és középiskolás­oknak a pálya kiválasztásában szeretne segíteni a SITI. Ez eset­ben többek közt a felvételivel kapcsolatos tudnivalókért for­dulhatnak a diákok az irodához, ahol tájékozódhatnak arról is, hogy elképzeléseiket milyen kö­vetelmények teljesítésével kell, hogy összehangolják. - Az önis­meret elengedhetetlen az ilyen lépések során. Ezért kérhetnek eligazítást a hozzánk fordulók arról is, hogy személyiségük­nek milyen iskola vagy munka felelne meg inkább - hívta fel a figyelmet a részletekre Godó Anna. A tanácsadásokat Korill Krisz­tina vezeti. Felkészültségével (a gödöllői egyetem társadalomtu­dományi karán munkavállalási tanácsadóként végzett), illetve szakmai gyakorlatai során szer­zett tapasztalataival támasztja alá azt, hogy van Igény az effaj­ta tanácsadásokra. Tisztában van azzal is, hogy a fiatalok oly­kor zárkózottak, nehezen nyíl­nak meg, s hogy ezt kellő nyi­tottsággal, odafigyeléssel ki le­het küszöbölni. Ezért Is teszik lehetővé a választást: csoporto­san vagy egyénileg is lehet jön­ni tanácsokért a SITI-be. Szülő­ket is szívesen látnak az intéz­ményben, de a hozzátartozók el is kísérhetik pályát választó vagy állást kereső csemetéjüket. (A munkát keresők keddi és csü­törtöki napokon 14 és 18 óra kö­zött keressék Korill Krisztinát. Bejelentkezés: 20-207-37-66-os mobilszámom vagy e-mailen: korillkriszta@chello.hu)

Next

/
Oldalképek
Tartalom